Kisalföld, 2009. február (64. évfolyam, 27-50. szám)

2009-02-06 / 31. szám

22 SPORT www.kisalfold.hu Kiszenvedett, de megérdemelt továbbjutás KOSÁRLABDA_______ BOTÁR LÁSZLÓ________________ Hatalmas csatában 79-70-re nyert a Wisla Krakow ellen, és ezzel bejutott Európa legjobb nyolc együttese közé az MKB­­Euroleasing Sopron női csapa­ta. A negyeddöntőben a fran­cia Bourges vár Székely Nor­bert csapatára. A hazai pálya előnyét a gall gárda élvezi. A kilencpontos különbség nem tükrözi hűen, mekkora csatát ví­vott a továbbjutást jelentő má­sodik győzelem megszerzéséért az MKB-Euroleasing Sopron és a lengyel Wisla Krakow az Euroli­­ga nyolcaddöntőjének harmadik felvonásán. Székely Norbert a lefújás után azt fejtegette, hogy a magyar ko­sárlabda számára milyen nagysze­rű dolog, hogy két magyar csapat is ott van a legjobb nyolc között. „Látva, hogyan rajzolódik át Európa kosarastérképe az utóbbi években, óriási eredménynek tar­tom, hogy két magyar csapat is bejutott a kontinens legjobb nyolc női együttese közé. A Wisla elleni vérbeli ki-ki meccs volt, és azt gondolom, éppen az teszi még ér­tékesebbé a továbbjutásunkat, hogy ereje megfeszítésével harcoló és jól játszó csapatot sikerült le­győznünk. Ráadásul mindezt egy Euroliga-szinten nagyon fiatal társasággal harcoltuk ki.” „Kipontozta” ellenfelét Horti Dóra főszerepet játszott abban, hogy a jó pár éve pécsi színekben még Tuvic néven re­meklő Szlobodanka Makszimo­­vics kipontozódott a végjátékra. Az ifjú soproni center ráadásul ezúttal igen eredményesen ját­szott, 16 pontjával csapata egyik legeredményesebb játékosának bizonyult. „Nagyon nagy harc folyt a pá­lyán. Hogy milyen kitűnő cente­rei vannak a krakkói csapatnak, azt a szurkolók láthatták, mi pe­dig a saját bőrünkön érezhettük. Úgy vélem, az döntött, hogy né­hány alkalommal sikerült lein­dítani a krakkóiakat, több köny­­nyű kosarat szereztünk. Amúgy pedig úgy érzem, nagyjából ez nyolc-tíz pont a reális különbség a két csapat között. Azt rögtön sejtettük, amikor az első meccsen sikerült több mint húsz ponttal nyernünk, hogy az nem a valós erőviszonyokat tükrözte.” Védekezésből jeles Honti Kata ezúttal is óriásit küz­dött védekezésben, belehajszolva például a kiváló amerikai bedo­­bót, Dominique Cantyt egy igen gyengécske 2/11-es mezőnyből elért „találati arányba”. Az MKB-Euroleasing saját nevelésű ifjú üdvöskéje dobott kilenc pon­tot, többnyire kritikus helyzetben, amikor hullámvölgybe került a soproni csapat, emellett hat gól­passzal szolgálta ki társait. „Nagyon boldogok vagyunk, hogy nyertünk. A krakkói mérkő­zésre igen sok szurkoló utazott el segíteni bennünket, de ott na­gyon gyengén játszottunk, így elég rossz érzésekkel tértünk ha­za. Elsősorban miattuk volt na­gyon fontos, hogy győzelemmel feledtessük a kinti rossz teljesít­ményt. Szerencsére sikerült, de ehhez nagyon kellett, hogy a szurkolók ismét a csapat mellett álltak, s a kritikus helyzetekben buzdításukkal segítettek a csa­patnak, hogy kilábaljon a hul­lámvölgyekből.” Számított a rutin A csapatkapitány, Eördögh Edit, ahogy a tavalyi bajnoki finálé nyitó- és zárómeccsén, most is az MKB-Euroleasing „aranytar­taléka” volt. A tapasztalt játékos ezúttal tíz percet töltött a pá­lyán, s e rövid idő alatt kienc pontot dobott. Ő így látta a talál­kozót: „Hihetetlenül izgalmas meccs volt, hatalmas küzdelem volt a pályán. A kispadról rettenetesen idegesítő volt nézni a feszültség­gel teli mérkőzést. Sokkal jobb, megnyugtatóbb érzés volt játsza­ni. Amikor pályára kerül az em­ber, elfelejti azt, hogy mennyire ideges a kispadon. Az edző pedig azzal a szándékkal küld be vala­kit, hogy egyrészt tehermentesít­sen egy másik játékost, másrészt pedig, hogy lendületet adjon a csapatnak. Óriási sikernek tar­tom, hogy egy remek csapaton túljutva ott vagyunk a nyolc kö­zött." DRÁMAI CSATÁK TÖRÖK- ÉS SPANYOLORSZÁGBAN Érdekesség, hogy a soproniak csoportjából továbbjutó négy együttes közül egyedül az MKB jutott a legjobb nyolc közé, mely­nek ellenfele a Brno csapatát búcsúztató Bourges együttese lesz a legjobb nyolc között. A párharcban három magyar játékos is szerepelt, a mindent eldön­tő csatában a francia csapatban szereplő Bujdosó Nórának, vala­mint a Brno csapatát erősítő Fegyverneky Zsófiának és Béres Tí­meának is epizódszerep jutott. Bujdosó három perc alatt egy le­pattanót szerzett, Béresnek hat perc jutott és üres maradt a sta­tisztikai lapja, Fegyverneky pedig tizennégy perc alatt egy pontot és két lepattanót szerzett. A mindent eldöntő harmadik mérkőzé­sen 67-62-re nyert a Bourges. Törökországban és Spanyolországban igazi „kosárhorror" tanúi le­hettek a nézők. A Fenerbahce hosszabbításban győzte le a másik lengyel csapatot, a Gdynia együttesét, a Flalcon Avenida Salaman­ca pedig kétszeri hosszabbítás után búcsúztatta a CSZKA Moszkva együttesét. A soproniak csoportjából első helyen továbbjutó ve­lencei együttest két meccsen búcsúztatta a Pécs, mely a Final Fourért éppen a már említett Salamanca gárdájával mérkőzik. Felemás forduló RÖPLABDA MUNKATÁRSUNKTÓL Széchenyi ESE-Nyíregyháza 1:3 (-16, 26, -23, -13) Győr, NB I-es férfimérkőzés. SZESE: Angyalán, Lukács, Pócza, Szabó, Szamosi, Szauter. Cs.: Albert (liberó), Bihari, Czinner, Hosszú, Kollár. Edző: Oroszi László. A sérülésektől sújtott győriek ugyan megnyerték a második játsz­mát, de a harmadikban két ponttal veszítettek Mindez rányomta bé­lyegét a játékukra, és már nem tud­tak újítani. Sümeg-Gy. Dózsa 2:3 (-18, 22, 21, -16, -11) Sümeg, NB II-es női mérkőzés. Gy. Dózsa: Babos, Domsitz, Iván, Kiss, Horváth, Raffai. Cs.: Cseresznyák (liberó), Soós. Edző: Leskó Ferenc. Sümegen az első játszma meg­nyerése után kettőt a hazaiak nyer­tek Ezt követően nagyobb lendü­lettel játszottak a győri hölgyek, és ezzel a két bajnoki pontot is meg­szerezték. Győri DRC-Ajka 0:3 (-17, -20, -19) Győr, NB II-es női mérkőzés. Győri DRC: Csizmazia, Gunyhó, Kapus, Major, Pálfalvy, Szabó. Cs.: Födi, Papp, Vargán. Edző: Famady Ernő. A bajnokságban még veretlen aj­­kaiak igazolták jó szereplésüket. A győri lányok ugyan szorosan a nyo­mukban voltak, de a játszmák vé­gén a vendégek jobban összponto­sítottak Bizonyítani szeretne az MK-ban a SEAT Foton Győr KOSÁRLABDA_______ MUNKATÁRSUNKTÓL_____________ Ma 18 órakor rendezik a Va­­sas-Csata-SEAT Foton Győr ta­lálkozót a Magyar Kupában. A győriek 19 pont előnnyel várják a visszavágót. A párharc győz­tese bejut a négyes döntőbe. A SEAT Foton Győr a hazai pályán elért 72-53-as győzelem birtoká­ban utazik a ma 18 órakor kezdő­­ dő Magyar Kupa-visszavágó mér­kőzésre a Vasas-Csatához. Tapodi Péter együttesének célja nem le­het más, mint hogy a klub törté­netében először bejusson a né­gyes döntőbe. „Természetesen igyekszünk ezt a lehetőséget kihasználni, bár azért könnyű dolgunk nem lesz, mert az elmúlt időszakban a fővárosiak a ZTE-t és a Szolnokot is legyőzték saját csarnokukban. Persze ezért a nagy előnyért megdolgoztunk, s nem az a célunk, hogy ebből ma­radjon a végére, hanem inkább, hogy még jobban megtoldjuk ezt a különbséget. Elvégre vagyunk ma­gunkkal szemben annyira igénye­sek, hogy győzni menjünk a Vasas­hoz, ezzel is egyértelművé téve, hogy helyünk van a legjobb négy közön”- mondta Tapodi Péter, aki hozzátette: kisebb-nagyobb sérü­lések vannak ugyan a keretben, de senkinek sem olyan súlyos, hogy kihagyja a mérkőzést. Azzal kapcsolatban, hogy az esetleges siker esetén megpá­­lyázná-e a rendezést a Fóton, ar­ról Fűzy András ügyvezető nyi­latkozott: „Várjunk még azért ez­zel, mert először be kell jutni oda. Álláspontunk azonban biz­tosan nem változik, vagyis nem lesz Győrben a finálé. A győze­lemre kicsi az esély, sőt, a döntő­be jutáshoz is szerencsés sorsolás kellene, amire nincs semmilyen garancia." Hazai pályán TEKE MUNKATÁRSUNKTÓL Szuperliga, férfi MTE-ZTE FM Vas 1:7 (3355-3613). Szuper teljesítményt nyújtott a vendég­együttes. Dobos G. 527, Nagy L. 529, Brancsek J. 583, Csillag B. 607, Nagy E 570, Keszőcze L 539, ill. Fehér L 605, Farkas L. 615, Bese D. 600, Kiss T. 600, Boanta C. 600, Németh Cs. 593. S. Sör­­gurítók-BKV Előre 4:4 (3369-3337). Kár volt ez a pontvesztés. Ritter T. 560, Rudolf B. 557, Weinacht J. 540, Kotroczó G. 523, Kovács L. 589, Kovács M. 600, ill. Mészáros J. 576, Gergely E. 566, Tóbiás J. 569, Major L. 561, Szendefi Sz. 509, ifj. Hergéth J. 566. Szuperliga, női ZTE-ZÁÉV-Dynamic Szinflex 7:1 (3323-3155). Fölényes hazai siker: Airi­­zer E. 566, Molnár A 547, Horváth K. 519, Nemes I. 560, Csurgai A 584, Ko­vács D. 547, ill. Beckné 566, Horváth L. 535, Szűcs L. 533. Kovácsné csere: Pozs­­gai J.504, Tóthné 532, Gecseyné 486. NB I, férfi Gy. Komszol-Alba Regia 5:3 (3352- 3300). Nehéz mérkőzésen vannak túl a hazaiak Bódis B. 531, Máté E. 590, Pápai T. 566, Hősi R. 542, Varga L 566, Szőke G. 557, ill. Felteri I. 563, Varga G. 524, Kovács Z. 539, Takács L 557, Sebestyén T. 535, Németh K 582. Győrhő-Közuta­­sok KKT 1:7 (3175-3304). Ez az ered­mény otthon kevés. Horváth E 519, Ká­­zár T. 524, Gosztola G. 519, Győri Z. 517, Mráz L 525, Kristyán I. 571, ill. Gábor I. 552, Lapat K 562, Ülés R. 549, Matáncsi L 552, Páll A 541, Szabó I. 548. NB I, női Sztráda ’92 PTSE-Pannon-Flax 7:1 (3275-3039). Psz.: Koppányiné 529. NB II Sárvári Kinizsi-Scarbantia 6:2 (2955- 2881). Psz.: Zsirai Gy. 522, Elekes Z. 488. Budai TSE-Petőháza 4:4 (3069-3051). Psz.: Benczik J. 543, Török J.524, Török G. 513, Németh J. 509. Bábolna-Dunaújvá­­rosi AC 4:4 (3010-2976). Psz.: Morvai G. 526, Balom L. 524. NB IK­ Szany-Máriakálnok 5:3 (2455-2421). Psz.: Endrődy O. 431, Greznár A 418, Varga E 412, il. Bogár J.427, Rigó J.419, Neuberger N. 412. Jánossomorja-Mo­­sonszentmiklós 25 (2551-2614). Psz.: Czinder K. 467, Smuk K. 445, ill. Modro­­vits J.465, Takács L. 452, Visi L. és ifj. Var­ga R. 435-435. Úrkút-Bősárkány 6­2 (2525-2473). Psz.: Zipp V 461, Rieger Zs. 441, Rieger T. 440, Haas E 419, ill. Lodesz G. 442, Horváth L 439. Kék Golyó-S. Tunis 53 (2366-2339). Psz.: Pozsgai L. 414, Gácsfalvi Á 403, László T. 396, il. Horváth J. 429, Kocsis Z. 403, Varga K. 395. Golden TC-S. Postás Wentwest 5:3 (2636-2604). Psz.: Horváth K és Artner E 463-463, Nagy J. 439, ill. Eső I. 466, Prajczer I. 446, Brenner J. 436. Kunszi­­get-Halászi 1:7 (2277-2470). Psz.: Fin­­cziczki T. 401, ill. Nagy A 433, Kanka L 431, Bóna G. 411, Bóna L 403, Korcz R. 401. Bősárkány-Kék Golyó 5:3 (2381-2362). Psz.: Nagy L. 438, Domon­kos J.436, Horváth L 402, ill. Kiss B. 433, Pozsgai L. 421, Mikó Z 411. Moson­­szentmiklós-Úrkút 5:3 (2314-2244). Psz.: Frank Gy. 415, Szalánczi E 407, Visi L 391, ill. Rieger Zs. 394, Lipp V 383, Haas E 378. Máriakálnok-Jánossomor­­ja 2:6 (2328-2372). Psz.: Neuberger N. és Kiss J. 398-398, ül. Czinder K. 441, Tóth Z. 430, Smuk K. 407, Rédl V 399. S. Postás Wentwest-Kunsziget 6:2 (2516- 2350). Psz.: Nándorhegyi R. csere Tamá­si M. 439, Kámán G. 432, Eső I. 422, Brenner J.418, ül. Virág E 474, Farkas A 428. S. Turris-Golden TC 4:4 (2386- 2379). Psz.: Varga K. 435, Horváth J. 413, ül. Bárkányi R. 420, Horváth K. 416, Nagy K. 412, Artner E 406, Halászi-Szany 2:6 (2331-2339). Psz.: Nagy A 419, Karika L 390, ül. Varga E 421, Endrődy O. és He­lyes J. 392-392. Greznár A 386. Megyei I. osztály A Taszmán-Fortuna Győriadamér 2b (2353-2458). Ld.: Zalka I. 428, ill. Pram A 458. Lajta Hanság-Győrújfalu 6:2 (2527-2300). Ld.: Pálfi Á és Bölcskeiné 435-435, ül. Csík E. 428. Kiss János TK-Jobb Dáma 53 (2432-2342). Ld.: Sólya Z. 441, ül. Márkus J. 424. Tekecen­­ter-Mosonszolnok 6:2 (2324-2175). Ld.: Grúber A 417, ül. Török Bálint 388. Győrújfalu-­ Talizmán 4:4 (2242- 2242). Ld.: Csík E. 397, ill. Tóth T. 418. Jobb Dáma-Lajta Hanság 3:5 (2393- 2426). Ld.: Balogh I. 422, ül. Bölcskei E 433. Mosonszolnok-Kiss János TK 2b (2184-2466). Ld.: Török Bálint 401, ül. Meglécz S. 437. Fóruma Győriadamér- Tekecenter 7:1 (2443-2328). Ld.: Ga­lambos J. 432, ül. Szabó J.424. Megyei II. osztály Győrújfalu/B-Bábolna/B 15 (1323- 1428). Ld: Tárkányi A 349, ül. Bujáki J. 377. Jobb Dáma/B-Gy. Komszol/B 5:1 (1564-1545). Ld: Balást T. 404, ül. Rá­kász J. 393. Pér SE 1994-FTC Farád 4:2 (1481-1473). Ld: Kun I. 394, ill. Molnár Gy. 396. Rác Golyó/B-Kunsziget/B 4­2 (1503-1421). Ld: Tamás M. 393, ill. Gacs G. 396. Fortuna Győrladamér/B-Bősár­­kány/B 42 (1489-1473). Ld: Lenti J.440, il. Bella D. 391. Máriakálnok/B-Pan­­­nonhalma 15 (1515-1653). Ld.: Neu­­bergerné 388, ül. Hajnal I. 438. FTC Fa­­rád-Kék Golyó/B 5­1 (1452-1446). Ld: Tálos L és Molnár Gy. 382-382, ül. Balla J. 380. Gy. Komszol/B-Pér SE 1994 6­­ 0 (1727-1563). Ld: Rákász J. 436, ül. Gede L 411. Bábolna/B-Jobb Dáma/B 42 (1574-1571). Ld: Mogyorósi B. 422, ÜL Balogh I. 432. Bősárkány/B-Máriakál­­nok/B 2:4 (1463-1473). Ld: Török 1.381, ÜL Horváthné 394. Kunsziget/B-Fortu­na Győriadamér 1­42 (1439-1423). Ld.: Nagy F 392, E Sentiv 1.388. Pannonhal­­ma-Győrújfalum 2:4 (1427-1455). Ld: Kovács L 378, III. Tárkányi A 398. veszítettek pontot a Soproni Sörgurítók Kisalföld 2009. február 6., péntek Országos bajnokok ATLÉTIKA_______ MUNKATÁRSUNKTÓL A serdülő fedett pályás országos bajnokságon a Győri Dózsa SE versenyzői egy bajnoki címet, egy ezüst- és egy bronzérmet szereztek, a Soproni AC egy baj­noki címmel gazdagodott. A Győri Dózsa SE kiválósága, Za­­jovics Nóra egyéni csúccsal (9,07 mp) nyerte a 60 méteres gátfutást, a 300 méteres síkfutásban bronzér­met szerzett. (43,35 mp). A legna­gyobb meglepetést Szabó Krisztina szolgáltatta. A mezőny egyik legfia­talabb tagjaként 535 cm-es ugrásá­val ezüstérmet szerzett távolugrás­ban. Hatodik helyen végzett a dó­­zsás lányok Zajovics Nóra-Szentes Dominika-Szabó Krisztina-Samu Lilla alkotta váltója. Edzőjük Far­­kasné Babos Rita. A Soproni AC reménysége, Sze­keres Kitti 800 méteres síkfutásban lett első 2:18,37 p-es időeredmény­­nyel. Ebben a versenyszámban Palcsó Noémi negyedik helyen ért célba 2:24,02 p-es eredménnyel. Edzőjük Némethné Csordás Rita. Karategála Öttevényen KÜZDŐSPORT MUNKATÁRSUNKTÓL Február 15-én 18 órától rendezik meg az öttevényi sportcsarnokban a Sei­do Egyesület szervezésében azt a küzdősportgálát, melyen profi boksz, thai-boksz és K-1-es mérkő­zések lesznek láthatók. A programban szerepel egy világ­­bajnoki felhozó mérkőzés, melyet Szebelédi Renáta, WPKC és UBC profi kick-box világbajnok vív majd. Érdekesség, hogy egyik edzője a magyar női ökölvívás ismert alakja, Miló Viktória A szervezők terveiben szerepel Popovics Tamás félnehéz­súlyú UBC profi bokszvilágbajnok ringbe léptetése is. Hétvégi műsor PÉNTEK KOSÁRLABDA SMAFC-NYME-Sopro­­ni sördögök, felkészülési férfimérkőzés. Sopron, Krasznai-csarnok, 17.30 óra. SZOMBAT LABDARÚGÁS: Győri ETO FC-Lom­­bard Pápa, Ligakupa-mérkőzés. Győr, ETO Park, műfüves pálya, 13 óra. Gyir­­mót-Nyárasd, felkészülési mérkőzés. Győr, Integrál-DAC-sporttelep, műfüves pálya, 12 óra. DAC 1912 FC-BKV Előre, felkészülési mérkőzés. Győr, Integrál- DAC-sporttelep, műfüves pálya, 14 óra. KOSÁRLABDA NB II: SMAFC-NYME­­OSC, női mérkőzés. Sopron, Krasznai­­csarnok, 17 óra TEKE, Szuperliga: Dynamic Szinflex- Perenye, női mérkőzés. Győr, Épfu-pá­­lya, 10 óra NB I: Pannon-Flax-Rákoshegyi VSE, női mérkőzés. Győr, Pannon-Flax-pálya, 11 óra NB II: Scarbantia-Budai TSE. Sopron, Győri úti pálya, 10 óra Petőháza-Ajka Kristály, 12 óra NB II: I: Postás-Wentwest-Halászi. Sop­ron, Postás-pálya, 9 óra Kék Golyó-Mo­­sonszentmiklós, Győr, Kék Golyó-pálya, 10 óra Golden TC-Bősárkány. Moson­magyaróvár, Wittmann park, 14 óra. Já­­nossomorja-Szany, 15 óra. Kunsziget-S. Turris, 16 óra Megyei I. o.: A Talizmán-Jobb Dáma Ásványráró, 15 óra. Kiss J. TK-Tekecen­­ter, Gurító söröző, 10 óra RÖPLABDA NB II: Győri DRC-Szom­­bathelyi ESE, női mérkőzés. Győr, Jed­­lik-terem, 10.30 óra. VASÁRNAP TEKE, megyei I.­ou Lajta Hanság-Mo­­sonszolnok, Mosonmagyaróvár, Witt­mann park, 9 óra .

Next