Kisalföld, 2007. február (62. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-03 / 29. szám
Szombat, 2007 február 3. Átalakítás: Kevesebb vezetővel irodák helyett osztályok működnek majd Márciustól új városházi szervezet Elkészült a győri polgármesteri hivatal új működési struktúrájának tervezete, amelyet ha elfogad a február 8-i közgyűlés, márciustól takarékosabb és hatékonyabb, polgárbarátabb szervezet kezdheti meg működését. Hatékony és évente minimum 20 millió forintos megtakarítást jelent a győri polgármesteri hivatal működésének új struktúrája. Mint Borkai Zsolt polgármester a tegnapi városházi sajtótájékoztatón elmondta, a február 8-i közgyűlés elé kerülő előterjesztése a jegyzővel és a képviselői Fidesz-frakcióval közös döntés alapján készült. Intenzív kutatómunka után A legfontosabb változásokat a sajtótájékoztatón dr. Papp László jegyző ismertette. Mint mondta, a tervezet elkészítését három hónapos igen intenzív vizsgálódó, kutatómunka előzte meg, ennek szerves része volt a hivatal jelenlegi szerkezetének átvilágítása is. Nagy munka, mert nem kevesebb mint 3300 jogkörről van szó. A legfontosabb: a polgármesteri hivatal eddigi 18 irodája helyett 11 osztály, azokon belül a korábbi 26 helyett 18 csoport fog működni. A jelenlegi dolgozói létszám változatlanul indokolt, viszont kevesebb lesz a vezető beosztású, így az említett 20 millió forintos megtakarítás ebből adódik. Február közepéig döntenek Ha a közgyűlés elfogadja a tervezetet, következhetnek a személyi döntések. Mivel irodák helyett osztályok lesznek, minden eddigi vezetői megbízást vissza kell vonni s újat kiadni. (Újságírói kérdésre a polgármester elmondta: az új vezetői posztokra nem „kívülről hozottakat” szándékoznak ültetni, bár egy-két esetben talán ez is előfordulhat.) Február közepéig várhatók a munkáltatói döntések, az érintetteknek öt nap áll rendelkezésükre a nyilatkozatra, hogy elfogadják-e új beosztásukat. Remények szerint így március elsejétől a hivatal már az új szervezeti formában működik. Március végéig minden köztisztviselő megkapja részletes munkaköri leírását, és ezzel lezárul a polgármesteri hivatal átszervezése. Elhangzott még, hogy mivel kevesebb lesz a vezetői beosztás, a vezetői pótlék megszűnése bérfeszültséget okozhat a fizetésben, ezt azonban a jó munka motiválásával, bizonyos címek adományozásával igyekeznek ellensúlyozni. Szakcsoportokat is létrehoznak Szoros együttműködésben dolgozik majd a stratégiai városfejlesztési osztálya városépítési osztállyal (az eddigi irodával). A különálló oktatási és a kulturális iroda helyett művelődési osztály látja el az ide tartozó feladatokat. A népjóléti osztályhoz tartoznak az egészségügyi és a szociálpolitikai kérdéseken kívül a szociális lakásügyek is. A pénzügyi, a vagyongazdálkodási és az adóügyi osztályok lényegében ugyanazt látják el, mint az eddigi ilyen irodák. Hasonlóképpen a közigazgatási osztály, annyi változással, hogy oda tartozik majd a hatósági feladatok hasonlósága okán önálló csoportként az eddigi környezetvédelmi iroda. Változatlan formában dolgozik tovább, osztályként az építéshatóság munkájában a helyszíni szemlékre kívánnak nagyobb hangsúlyt fektetni. A gyámügyi, valamint az önkormányzati és szervezési osztály is az eddigi feladatait végzi az új szervezeti formában. Az új osztályok mérete megkívánja, hogy azokon belül szakcsoportokat hozzanak létre, ezekből a korábbi 26 helyett 18 lesz (többek között munkaügyi, ellenőrzési, informatikai és közbeszerzési). 1. F. Orkán után: Több mint száz ember takarít egy hete Szemét jött le a dombról Látható a különbség, de még nem tűnt el az összes szemét a vihar tépázta győri Pápai úti hulladéklerakó környékéről. Bár már egy darus kocsit is bevetettek, napokig eltart, mire a hétfői orkánerejű szél utolsó nyomait is eltakarítják. Két napig eső, két napig hó esett a hétfői vihar előtt. A győri Pápai úti hulladéklerakó felázott talaja engedett a 100-110 kilométer/órás szélnek (azt az adatot ott mérték), amely könnyedén kitépte a védőhálót egy több száz méteres szakaszon. Hiába a példa nélküli vastag takaróföld, a tömörítetlen, darabos hulladékot felkapta a szél a domb tetejéről és szétszórta a környéken, a bevásárlóközpontok parkolóiban, a 83-as főúton, és teleaggatott nejlonzacskókkal több száz fát. Még aznap egy 25 fős stáb fogott a kárelhárításba, de még most sem végeztek. Gyűlnek a zsákok, darus autóval és teleszkópos botokkal próbálják meg elérni a fennakadt szemetet. Még pár nap, mire újra rend lesz. Nagy Csaba, a Komszol kft. szóvivője a Kisalföld kérdésére elmondta, hogy a környékbeliek - tolerálva a nem mindennapi körülményeket - türelmesen viselték a nehézségeket. A hétfői szél egyébként a belvárosban is nyolcvan embernek adott munkát, mert noha kukát nem sodort el a szél, néhánynak feltépte a tetejét és kifújta belőle a szemetet. Még tegnap is dolgoztak emiatt. DPA FOTÓ: KRIZSÁN CSABA ILYEN VOLT: Az orkán napján a hulladéklerakó melletti fasor megtelt a tömörítetlen, darabos hulladékkal. Vállalatunk a magyar energiagazdaság fontos résztvevője és egyben Magyarország egyik legnagyobb vállalata. Beruházásaival, működésével nagymértékben hozzájárul a gazdaság és a társadalom fejlődéséhez. Tisztában vagyunk vele, hogy sikereinket és az innováció terén elért fejlődésünket elsősorban munkatársainknak köszönhetjük. Kiválóan képzett kollégáink csapatát bővítve az alábbi pozícióba keresünk kollégákat. 2 fő ADATTERJESZTÉSI TERÜLETI REFERENS Feladatok: Elvárások: • Business Connector, és az MKP adatfelügyelete • Mérlegkör szintű adatok előállítása, ellenőrzése, adatpótlás SAP-EDM-ben • SAP-EDM rendszer kezelése (Settlement, IDE) • Web adatszolgáltatási felülettel kapcsolatos állásfoglalások, szabályozások kezelése • Energiamérleg összeállítása, biztosítása a felhasználók számára • Piaci szereplők felé történő adatszolgáltatás, reklamációk kezelése (MAVIR, EBRD, Mérlegkörök, Kereskedők) • SAP-EDM, MRP rendszerekkel kapcsolatos reklamációk ügyintézése • SAP-EDM rendszerekkel kapcsolatos szabályozások, állásfoglalások készítése • Belső oktatások tartása (SAP-EDM, MKP) • Projektekben való részvétel • Elszámolási energiamennyiségek ellenőrzése és felügyelete • SAP-EDM IT támogatás, (üzemeltetés) • Kapcsolódó társosztályok, csoportok, szervezetek szakmai támogatása • SLA szerződések kialakításában való részvétel, szerződések nyomon követése • Szolgáltatás minőségi mutatóink kialakításában való részvétel, minőségi mutatók figyelése • Szállítói és szolgáltatói szerződések ellenőrzése, teljesítése és felügyelete. ■ Felsőfokú szakirányú végzettség • Converge, SAP_EDM vizsga • Legalább 3 éves szakmai tapasztalat a felsorolt feladatok tekintetében • Számítógépes ismeret: MS Office felhasználói ismeretek • B kategóriás jogosítvány. Amit nyújtunk: • Széleskörű juttatási csomag • Folyamatos képzési, fejlődési lehetőség. E.ON - Minőség az áramszolgáltatásban. Várjuk jelentkezését! A munkakörrel kapcsolatban további információt ad Virág Krisztián mérésügyi szakterületvezető Tel: 30/3856-566 A pályázat beadásának határideje: 2007. 02. 07. Beválthatók a buszjegyek Győr. Februárban még visszaválthatók a fel nem használt, 160 forintos autóbuszjegyek, de be is cserélhetjük őket 200 forintosra Győrben a Buda utca 33. alatti pénztárban vagy a három - Révai utcai, adyvárosi és marcalvárosi - forgalomirányító irodában. Mozgássérült óvodások Győr. A sajátos nevelési igényű, pontosabban mozgássérült gyermekek jelentkezését várja Győrben az Erzsébet Ligeti Óvoda (9023 Győr, Magyar u. 4). Az érintett körbe tartozó szülők az óvodavezetőnél érdeklődhetnek a neveléssel kapcsolatban a 96/427-260-as telefonszámon. Koncert a Waldorfért Győr. Február 3-án 17 órakor a győri Petőfi Sándor Művelődési Házban a „Forrás” Waldorf Általános Iskola és Gimnázium támogatására koncertet ad a Méhek együttes. További információ: www.forraswaldorf.hu és www.mehek.hu. •SZERKESZTŐSÉG: 96/504-455 30/9971-467 www.kisalfold.hu Kisrégiók 5 Fél éve tartó egynapos akció SMS: 30/30-30449 „Hogy lehet, hogy az a cipőbolt, amelyik néhány hete úgy hirdette magát, hogy »Holnap végleg bezár!«, még mindig működik? Megint egy átverős reklám!” Cipős „Csődeljárás!”, „Végkiárusítás!” - ilyen szlogennel hirdette magát egy kis győri cipőbolt néhány héttel ezelőtt. Az üzlet azóta is virul a belváros egyik kis utcájában. A versenyhivatal szerint ismert trükkről van szó, az alkalmazottak szerint nem vezették félre a vásárlókat. A kis üzlet hangzatos szórólapján azt ígéri a vásárlóknak, hogy „világmárkás” cipőkhöz juthatnak hozzá valószínűtlenül alacsony áron. A szórólappal, amely „csak ma tartunk nyitva” figyelmeztetéssel kapacitálta a járókelőket, valószínűleg több ezren találkoztak - a baj csak az, hogy heteken keresztül. Ha ugyanis indult is felszámolási eljárás az üzletet fenntartó cég ellen, sokaknak feltűnt, hogy az „egynapos” végkiárusítás hetek óta tart... A Győr-Moson-Sopron Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőségen nem tőlünk hallottak először a megtévesztő reklámról: karácsony előtt többen érdeklődtek a hirdetésre hivatkozva, kinél reklamálhatnak, ha az üzletben vásárolt cipő szétmegy, s a cég megszűnik. Azóta kiderült, ez esze ágában sincs - így viszont a reklámtörvényt sérti meg, valótlan adatokkal csalogatva be a vásárlókat. Pöczéné Sáhó Márta, a megyei felügyelőség igazgatóhelyettese szerint azonban ennek bizonyítása - többek között azé, hogy valóban a cég adta-e a ki a szórólapot - hosszadalmas és bonyolult eljárás. Ennek ellenére a fogyasztóvédelmi szakemberek jártak a helyszínen, igaz, nem a reklámok, hanem az áruk (szintén megtévesztő) felcímkézése miatt... Mi is ellátogattunk a boltba, ahol „világmárkás” cipőket nem, csak kínai árut találtunk, igaz, azt valóban olcsón. A csődeljárást hirdető plakátokat azóta átragasztották - közelről azért jól látszanak az eredeti feliratok -, s az akció immár téli vásár fantázianéven fut. Az üzlet egyik alkalmazottja szerint a szórólap nem hazudik, csak éppen a tulajdonosnak nem a győri, hanem több másik üzletére vonatkozik. A cégnek az ország több pontján van cipőboltja, közülük az egyik budapestit, a szolnokit és a balatonalmádit valóban bezárták. Az ő árukészletüket és szórólapjaikat kaptuk meg - mondta az alkalmazott, aki állítása szerint erről a vásárlókat is tájékoztatja. Aki azt hiszi, a hasonló megtévesztő marketingfogás új a piacon, nagyon téved: a fővárosban már több mint két éve élnek vele, ott több cipőbolt hirdetett, szintén felszámolásra hivatkozva „olasz, illetve spanyol bőrcipőket” hihetetlen áron, amelyekről aztán kiderült, hogy olcsó kínai műbőr lábbelik, ráadásul semmivel sem olcsóbbak, mint a deklaráltan kínai üzletekben. Erre figyelmeztet a Gazdasági Versenyhivatal is. Ez a trükk Budapesten már 2004 óta ismert - és kezd egyre jobban elharapózni -, tavaly azonban több vidéki városban is felbukkant. Csak cipőboltok esetében, de valószínűleg nem egy vállalkozó üzletláncánál, hanem több különböző cégnél - tudtuk meg Mihálovits Andrástól a hivatal szóvivőjétől, aki elmondta, hogy jelenleg vizsgálják, mit lehet tenni a vásárlókat megtévesztő cégek ellen. P. L. LERAGASZTOTTÁK: A karácsony előtti „Csődeljárás" helyett ma már csak „Téli vásár” fut - bár az ablakban egy régi tábla van. Hírek a győri báli szezonból Jótékony bál A II. Operettbál A Gézengúz Alapítvány február A II. Operettbál február 10-én este 7 órakor kezdődik Győr 10-én este 7 órai kezdettel műsorral, jött a Hotel Konferenciában. Oszvald Marika, Nagy Balázs, vacsorával egybekötött jótékonysági Szűcs Kinga lesz a sztárvendég, fellép a Marina SE tánckara, bált szervez a győri Pozsonyi étt. Sok meglepetéssel várják a jótékony bál résztvevőit. Jegyek a remben (Török I. u. 36.). Tourinform-irodában már kaphatók.