Kisalföld, 2007. február (62. évfolyam, 27-50. szám)

2007-02-13 / 37. szám

EGÉSZSÉG, ÉLETMÓD, TÁPLÁLKOZÁS MINDEN KEDDEN SZERKESZTI: DR. DÉZSI CSABA ANDRÁS ■ 2007. FEBRUÁR 13. desa@kisalfold.hu VÉDŐOLTÁSSAL A SZEMÖLCSÖK ELLEN Szemölcsök kényes helyeken Százezernél is több beteg fordul orvoshoz hazánkban évente a nemi szervi szemölcsök, a condylomák okozta súlyos pa­naszokkal. Jó hír azonban, hogy mostantól a rendkívüli testi és lelki terhekkel járó betegség kifejlődése is megelőzhető az elsődlegesen a méhnyakrák kialakulása elleni védőoltásként megismert HPV-vakcinával. VISSZATÉRŐ TÜNETEK A nemi szerveken eseten­ként fürtszerűen is jelentkező szemölcsök az életet ugyan nem veszélyeztetik, de rend­kívüli módon rontják az érin­tettek életminőségét, komfort­­érzetét. Sajnos nemcsak el­viselésük, hanem ellátásuk is embert próbáló feladat mind a beteg, mind orvosa számára. A baj ugyanis az esetek közel 60%-ában visszatér, illetve gyakran nem is reagál az al­­a kellemetlen betegség halmozott terápiára. Ha ehhez megelőzése még egy érv , hozzávesszük, hogy a bőr- monogám kapcsolatok gyógyászok, nőgyógyászok, mellette urológusok rendelésein becs­lések szerint százezernél is több condylomás beteg fordul meg évente, érzékelhetjük a probléma komolyságát. SZEXUÁLIS ÉRINTKEZÉSSEL TERJED A condyloma a világszerte leggyakrabban előforduló szexuális érintkezéssel terjedő humán papillomavírus okozta betegség. Tünetei a fertőzést követően általában hónapokkal később ala­kulnak ki: a nemi szerveken, a gáton, a lágyékban, a végbélnyí­lás környékén jellegzetes bőrszínű, szemölcsös növedékek je­lentkeznek, melyek száma és nagysága igen változó lehet. A fer­tőzés úgy következik be, hogy a vírus a szexuális együttlét során a nyálkahártyán, bőrön kialakuló apróbb sérüléseken keresztül behatol a hám alapi sejtrétegébe, ahol hosszabb-rövidebb ide­ig nyugvó állapotban marad, majd szaporodásnak indul. A HPV-fertőzés terjedését a gumi óvszer használata sem védi ki teljes mértékben, bár használata kétségkívül csökkenti annak esélyét. AZ IMMUNRENDSZER NEM ÉRZÉKELI A vírus szaporodása a hámszövetben növedék keletkezését váltja ki, ugyanakkor ezt a folyamatot - miután nem jár sejtpusztulással - az immunrendszer nem érzékeli, és immunválasz sem fejlődik ki. A nemi szervi szemölcsöktől tehát csak orvosi segítséggel lehet megszabadulni. A KEZELÉS NEHÉZKES A condyloma kezelésére használatos eljárások egy része fáj­dalmas műszeres beavatkozás (égetés, fagyasztás, lézeres el­távolítás, kimetszés), másik része kellemetlen mellékhatásokkal járó kémiai roncsolás (sejtosztódást gátló szerekkel, ecetsavval). A makacs, kezelésre rosszul reagáló, visszatérő esetekben a helyi immunválaszt serkentő szer lehet hatásos, ez azonban egyelőre igen költséges. További terápiás gondokat okoznak a hüvelyben, húgycsőben, végbélben kialakuló növedékek. MEGELŐZÉS VÉDŐOLTÁSSAL A condylomák kialakulásának azonban elejét vehetjük! A december közepe óta hazánkban is kapható HPV-vakcinával ugyanis nemcsak a méhnyakrák, hanem a nemi szervi szemölcsök kifejlődése is megelőzhető. A négykomponensű oltóanyag kimunkálásakor a kutatók azt a célt tűzték maguk elé, hogy hatékonyan megelőzzék a humán papillomavírus által kiváltott leggyakoribb megbetegedéseket. A jelenleg elérhető védőoltás a méhnyakrák 70%-áért felelős 16-os és 18-as HPV-típusok mellett a condylomák több mint 90%-áért felelős 6-os és 11-es típusok ellen is védelmet nyújt. Tehát, akik ezt az oltást megkapják, szinte teljes biztonsággal elkerülhetik a súlyos testi és lelki megpróbáltatásokkal együtt járó nemi szervi sze­mölcsöket. DR. TISZA TÍMEA BŐRGYÓGYÁSZ SZAKORVOS Terhesség esetén veszélyes a magzatra Különös figyelmet kell fordítani a terhesek ellátására, akiknél számos eljárás nem alkalmazható, ugyanakkor a kezeletlen esetekben az újszülött megfertőzésével kell számolnunk, ami nemcsak nemi szervi, hanem a gégében kialakuló szemölcsök veszélyét is rejtheti. Ezek a légúti szemölcsök, bár jóindulatú daganatnak számítanak, hosszú távon veszélyeztetik a gyerek életét akár a légutak esetleges elzáródása, akár a műtétek szövődménye révén. A PSZICHOLÓGUS SZERINT Mit kell tudni az érzelmi intelligenciáról? A fejlett érzelmi intelligencia (EQ) több egyszerű „kedves­ségnél”, vagy jól szocializált természetnél, sokan nincsenek tisztában a fogalom jelentésével. Az EQ a hagyományos IQ-val ellentétben elsősorban a szocializációnk során fejlődik, ve­leszületett képességtől csak kisebb mértékben függ, így fel­nőttként bizonyos módszerekkel fejleszthető. A sokat emlegetett IQ az ész, a logika, az ismeretek elegyé­­nek mérőszáma, és nagyon kevés köze van az EQ-hoz. Az EQ azon társas képességek összessége, ami megmutatja, mennyire vagyunk képesek megküzdeni környezetünk körülményeivel, nyomásaival. EMBERI KAPCSOLATOK Az érzelmi intelligencia te­hát egyfajta képesség saját és mások érzelmeinek megfelelő kezelésére, de messze nem ar­ról van szó, hogy egy magas EQ-jű egyén kellemes, simu­­lékony természetű, ennél jóval többet takar a fogalom. Nem szerencsés azonban ezt a tu­lajdonságot intelligenciának hívni, mert negatívan éli meg az, aki kevésbé rendelkezik ve­le és elfedni igyekszik. Alig van olyan munkakör, ahol közvetve vagy közvetle­nül ne lenne szerepük az em­beri kapcsolatoknak. Időnk je­lentős részét társas szituáci­ókban töltjük, életünk nagy részét munkahelyünkön, így boldogulásunk nem kismér­tékben függ attól, hogyan tu­dunk érvényesülni ezekben a helyzetekben. Másrészt a munkahelyi légkör, az ott dol­gozók hangulata munka­erő-hatékonysági, azaz gazda­sági kérdés is. HALLGATNI ÉS MEGHALLGATNI Minden közösségben akad­nak olyan emberi problémák, melyek okát elsősorban nem a szakértelem vagy a munkafo­lyamatok területén kell keres­ni. Tanácsadói munkánk során gyakran hangzanak el olyan mondatok, hogy: „Nagyon ér­telmes, ötletember, csak nem tud bánni a kollégákkal. Nem értjük, mire akar kilyukadni..., nehezen közvetíti az elvárása­it.” Vezetői pozícióban kifeje­zetten előnyös az érzelmek ke­zelésének teljesítménynövelő ismerete. Előnyös lehet, ha a vezetők személyre szabott mo­tivációs eszköztárat tudnak ki­alakítani, fontos a pozitív befo­lyásolás, illetve a negatív befo­lyásolással szembeni ellenálló képesség. Mind vezetői pozí­cióban, mind pedig egyszerű munkatársi kapcsolatban, és nem utolsósorban a magán­életben is óriási érték és segít­ség, ha felismerjük saját és má­sok érzelmi indítékát. Na­gyobb empátiával fordulunk egymás felé, átérezzük mások szempontjait, tudunk hallgat­ni és meghallgatni. Ezenkívül hasznos, ha tudatosítani tud­juk magunkban saját tűréskü­szöbünket, kezelni tudjuk ér­zéseinket konfliktushelyzetek­ben is. AZ ÉRZELMEK TUDATOS KONTROLLJA Az EQ fejlesztése tehát fon­tos feladat lehet, de ez nem valósítható meg csupán jó szándék segítségével, ez álta­lában kevésnek bizonyul. A hangsúly a tudatosságon, az érzelmek kontrollján és racio­nális használatán van, ezen készségek fejlesztése szemé­lyes tanácsadó segítségével, belátáson alapuló, kognitív módszerrel történhet. Számtalan bizonyíték tá­masztja alá, hogy az érzelmi­leg rátermett személyek, azok, akik felismerik és kézben tart­ják saját érzelmeiket, máso­kéra hatni képesek, így előnyt szerezhetnek minden téren, akár magánéletükben, akár a munkakapcsolatok területén, és nagyobb az esélyük a si­keres, megelégedett életre. DR. KŐVÁRINÉ SZALÁNCZI KRISZTINA PSZICHOLÓGUS, VEZETÉSI TANÁCSADÓ CLASSIS HUMÁN VEZETÉSI TANÁCSADÓ KFT. Időnk jelentős részét munkahelyünkön is társas szituációkban töltjük. KÖZEL NÉGYSZÁZFÉLE ÉTELALAPANYAG KÖZÜL VÁLASZTHATUNK A hús férfias, a zöldség nőies? Az elmúlt évtizedben nagyon sok szó esett Magyarországon az egészséges táp­lálkozásról, ennek köszönhetően némi­képp átalakultak étkezési szokásaink. A felmérések szerint erre a témára a nők nyitottabbak a férfiaknál. Kolbászlázadás Németországban Néhány napja fellázadtak a németor­szági Geschendorf lakói. A helyhatóság egy világszerte ismert hálózatú gyors­­étterem nyitására akart engedélyt adni az ötszáz lelkes faluban a régi étterem he­lyett, ahol kolbászt, rántott húst és sa­vanyú káposztát szolgáltak fel. Akciójuk sikeres volt. A faluban természetes kö­rülmények között nevelt jószágok húsa jóval egészségesebb, mint a lefagyasztott és mikrohullámon felengedett fasírt. A hús mellé fogyasztott zöldség a diete­tikusok szerint segíti az emésztést, tá­mogatja a hús lebontását a szervezetben - a geschendorfiak ösztönösen helyesen cselekedtek. Rossz kombinációk Magyarországon a közepes éttermek legtöbbjében a hús mellé burgonyát vagy rizst lehet választani köretként. Egy ilyen ebéd után általában kellemetlen hasi telt­­ségérzet jelentkezik. A hús és a köret fel­dolgozásához egymással ellentétes hatású emésztőenzimekre van szükség, ezért iga­zi „háború” kezdődik a belekben. Kövesdi Natália, a magyar makrobiotika nagyasz­­szonya szerint a hús egyáltalán nem em-A nagy zabálások után mindig rossz a közérzetünk. Célszerűbb kikísérletezni, hogy mik azok az ételek és mennyiségek, amik elfogyasztása után kellemesebben érezzük magunkat. bennek való: a vadállatok tápláléka. Nagyi és Nati szakácskönyve című művében ki­fejti ezzel kapcsolatos gondolatait - mint minden szellemi táplálékot, ezt is a ma­gunk olvasata szerint érdemes forgatni. Az ősi ösztön A Szonda Ipsos adatai szerint ma Ma­gyarországon a nők 70%-a, a férfiak 30 százaléka figyel arra, hogy mit eszik. A férfiak előnyben részesítik a húst és a zsírosabb ételeket, míg a nők inkább a növényi táplálékok felé hajlanak. Bár az egészséges táplálkozás alapelvei érvénye­sek mindkét nemre, figyelemre méltó az eltérés. A hús filozófiájában ősi ösztön rejlik, a vadászat és a zsákmány üzenete, a „megszerezni és birtokolni" valamit­­ abszolút korszakunkra jellemző férfias tulajdonságok. Míg a férfiak általánosságban arra fi­gyelnek, hogy az aroma, az íz tetsző legyen számukra étkezés közben, addig a nők az étkezés utáni hatásokra is ér­zékenyek. A nők jobban figyelnek a testük visszajelzéseire, talán mert jobban sze­retik magukat a férfiaknál. Ahány ember, annyi bélflóra Közel négyszázféle ételalapanyag közül választhatunk a mérsékelt égövben. A klinikai belgyógyászok szerint ahány em­ber, annyi bélflóra. Igazi kísérlet lehet tesztelni önmagában a körtét vagy ön­magában a cukkinit, s gondolatban fel­tenni a kérdést: tetszik vagy nem tetszik ez a hasamnak? A gyomortól, a májtól, az epétől érkező visszajelzést meghallani - ehhez gyengédség kell. Az elfogyasztott növények elsősorban az érzelmeinkre hatnak, kellemes nyugalommal töltenek fel. A gyümölcsök színük, illatuk és ízük révén vidámságot hoznak minden pil­lanatban. BLAHÓ GABRIELLA

Next