Kisalföld, 2010. november (65. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-22 / 271. szám

14 Kultúra S/I­FKI /NI FÁBIÁN GYÖRGY, SZABÓ GABRIELLA A tizedes kilenc élete Amennyire könnyű belátni, hogy miért éppen A tizedes meg a többiek a téma, annyira könnyű volna megérteni az ellenkezőjét is. A tizedes klasszikus, a háború utáni filmgyártás legsikeresebb vígjátéka A tanú mellett. (És ki mondta, hogy A tanú elkerüli a sorsát? Addig örüljünk, amíg nem lesz belőle musical.) A tizedes körül nagy a nemzeti egyetértés, nemcsak apák és nagyapák nézik, de punkegyüttesek is futnak a név alatt. GYŐR­FÁY MIKLÓS____________________ A film arról szól, amit szívesen hallga­tunk, kicsiny, ravasz nemzet vagyunk benne, megélünk a jég hátán is, kiállunk az igazságért, szeretjük egymást, gyere­kek. Ha valaki elfogulatlanul nézi a filmet, esetleg így is meglepődhet a tartós sike­ren, látva Sinkovits nem kevéssé erőltetett játékát, az egész film masszív vonalassá­­gát - de éppen ezen lehet segíteni a szín­padi változaton. Grisából Szása, aki nővé változik, így nem erőszakol meg senkit fel­szabadítás közben, viszont megjön a sze­relmi szál is vele, a végén pedig senki nem csatlakozik a Katyusát éneklő Vörös Had­sereghez, hanem ki haza, ki Svácsba, ki ott marad a kastélyban, és fájó szívvel emle­geti Szása jó moszkvai nagynénikéjét. Tör­ténelem- és háborúszemléletnek épp any­­nyira hamis, mint a film volt, de nem ta­nulni jöttünk, hanem szórakozni. Az hát a kérdés, hogy vajon jól szórakozunk-e. Mértékkel. Minél inkább díszletté válik a háború és az egyenruha, annál kisebb a játék tétje, annál erősebb az érzet, hogy egy másodosztályú bohóságot látunk. Megvannak hozzá a megfelelő figurák, a tizedes alakítja Figarót, a játékmestert, ott van az angol vagy angol témájú darabok hidegvérű, szabatos beszédű komornyik­ja, a mindig elalvó, bamba, szép nő, aki megmozdítja a szíveket. A történet szövé­se meglehetősen mechanikus, megérkez­nek, aztán mindig jön valaki, már úgy lát­szik, hogy mindennek vége, de érkezik a váratlan fordulat és a szerencsés megme­nekülés. A második felvonás közepére ez a séma annyira kifárad, hogy mintha már a színháziak is unnák. Próbálják valahogy a háborús hangulatot, a bezártságot jelez­ni, zongoráznak, táncolnak. Ezekben a pillanatokban olyan ijesztően akad el az előadás, mintha hirtelen mindenki egy­szerre felejtette volna el a szövegét, és vár­ják, hogy ki fog először megszólalni. A tempó nyilvánvalóan minden vígjá­ték alapja, a jó időben elmondott riposz­­ton akkor is nevet a közönség, ha volta­képpen semmi humoros nincs benne, csak épp olyan, mintha vicces lenne. A tempó Forgács Péter rendezésének a gyengéje, a legelső pillanattól kezdve ér­ződik, hogy valami nincs rendben, túl hosszú a bevezetésként vetített bombá­zás, túl sok (és túl közhelyes) a hozzá­adott Karády Katalin, nehezen zökken rá a vágányra a cselekmény. Ha már rajta van, nincs óriási baj, a díszlet nagyvona­lú, a jelmezek szorgalmasan követik a filmet, és csak akkor van baj, ha nincs mit követni. Szása bordélyvörös estélyi ruhájára nem tudok mentséget találni. A másik menthetetlen elem Rázga Mik­lós a nyias Krasznavölgyi testvér szerepé­ben. Grimaszai, kimértségében fenyegető­nek képzelt mondatai annyira üresek, ne­vetségesek, komikusak, hogy csak a re­ménytelen tehetségtelenség lenne rá meg­felelő magyarázat. Tekintve, hogy ez egy profi színház, hivatásos színészekkel, a te­hetségtelenség sajnos nem elfogadható. Rázga ellentéte Járai Máté, aki szintén nem játssza le a csillagokat, de látható, hogy nem kímélte magát, munkát ölt abba, hogy a meglehetősen kis szerepét érdekessé, egyénivé, megjegyezhetővé tegye. A nagyobb vadak közül kiemelkedik Rupnik Károly, akinek a fazonja mellett a hangja is megvan ahhoz, hogy végigbírja a komornyik nem éppen változatos figu­ráját, Maszlay István, aki valahol Tahi Tóth és Darvas között próbálja eltalálni a tartalékos Gálfy százados figuráját. Az utóbbi nem nagy ötlet, hiszen Darvas Iván a filmben is szerepel, de működőké­pes a megoldás, körülbelül érthető, hogy kit játszik, mi ez a civil távolságtartás, amellyel a százados a háborút figyeli. A legértékesebb figura igen helyesen Ung­vári István, vagyis maga Molnár tizedes. Először azt gondoltam, egyszerűen meg­szokható az alakítása, azért érzem, hogy egyre kevésbé utálom ezt a pattogó, bőr­­nadrágos lényt, aki nemzeti önképünk megtestesítője. Utána azt hittem, egy nagy alakítást látok, amely némi luxusként is fölfogható műfaj­­idegenséggel tényleges válto­zást, fejlődést mutat egy vígjáté­ki sablonfigurában. Most úgy lá­tom, Ungvári Istvánnak egysze­rűen időre volt szüksége, hogy az alkatához igazítsa a szerepet, élni hagyja szomorú szemét, me­lankolikus lelkét. Az első per­cektől érezhető, hogy a tizedes csak tévedésből tizedes, eleve inkább szárnysegéd, mint futár, dzsentrikülsejéhez nem illenek a proletárvágyak, inkább valami szomorú magány. A darab végére ezt az állapotát meg is találja, ital, cigaretta, búsongás, igazi értelmiségi lét. Azóta már tudjuk, ha eleget búsongunk, idővel az oroszok is­ kimennek a spájzból, jön valaki, már úgy lát­szik, hogy mindennek vége, de érke­zik a váratlan fordulat. 99 A történet szövése meg­lehetősen me­chanikus, megérkeznek, aztán mindig 9) A tempó nyil­vánvalóan minden vígjá­ték alapja, a jó időben el­mondott ri­­poszton akkor is nevet a kö­zönség, ha voltaképpen semmi humo­ros nincs ben­ne, csak épp olyan, mintha vicces lenne. KVARTETT: KIMÚLT KOMMUNIZMUS KONTRA KEZDETI KAPITALIZMUS A kimúlt kommunizmus és a kezdeti hazai kapitalizmus lesajnálnivaló jellemzőivel, görbe tükrével találkozhatunk a Kossuth-díjas Spiró György ’90-es években írt, Kvartett című drámájában, amelyet a soproni kisszínházban mutattak be. Igen, kérem, tisztán a pénzről szól minden. A tiszta, egyszersmind mocskos pénzről. És arról, hogy egyeseknek az elv mindennél többet ér. SOPRON GOSZTONYI MIKLÓS________ „Hideg”­­ volt a zárszava a for­ró hangulatú Kvartett című Spi­ró György-színdarabnak, ame­lyet a soproni kisszínházban mutattak be Márton András Já­­szai-díjas színművész rendezé­sében, illetve főszereplésében. Igaz, a négyszemélyes drámá­ban voltaképpen mindenki meghatározó figurát, mondjuk így, főszerepet játszott. Márton András szó szerint há­lás karaktert jelenít meg: 1956 után egyik egyenruhás ismerőse megmentette az életét, így jutha­tott ki a szabad világba, ahol si­keres életpályát futott be. Ám nem felejtette el, kinek köszön­heti mindezt, most hazaérkezett Amerikából, hogy pénzzel és más értékes ajándékkal lerója több évtizedes „adósságát”. Ké­rem szépen, ez a szerep szinte Márton Andrásnak lett kitalálva. Ő ugyanis 2001-2005 között a New York-i magyar kulturális in­tézet vezetője volt, így a drámá­ban remekül érvényesült ameri­­kás angolnyelv-tudása, mikép­pen nem esett nehezére igazi „amerikás” magyar akcentussal beszélnie a színpadon. Világlá­­tottsága, kulturáltsága is e sze­repre predesztinálta. Krum Ádám játszotta az „öreg”, az akkori jótevő alakját: a rendszerváltáskori hazai újkapi­talizmus árnyoldalait kíméletle­nül ostorozó, szabadidő-nadrá­­gos hithű kommunista szerepé­ben nagyot alakított. Ez a para­noid, üldöztetési mániá­ban szenvedő, gyanakvó figura a maga tehetetlenségében és sze­rencsétlenségében pontos tükör­képét adta az ’56 utáni, évtizede­kig tartó állapotok egyéniség­romboló, személyiségtorzító, kommunista álomvilágot megőr­ző időszaka hétköznapi áldozata­inak. Ráadásul ő azok közé tarto­zik, akiknek az elv mindennél, még a pénznél is többet ér. Felesége, Pásztor Erzsi a le­tűnt rendszer görbe tükrét tartot­ta elénk: a mindenbe belenyug­­vó, meghunyászkodó, család­­szerető kisember - családanya és feleség - életét karikírozta bravúrosan, és utánozhatatlanul, jól megírt szerepében. Kétség nem férhet hozzá, amit Pásztor Erzsi a színpadon művelt, az fe­nomenális volt. Nem hinnénk, más hitelesebben rajzolhatta volna meg a „paprikás csirkés, mákos tésztás, panellakásos” háziasszony kissé szánalmas, mégis jó szívével szimpatikussá váló szerepét. Egyetlen moz­dulatával amikor a piros színű, azaz a meleg vizes csapból ad vizet a vendégnek - leleplezi a sajnos olykor máig ható trehány szocialista munka­morált, a szocializmus parado­xonét, lehetetlenségét, a „min­dig minden máshogy van, aho­gyan lennie kellene” dühítő kommunista életérzést. Lányuk az ellenpólus, csak az anyagi előrehaladás érdekli, ma­radi szüleit pedig úgy lesajnálja, ahogyan vannak. Úgy érezzük, Tébi Márta színrelépésének kez­detekor túlságosan is tinédzse­­resre vette a figurát darabbeli 35 évéhez és komoly foglalkozásá­hoz (könyvelő) képest, de idővel képes volt ellensúlyozni e „ki­lengését”: a dráma vége felé el­hittük neki minden szavát és gesztusát. Rá kellett döbben­nünk, a művésznőnek valójában óriási lelke van, még akkor is, ha pusztán anyagias szellemű ka­raktert formált. Akkora, hogy ké­pes egy villanás alatt egyesíteni és szintézisbe hozni a materiális és a megfoghatatlan, csak ben­nünk lévő valóságot. Ez pedig akkor valósul meg, amikor Tébi Márta egyedi, senki máséhoz nem hasonlító, el-elcsukló, ér­zelmi felhangú hanghordozása egyszerűen megindítja, más di­menzióba - jobb szó híján, egy másik ember lelkének legfelső csúcsaira - röpíti a nézőt. Ez pe­dig nem semmi. Spiró György drámája - amely elnyerte az 1997/98-as évad „Legjobb új magyar drá­ma” díját - igazi patentos da­rab, mindenütt jól zár: egy pillanatnyi üresjárat sincs a színpadon. Csak hálásak le­hetünk, hogy e kortárs re­mekmű Sopronban is színre került. Másrészt nem véletlen a zenei műszóra utaló cím, a Kvartett. Mert hiába „muzsi­kál” a maga módján minden­ki nagyszerűen, saját szem­pontja szerint érthetően: ha a közös sorsunkat érintő célok­ban nem vagyunk együtt, menthetetlenül reménytelen kakofóniába fullad az egész. Ezt elkerülendő a mindnyá­junkat érintő, máig ható ta­nulságai miatt a kötelezően megnézendő színdarabok kö­zé emeljük a kvartettet. 99 Négy szereplő próbálja megtölte­ni élettel a színpadot. Bár kevés a létszám, de belátható, a művészi érték nem a négyzetméterre jutó színészek számától függ. színházi kritikai 2010. NOVEMBER 22., HÉTFŐ Spiró György drámája - amely elnyerte az 1997/98-as évad „Legjobb új ma­gyar dráma” díját - igazi patentos darab, mindenütt jól zár: egy pillanatnyi üresjárat sincs a színpadon.

Next