Kisalföld, 2014. november (69. évfolyam, 255-278. szám)

2014-11-13 / 264. szám

KISALFÖLD A televíziós csatornák műsorát a közvetlenül tőlük származó legfrissebb információk alapján állítottuk össze. Styff a » am af "1 1_J 2014 1113 CSÜtörtök * Információs telefonszámok: m1 (06-1/353-3200), TV2 (06-1/467-6400), RTL Klub (06-1/382-8282) #1| «9 LJr ■ I . J Horoszkóp KOS III. 21—IV. 20. Ma nagyon elemük- ' ben vannak. Amit csak elterveztek, minden sike­rül. Ne henyéljenek, érjenek feladataik végére inkább. BIKA IV. 21-V. 20. Ne legyenek saját ma­guk akadálya. Túlbonyo­lítják párkapcsolati problémáikat, ahelyett, hogy beszélgetnének pár­jukkal. Próbálják minél előbb meg­oldani ezt a helyzetet, ne idegesít­sék magukat sokáig. IKREK V.21-VI. 21. Ma nagyon tevékenyek. Amit kigondoltak, sorra sikerül. Nagyon eredményesek ma, használják ki, valakinek még jót is tudnak tenni ezzel, tartsák szem előtt ezt is. RAK VI. 22—VII. 22. A mai nap a barátoké. Ne utasítsák vissza, ha invitálják önöket, egy jó délután elé néznek. Érezzék csak egyszerűen jól magukat. Engedjék meg maguk­nak, hogy lazítsanak, hiszen úgyis annyit dolgoznak. OROSZLÁN VII. 23—Vili. 22. Ma könnyen félreértésbe keveredhetnek. Inkább tisztázzanak azonnal mindent. Persze azt is néz­zék meg, ki mondja azt, amit mond. Ha nem akarnak, ne menje­nek bele vitába. ® SZŰZ Vik­. 23—IX. 22. A Szűz jegyűek ma hallgassanak megérzése­ikre. Ne hagyják, hogy kihasználják önöket a munkahelyükön. Ne ter­heljék túl magukat Párjukkal közö­sen szervezzenek egy jó délutánt. MÉRLEG IX. 23-X. 22. Életében ma a ba­rátok lépnek előtérbe. Valakinek az önök segítségére van szüksége, ne utasítsák vissza. Kicsit a pszichológus szerepét töltik ma be, el is fáradnak könnyen ebben a helyzetben. SKORPIÓ X.23-XI. 21. Ma vegyék elő csa­varos észjárásukat. Szükségük lesz erre munkájuk so­rán, főleg, ha egy fontos tárgyalá­suk lesz vagy magukért kell kiállni­­uk. Hosszú távon gondolkodjanak, ne csak a pillanatot nézzék most NYILAS XI. 22—XII. 21. Ma számíthatnak barátaikra, szükségük is lesz erre. Kérjenek segítséget, ne sértsék meg szeretteiket hallgatá­sukkal Egyszerre megoldódik így az életük egy problémás helyzete. BAK XII. 22-I. 20. A mai napja párja körül forog. Ha nincs társa, járjon nyitott szemmel, ma bekö­­szönthet a szerelem. Csak figyeljen jobban önmagára, legyen nagyon csinos ma, nem tudhatja... VÍZÖNTŐ I. 21—II. 119. Ma jobb, ha sza­badságot vesznek ki. Ha ez nem sikerül ne akarjanak maxi­mumon teljesíteni, csak felidegesí­tik magukat. Kritikus énjüket csitít­­sák el és a környezetükre is alkal­mazzák ezt. HALAK II. 20—III. 20. Töltsenek el ma párjukkal egy kellemes estét. Ideje kettesben lenniük, ha erre nem volt lehetőségük az utób­bi időben. Még akkor is próbálják meg ezt kivitelezni, ha gyermekük van, szükségük van erre az estére. L­akjáM K­LUB 4.00 Reflektor (ism.) (2014) , 4.10 Barátok közt (ism.) (2014), 7167-7168. 11 4.40 Segítség, bajban vagyok! Magyar realitysorozat (ism.) (2013) , 43. 12 5.30 Topshop 6.00 Jó reggelt, skacok! 12 7.35 RTL-híradó - Reggel Az RTL II esti híradója (ism.) 8.08 8.08­­ Minden reggel Élő magazinműsor 12 Benne: 9.10 Ízes élet - Mautner Zsófival 9.40 Reflektor 1 2 Sztármagazin 10.05 Topshop 11.45 Asztroshow (élő) 12.45 Reflektor (ism.) (2014) 12 13.00 Fókusz Közszolgálati magazin (ism.) (2014) 12 13.35 Éjjel-nappal Budapest Magyar filmsorozat (ism.) (2014) 12 14.45 Celeb vagyok, ments ki in­nen! Reality-kalandjáték (ism.) (2014) 12 16.10 Segítség, bajban vagyok! Magyar realitysorozat (2013), 44. Mama kicsi fiacskája 12 17.25 Fókusz (élő) 12 18.00 RTL-híradó - Esti kiadás 19.05 Éjjel-nappal Budapest Magyar filmsorozat (2014) 12 20.30 Barátok közt Magyar filmso­rozat (2014), 7169-7170. 12 21.05 A biztonság záloga Amerikai akciófilm (2012)­­ 22.45 RTL-híradó - Késő esti ki­adás 23.20 Brandmánia 12 0.00 Reflektor (2014) 12 0.15 Odaát Amerikai sci-fi thrillerso­­rozat (2010), 6. évad, 6.­­ 5.00 Csapdába csalva Német do­­kureality-sorozat 12 5.25 Magánnyomozók Magyar do­­kureality-sorozat (ism.) 12 6.25 Tények reggelHírműsor 6.55 Mokka Magazinműsor 12 9.30 Stahl konyhája 12 9.35 Babapercek 12 9.40 Teleshop 10.45 Astrovilág 12.00 Tények délután Hírműsor 12.25 Aktív Magazinműsor 12 13.00 Walker, a texasi kopó (ism.) (1993-2001) 12 14.00 Walker, a texasi kopó 99.(1993-2001) 12 15.00 A gonosz álarca Amerikai filmsorozat, 115.­­ 16.00 Magánnyomozók Magyar do­­kureality-sorozat 12 17.00 A Macska Amerikai-mexikói filmsorozat, 41. 12 18.00 Tények Hírműsor 19.20 Jóban-rosszban Magyar film­sorozat, 2479. ’2 20.05 Bumm! Kvízshow 12 20.45 Családi titkok Magyar realitysorozat ’2 21.45 Tények Hírműsor 22.00 NCIS Amerikai krimisorozat, 11. évad, 23. 12 23.00 Közben: kenósorsolás 23.05 Életfogytig zsaru Amerikai krimisorozat, 1. (2007-2009) 12 0.05 Tények este Hírműsor 050 Aktív (ism.)­­2 1.10 Sportos Sportműsor 1.20 Grimm Amerikai misztikus filmsoro­zat, 2. évad, 3. Telihold­­ 7.00 Ezer - Bosszú mindhalálig '2 8.00 Nyugi, Charlie! '2 9.00 Vacsora­csata ’2 10.00 Segítség, bajban va­gyok! 12 11.00 A gyanú árnyékában ’2 12.00 Dallas. Amerikai filmsorozat (2014), 3. évad, 3.12.50 Bűnös szere­lem 17 13.45 Szerelem zálogba ’2 14.40 Karibi szerelem 12 15.35 Barátok közt, 7167-7168. 12 16.05 Dallas, Jockey visszatér. Amerikai film (1996) 1 2 17.55 Tom és Jerry 18.05 Agymenők ’2 18.30 Agymenők 12 19.00 Mese­autó 17 21.00 RTL ll-híradó 21.30 Dal­las. Amerikai filmsorozat (2014) 12 22.30 Minden lében négy kanál. Ameri­kai krimisorozat 12 23.30 Barátok közt, 7169-7170. 12 0.00 Dallas, Jo­ckey visszatér. Amerikai film (1996)­­ 2.00 Nyomtalanul 12 1 2 3.30 Álomház 12 4.15 Színnel-lélekkel 12 5.00 Sue Thomas - FBI (ism.) 12 5.45 Édes élet (ism.) 12 6.45 Teleshop 7.45 Szívdobbanás 12 8.10 Csoda Man­­hattanben 12 9.10 Csapdába csalva 1 2 10.15 Veled is megtörténhet! 12 11.20 Családi titkok (ism.) 1 2 12.25 Rabok és szeretők 12 13.25 Jóban-rosszban 12 14.05 Kuzey Güney - Tűz és víz. R.: Hilal Sarai. Fsz.: Kivam, Tatlitug, Bagra Gülsoy, Dykü Karayel, Mustafa Avkiran 12 15.05 Édes élet (ism.) 12 16.20 Aktív 12 16.50 Tények 17.15 Hal a tortán (ism.) 12 18.15 Édes élet 12 19.30 Családi titkok 12 20.35 Hal a tortán (ism.) 12 21.35 Transformers 12 0.15 Jóban-rosszban (ism.) 12 0.55 Tiltott szerelem 12 1.55 Sue Thomas - FBI 12 2.55 Csapdába csalva (ism.) 12 ELŐZŐ REJTVÉNYÜNK MEGFEJTÉSE: Mi a világ nekem, ha nincs hazám? SUDOKU írjon az ábra üres négy­zeteibe 1 és 9 közötti egész számokat úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és a vastag vonalakkal határolt terüle­teken belül minden szám egyszer forduljon elő! 5.15 Hajnali gondolatok 5.20 Az este 5.50 Ma reggel Benne: 6.00 Híradó 6.15 Sporthírek 7.00 Híradó 7.10 Sporthírek 8.00 Híradó 8.10 Sporthírek 9.00 A szenvedélyek lángjai (2003), 188/9. 12 9.50 Sophie szerint a világ 12 10.20 Család­barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó délben 12.15 Sporthírek 12.20 Időjárás-jelentés 12.30 Rondó 13.00 Alpok-Duna-Adria 13.30 Átjáró 14.00 Voyager - A múlt titkai és legendái 12 14.30 Zorro (2007), 122/52. 12 15.20 Charly, majom a családban 15/9. 12 16.10 Híradó* 16.25 Rex Rómában 12 17.15 Szerencsehíradó 12 17.25 Híradó 17.40 Ridikül Női talkshow 12 18.30 Maradj talpon! 12 19.30 Híradó este 20.05 Sporthírek 20.15 Időjárás-jelentés 20.20 Fábry­a 21.45 Munkaügyek - IrReality Show K 22.15 Az este 2250 Híradó 23.00 Sporthírek 23.10 Barangolások öt kontinen­sen Gereben Ágnes műsora 12 23.40 Történetek a nagyviágból 12 6.00 Ennyi. Amerikai-francia vígjáték (2000) 12 7.45 Dick Cheney szerint a világ. Amerikai dokumentumfilm (2013) 12 9.40 Az Igazság Ligája. A Villám-pa­radoxon. Amerikai animációs film (2013) 11.05 Rádió. Amerikai filmdráma (2003) 12 12.50 Scooby Doo! Szőrmókveszély. Amerikai animációs film (2013) 13.15 A magányos lovas. Amerikai western (2013) 12 15.45 Dr. Dolittle 2.17.15 Le­go Batman. A film. Amerikai animációs film (2013) 18.25 Nagy hal. Amerikai filmdráma (2003) 12 20.30 Terápia 11/9. Magyar filmsorozat (2014) 12 21.00 Terápia 11/14. Magyar filmsorozat (2014) 12 21.30 Jézus engem szeret! Német vígjáték (2012) 12 23.15 Nixon - a saját szavai tükrében. Amerikai do­kumentumfilm (2014) 12 6.00 Gyermek- és ifjúsági soro­zatok 10.05 Rajzfilmek­­ 12.35 Rodey és Bátorút kat­rai 12 13.25 Egyszer volt, hol nem volt.. A Föld e 13.50 Gyermek- és ifjúsági soro­zatok 6 15.55 A Barkács Kölyökklub 16.15 Peppa malac 16.20 Manó Benő és Uli hercegnő apró királysága 16.35 Állatkert a hátizsákban 17.00 Kortárs gyermekversek és dalok 17.05 Rajzfilmek 18.30 Stop! Közlekedj okosan! 18.35 Magyar népmesék 18.40 Nyuszi Péter 1855 Alex és a varázslatos gyü­mölcsös 19.00 Mélytengeri mentőcsapat 19.15 Raju, a riksa 19.25 Noddy kalandjai Játékvá­rosban 19.35 Kortárs gyermekversek és dalok 19.40 Rupert maci kalandjai 20.10 Híradó 20.45 Sporthírek 2050 Időjárás-jelentés 20.55 Boston Legal - Jogi játsz­mák 12 21.40 Bosszú 12 22.25 Maradj talpon! 12 23.20 Ridikül 12 0.05 Az A38 Hajó színpadán Frank Turner and the Slee­ping Souls is 055 Hétköznapi kifutó 12 1.25 A korona hercege 12 2.35 Boston Legal - jogi játsz­mák 12 6.30 Vers mindenkinek 6.35 1100 év Európa közepén 7.05 A kisasszony 170/58. 12 7.35 Kisváros 175/58. 12 8.15 A chateauvalloni polgárok 26/22. 12 9.10 Popkorong 12 9.55 Agyrémek 1. 12 11.00 Agyrémek 2. 12 1150 A tenger 12.30 Híradó délben 12.45 Sporthírek 12.50 Időjárás-jelentés 1255 Kedvenc nótáiból válogat 13.30 Nótaszé 1355 1100 év Európa közepén 14.25 20 a csúcson 12 Minden évben volt a hazai roc­kéletnek egy hivatalos ünnepe. Általában a Kertészeti Egyete­men tartották, mert nemcsak egy szimpla díjkiosztó ünnep­ség volt, hanem közös ünnep a közönséggel amihez egy kon­certterem illett. 15.05 Millenniumi mesék 4. 12 15.30 Ász 12 16.35 Családikör 12 1725 Módi’85 18.00 Tipp-hopp 34. 12 18.25 A kisasszony 170/59. 12 18.55 Kisváros 175/59. 12 19.30 A chateauvalloni polgárok 26/23. 12 20.30 Apád, anyád ide jöjjön! 4 21.05 Első szerelem 12/10. 12 2155 Híradó este 22.35 Sporthírek 22.40 Időjárás-jelentés 22.45 Elmebajnokság 12 23.25 Kis esti zene 0.05 Időmetszetek Archív fotóválogatás 12 EEX3D 600 Okidoki gerekműsor 625 Ms Holgers­­son 645 Kasperi mec­spetés 650 Barbapapa 655 Énekelj és táncolj Freddyvel 700 Szófia hercegje 725 Rejtvényvár 730 Disney. Művé­szet rohamban 755 Minden okidoki 8001820 Anna és a szerelem 840 Dawson és a haverok 925, T140 A nagy esély 1200 Szívek szállo­dája 1240 A dadus 1305 Az utolsó emberig 1330 Mire és Molly 1350t 1410 Dokik 1435 Már m­int Malcolm 600 Agymenők 162­X 1540 így jártam anyátokkal 1600 Már megint Malcolm 1625 ZIB Flash - Hrek 16301650 Dokk 17­0735 A Sinpsin család 1755 ZIB Flash - Hrek 18001825 így jártam atyátok­kal 1855 Agymenők 1920 Két pasi - meg­­y kicsi 19­45 ZIB Magazin 1954 Időjárás 2000 ZIB 20 2015 Csatár a gyárral 2145 ZIB Rash­­­ffek 2155 Fgyelem! Különkiadás az „Oszt­rák Finhez" 2225 Begetscher 2355 ZIB 24 Mozi Győr CINEMA CITY - GYŐR PLAZA (96/411-111) Délibáb (magyar film): 15.30,19.50 óra. Káprázatos holdvi­lág (USA-film): 14.15,16.15,18.15, 20.15 óra. John Wick (USA-film): 14.30,16.30,18.30, 20.30 óra. Éjjeli féreg (USA-film): 13,15.20,17.40, 20 óra. Jessabelle (USA-film): 14.16,18. 20 óra. Csillagok között (USA-angol film): 13,15.10,16.10,18.30,19.30 óra. Északiak: A viking saga (svájci—né­met—dél-afrikai film): 16.30 óra. Am­nézia (angol film): 14.30,18.30, 20.30 óra. Sírok között (USA-film): 17.20,19.40 óra. Az ismeretlen Dra­­kula (USA-film): 13.30,17.45 óra. Ha­rag (USA-film): 19.45 óra. Fák jó ta­nár úr! (német film): 15 óra. Doboz­­trollok 3D (USA-angol film): 13 óra. Holtodiglan (USA-film): 17 óra. Ka­muzsaruk (USA-film): 14.50 óra. Csin­­giling és a kalóztündér 3D (USA-film): 13.10 óra. Villám és a va­rázsló 3D (belga film): 13.15 óra. Sopron CINEMA CITY - SOPRON PLAZA (99/343-410) Káprázatos holdvilág (USA-film): 14,16,18. 20 óra. John Wick (USA-film): 14.15,16.15,18.15, 20.15 óra. Éjjeli féreg (USA-film): 13, 17.20,19.40 óra. Csillagok között (USA-angol film): 13.45,17,19.30 óra. Északiak: A viking saga (svájci-né­­met-dél-afrikai film): 16.30 óra. Am­nézia (angol film): 14.30,18.30 óra. Sírok között (USA-film): 15.30, 20 óra. Az ismeretlen Drakula (USA-film): 15.20, 20.30 óra. Harag (USA-film): 16.50, 20.15 óra. Kamu­zsaruk (USA-film): 13.15,17.50 óra. Csingiling és a kalóztündér 3D (USA-film): 15 óra. Villám és a va­rázsló 3D (belga film): 13.15 óra. ELIT MOZI, NAGYTEREM (99/312-211) John Wick (USA-film): 15.30, 20.30 óra. Csillagok között (USA-angol film): 17.30 óra. HUSZÁRIK TEREM (99/312-211) Bo­gyó és Babóca 3. - Játszótársak (magyar film): 16 óra. A zéró elmélet (angol-román-USA film): szombat, vasárnap: 17.30,19.30 óra. Komárom Vad Szigetköz - A szárazföldi delta (magyar film): 14.15 óra. Káprázatos holdvilág (USA-film): 16 óra. Csilla­gok között (USA-angol film): 18 óra. Sírok között (USA-film): 21 óra. Tata EST MOZI John Wick (USA-film): 15.30, 20.30 óra. Csillagok között (USA-angol film): 17.30 óra. Színház Győr KISFALUDY TEREM Figaro házassá­ga, 19 óra. Simon Kázmér „B" bérlet. VASKAKAS BÁBSZÍNHÁZ Hapciki­rály, 10 óra. Sopron SOPRONI PETŐFI SZÍNHÁZ A hatal­mas színrabló, 12 óra, Illyés-bérlet, 14.30 óra, Weöres-bérlet, 17 óra, Lá­zár-bérlet. Tatabánya TATABÁNYAI JÁSZAI MARI SZÍNHÁZ A padlás, 14.30 óra, Cimbora-bérlet. Az öldöklés istene, 19 óra, bérletszü­net. Hapcikirály 4.30 Ma. Ausztria 4.50 Ma. Élet 5.45 Ma. Konkrét 6.05 Képújság 7.15 Időjá­rás-panoráma 900 ZIB - Hírek 9.05 Frissensült 9.30 Orthi kastélyszálló 10.15 Rex felügyelő 11.00 A szeretet vi­hara 11.50 Keresztül-kasul 12.45 Oldal­pillantások 12.50 Időjárás-jelentés 13.00 ZIB - Hírek 13.15 Ma délben 14.00 Frissensült 14.25 Bianca 15.10 A szeretet vihara 16.00 Barbara Karlich 17.00 ZIB - Hírek 17.05 Ma. Ausztria 17.30 Ma. Élet 18.30 Ma. Konkrét 1851 Ma. Infók & tippek 19.00 Tartományi hí­rek 19.30 ORF-híradó 19.49 Időjárás 19.55 Sport. Aktuális 20.05 Oldalpillan­tások 20.15 A rosenheimi hekusok 21.05 Porondon 22.00 ZIB 2 - Híradó 2230 Eco 23.05 Stöckl 0.05 A férjem titkos élete 1.35 Oldalpillantások 5.25 Gazdakör 6 5.40 Híradó 6.00 Kárpát expressz 6.30 Híradó 6.35 Horvát krónika 7.00 Ecranul nostru 7.30 Híradó 7.35 Közbeszéd 8.00 Hazajáró 8.30 Híradó 8.35 Térkép 9.05 A nap vendége (2006) 9.20 Emily 7/1. 12 10.10 Don Matteo 194/11. 12 11.10 Párizsi helyszmelők 62/3. 12 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.20 Időjárás-jelentés 12.25 Kívánságkosár 14.25 Vers 14.30 A templomos lovagok kin­cse Magyar tévéfilmsorozat (1991), 15/6.­­2 15.00 Mi magyarnak mondjuk magunkat 15.30 Szép, szőke szerelmünk, a Tisza 17/12. 16.30 Térkép 17.05 Emily 7/1. 12 18.00 Híradó 18.25 Duna-sport 18.30 Időjárás-jelentés 18.35 Közbeszéd 19.05 Bűvölet 10. sorozat, 158. 12 19.35 Rózsák harca 24/15. 12 20.25 Don Matteo 194/12. 12 21.20 Hírek 21.30 Duna-sport 21.35 Para Magyar játékfilm (2000). 194/12. 12 23.05 Kultikon 12 23.25 MUpArt classic 050 Vers 0 VIASAT3 5.45 Tv-shop 6.15 Gyilkos sorok 12 7.05 Monk - Flúgos nyomozó 12 7.55 Kettős ügynök 12 8.50 Szívek szállodá­ja 9.45 Sütimester 11.00 Amerikai mes­terszakács 17 11.55 Monk - Rúgos nyomozó 12 1255 Gyilkos számok 12 13.55 CSI. A helyszínelők­­ 14.55 CSI. A helyszínelők a 15.50 Castle 12 16.50 Castle ’2 17.50 Sütimester 1900 jim szerint a világ 12 Fsz.: James Belushi (Jim Belushi), Courtney Thor­­ne-Smith (Cheryl) 19.35 jim szerint a vi­lág 12 20.05 Két pasi - meg egy kicsi '2 20.35 Két pasi - meg egy kicsi 12 21.00 A SHIELD ügynökei 12 22.00 A SHIELD ügynökei '2 23.00 CSI: Miami helyszínelők B 2355 Tűzfal 12 2.05 Kettős ügynök 12 255 Gyilkos sorok 12 3.45 Gyilkos számok 12

Next