Kisalföld, 2011. április (66. évfolyam, 76-100. szám)

2011-04-08 / 82. szám

2 HAZA ÉS NAGYVILÁG ITTHON Hunvald-ügy Jobbára tagadták bűnösségüket a Hunvald-ügy első, csütörtöki tár­gyalásán megjelent vádlottak a Fővárosi Bíróságon (FB). A vádirat­ban felsorolt 25 vádlott közül csak 14 volt jelen a tárgyaláson, ame­lyen a 14 vádlott közül 12 egyér­telműen tagadta bűnösségét, így a súlyos bűncselekményekkel vádolt Hunvald György volt VII. kerületi szocialista polgármester és Gál György, a kerületi önkormányzat gazdasági bizottságának volt SZDSZ-es elnöke is. Csupán két kisebb súlyú ügyekben megvádolt ember nyilatkozott így a bíró kér­désére, hogy részben, illetve egészben elismeri bűnösségét. A sok százmilliós kárt okozó önkor­mányzati ingatlanpanamák, több tízmilliós fiktív szerződések, illetve milliós kárt okozó lakáskiutalások és más bűncselekmények miatt részben bűnszervezetben elköve­tett csalással vesztegetéssel hűt­len kezeléssel és hivatali vissza­éléssel vádolja az ügyészség Gált és Hunvaldot Vissza a szakadék széléről A miniszterelnök szerint kormánya egy sokak számára furcsa gazda­ságpolitikai mixtúrával visszarán­totta Magyarországot a szakadék széléről Ez az oka annak, hogy ma nem Magyarországról hanem például Portugáliáról ír a sajtó - mondta Orbán Viktor csütörtökön a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) üzleti és ipari tanácsadó bizottságának ünnepi közgyűlésére Budapesten. Az államot nem szabad többé ki­zárólag versenyhátrányként értel­mezni - hangsúlyozta Orbán Vik­tor, aki beszédében szólt arról is, „aligha jön létre még egyszer” olyan politikai helyzet hogy a par­lamenti mandátumok több mint kétharmadát meg lehessen szerez­ni Magyarországon. Megállapodást ír alá a kormány és a roma önkormányzat Megállapodás aláírására készül Or­bán Viktor miniszterelnök és Farkas Rónán, az Országos Roma Önkor­mányzat elnöke a cigányság prob­lémáinak megoldására. Ezt csütör­tökön Budapesten, az­­ Európai Roma Platformon jelentette be a kormányfő, aki azt mondta a megállapodásban szerepel majd egyebek mellett az, hogy több mint százezer embernek szerveznek közmunkát több tízezer roma fia­talnak nyújtanak piacképes szak­­képzettséget valamint a kulturális önkormányzat elismerésének és tá­mogatásának kérdése is. Ha min­den jól megy, a jövő héten lehető­ség adódik a megállapodás aláírá­sára - tette hozzá. (mti) „Nem készülnek listák” Molnár Csaba szerint az MSZP-ben nem készülnek listák, s aki ennek ellenkezőjét állítja, hazudik. A De­mokratikus Koalíció Platform alel­­nöke azt mondta: nem foglalkoznak személyi kérdésekkel A Magyar Nemzet tegnap írt arról hogy az MSZP szervezeteinek minden szint­jén éleződik a küzdelem a pártelnö­köt támogató és a vele szemben szerveződő politikai csoportok kö­zött Mindkét oldalon készülnek lis­ták Mesterhházy- vagy Gyur­­csány-szimpatizánsok nevével VIZSGÁLJÁK A FUKUSIMA-1 ATOMERŐMŰ KÖRÜL KIÜRÍTETT ÖVEZET TOVÁBBI BŐVÍTÉSÉNEK SZÜKSÉGESSÉGÉT Újabb földrengés Japánban 7,4-es erősségű földrengés rázta meg Japán északkeleti részét csütörtökön, a japán hatóságok szökőárriadót hirdettek, de a fu­­kusimai atomerőműben nem ke­letkezett további kár. A cunami­­riadót később lefújták. A CNN szerint a mostani volt a legerő­sebb utórengés a március 11-i természeti csapás óta. TOKIÓ MTI Az újabb rengés csaknem egy hó­nappal azután történt, hogy már­cius 11-én a távol-keleti szigetor­szág történetének legerősebb, 9-es fokozatú földmozgását re­gisztrálták, amely pusztító erejű tengeri szökőárt váltott ki. A CNN amerikai hírtelevízió szerint a mostani volt a legerősebb utóren­gés a március 11-i természeti csa­pás óta. Az NHK japán televízió rend­őrségi forrásokra hivatkozva kö­zölte, hogy a földmozgás követ­keztében hét ember megsérült, közülük ketten súlyosan. Mijagiból, illetve a szomszé­dos Aomori, Ivata és Akita kor­mányzóságokból áramkimara­dásokat jelentettek. A Mijagi kormányzóságbeli Szendai vá­rosában a Jiji japán hírügynök­ség szerint öt helyen tűz ütött ki, tizenhárom helyen pedig gázszivárgást észleltek (vélhe­tően a gázvezetékrendszer megrongálódása miatt). A japán hatóságok szerint a csütörtöki rengés központja Mija­gi kormányzóság partjai előtt, a tengerfenék alatt negyven kilo­méterrel volt. A földmozgást a kormányzóságtól 400 kilométer­re délre fekvő Tokióban is érezni lehetett: itt több másodpercen át mozogtak az épületek. A rengés erejét az első jelenté­sek 7,4-es fokozatúra tették. A CNN amerikai hírtelevízió szerint az amerikai földtani intézet ké­sőbb 7,1-esre csökkentette a föld­mozgás becsült erejét. A japán meteorológiai szolgá­lat figyelmeztette a lakosságot, hogy egy-két méteres szökőár le­hetséges. A rengés után egy órá­val azonban tengeri szökőárnak semmi jelét nem lehetett tapasz­talni, a földmozgás után másfél órával pedig le is fújták a cuna­­miriadót. A március 11-i földrengés által kiváltott, tíz méter magas tengeri szökőár ugyanebben a kormány­zóságban szinte mindent lerom­bolt, ami az útjába került. A ter­mészeti csapásban 28 ezer ember halt meg vagy tűnt el, a fukusimai atomerőműben pedig súlyos üzemzavarok keletkeztek, ame­lyek egy részét azóta sem sikerült felszámolni. Az NHK japán televí­zió szerint a csütörtöki földmoz­gás nem rongálta tovább a fuku­simai atomerőművet, nem észlel­tek újabb üzemzavart. Az itt dol­gozókat mindenesetre elővigyáza­tosságból evakuálták. Jelentősen csökkent a radioaktív jód szintje a tenger vizében a megsérült japán atomerőmű kettes számú reaktoránál de még így is 140 ezerszer meg­haladja a határértéket - közölte csütörtökön a létesítményt üzemeltető vál­lalat a Tepco. A hét elején a radioaktív jód mennyisége még 75 milliószorosa volt a határértéknek a tengervízben azon a helyen, ahol szennyezett víz szi­várgott a tengerbe a kettes reaktornál A jelentős csökkenés annak tudható be, hogy szerda reggel sikerült megállítani az erősen radioaktív víz tengerbe szivárgását a második reaktor kábelalagútjába. Közben a japán kormány be­jelentette, hogy megvizsgálja a március 11-i földrengés és szökőár nyomán megsérült Fukusima-1 atomerőmű körül kiürített 20 kilométeres övezet továb­bi 10 kilométerrel való bővítésének szükségességét Jukio Edano kormányszó­vivő elmondta, a szóban forgó 10 kilométer széles sávban található települé­sek lakóitól eddig csak azt kérték, maradjanak otthon, most azonban azt ta­nulmányozzák, hogy a megsérült nukleáris létesítmény helyreállításának vár­ható elhúzódása és az egészségügyi kockázat esetleges növekedése miatt nem lenne-e indokolt őket is kiköltöztetni. Az első negyedévi hiány 742,1 MAGYARORSZÁG. Az államház­tartás - helyi önkormányzatok nélkül számított - első negyedévi hiánya 742,1 milliárd forint, az éves előirányzat 108 százaléka volt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtökön az MTI-vel. Márciusban az állam­­háztartás 182,4 milliárd forint de­ficittel zárt. Ezen belül a központi költségvetés 157,3 milliárd forin­tos, a társadalombiztosítás pénz­ügyi alapjai 23 milliárd forint, az elkülönített állami pénzalapok 2,1 milliárd forint hiányt mutattak. (Az államháztartási hiány tavaly márciusban 259,3 milliárd forint­ milliárd­ ra rúgott.) 2010-ben az államház­tartás központi alrendszerének első negyedévi deficitje 609,9 mil­liárd forint volt, ez az éves hiány 70,1 százalékának felelt meg. A Nemzetgazdasági Miniszté­rium előrejelzése szerint az ál­lamháztartás pénzügyi mérlegé­ben a második negyedévben to­vábbi 469 milliárd forintos hiány halmozódik fel, ugyanakkor a harmadik és negyedik negyedév­ben egyaránt többlet várható, rendre 221 milliárd, illetve 303 milliárd forint - így teljesülhet a 2011-re tervezett 687,4 milliárd fo­rintos éves hiánycél. Visszahívtak kétféle sajtos tallért a boltokból BÉCS: Ausztriában kivonták a for­galomból a magyar Ziegler-ostya­­gyár két termékét túl magas fuzá­­rium-méregtartalom miatt - jelen­tette csütörtökön az APA osztrák hírügynökség. A 150 grammos ki­szerelésű sajtos, köményes ízesíté­sű tallért és a 150 grammos papri­kás tallért az engedélyezettnél ma­gasabb deoxynivalenol-tartalom miatt hívta vissza a forgalmazó az osztrák egészségügyi és élelmi­szer-biztonsági hivatal tájékozta­tása szerint. Ziegler Péter, a Ziegler Ostya Bt. ügyvezető igazgatója kö­zölte: március elején egy németor­szági hatósági vizsgálat derítette ki a megengedettnél nagyobb Don-toxin-tartalmat a tallér vizs­gálatakor; akkor a cég leállította e termék gyártását és mindet vissza is hívta Németországból, Hollan­diából, Ausztriából és Magyaror­szágról is. Hozzátette: rajtuk kívül álló oka van a történteknek, a ma­gyar malomtól ugyanis megkap­ták a minőségi bizonyítványt, de a liszt nem volt ennek megfelelő. Azóta a cég lengyel importlisztet használ a gyártáshoz. (mti) Törvénymódosítás készül MAGYARORSZÁG. A magyar kor­mány az egységes iparbiztonság megteremtése érdekében olyan törvényt alkot a veszélyes anya­gokkal foglalkozó cégek, üzemek működésére és felügyeletére, amely segítheti az esetleges ipari katasztrófák megelőzését, az ille­tékes szerveket pedig felkészítheti az ilyen esetek kezelésére és elhá­rítására - mondta Bakondi György katasztrófavédelmi kormánybiz­tos csütörtökön. Az új jogszabályt az elmúlt egy évtized, valamint a tavalyi rekordszintű árvíz és a vö­­rösiszap-katasztrófa kezelésének tapasztalatai alapján alkotják meg - közölte az Országos Katasztrófa­védelmi Főigazgatóság vezetője. (mti) A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az április 7-i kenószámok: 1, 7, 8,12,17,19, 22, 34, 38, 44, 48, 51, 54, 56, 58, 61, 64, 65, 68, 75. 2011. ÁPRILIS 8., PÉNTEK KISALFÖLD KÜLFÖLD Új államfő PRISTINA. Atifete Jahjaga szemé­lyében először választott nőt állam­főnek a koszovói parlament csütör­tökön, aki valamivel több mint egy évig maradhat hivatalban. Az ok: várhatóan kilenc hónap múlva elfo­gadják a módosított alkotmány, mely szerint az államfőt a parlament helyett a nép választja meg Nem adja meg magát PÁRIZS. Nem adja meg magát Ele­fántcsontpart leváltott elnöke, akit csütörtökön ismét a hatalomról való lemondásra szólított fel az ENSZ fő­titkára. A francia védelmi miniszter közben bejelentette, Gbagbo utolsó katonai erőit körülzárták és egy szűk helyre szorították be az ENSZ béke­­fenntartó katonái. Lövöldözés az iskolában RIO DE JANEIRO. Lövöldözni kezdett egy férfi egy riói iskolában csütörtökön, tizenkét embert meg­ölt majd magával is végzett - tu­datták rendőrségi fogások. Hu­­szonketten megsebesültek. A 23 éves ámokfutó egykor az iskola ta­nulója volt Búcsúlevelében az ort öngyilkos akar lenni. (mti) OECD: járulék- és kiadáscsökkentésre van szükség Több ajánlást is megfogalmazott a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) a magyar kormány számára: to­vább kell csökkenteni a társada­lombiztosítási járulékot, az adó­csökkentést a kiadások vissza­szorítása, a bázis kiszélesítése és magasabb ingatlanadók révén kell finanszírozni, említik az idő­sebbek továbbfoglalkoztatását, a vállalkozásokat érintő szabályo­zások egyszerűsítését, a munka­­jövedelmet terhelő adók csök­kentését, az oktatási rendszer eredményességének javítását és az állami szektor hatékonyságá­nak növelését. (mti) A Telekom az idei VOLT Fesztivál főtámogatója Több év közös sikerei után szorosabbra fűzi együttmű­ködését a Sziget Kft és a Magyar Telekom. A Telekom immár főtámogatóként lesz jelen a VOLT-on, és erősebb lesz a jelenléte a Heineken Balaton Soundon is. A Telekom idén főszpon­zorrá lép elő a soproni VOLT Fesztiválon, amely a Turiz­mus Rt. felmérése szerint Magyarország legismertebb és legnépszerűbb vidéki ese­ménye. Az idén 18 éves VOLT „nagykorúként” újszerű programmal jelentkezik, amelynek legfontosabb szer­vezőelve, hogy elsősorban világsztárokra és a friss zenei produkciókra koncentrálnak a szervezők. „A Magyar Tele­kom és a mi gondolkodá­sunkban egy rendkívül fontos közös elem, hogy mindketten nagy hangsúlyt helyezünk a klasszikus nevek mellett az új, izgalmas produkciók bemutatására”­­ - mondta el Lobenwein Norbert szervező. Az idei erős nemzetközi fel­hozatal keretében a Telekom Nagyszínpadon fellép töb­bek között a Thirty Seconds to Mars, Moby, a Sum 41, a My Chemical Romance és Paul Kalkbrenner is. Mind­emellett egyedi színt ad a fesztiválnak, hogy a VOLT lesz az Európai Unió Taná­csának Magyar Elnöksége hivatalos záróbulija, s a rendezvény első napján European Gipsy Rocks! cím­mel számos ország neves előadói - többek között Emir Kusturica és az Asian Dub Foundation - adnak kon­certet. A Heineken Balaton Soundon a korábbinál na­gyobb helyszín névadója lesz a Telekom. A Telekom Tera­szon az elektronikus tánc­zene kiválóságai adják egy­másnak a színpadot, így például itt látható majd - többek között - Luciano, Ricardo Villalobos, John Digweed és Josh Wink is. „A Telekom Terasz évek óta az egyik legnépszerűbb helyszín a közönségünk kö­reiben. Biztosra veszem, hogy ez az idei évben is így lesz” - tette hozzá Fülöp Zoltán szervező. „Mindkét zenei rendezvény koncepciója nagyszerűen illeszkedik a fiatalokat meg­célzó zenei szponzorációs stratégiánkba. A fesztivál­élmények megosztásához pedig interaktív szolgáltatá­sainkkal járulunk hozzá” - mutatott rá Liptay Gabriella, a Magyar Telekom marke­tingkommunikációs ágazat­vezetője. A korábbiakhoz hasonlóan mindkét fesztiválon látvá­nyos helyszíni megjelenés­sel, „lounge” kialakításával, interaktív játékokkal, kiváló hang- és fénytechnikával várja a Telekom a fiatalokat. Fontos törekvése, hogy a „Hello, holnap!” nevű fenn-­­­tarthatósági mozgalmának legfontosabb üzenetei el­jussanak a látogatókhoz. Mindemellett a T-Mobile a mobil, a T-Home pedig a ve­zetékes széles sávú szolgál­tatás biztosításával járul hozzá a fesztiválozók kényel­méhez. Emellett jelenleg előkészí­tés alatt áll az operátorok és a társüzemeltető között a T-Mobile ügyfelei számára is elérhető innovatív szolgál­tatás, amelynek keretében a fesztiválozók a tervek sze­rint az idén már a VOLT-ra és a Balaton Soundra is vásá­rolhatnak percalapú belépő­jegyet mobiltelefonjuk segít­ségével. A hazai fesztiválprogram két legjelentősebb és egyben legkedveltebb vidéki ren-­­­dezvénye összességében 150-180 ezer látogatót vonz Sopronba és Zamárdiba évente. A Magyar Telekom támogatta. Főszerkesztő: NYERGES CSABA • Főszerkesztő-helyettes: SOMODI GÉZA • Szerkesztők: BOGÁRDI SZILVIA, BURKUS ZOLTÁN, KESZEI L. ANDRÁS, KOCSIS ADRIENN, D. PUSZTAI ANDREA • Rovatvezetők: BERTLEFF ANDRÁS (fotó), PAPP GYŐZŐ (sport) • Mellékletszerkesztőség: FÁBIÁN GYÖRGY szerkesztőségvezető • Szerkesztők: SUDÁR ÉVA, WERNER KRISZTINA • Kiadó és szerkesztőség: 9021 Győr, Újlak u. 4/A • Levélcím: 9002 Győr, Pf. 28 • Telefon: 96/504-444, fax: 96/504-414 • Szerkesztőség: 96/504-455 • Internetcím: www.kisalfold.hu • Hirdetésszervezés: 96/504-485 • Hirdetésfelvétel: 9021 Győr, Újlak u. 4/A • Kisalföld-pavilon, Győr, Baross út * Hirdetésfelvétel telefonon: 96/504-422 • Hirdetésfelvétel e-mailben: ugyfelszolgalat@kisalfold.hu * Regionális szerkesztőségek: Sopron, BÓDVAI ILDIKÓ szerkesztőségvezető, Sopron, Frankenburg u. 2/A. Telefon: 99/511-388. Szerkesztőség: 99/511-377, fax: 99/511-366. Hirdetésfelvétel: 99/511-385, Fax: 99/511-384,99/312-266 • Mosonmagyaróvár: VIDA ISTVÁN szerkesztőségvezető, Mosonmagyaróvár, Régi vámház tér 14., Telefon: 96/577-574, fax: 96/214-266. Hirdetésfelvétel: 96/577-577 • Rábaköz, VIDA ISTVÁN szerkesztőségvezető, Csorna, Szent István tér 18. Telefon: 96/263-172, Hirdetésfelvétel: 96/260-164 • KIADJA A KISALFÖLD KIADÓ, A LAPCOM LAPCSOPORT TAGJA. • Elektronikus szerkesztés: LAPCOM KFT. • Színes technika: Grafikai Stúdió • Nyomás: LAPCOM KFT., 9021 Győr, Újlak u. 4/A Központi telefonszám: 96/504-444 • Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN • Index: 26-060-HU ISSN 0133-1507 • A Kisalföld a MATESZ tagja. Előfizetés telefonon: 06-80/504-504, és a kézbesítőknél. • Előfizetési díj: egy hónapra 2295, negyedévre 6885 forint. • Előfizetésben terjeszti a LAPCOM KFT. terjesztői hálózata. • Árusítja a RÁBAHÍR Rt. és alternatív árusok. • A Kisalföldben megjelent fotók megrendelhetők! Telefon: 96/504-461 • Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next