Kisalföld, 2010. április (65. évfolyam, 76-100. szám)
2010-04-08 / 81. szám
2010. ÁPRILIS 8. CSÜTÖRTÖK LXV./81. SZÁM Ára: 120 Ft • Előfizetve: 84 Ft www.kisalfold.hu Csökkent a munkanélküliség Csökkent a megyei munkanélküliség márciusban, elsősorban a jobb időnek köszönhetően, több ugyanis az idény- és a közmunka. GYŐR-MOSON-SOPRON HANCZ GÁBOR Három hónap elkeserítő adatai után végre jó hírrel szolgált az Állami Foglalkoztatási Szolgálat tegnap: 827-tel kevesebb álláskereső volt Győr-Moson-Sopron megyében március végén, mint egy hónappal korábban. Csökkenésre utoljára tavaly novemberben akadt példa, azóta csaknem három és fél ezerrel nőtt, így tizenöt éves csúcsra ugrott a munkanélküliek száma. Jelenleg a ráta 8,1 százalékon áll, összesen majd 16 és fél ezren vannak utcán. Egy évvel ezelőtt közel kétezerrel kisebb szám szerepelt a rubrikában, ami azt is jelenti, hogy most 12 százalékkal több a munkanélküli, mint tavaly ilyenkor, azaz a helyzet romlott, de nem drasztikusan az eltelt tizenkét hónap során. Folytatás a 3. oldalon. A CSALÁD NAPILAPJA EGZOTIKUS SZÉPSÉGEK A férfiak általában vonzódnak az egzotikus külsővel megáldott nőkhöz, a félvér lányokhoz. 11. oldal A VÉGÉN ROBBENT A BOMBA A BL-BEN A Bayern München Robben góljával jutott be a labdarúgó- BL elődöntőjébe. 23. oldal VÁLASZTÁS 2010 Mai számunkban bemutatjuk a megyében induló egyéni képviselőjelölteket. 13-15. OLDAL FELVÉTELI 2010 - IDÉN TÖBBEN JELENTKEZTEK, EZÉRT NEHEZEBB LESZ A BEJUTÁS Kétszáz pont a minimum GYŐR-MOSON-SOPRON SUDÁR ÁGNES Finisbe értek a tizenkettedikesek: három hét múlva, május 3-án megkezdődik az érettségi. A tavalyinál nehezebb lesz bejutni az egyetemekre, ugyanis 13 ezerrel többen, 140 ezren nyújtották be jelentkezésüket a felsőoktatásba. Jelentősen nőtt a felsőfokú szakképzésre és a mesterképzésre jelentkezők száma is: az előbbire 7752-en, az utóbbira 23.490-en adták be papírjukat első helyen - ez negyven százalékkal több, mint 2009-ben. A tíz legnépszerűbb felsőoktatási intézmény között ott van a Nyugat-magyarországi Egyetem is, ahová 9081-en jelentkeztek. A legfontosabb változás mégis az, hogy idén 160 helyett már minimum 200 pontot kell elérnie annak, aki felsőoktatási intézménybe kíván bejutni. Folytatás a 4. oldalon. Ők olyan szakokra jelentkeztek, ahol 200 pontnál sokkal több kell. Németh Lilla, Mester István, Németh Patrik és Varga Norbert, fotó: h. baranyai Edina Nagyik digiforradalma GYŐR RIMÁNYI ZITA_____ ____ Kissé ijesztőnek tartják a gyors fejlődést a Nyugdíjasegyetem ötödik órájának hallgatói, de maguk is részesei. Erről győzte meg őket a tegnapi, Digitális forradalom című előadás, amelynek elején jelzőtüzekről, a végén olyan szemüvegről beszélt Varjasi Norbert, ami számítógép-képernyőként működik. Felénél tart az előadás-sorozat, de nem lankad nyugdíjas hallgatóink érdeklődése. Folytatás a 4. oldalon. A zenélő kvarcóráktól a zsebben hordott irodákig vezetett Varjasi Norbert előadása. FOTÓ: H. baranyai Edina HOGYAN OLDANÁK MEG A SZIGETKÖZI VÍZPÓTLÁST? Pártvélemények a 3. oldalon. Hét góllal tért vissza Görbicz A címvédő Audi-ETO az esélyeket igazolva magabiztosan győzött a Békéscsaba ellen a női kézilabda NB I elődöntőjének tegnapi első mérkőzésén. További jó hír, hogy a korábban megsérült Görbicz Anita visszatért a zöld-fehér csapatba. GYŐR MUNKATÁRSUNKTÓL__________ Görbicz Anita tavaly a Bajnokok Ligája-döntő előtt szenvedett keresztszalag-szakadást, melyből decemberre épült fel teljesen. A győriek klasszis irányítója aztán február közepén ismét megsérült, akkor szerencsére nem volt olyan nagy a baj, „csupán” porcleválása lett, de újra meg kellett műteni. Érdekesség, hogy az irányító pont a csabaiak ellen sérült meg, s most ellenük térhetett vissza. Nem is akárhogyan: a Rába-parti csapat magabiztosan győzött, Görbicz pedig hét gólt dobott. A játékos a lefújást követően elárulta, remekül érezte magát a pályán és szeretne a hétvégi Bajnokok Ligája-mérkőzésen is játszani. Részletek a 22. oldalon. Görbicz újra a pályán. FOTÓ: H. B. E. REGIONÁLIS HÍREK GYŐR ÉS KÖRNYÉKE A gyerekek már kaptak biciklit Győr előbb-utóbb a „kerékpárkölcsönzők városa” lesz, ennek első fontos lépéseként a gyerekek kaptak 17 biciklit a várostól. A kétkerekű járműveket az Erzsébet ligetben tárolják, s talán jövőre az évek óta tervezett felnőtt- kölcsönzőrendszer is kiépülhet. 5. oldal MOSONMAGYARÓVÁR ÉS KÖRNYÉKE Százezrek és pofonok röpködtek az állatvásárban Üzletek köttettek, pofonok repkedtek a tegnapi lébényi országos állatvásárban. Egy tizennégy évesnek mondott patásért kétszázezret, a kiscsikóért ennek felét kérték. 7. oldal SOPRON ÉS KÖRNYÉKE Úton a Széchenyiemlékmozdony A Fertőszentmiklós-Sopron-országhatár között új, kétvágányú vasúti pályát építene a GYSEV Zrt. Széchenyi emléke előtt tisztelegve a vasútvállalat leggyorsabb magyar villamos mozdonya egyedi matricázást kapott. A szerelvény ma áll forgalomba. 6. oldal RÁBAKÖZ Csatornázás: háztartásonként 230 ezer forint hozzájárulással A tervek szerint 2011-ben kezdhetik el a szakemberek a bősárkányi szennyvízcsatorna-rendszer kiépítését. Jelenleg az előkészítésnél tartanak, a beruházás másfél milliárd forintba kerül. 8. oldal