Kisalföld, 2007. november (62. évfolyam, 255-266. szám)

2007-11-07 / 259. szám

10 RÁBAKÖZ www.kisalfold.hu Napi PROGRAM­AJÁNLÓ » Nyílt napok CSORNA» A Csukás Zoltán Mezőgazdasági Szakközépisko­la, Szakiskola és Kollégium csü­törtökön és 13-án délután fél há­romkor nyílt napra várja a 8. osztályos tanulókat és szüleiket. Véradás VITNYÉD» A Vöröskereszt kapu­vári szervezete a soproni vérellátó­val együtt kiszállásos véradást tart a művelődési házban csütörtökön. Délután három órától a csermajori iskola munkatársait és diákjait, négy órától este hétig a vitnyédi véradókat várják. A szervezők kérik, hogy arcképes igazolványát min­denki vigye magával. Egészséghét KAPUVÁR• Az egészségvédel­mi hét keretében holnap dél­után öt órakor Vancsura Miklós szaktanácsadó beszél a gyógyvi­zekre épülő egészségturizmus­ról, majd fél hatkor dr. Ballagi Farkas főorvos tart előadást az érbetegek rehabilitációjáról. Es­te hat órakor dr. Hoffer Imre a szív- és érrendszeri betegségek­ről beszél. A rendezvény ideje alatt a vizitdíjmentes szűrővizs­gálatokat továbbra is végzik. VITNYÉD» A helyi egészséghét csütörtöki napján sportdélutánt tartanak egy órától. Érvizsgálat CSORNA• A művelődési ház­ban komputeres érvizsgálatot tartanak , csütörtökön reggel nyolc órától. Érdeklődni lehet a 30/5888-271-es telefonszámon. Festmények, grafikák KAPUVÁR• A kismartoni (Eisenstadt) Brigitte Stolovitz fest­ményeit és grafikáit állítják ki a Rábaközi Művelődési Központ ki­állítótermében. A ma délután há­rom órakor kezdődő megnyitón közreműködnek Wolfgang Wog­­randl és Otto Trapp zenészek. Kertbarátkor KAPUVÁR» A helyi kertbarát­kor következő összejövetelét ma délután négy órakor tartja a Rá­baközi Művelődési Központban. Aktuális téma a cserepes dísznö­vények és balkonnövények gon­dozása, majd az Osli úti kerté­szeti telep meglátogatása. Elő­adó Szűcs Kálmán kertészmér­nök. Mozi CSORNA TMNT - Tini Nindzsa Teknőcök (USA-film): 17 óra. Királynő (angol-francia-olasz film): 19 óra. Csendkút (magyar film): 21 óra. KAPUVÁR, PETŐFI MOZI Sicko (USA-film): 18 óra. Piaf (francia-an­­gol-cseh film): 20 óra. Közérdekű » Fogadóóra KAPUVÁR• A városházán (Fő tér 1.) Ivanics Ferenc országgyű­lési képviselő fogadóórát tart csütörtökön. Délután 2 és 3 óra között várja a hozzá panasszal, javaslattal fordulókat. Kisalföld 2007. november 7., szerda A magyarkeresztúri épület 380 négyzetméter, tizenöt helyisége van, udvar tartozik hozzá Üresen áll és eladó a Baditz-kastély MAGYARKERESZTÚR CS. KOVÁCS ATTILA_____________ Ismét eladó a magyarkereszt­úri Baditz-kastély. Tulajdonosa családi okok miatt akar meg­válni tőle, egyelőre kevés si­kerrel. Az épület az Európa-hí­­rű festőművész, Baditz Ottó szülőháza. Üresen áll évek óta a Baditz csa­lád egykori, magyarkeresztúri lak­helye. A falu főutcáján található kastély magántulajdonban van. Szabó Béla, a tulajdonos rábaközi származású, Budapesten él. Az 1990-es években vásárolta meg az épületet, tervei voltak vele. - Rábaközi kötődésű vagyok, ezért vettem meg annak idején az ingatlant - mondta el a Kisalföld­nek Szabó Béla. - Volt róla szó, hogy a fiam költözik az épületbe. El is kezdtük a felújítást, de aztán családi okok miatt az elképzelése­ink nem valósulhattak meg. Most áruljuk a kastélyt, már nagy ne­künk, nincs szükségünk rá. A Baditzok ősi fészkére tehát ki­került az „Eladó” tábla. A tulajdonos szerint érdek­lődő is akad rendszeresen, de komoly szándékkal még senki nem jelentkezett. Legutóbb például egy fővárosi la­kást ajánlottak fel érte cserébe, de Szabóék ebbe nem mentek bele. - Van nekünk, hol lakjunk, nem kell még egy lakás Buda­pesten - jegyezte meg a birto­kos. - Eddig inkább magánsze­mélyek, például orvosok, ügyvé­dek kerestek meg. Vállalkozás, amely esetleg turisztikai célra hasznosítaná az épületet, nem volt köztük. A magyarkeresztúri kastély 380 négyzetméter, tizenöt helyi­sége van, udvar tartozik hozzá. Ideális lenne tehát akár szálló­nak is, ami a községben élőknek is hasznos lehetne. Kívülről nincs rossz állapotban, de belül bizony ráfér a tatarozás. A Baditz-kastélyt már csak azért is érdemes lenne megőriz­ni az utókornak, mert benne született 1849-ben szentkirály­szabadjai Baditz Ottó, Euró­­pa-szerte ismert festőművész. Az idős Baditz Ottó 1936-ban Magyarkeresztúron halt meg. Lányával és nyugalmazott kato­natiszt vejével élt a faluban. Mű­terme volt a kastélyban. Az államosítás után szegény­házat alakítottak ki benne, aztán az önkormányzaté lett. A kastély azonban teher volt csak a község nyakán, nem volt pénzük a fel­újításra, ezért értékesítették. Most újra gondos, az épületet megbecsülő gazdát keres az in­gatlan. Tulajdonosa családi okok miatt válik meg az épülettől. A kép a képben Baditz Ottó festőművész önarcképe. Kiss Éva Evelyn: Hosszú távon csak a komoly munka hozhat tartós sikert A gimnáziumtól a cannes-i színpadokig KAPUVÁR_________ TURBÓK ATTILA______________ A kapuvári Kiss Éva Evelyn jelen­leg az Operettszínház művészei­vel lép fel szűkebb pátriánkban. A huszonéves színésznő szerint hosszú távon csak a komoly munka hozhat tartós sikert. Nem szereti a sztárcsinálást. - Már gimnáziumban is tudato­san készültem arra a színészi pá­lyára, amivel napjainkra bejár­tam Európa több színpadát, Cannes-tól Prágáig - mondta a kapuvári Kiss Éva Evelyn, aki je­lenleg Sopronban, az Operett­színház művészeivel együtt egy musicalgálán lép fel. A huszonhat éves színésznő elmondása szerint már gimna­zistaként készült erre a pályára. - Részemről ez nem egy tinilány pillanatnyi fellobbanása volt, amit későbbi pályám igazolt is - ecsetelte az indulás körülmé­nyeit Éva. A színművészeti főis­kola azonban - hasonlóan pá­lyatársai egy részéhez - elsőre nem sikerült, ezért a soproni színház tanodájában ismerke­dett a pálya nehézségeivel. - Az ott töltött három év megha­tározó volt, hiszen a kevés ottani színésztanoncra sok szerepet osz­tott a színház vezetése, így korán „mély vízbe dobtak bennünket” - fogalmazott. A soproni éveket az­tán a fővárosi Teátrum Színiakadé­mia követte, ahol Félix László keze alatt formálódott az ifjú színészpa­lánta. Már az akadémia alatt is dolgozott, majd Karsai Jánosnál a pantomimmal is megismerkedett. - Jelenleg szabadúszóként dolgozom, ám két éven át pró­bálkoztam egy társulathoz ke­rülni, de a feltételek nem voltak megfelelőek - mondta. Éva sze­rint napjainkban is léteznek egyéb szereposztó módszerek, ám ezt figyelmen kívül hagyva is építeni kell a karriert. - Nem szeretem a rövid életű hazai sztárocskákat, a kemény munka híve vagyok, mert azt hiszem, a hosszú távú siker csak ezáltal biztosítható - hangsúlyozta az ifjú színésznő. - Másfél éve egy iroda intézi fel­lépéseit, amibe rengeteg hakni is belefért, mely szerinte a legjobb iskola. Kiss Éva Evelyn a napokban Sopronban lép fel az Operett­színház művészeivel, ám ezen kívül egy CD-n dolgozik, mely­ben megmutathatja szerteágazó zenei érdeklődését a dzsessztől az operáig, valamint készül a jö­vő évi szólókoncertjére. Kiss Éva Evelyn a napokban Sopronban lép fel az Operettszínház művészeivel. Eladják a volt Autóklub mögötti területet ható, a volt Autóklub mögött. Az vállalkozó telephely létesítése méterenkénti áron eladják az in­eladás már többször meghiúsult miatt jelezte vételi szándékát az gatlant, áfával együtt összesen­­ különböző okok miatt. Először a önkormányzatnál, 530 négyzet- millió 590 ezer forintért, s felh a­­szomszédos telektulajdonosok méternyi területrészre. Megtar­­talmazták a polgármestert, hogy önkormányzati ingatlant érte- nem mentek bele a megosztás­­ként az ingatlanforgalmi érték- az adásvételi előszerződést kösse késit a csornai képviselő-testá-­ba, később a jelentkező vállalka- becslés és a képviselők úgy dön­ meg, illetve a telekalakítási eljá­­let. A terület a Soproni úton talál- ra lépett vissza. Most egy újabb tettek, hogy 2500 forint négyzet­­rást indítsa el. CSORNA MUNKATÁRSUNKTÓL Időközi választás CSORNA__________ HASZONITS JÓZSEF_____________ Vasárnap Csorna 5. számú vá­lasztókörzetében a lakók két jelölt közül választhatnak az időközi választáson. Voksolni reggel hat órától este hétig le­het a művelődési központban. November 11-én időközi választást tartanak Csorna 5. számú választó­­körzetében. A voksolásra azért van szükség, mert - mint annak idején beszámoltunk róla (Kisalföld, 2007. augusztus 2.) - összeférhetetlenség miatt lemondott mandátumáról dr. Bóna Norbert, az említett választó­­körzet Fidesz-KDNP-s színekben megválasztott önkormányzati kép­viselője. Borsodi András, a választási bi­zottság elnöke érdeklődésünkre el­mondta: a vasárnapi választáson két jelölt méreti meg magát: a füg­getlen Dombi Lajos és a Fi­­desz-KDNP jelöltje, Kertesei Gábor­­né. (Korábban az érintett pártok tá­jékoztatása alapján jeleztük, hogy a független jelöltet az MSZP és az SZDSZ támogatja.) A bizottsági el­nök szerint a választókörzethez tar­tozik a Soproni út 53.-tól a 107/B házszámig tartó szakasza, a Szé­chenyi tér, a Szent István tér és a Templom utca. A körzetben 651 vá­lasztásra jogosult személyt tartanak nyilván. Szavazni reggel hattól este hétig lehet a Városi Művelődési Központban. Az időközi választás egyfordulós, az győz, aki több sza­vazatot kap. Borsodi András azt is közölte, hogy az általa vezetett bi­zottság tagjai a választás ideje alatt a városházán tartózkodnak.

Next