Kisalföld, 2007. június (62. évfolyam, 139-151. szám)

2007-06-29 / 150. szám

G GYŐR ÉS KÖRNYÉKE www.kisalfold.hu Napi PROGRAM­AJÁNLÓ__ » Lovasok találkozója GYŐRSZEMERE-JÓZSEF­­HÁZA» Az Országos Távlovas és Távhajtó Bajnokság harmadik for­dulóját június 30-án és július 1-jén tartják. Szombaton a 120 és a 80 kilométeres táv versenyzői és a fo­gatok kezdik a versenyzést, vasár­nap a 40 és az amatőr lovasoknak szervezett 20 kilométeres táv résztvevői rajtolnak. Utóbbi távon mindenki elindulhat, akinek a lova rendelkezik a szükséges oltások­kal. Érdeklődni a 70/287-9046-os telefonszámon lehet. A családról GYŐR» Carla Galli (www.carla­­galli.hu) Rendszer- és családfel­állítás az élet stratégiája címmel tart előadást ma délután 5 órai kezdettel a Petőfi Sándor Műve­lődési Házban (Árpád út 44.). Péknapok KOMÁROM• A Komáromi Pék­napok változatos programjai sorá­ban holnap több időszaki kiállítást is megnyitnak: délelőtt 10 órakor Mikus Ferenc tájképfestő tárlatát az Erőd Kisgalériájában, délután 2 órakor Dékány Tibor Erőd című fotókiállítását a tanácsteremben, 3 órakor pedig a Kenyérmúzeum­ban a Klapka György Múzeum és a Sütőipari Emléktár időszakos kiál­lítását mutatják be Étkezési szoká­sok és a kenyér az Óegyiptomi Bi­rodalomban címmel. Gyirmót 850 éves GYŐR• A 850 éves község ün­nepségének utolsó napján, holnap reggel 7 órától horgászversenyt rendeznek a Zúgón, 11 órától sza­badtéri szentmise lesz a sportpá­lyán, délután 2-től a Gyermekek Háza lovagi játékokkal, bábszín­házzal, ügyességi próbákkal szóra­koztat, 5 órakor kezdődik az erős emberek bemutatója, hatkor a zá­róünnepség, végül zene, tánc, tombola a Repeta együttessel. Hiphoptáncgála GYŐR» A Bartók Béla Megyei Művelődési Központ ad otthont szombaton egész nap az A-Force 1. TSE Hip-Hop Táncgálájának. Mozi CINEMA CITY - GYŐR PLAZA (96/411-111) Transformers (USA-film): 17,19.45 óra. Die Hard 4.0 - Legdrágább az életed (USA-film): 12.30, 15, 17.30, 20, 22.30 óra. Vaskabátok (angol film): 13.15, 15.45, 18, 20.15, 22.30 óra. Harmadik Shrek (USA-film): 12,14, 16,18, 20,22 óra. Zo­­diákus (USA-film): 13.30,16.30,19.30,22.20 óra. Grindhouse/Halálbiztos (USA-film): 14.45,17.15,19.30,21.45 óra. A Karib-tenger kalózai: A világ végén (USA-film): 13.30, 15.15, 17, 18.45, 20.30, 22.15 óra. A 23-as szám (USA-film): 12.15, 14.30, 16.30, 18.30, 20.30,22.30 óra. Fedőneve: Pipő (USA-né­­met film): 10.45, 12.45 óra. Megérzés (USA-film): 13.15,17.30,17.45,22 óra. Pók­ember 3. (USA-film): 14.15 óra. Faterok motoron (USA-film): 19.45,22.30 óra. LL0YD (06-30/3393-888) Felkavar a szél (angol film): 16.18 óra. A Karib-tenger kalózai: A világ végén (USA-film): 20 óra. HRABAL. PREMIERTEREM (96/328-888) Híd Terabithia földjére (USA-film): 16 óra. Alatriste kapitány (USA-francia-spanyol film): 18 óra. HRABAL. KÁLDY TEREM (96/328-888) Az élet vendége - Csoma-legendárium (magyar film): 18.30 óra. Taxidermia (ma­gyar film): 20 óra. Ponyvaregény (USA-film): 21.30 óra. Kisalföld 2007. június 29., péntek Leletek: Európa egyik legszigorúbb örökségvédelmi törvénye védi a maradványokat A rómaiak őrtornya állt Gönyűnél GÖNYŰ____________ TÓTH GYULA___________________ Árpád-kori, illetve bronz- és késő középkori leletek kerül­tek elő a majdan a gönyűi kikötőhöz vezető vasút nyomvonalán folytatott ré­gészeti feltárásokon. Az épü­lő erőmű helyén római kori őrtorony maradványaira bukkantak a régészek. Szinte szimultán dolgoznak a régé­szek április végétől Gönyű térségé­ben, az 1-es főút mellett két hely­színen, valamint a 19-es főút mel­lett, Győrszentiván térségében. A feltárások az épülő gönyűi erőmű helyén, valamint a kikötőbe vezető vasút nyomvonalán folynak. - A jelenlegi helyszínen már majdnem befejeztük a munkát. Ezen a kéthektáros területen na­gyon érdekes leletekre bukkantunk - magyarázta ottjártunkkor Bíró Szilvia ásatásvezető­­, nyolc Ár­pád-kori sírt tártunk fel, korukat az egyikben talált fülbevalókból lehe­tett megállapítani. A csontvázakat a fotók elkészítését és a dokumentá­lást követően a Xántus János Mú­zeumba szállítottuk, ott az antro­pológus vizsgálja tovább őket. A sírok nagyon magasan voltak, a földeken végzett szántás a csontokat széthúzgálta, széttörte. A régészek nem is bíztak abban, hogy maradtak ép leletek, csont­vázas sírok. Végül nyolc ép, a X­XI. századból származó sírt si­került feltárniuk.­­ Azt, hogy hová tartozott a te­mető, nem tudjuk, a település nem tartozik a feltárási területbe. Nyil­vánvaló, hogy nagyobb is volt, de egy homokdombon van, s a szán­tás, valamint az erózió folyamato­san roncsolta az egészet - mondta Bíró Szilvia Az ásatás Győr felőli oldalán bronzkori építmények kerültek elő. Ezenkívül nagy mennyiségű, való­színűleg tárolásra használt 2 méter mély, 3-4 méter átmérőjű kútszerű tartályok, amelyek feltehetően késő középkoriak. Nagyon kevés lelet­anyag van mellettük. A legnagyobb egy edény, amit darabjaiból állíta­nak helyre a restaurátorok.­­ Azt, hogy mit tároltak ezek­ben a tartályokban, még nem tudjuk, mert egyedi lelet. Szerves anyagokat - gabonát, élelmet - nem valószínű, mert közel a Du­na, s a vízállás miatt magas a ta­lajvíz. A tárolóvermek közelében településnek is kellett lennie, de az a terület most nem tartozik a feltárás nyomvonalába. Az is el­képzelhető, hogy felszínen álló építményekből állt a település, akkor még nem is találjuk meg, mert nincsenek alapok - magya­rázta a szakember. Az erőmű he­lyén a tavaszi próbafeltárás során egy római kori őrtorony került elő. Ott jelenleg a fedőtalaj elhor­­dása folyik. A tényleges feltárás a jövő héten kezdődik. A harmadik helyszín a 19-es főút mellett van, a munkálatok a napokban kez­dődtek meg.­­ Amire ott a próbafeltárás alap­­ján számítunk, egy középkori tele­pülés, illetve egy őskori település maradványai. Ott egy bronzkori házra is bukkantunk, most ki tud­juk bővíteni a feltárást az egész nyomvonalra. Érdekes lesz, mert ilyenre nem számítottunk. Szimul­tán kell dolgozni, mert nagyon sok beruházó szeretné elkezdeni az építkezést - tudtuk meg Bíró Szil­viától. Egy késő középkori edény darabjait Varga Sándor ásatási munkás találta meg az egyik veremben. Fotó: Tóth Gyula A Rába csatlakozott a Horváth Ede alapítványhoz GYŐR_____________ KOLOSZÁR TAMÁS________________ A győri Rába Járműipari Hol­ding Nyrt. hivatalosan is csatla­kozott a Horváth Ede Emlékala­pítványhoz. Az egykori állami vállalat jogutódja másfél millió forinttal járul hozzá az alapít­vány célkitűzéseinek megvaló­sításához - tájékoztatta lapun­kat Gulyás Krisztina, a Rába kommunikációs vezetője. Az egykori legendás Rába-vezér emlékének megőrzésére, akit életé­ben „vörös báróként" emlegettek, az elmúlt évben jött létre az alapít­vány közhasznú célokkal. Elnöke özvegy Horváth Edéné, tagjai pedig Fehérvári Alfrédné, ifj. Horváth Ede, dr. Kaponyi László akadémikus és dr. Krankovics István, a Kravtex Kft. igazgatója. Balogh József győri or­szággyűlési képviselő, Rákóczi Ti­bor, a Lukács Sándor-szakközépis­­kola igazgatója és dr. Kardos Károly egyetemi docens - a Széchenyi Ist­ván Egyetem innovációs és fejlesz­tési rektorhelyettese - a kuratórium állandó meghívottjai. Az alapítvány idén hirdette meg a Horváth Ede-díjat az autóipari gyártási szakterületen tanuló egye­temisták, főiskolások és szakmun­kástanulók részére. A díj egyszeri ösztöndíj 2 felsőoktatásban és 2 szakképzésben tanuló diáknak. Az egyetemisták fejenként százezer fo­rintot, a szakmunkástanulók fejen­ként ötvenezer forint egyszeri ösz­töndíjat nyerhetnek el. A pályázati kiírás szerint nagycsaládban élő, Győr-Moson-Sopron és Vas me­gyéből származó, jó tanulmányi eredményeket és szakmai elkötele­zettséget felmutató diákok pályáz­hatnak az elismerésre.­­ Épp e nemes célokért végzett tevékenység támogatása volt az egyik cél, amiért a Rába Járműipari Holding Nyrt. mint a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár állami vállalat jogutódja másfél millió forint hoz­zájárulással csatlakozott a Horváth Ede Emlékalapítványhoz - nyilat­kozta Pintér István elnök-vezér­igazgató, akit mint a társaság kép­viselőjét a kuratórium tagjává vá­lasztották. Pintér István elnök-vezérigazgató és özvegy Horváth Edéné. ÉLETRAJZ Horváth Ede neve először a Sztahanov-mozgalom keretében vált or­szágosan ismertté. 1949-ben az autógyár műszaki vezetője, majd mindössze 27 évesen a szerszámgépgyár igazgatója lett. 1962-ben nevezték ki a vagongyár vezérigazgatójává, mely poszton 1989-es nyugdíjazásáig dolgozott. Horváth Ede rendkívüli érdemeinek elisme­réseként 1950-ben Kossuth-díjat, 1980-ban pedig Állami Díjat kapott. Győr 1986. január 15-én díszpolgárává választotta. Horváth Ede 1998. szeptember 24-én hunyt el Győrött. Hamvait a Dunába szórták. TÖRVÉNYI HÁTTÉR Hazánkban Európa egyik legszigorúbb örökségvédelmi törvénye írja elő, hogy minden beruházás megkezdése előtt az örökségvédelmi hi­vatal nyilatkozik arról, hogy milyen mértékű feltárást kell végezni. Nyílt szív, segítség és támogatás hálából Örmények öt éve GYŐR RIMÁNYI ZITA___________________ Az örmény kisebbségi önkor­mányzat öt éve alakult meg Győrben. Azóta a kulturális kapcsolatok erősítése mellett a fogyatékossággal élő rászoru­lók támogatására törekedett. A kisebbségnél a tolerancia szót sokkal jobban szereti Alekjan Ajasztan, pedig a győri örmény kisebbségi önkormányzat elnö­keként tevékenykedik már rég­óta. Még 1993-ban került Ma­gyarországra katonatisztként szolgáló férjével. Sok barátot szereztek. Beleszerettek a város­ba, otthonuknak érezték, így annyira ragaszkodtak hozzá, hogy maradtak. Olyan segítséget kapott, mikor ideérkezett, olyan nyíltszívűen, befogadóan for­dultak felé a helybeliek, amit meg akar hálálni, méghozzá úgy, hogy ugyanezt nyújtja most ő a rászorulóknak. Erről az indíttatásról azért ér­demes említést tenni, mert a győri örmény önkormányzat 2002, azaz megalakulása óta nemcsak az örmény-magyar ba­rátság erősítésére koncentrált, hanem azoknak a helybelieknek a segítésére is, akik befogadásra, együttérzésre számítanak. Ko­rábban a Kazinczy utcában, je­lenleg a Szigethy Attila úton mű­ködik a kisebbségi iroda, amely a 96/618-690-es számon hívható. Győrben 129-en regisztráltat­ták magukat örmény származá­súként, de ennél jóval többen vannak, mintegy 500-an, tudtuk meg az elnöktől. Jellemzően jó pozíciókban dolgoznak, amiből az következik, hogy a kisebbségi önkormányzat feladata nem ál­lásszerzésük segítése, anyagi tá­mogatásuk biztosítása. Törek­szik azonban összefogásukra, kultúrájuk, hagyományaik meg­őrzésére. Többször fogadtak már örmény tánccsoportot, me­lyek rendszerint nagy sikert arat­tak. Emellett festők, szobrászok kiállításait szervezték meg, hogy az örmény kultúrát a magyarok jobban megismerhessék. A rendszeres tánctanítást időn­ként gasztronómiai bemutatók egészítik ki, amelyek nemcsak a jó ízek miatt népszerűek, hanem mert a tradicionális örmény éte­lek az egészségmegőrzést szol­gálják. A győri örmények fogyatékos­sággal élő gyerekeket is támo­gattak, a sérült és az egészséges emberek közös rendezvényeinek megtartását ezután sem akarják elhagyni, pedig idén kevesebb programot tudnak szervezni, mint korábban, mert anyagi le­hetőségeik leszűkültek. A kisebbségi önkormányzat legutóbbi közmeghallgatásán épp ezért főképp arról esett szó, hogyan juthatnának több forrás­hoz. Más civil szervezetekkel összefogva bíznak nagyobb pá­lyázati sikerekben.

Next