Kisalföld, 2014. június (69. évfolyam, 127-150. szám)

2014-06-06 / 131. szám

KISALFÖLD 2014.06.06, péntek Részt vesznek a színészek A készülő holokausztfilmben a Soproni Petőfi Színház valamennyi művésze megjelenik majd. Sopron és környéke :­70 Cd 1 í'vl C3 I— 7 Zsidó sorsok a közös határon SOPRON: Zsidó sorsok a közös határon címmel nyílt kiállítás tegnap a Líceumban. A holoka­­uszt-emlékév tiszteletére a Ma­gyar Zsidó Kulturális Egyesület szervezésében a Burgenlandi Kutatótársaság és a Zachor Ala­pítvány szakmai részvételével, a Felsőőri Kétnyelvű Szövetségi Gimnázium és a soproni Ber­zsenyi Dániel Gimnázium diák­jai közösen dolgoztak a határon átnyúló iskolai projekten. A ki­állítás a határ menti régió törté­netét és az összefonódó sorso­kat mutatja be. A Magyarország német megszállása után el­kezdődött üldözések és depor­tálások sok olyan zsidót is érin­tettek, akik a nácik hatalomra kerülése után Burgenlandból Magyarországra menekültek. 1944/45 telén magyar zsidók halálmenetei haladtak át Bur­­genlandon keresztül Mauthau­sen és Gunskirchen irányába. A bemutatott portrék között talál­juk többek között Pollák Miksa első soproni neológ rabbi és fia, Pap Károly író életrajzát is. A megismerés segíti az elfogadást - hangsúlyozta a kiállítás megnyi­tóján Tölli Balázs, a Líceum igazgatója. FOTÓ: MAGASI Súlyos érvek szólnak mellettünk! EHM: 7,25%* Rugalmas Fix Kamat Kis összegre is Akár kamatadó- és ehomentesen!** ^RIMESTOR Értékteremtő Megtakarítások Győr, ETO Park I. emelet, Nagysándor J. u. 31. 8 (96) 815-930 Győr, Schweidel u. 15 8 (96) 312-111 Sopron, Füredi sétány 9. 8 (99) 326-921 www.mmf.hu *A kedvezményes hozam csak a 2014.03.03. napjától a QUAESTOR FINANCIAL HRURIRA Kft. által kibocsátott QFF180207013 Kötvény vonatkozásában érvényes, amennyiben a kötvényt lejáratig megtartja. A Kötvényprogram PSZÁF engedélyezési száma: H­KB-u­l-681/2013. A Kibocsátó felhívja a befektetők figyelmét, hogy a kötvény forgalomba hozatala a szokásostól eltérő kockázatú. Jelen reklámcélú tájékoztatás nem minősül nyilvános ajánlat­­tételnek vagy befektetési tanácsadásnak, és nem helyettesíti a Kibocsátásról és a Kötvényprogramról szóló Alaptájékoztató és Végleges Feltételek, a részletes terméktájékoztatók, továbbá az ügyfelek általános MiFID tájékoztatását biztosító dokumentumok együttes megismerését. A dokumentumok megtekinthetőek a Kibocsátó és a Forgalmazó székhelyén és a forgalmazási helyeken, valamint a www.quaestor.hu oldalon a MiFID ügyféltájékoztatók és a közzétételek között. **A kamatadó- és ehomentesség - jelen esetben - csak TBSz számlán elhelyezett kötvény vonatkozásában értelmezendő. Kérjük, ezért figyelmesen tanulmányozza át a mindenkor hatályos Szja törvényt és az egészségügyi hozzájárulásról szóló 1998. évi LXVI. törvényt. pénzügyek k. befektetések F" utazás .sl telekom www.quaestor.hu VÉGET ÉR A HOLOKAUSZTFILM FORGATÁSA - AZ MU ELJUT AZ ISKOLÁKBA IS Képtelen történet A holokauszt 70. év­fordulója adja az ap­ropóját annak a film­nek, aminek jeleneteit tegnap Sopronban forgatták. A Képtelen történet megrázó al­kotás tesz a zsidóül­dözésről. SOPRON GOSZTONYI MIKLÓS Az Új utcai zsinagógánál filme­sek, színészek idézték meg teg­nap a második világháborús időszakot. A Képtelen történet című film a holokauszt-emlék­­évhez csatlakozva mesél el egy valóságos alapokon nyugvó, ám feldolgozásában fikciós történe­tet. Ma a Szent György utcai Lenek átjárónál egy magánla­kásban forgat a stáb Bánsági Il­dikó főszereplésével. A rendező Bozsogi János, aki filmes szak­emberként a Nyugat-magyaror­szági Egyetem művelődésszer­vező szakán Győrben szerzett posztgraduális diplomát. Mint azt a Kisalföldnek elmondta, ez az első olyan filmje, amely a zsi­dóüldözés történéseit eleveníti fel. Ha családja nem is volt érin­tett a szörnyűségekben, sokat hallott az akkori borzalmakról. A pápai, a nagycenki és a fertőbozi helyszínek után a sop­roni jelenetek felvételével véget ér a forgatás, s a vágások finom­munkái következnek. Az elkészült film történelmi háttéranyagként valamennyi magyar általános és középis­kolába eljut. A mű soproni és pápai be­mutatóját szeptemberben tart­ják, s a tervek szerint a közmé­dia fogja sugározni a mintegy egyórás alkotást. Céljuk, hogy minél szélesebb közönséghez juthasson el a film, így hazai­dolkodnak, akár filmfesztivál és külföldi vetítésekben is gond­lok keretében. Az Új utcai zsinagógánál deportálásjelenetet forgattak. Ott gyűjtötték össze azokat a zsidókat, akik Ausch­witzba kerültek, fotó: magasi PROGRAMAJÁNLÓ EMLÉKTORNA SOPRON. A Soproni Torna Club tornaszakosztályának edzői és sportolói június 7-én és 8-án tartják a XX. Székely Zoltán Em­lékverseny női nemzetközi torna­versenyét a Krasznai Ferenc Sportcsarnokban. GRYLLUS A GYIK-BAN SOPRON. Gryllus Vilmos Nyár­nyitó gyermekkoncertje lesz ját­szóházzal holnap 17 órakor a GYIK Rendezvényházban. KREATÍV VÁSÁR ÉS LEMEZBÖRZE SOPRON Nyüzsgő délutáni prog­ramra invitálja az érdeklődőket szombaton a Búgócsiga Akusztik Garden, az első kreatív kézművesvásárra és lemezbörzé­re. Az esti hangulatról Joachim Ze­iss és Teleki Jr. gondoskodnak. Nyi­tás 14 órakor, a belépés ingyenes. ÜNNEPI NYITVA TARTÁS A MÚZEUMOKBAN A Soproni Múzeum ki­állítóhelyei a pünkösdi hétvégén az alábbiak szerint tartanak nyit­va: június 8-án, vasárnap a Tűztorony 10-től 20 óráig, a Storno-gyűjtemény és a helytör­téneti kiállítás 10 és 18 óra kö­zött, az Ózsinagóga 10-től 18 óráig, a Lábasház 10-től 18 óráig. Zárva lesz a Fabricius-ház, a Pati­ka-ház, a Pék-ház és a Brenn­­bergbányai Bányászati Emlékház. Június 9-én, hétfőn a Tűztorony 10-től 20 óráig, a Storno-gyűjte­mény és a helytörténeti kiállítás 10-től 18 óráig, az Ózsinagóga 10-től 18 óráig, a Lábasház 10-től 18 óráig lesz nyitva. Zárva lesz a Fabricius-ház, a Patika-ház, a Pék-ház és a Brennbergbányai Bányászati Emlékház. NYILATKOZATOK - Ilonka nénit játszom a filmben, aki megjárta Auschwitzot. Életcéljává válik, hogy megtalálja azt a kisfiút, akinek létezéséről a lágerben egy zakó bélésébe bevarrt levélből szerez tudomást. Megható film születik. Horváth Zsuzsa színésznő - Hámori András ötlete alapján Né­meth Ervin írta meg a forgatóköny­vet. A filmprodukció együttműködő partnere ezúttal is a Pápa Televízió, amely tévé két korábbi olyan film létrehozásában vállalt szerepet, amelynél producer lehettem. Pataki András producer Röviden Steak és korsó sör járt a véradóknak SOPRON. Minden véradó ven­dég volt egy korsó sörre és egy faparázson sült bélszínsteakre tegnap a Papa Joe étteremben, miután annak vezetősége úgy döntött, idén is megtartják ta­valyi akciójukat.­­ Sopron és környéke váradási aktivitása mind megyei, mind országos összehasonlításban kiemel­kedőnek mondható - közölte Gráczol Hajnalka, a Vöröske­reszt területi vezetője. - Közeleg a nyár, amikor nálunk is csökkennek a kész­letek. Az emberek elutaznak, vagy éppen beindulnak az idénymunkák. A Vöröskereszt azonban ilyenkor is szervez véradásokat, így például idén először jelenünk meg Harkán a családi és sportnapon. A VOLT Fesztiválon is lehet majd vért adni. Mint megtudtuk, a rend­szeres véradók többsége min­denféle ajándék vagy juttatás nélkül is elmegy a véradásra. Az étterem gesztusa pedig egyfajta elismerése az önzet­lenségnek. A bélszínért sem adtak többen vért, tehát aki elmegy az ilyen akciókra, tényleg önzetlenségből teszi. A véradókat a segítő szándék vezeti, a bélszín pedig ennek elisme­rése volt a tegnapi véradáson, amelyen közel százan vettek részt. FO­TÓ: MAGASI Új kijárat a tűzoltóautóknak SOPRON. A város és a kataszt­rófavédelem együttműködé­sét keretszerződés formájá­ban rögzítették. Évente há­rommillió forintos juttatás­ban részesítik az állami fenn­tartású tűzoltóságot - jelen­tette be Fodor Tamás polgár­­mester tegnapi sajtótájékozta­tóján a tűzoltólaktanyában. Ezzel együtt korszerűsítették a „hátsó” kaput is, így immár nemcsak a Várkerület, hanem az Ikva patak felé is kijárhat­nak a tűzoltóautók. Tűzoltók versenyeznek PERESZTEG. A peresztegi sportpályán tűzoltók körzeti versenyét rendezik meg gyer­mek, ifjúsági, felnőtt önkén­tes és létesítményi tűzoltók kategóriájában szombaton. A program reggel 8-kor felvo­nulással kezdődik. Emellett a kilátogató érdeklődőket játé­kos vetélkedők sora és pala­csintasátor várja. Kéz a kézben FERTŐD Az Eszterházi Vigas­ságok keretében Várjon Dé­nes és Simon Izabella zongo­raművészek adnak Kéz a kéz­ben címmel hangversenyt az Esterházy-kastély Marionett­színházában ma este 7 órai kez­dettel. Közreműködik az Anima Musicae Kamarazenekar, amely a 2011-es bécsi Summa Cum Laude Nemzetközi Ifjúsági Fesztiválon első díjat nyert.

Next