Kisalföld, 2016. június (71. évfolyam, 127-152. szám)

2016-06-24 / 147. szám

12 VOLT FESZTIVÁL Az év elején a hollandiai European Festival Awardson Európa leg­jobb közepes méretű fesztiváljának választották a Telekom VOLT Fesztivált. Igazán megható érzés volt átvenni ezt a kitüntetést ott, ahol a földrész legfontosabb fesztiváljai, legismertebb ügynökei és zenekarai találkoznak. Ez az elismerés sok erőt adott ahhoz, hogy még nagyobb lelkesedéssel, még nagyobb energiával foly­tassuk azt a munkát, amelyet 7993-ban kezdtünk el. Már az első időszakban is éreztük, hogy a VOLT egyik igen fontos vonzerejét a fesztiválnak otthont adó város adja. Sopronba láto­gatni bármiféle apropó nélkül is érdemes, de ha éppen 5 napon át világsztárok és a legfontosabb hazai előadók társaságában tehetjük ezt, az semmihez sem hasonlítható élményt jelent. A soproniak nemcsak a VOLT-ot, de a fesztiválozó tízezreket is szeretik. Velük együtt dolgoztunk azon az elmúlt hónapokban, hogy idén se csak a Lővér-kempingben - a VOLT központi helyszínén -, de a belvárosban is számtalan helyen programokkal, VOLT-os akciók­kal, kedvességekkel találkozzon, aki éppen arra sétál. Fehér László kiállítása, megannyi kisebb koncert és irodalmi program, VOLT-os menük és telefontöltési lehetőség - ezekkel várTiteket a leghűsége­sebb és egyben leginkább vendégszerető város. Eközben ugyanitt megkereshetitek Slash, David Quetta vagy éppen Lemmy közterületi szoborszékét is. Készülünk egy igazán egyedülálló alkotással is, amelyből Ti is kivehetitek a részeteket. Július 1-jén reggel 11-tői birtokba vesszük Sopron Fő terét: az itt található 24.000 db macskakövet Veletek együtt színezzük át, és készítjük el a világ legnagyobb mozaikképét, miközben a Telekom VOLT Fesztiválon számos hazai és világsztár mellett idén egy 40 méter magas óriáskerékkel is várunkTiteket. Kedves VOLT-osok! Örülünk, hogy újra eljöttetek hozzánk! Érezzétek magatokat nagyon jól nálunk, és máskor is látogassatok el Sopronba! Fodor Tamás • Sopron polgármestere, a VOLT Fesztivál fővédnöke Firtl Mátyás • Sopron országgyűlési képviselője Száj er József • EP-képviselő, a VOLT alapító-fővédnöke Fülöp Zoltán & Lobenwein Norbert • házigazdák június 28., kedd Telekom Nagyszínpad í£2jáii Petőfi Zenei Díj - Gála Ella Eyre íUK) OTP Junior Petőfi Rádió Nagyszínpad IlxISiKÍ Ákos ÍMM Wilkinson DJ set ft. MC AD APT (UK) Telekom Tér_______________________ Candyman regiül We Plants Am Happy Plants k:ü/T*v 1 Pixa Spanish Wax Heti Válasz Borfesztivál ­Poncichter Negyed: Sopron Színpad ■ rSr!:. What'sUpCi ■ 1*1*, Szénást Group SfrniM 8 The First & Bonus Track fJ2j||2 Vastag Csaba regöl Tudósok regül Tökéletes Helyettesek (Kispél és a Borz tribute zenekar} regiül Dj Jokó Samsung Galaxy S7/S7 edge Terasz itgül Zanzai Passed ­A Nngy-Szín-Pad! 2016 verseny jelöltje 223 Freddie ­A Nagy-Szín-Padi 2016 verseny jelöltje IK&M Superstereo ­­A Nagy-Szín-Padi 2016 verseny jelöltje regül Szabó Benedek És A Galaxisok ­­A Nagy-Szín-Padl 2016 verseny jelöltje Too Late Mgül Dj Gergő Í group bemutatja: ftntnfi 7ana! H ii Nagyszabású díjátadó gála a ■ vlwTI ■61161 U 1J Telekom VOLT Fesztivál nyitónapján Idén nem „csak" egy szimpla nagykoncerttel indul a Telekom VOLT Fesztivál: a nulladik napon - június 28-án - a Petőfi Rádió által alapított Petőfi Zenei Díj átadóját nézhetitek mega fesztivál nagyszínpadán, illetve a Duna Worldön, a Petőfi TV-ben, valamint a PetofUive.hu-n! A nominálás és a szava- Szakmai díjak zas menete A nominálás alapját a Petőfi Rádió 2015. március 1. és 2016. március 1. között legtöbbet játszott, 150 magyar dala képezte. A 200 fős szakmai testület (az elismert zenészek­ből, producerekből, zenei szerkesztők­ből, újságírókból, koncert- és feszti­válszervezőkből álló akadémia) ebből a 150 dalból, illetve a dalok előadói közül választotta ki a kategóriák 5-5 jelöltjét. A jelöltekre május 20. és június 20. között a www.petofilive.hu/petofi_ zenei_dij oldalon szavazhatott a közön­ség, és a szakmai testület is újra voksolt. A végeredményt a szakmai szavazók és a közönség szavazatainak összessége adja, és ugyancsak a Petőfi Zenei Díj gálán ad­ják át a Petőfi életműdíját is. A szervezők fontosnak tartják, hogy az eredmény az utolsó pillanatig titokban maradjon, ezért a borítékok kibontásáig azt kizárólag a szavazást felügyelő közjegyző tudhatja. A Petőfi Zenei Díj alapítói a zenei hát­téripar legkiválóbb szakembereit is jutal­mazni kívánják. „Ügy gondoljuk, a Petőfi Rádió feladata, hogy évről évre elisme­résben részesítse azokat, akik a sikeres előadók mögött töl­tenek be fontos sze­repet. így a Petőfi Zenei Díj gála előtti napokban szakmai díjat vehet majd át az év producere, menedzsere, hang­mérnöke, hangsze­­relése/masterelése és az év lemezbo­rítója is" - tudtuk meg Pető Zoltántól, a Petőfi Rádió főszerkesztőjétől. A show Igazán egyedülálló, 2 és fél órás show keretében a Telekom VOLT Fesztivál nyi­tónapján, június 28-án adják át a Petőfi Zenei Díjakat. „Célul tűztük ki, hogy ebben az impozáns környezetben, a VOLT nagyszínpadain olyan prog­ramot állítsunk össze, amelyben a legfontosabb hazai produkdók közül többen egyedi programmal lépnek fel és több nemzetközi sztárt is ven­dégül láthatunk" - mondta el Fülöp Zoltán, a VOLT-produkció másik vezetője. Bár a program még nem teljes, az már biztosra vehető, hogy a Petőfi Zenei Díj keretében koncertet ad a Punnany Massif, a Quimby, Rúzsa Magdi, a Margaret Island, Szabó Balázs Ban­dája, a Halott Pénz, a Wellhello, Lotfi Begi és Mező Misi. A nemzetközi - a Petőfin gyakran játszott - sztárok közül a holland Lost Frequencies, a Wilkinson és Ella Eyre szerepel a prog­ramban, utóbbi két sztár a show után nagykoncerttel várja a VOLT közönségét, a Lost Frequencies pedig a VIP-vendégeket szórakoztatja majd. Örömhír a VOLT közön­sége számára, hogy Ákos nemcsak a gálán szerepel majd, de nagykoncerttel is várja közönségét ugyanezen az estén! A Petőfi Ztmei Díj 2016 jelöltjei Ákos - Még egyszer Halott Pénz - Darabokra törted a szívem Margaret Island -Eső Marge - Váratlan nyár Vad Fruttik - Mi lenne jó mm iii|iiiimíb—— Halott Pénz Margaret Island Punnany Massif Vad Fruttik Wellhello i|h|iiiiiiiii|i— Fábián Juli Lábas Viki Odett Rúzsa Magdi Sena Ákos Felcser Máté (Punnany Massif) Fluor (Wellhello) Marsaiké Dávid (Halott Pénz) SzabóBalázs(SzabóBalázsBandája)^___ Ákos - Igazán Blahalouisiana - Ahol összeér Brains -Balance Punnany Massif -Utolsótánc Wellhello x Halott Pénz - Emlékszem, Sopronban_________________ Fran Palermo Freddie Marge Nomád Run Over Dogs Ákos @Papp László Budapest Aréna, 2015. ÍZ 16-17. Halott Pénz @ Akvárium Klub 2015.12.10-11-12. Irie Maffia @ Sziget 2015 Punnany Massif @ VOLT fesztivál, 2015.07.03. Wellhello @ Budapest Park, 2015.09.10. DJ Palotai Jumo Daddy Karanyi Kovary Lotfi Begi FIGYELEM! ELFOGYTAK A BÉRLETEK ÉS A PÉNTEKI NAPIJEGY! A többi napra még kapható napijegy. ■■ n ■■ Pl I A Telekom VOLT Fesztivál bérletesei számára ez a nap ajándék, W ERE Eb« de külön napijegyet is lehet vásárolni rá! június 29.f szerda : 24. Telekom VOLT Fesztivál Európa legjobl Fesztiválja Sopronban! Telekom Nagyszínpad Paddy And The Rats • i inn 30Y : regiül a 25 éves Quimby • HÜttM °aul Kalkbrenner (D) l OTP Junior Petőfi Rádió Nagyszínpad IMHH1 Pál Utcai Fiúk |£2íil Damien Rice (IRL) I !2jxÜj Wellhello • Deadcode & Friends pres.: HOT X ! Deadcode & Friends pres.: SanFranciscoBeat HElEÜl Deadcode & Friends pres.: Gabor Kraft I I • ...................................................................................................... • Jana Színpad BERUH Pair O' Dice 1 ÍJ2U Hősök The Biebers IE1SÜ1 Fish! Akkezdet Phiai ! t£2Ül Szabó Balázs Bandája * 223 Rúzsa Magdi ’. regül Supernem * liMEÜI Palotai ! ........................................................................................................ : Telekom Tér IHUM Mewl ‘ Í££*i2j Sikztah n ; gQjUj Zagar DJ set I regiül Poii regiül Jan Blomqvist & Band (D) I nimm Truesounds meets VOLT Festival ; (Peter Makto, Gregory S, Davko) l Heti Válasz Borfesztivál ­Poncichter Negyed: Sopron Színpad ■ nTrÜl Járai Márk I írRiiii Mrs Columbo l fcMfcül °etruska I lligiül Zuboly j regre Bikini I regül °rakker ; regre Müller Péter Sziámi Andfriends * Q5Ü3 Dj Jokó : ........................................................................................................ : Samsung Galaxy S7/S7 edge Terasz regül Maxisun \ I Brawn Blahalouisiana ; SFffÜl Konyha ! Fran Palermo ­­; A Nagy-Szín-Pad! 2016 verseny jelöltje regül ByeAlex és a Slepp ; regre Haydm Street inmin The Picard • Erzsébet-utalvány Folk Színpad • EMÜÜ1 Hungarian Folkembassy - "Európai Hagyaték" ; zenés, táncos, interaktív történelemóra l il'giül Hungarian Folkembassy ; regül Romungro Gipsy Band koncert (+táncosok), ! a koncert végén táncház • regül "Nótakaraoke" cigányzenekarral és házi- l gazdával •

Next

Regisztráció Regisztráció
/
Oldalképek
Tartalomjegyzék