Kisalföld, 2011. május (66. évfolyam, 101-126. szám)

2011-05-31 / 126. szám

2011. MÁJUS 31., KEDD KISALFÖLD Rezidensbér: lehagyná a főorvosit? Hamvadó GYŐR FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL. Felvetésünkre, hogy valójában nagyobb a szórás, hisz a magán­praxisokkal és a hálapénzzel igenis kinyílik az a bizonyos olló, a professzor azt válaszolta: „Ez így van. Winston Churchillt kell idéznem, aki azt mondta, nem az a fontos, hogy az ember ugyanazt mondja, hanem azt, hogy mindig igaza legyen. Változott az én ál­láspontom is: korábban azt mondtam, az nem jogos, ha a re­zidensek többet kereshetnek majd, mint a szakorvosok, ne ad­ja ég, mint a főorvosok. Most azonban ki merem mondani: nem az számít, hogy mi jogos és mi nem. Én már nem tudok mit mondani egy kezdő orvosnak, miért maradjon itthon. Márpedig tízszeres bérért kimegy Angliába a fiatal kollégám, hétfőn repülőre ül, pénteken itthon van. A ma­gyar egészségügyben jelen állás szerint öt-tíz éven belül nem ma­rad más, csak idős orvos. Ha csak így lehet megállítani ezt a folyó­ Sztrájk nem lesz. Az orvosi ka­mara hétvégi állásfoglalása után az elnök, Éger István elmondta, 2009 volt a fordulópont ekkor annyian mentek el az országból ahányan friss diplomát kaptak, 2010-ben pedig már 25 százalékkal többen távoztak, mint ahány frissdiplomás végzett „Orvossztrájk nem lesz, ugyanis az orvosi kamara nem szervezhet sztrájkot Célunk az, hogy a döntéshozók végre leülje­nek velünk tárgyalni’ - tudatta matot, akkor ki kell erőszakolni a rezidensek béremelését.” Megkérdeztük azt is, volt-e olyan leendő kolléga, aki végül azért nem lett orvos a Petz-kór­­házban, mert kevesellte a számá­ra felkínált bért, Oláh Attila nem­mel válaszolt. „Mint mondtam, a fizetések a szakmán belül ismer­tek, ez nem lepi meg a rezidense­ket. Aki eljön a felvételi beszélge­tésre, az tudja, hogy mire számít­hat, s ennek fényében szeretné nálunk eltölteni a szakvizsgához szükséges öt évet - jó esetben az azt követőket is.” Nem lehet tudni, hány olyan rezidens lehet, aki jelenleg Győr­ben dolgozik, s ügyvédi letétbe helyezte a felmondását. Az tény, mondta az orvos igazgató, hogy a fiatal orvosok közül többen való­ban pluszügyeleteket vállalnak - van, aki háziorvosként ügyel -addig, amíg a szakvizsgáig eljut, s elkezdheti építeni a praxisát, il­letve az egzisztenciáját. Ugyanez a lehetőség nyivánvalóan nem adott az ápolók, az asszisztensek s az egyéb kórházi személyzet számára, ők a nyomásgyakorlás ezen formájával nem is élhetnek. (Több nővér, szakápoló azért már vállalt s vállal is munkát a hatá­ron túl: Győr-Moson-Sopron me­gyében például a szomszédos osztrák klinikákra toboroztak munkaerőt.) Hogy a rezidensek által gerjesztett hullámot meg tudja-e lovagolni a teljes szakma - szintén kérdéses. Mint ahogy a nyomáskövetelés sikere is. Az tény, hogy ugyanezt a módszert Csehországban alkal­mazták a fiatal orvosok, s ők si­kerrel jártak; a kormányzat végül beadta a derekát. Igaz, az ő ese­tükben a társadalom nyolcvan elvándorló orvosok. „Nem nő a Magyarországról elvándorló or­vosok száma Idén május 28-ig 360, míg a tavalyi év azonos idő­szakában 357 orvosnak adtak ki külföldi munkavállaláshoz szüksé­ges hatósági bizonyítványt” - tu­datta az Egészségügyi Engedélye­­zési és Közigazgatási Hivatal hétfőn sajtóhírekre reagálva melyek sze­rint idén jóval több orvos kért ki hatósági bizonyítványt és vándorolt külföldre, mint korábban, (m6) százaléka kiállt mellettük. Ma­gyarországon reprezentatív fel­mérést ez ügyben még nem készí­tettek, a tévéműsorok nézőinek szavazatai azt mutatják, hogy a magyarok nagyobbrészt támo­gatják ugyan a rezidenseket, de nem felejtik, hogy a borítékba mégiscsak ők teszik bele a pénzt. Frankonként negyvenforintnyi könnyebbség MAGYARORSZÁG CSÉFALVAY ATTILA_______ Ötpontos megállapodást jelen­tett be tegnap a kormány és a bankszövetség a devizahitelesek megsegítéséről. Az Otthonvédel­mi Akcióterv első pontja szerint 180 forintos árfolyamgátat vezet­nek be a svájci frankban felvett hitelek esetén 2014 végéig, ez önkéntesen választható. A konstrukció azokon segítene, akik jelenleg is törlesztik hitelei­ket, de különösen az árfo­lyam-ingadozások miatt veszély­be sodródhatnak. A svájci frank tényleges árfolyama és a rögzí­tett ár közötti különbözetre egy másik - forintalapú - folyó­számla képződik. Félreértés ne essék: ezt az összeget is vissza kell majd fizetni 2015-től, hacsak nem megy (tartósan) a fixált ár­folyam alá a frank árfolyama. A különbség most hatalmas: teg­nap a svájci frank középárfolya­ma 220 forint volt. Aki az árfo­lyamgátat választja, annak ez át­menetileg a havi törlesztőrészle­tekben is érezhető lehet, az akár 17-18 százalékkal is csökkenhet. Ha valaki most 220 forintos frank mellett havi 120 ezer forin­tot törleszt, annak 98 ezerre csökkenhet ezen kiadása. Az euróban és japán jenben felvett hitelek esetén is bevezet­nek egy hasonló árfolyamkorlá­tot. Az euró árfolyamát 250 forin­ton, 100 japán jenét pedig 200 forinton rögzítik. Lippner Tamás, a hiteltanácsadással foglalkozó benks.hu ügyvezető igazgatója lapunknak korábban az árfo­lyamrögzítésről úgy nyilatko­zott: bár átmeneti segítséget nyújt, később ennek ára lesz - igaz, hosszú távon a forint erősö­désével azért le­het számolni (Kisalföld, 2011. május 3.). A tegnap be­jelentett akció­terv második pontja szerint euróban is vehetnek fel jelzálog­­hitelt azok, akik euróban kapják fizetésüket, s az meghaladja a mi­nimálbér (78 ezer forint) 15-szörö­­sét, vagyis 1 millió 170 ezer forin­tot. Ezzel így aztán nyilván keve­sen tudnak majd élni. A miniszterelnök tegnapi be­jelentése szerint megszűnik a részleges kilakoltatási és árvere­zési moratórium, a 30 milliónál drágább lakások esetében lehe­tővé teszik az árverezést júliustól novemberig. Ezt követően a fel­állított kvótarendszer alapján év végéig a bedőlt állomány két százalékát adhatják el a bankok. Az akcióterv részeként felál­­­­lítják a régóta beharangozott Nemzeti Eszközkezelő Társasá­got, mely új házépítési progra­mot indít, ahová a rászorulók­­ beköltözhetnének. Másrészt a bajba jutott adósok házát meg­vásárolhatja, akik azonban bér­lőként maradhatnának ottho­nukban. Az utolsó pont szerint otthon­védelmi kamattámogatást vezet­nek be, támogatni fogják azok hitelkamatát, akik kisebb lakás­ra váltanak, hogy elkerüljék a fi­zetési nehézségeket. 99 Az euróban és japán jenben felvett hitelek esetén is bevezet­nek árfolyamkorlátot. RÖVIDEN Támogatás Támogatást kaphatnak a tavaly októ­beri vörösiszap-katasztrófa miatt be­vételkiesést elszenvedett devecseri kereskedelmi vagy szolgáltató mikro­­vállalkozások; a legfeljebb 500 ezer forintos egyösszegű támogatást júni­us 30-ig lehet igényelni az önkor­mányzattól Az önkormányzat a Ma­gyar Kármentő Alapból finanszírozza a katasztrófahelyzet okozta bevételki­esés miatti támogatást (mti) Nő az üzemanyagok ára Hat-hat forinttal nő a benzin és a gázolaj ára is a hazai töltőállomá­sokon - értesült piaci fonásokból a holtankoljak.hu, így a benzin országos átlagos ára 384 forint lesz, mg a gáz­olajé 366 forintra növekszik. Győri Általános Vásár 2011. Június 2­6. Győr, Kiskút Magvassy M. Sportcsarnok D­anxsta Zolee és a­ Kartel S­zíj Melinda Hadár Sándor Schobert Norbi United Fivérek cigarettavég ÁLLÁSPONT WERNER KRISZTINA SZERKESZTŐ ... ül a hamutálcán s csendben végigég. Ezzel a keserű szerelmi slágerrel búgta bele bánatát Karády Katalin 1942-ben a megszállt Magyarország lakóinak fülébe és sugallta, hogy a végzet asszonya sejtelmességéhez a ci­gifüst mint kellék nélkülözhetetlen. Naná, hogy mióta a hormonjaim életre keltek, más sem akartam lenni, mint a végzet asszonya, így aztán elég korán odalett a cigarettaszűzségem. Borzalmas­ ­ .... . * volt, de a céltól nem tu-99 Szőrén áti a lovat, farmerje a megfelelő helyen dudorodik, fe­jén cowboykalap, szá­jában bagó lóg és fasz­­szóval fogja a nőket, Mott eltántorítani és el­telt egy kis idő, mire megszoktam. Aztán már ő nem eresztett. Fi­úknál a fenti történet helyettesíthető Marlbo­ro Mannel, aki szőrén üli a lovat, farmerje a megfelelő helyen dudo­rodik, fején cowboykalap, lábán westerncsizma, szájá­ban bagó lóg és lasszóval fogja a nőket. Szerencsés az a flótás, akinek nincsen ilyen története, mert ő nem tudja, milyen gyengének lenni, alulmaradni az akarat és a nikotin harcában, leszokást hazudni, gye­rek elől bujkálni, mínuszban dideregni, becsapni az el­mét, pusztítani a tüdőt, pénzt kidobni talicskaszám, ku­­nyerálni, rágóval nyomokat tüntetni, kaparó torokkal ébredni - cigarettázni. A dohányzás világszerte a második fő halálok. Okos ember érti a szót és még az okos cigarettázó is reményke­dik, hogy nem ő lesz a második. Ma van a dohányzás el­leni világnap, ami pont annyit ér, mint más jó ügyért csatasorba szólítani az emberiséget: reggeltől estig hall­gatjuk a cigaretta káros hatásait, aztán jön a szerda, új világnappal. Van egy sikertörténetem arról is, hogyan hamvadt el kezemben a cigarettavég. És bár nem lettem végzet asz­­szonya, a cigi sem lett a végzetem: a halállistán magam elé engedtem 650 millió embert. KÖRKÉP ! -------------------------------------------Hirdetés--------------------------------------------­Az érszűkület életeket tehet tönkre NE HAGYJA, HOGY IDÁIG ELJUSSON! Szervezetünket nap mint nap káros hatásoknak tesszük ki például a stressz, szmog, ciga­rettafüst, zsíros gyorséttermi ételek által. Bár manapság roha­nó világban élünk, mégis egyre kevesebb idő jut mozgásra, pedig az ilyen életvitel komoly betegségek kialakulásához ve­zethet. Az elhalálozási statisztikák élén világszerte a szív- és érrend­szeri betegségek állnak. Érthető, hiszen az érszűkület, érelmesze­sedés kialakulásában szerepet ját­szó három fő rizikófaktor - a tar­tós stresszhatás, a dohányzás és a helytelen táplálkozás - többnyire együttesen, állandó jelleggel van­nak jelen. Mindezek eredménye­ként az érrendszer állapota fokoza­tosan romlik és a kezdetben enyhe tünetekkel jelentkező betegség, súlyos, sokszor elviselhetetlen fáj­dalommal járó, életet fenyegető állapotromlásban nyilvánul meg. Ha a beszűkült ér teljesen elzá­ródik, az artéria által elátott szö­vet, szervrész elhal. Ha az elzáró­dás folyamata viszonylag lassú, az elzáródott ér környezetében lévő mellékerek - az ún. kollaterálisok - átveszik annak funkcióját. Ezen a tudományos tényen alapul dr. Khaled Nashwan találmánya, mellyel Magyarország színeiben eddig számos nagydíjat és ran­got nyert el. Ez nem meglepő, hiszen amióta alkalmazzák ezt a készüléket, sok érszűkületes beteg menekült meg kínzó fáj­dalmától, elkeseredettségétől és reménytelenségétől. A készülék az infra-, hallható- és az ultrahanghullámok alkalma­zásával kezeli az érszűkületben szenvedő betegeket. Serkenti a kolletarális (mellékerek) keringés­képzést, ezáltal a keringésromlás okozta tüneteket csökkenti vagy megszünteti. A kívánatos hatás eléréséhez csupán 20 kezelésre van szükség. A vizsgálat és a kezelés is fájdalommentes Az érszűkület sokáig semmi­lyen panaszt nem okoz, később járáskor fáradékonyság, vagy vádli tájékon görcs jelentkezik. A betegség jele még a terhe­lésre vagy nyugalomban jelent­kező végtagi fájdalom, sápadt­­hideg, elszíneződött végtag, a végtag(ok) zsibbadtsága, férfi­aknál szexuális zavarok, fejfájás, fülzúgás, szédülés. A betegség romlása során a görcs már egyre rövidebb távolságok megtétele után fellép, majd nyugalomban is állandósulhat. A kockázati tényezői közül ki kell emelni a cukorbetegséget, a magas vérnyomást és a megnö­vekedett vérzsír szintjét, továbbá a túlsúly, a mozgásszegény élet­mód is jelentős szerepet játszik a kialakulásában. Az eljárást szá­mos nagyvárosban alkalmazzák már, többek között Győrben és Sopronban is. További felvilágosítás: www.medhungary.com 06-30/265-9360,06-20/541-1466,06-70/267-3432,06-72/551-714­1

Next