Kisalföld, 2017. április (72. évfolyam, 77-99. szám)
2017-04-08 / 83. szám
2 Haza és nagy világ Sétálóutcába hajtott a terrorista STOCKHOLM Sétálóutcába hajtott egy teherautó Stockholmban tegnap délután. Az áldozatok számáról eltérő értesülések láttak napvilágot. A hivatalos közlésekből lapzártánkkor annyit lehetett tudni, hogy legalább hárman a helyszínen életüket vesztették és sok a sebesült, majd a kórházban egy ember belehalt sérüléseibe. Stefan Löfven svéd miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy „minden jel szerint” terrortámadást követtek el a kisteherautóval. Később ezt azzal a kijelentéssel erősítette meg, hogy Svédországot megtámadták. A teherautós a gázolások után nekiment egy áruház épületének. Egyes sajtóértesülések szerint lövések is eldördültek. Az Aftonbladet című svéd napilap értesülése szerint este letartóztattak egy személyt és bevallotta, hogy ő a tettes. A rendőrség korábban közzétette egy férfi fényképét, akit kerestek az ügyben. A svéd királyi család megdöbbenését fejezte ki a Stockholmi eset miatt. „A királyi család és én megdöbbenéssel fogadtuk a Stockholmban elkövetett gázolásos merénylet hírét” - áll XVI. Károly Gusztáv svéd király nyilatkozatában. Az uralkodó hangsúlyozta, hogy a királyi család gondolatban az áldozatokkal és családtagjaikkal van. A támadást követően Svédországban és több szomszédos országban fokozták a biztonsági intézkedéseket. Európában több gázolásos merényletet is elkövettek azóta, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet felszólította híveit, hogy használják fegyverként a gépkocsikat. Mentők a stockholmi sétálóutcában a támadás után. FOTÓK: MTI/EPA Rendőrök a stockholmi központi pályaudvar előtt. Halálkamion: vádemelési javaslat BUDAPEST. A magyar rendőrség vádemelési javaslatot tett az osztrák A4-es autópályán 2015 augusztusában otthagyott teherautó rakterében megfulladt 71 ember ügyében: a rendőrség kilenc embercsempésszel szemben, folytatott nyomozást üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett bűntett gyanúja miatt. A járműre a Pándorfalu közelében lévő autópályaszakasz leállósávjában találtak rá. A sorsára hagyott teherautóban 59 férfi, 8 nő és 4 gyermek holttestét találták meg, akik feltehetően már Magyarországon megfulladtak. Kötelező referendum BUDAPEST. Az LMP szükségesnek tartja az emberek megkérdezését a paksi bővítésről, ezért az alaptörvény módosítását kezdeményezi, hogy kötelező legyen referendumot tartani minden kimagaslóan nagy értékű beruházásról. KISALFÖLD Főszerkesztő: Nyerges Csaba Főszerkesztő-helyettes: Somodi Géza Szerkesztők: Bogárdi Szilvia, D. Pusztai Andrea, Garamvölgyi Imre, Keszély András, Czeiner-Szücs Anita • Rovatvezetők Bertleff András (fotó), Papp Győző (sport) • Melléklet- és magazinszerkesztőség-vezető: Weiner Krisztina • Szerkesztők Pomaranski Luca, Sudár Éva, Szabó Csilla • Kiadó és szerkesztőség: 9021 Győr, Újlak u. 4/A • Levétónt 9002 Győr, Pf. 28 • Telefon: 96/504-444, fax: 96/504-414 • Szerkesztőség: 96/504-455 • Interneteim: www.kisalfold.hu • Hirdetésszervezés: 96/504-485 • Hirdetésfelvétel: 9021 Győr, Újlak u. 4/A • Kisalföld-pavilon, Győr, Baross út • Hirdetésfelvétel telefonon: 96/504-422 • Hirdetésfelvétel e-mailben: ugyfelszolgalat@kisalfold.hu • Regionális szerkesztőségek Sopron: Bódvai Ildikó szerkesztőségvezető, Sopron, Frankenburg u. 2/A. Telefon: 99/511-388. Szerkesztőség: 99/511-377, fax 99/511-366. Hirdetésfelvétel: 99/511-385, fax 99/511-384,99/312-266 • Mosonmagyaróvár, Vida István szerkesztőségvezető, Mosonmagyaróvár, Régi vámház tér 14. Telefon: 96/577-574, fax: 96/214-266. Hirdetésfelvétel: 96/577-577 • Rábaköz, Vida István szerkesztőségvezető, Csorna, Templom u. 8. Telefon: 96/263-172 Hirdetésfelvétel: 96/260-164 • KIADJA A KISALFÖLD KIADÓ, A LAPCOM LAPCSOPORT TAGJA. • Elektronikus szerkesztés: Lapcom Zrt • Színes technika: Grafikai Stúdió • Nyomás: Lapcom Zrt. 9021 Győr, Újlak u. 4/A. Központi telefonszám: 96/504-444 • Felelős kiadó: Andreas Merz vezérigazgató • Index: 26-060-HU ISSN 0133-1507 (Komáromi kiadás: HU ISSN 2064-3527, Győri kiadás: ISSN 2416-318 X) • A Kisalföld a MATESZ tagja. • Előfizetés telefonon: 06-80/504-504 és a kézbesítőknél • Előfizetési díj: egy hónapra 3645 forint, hűségkedvezménnyel 3245 forint A hűségkedvezmény egy év folyamatos előfizetést követően automatikusan jár az előfizetőnek. • Előfizetésben terjeszti a Lapcom Zrt terjesztői hálózata. • Árusítja a Lapker Zrt, a Magyar Posta Zrt és alternatív árusok. • Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. • Fotóillusztrácók: PuzziePix Fotóügynökség, Dreamstime. • A Lapcom Zrt Hirdetési szolgáltatásokról szóló ÁSZF-je megtalálható a www lapcomhulaszf oldalon. CSA Art Megegyeztek VALLETTA: Sikerült megegyezésre jutnia Görögországnak az európai hitelezőkkel a mentőcsomag következő részletének átutalásáról a Máltán folyó tárgyalásokon a dpa hírügynökség értesülése szerint. HOSSZÚ STOCKHOLMBAN Hosszú Katinka, aki csütörtökön utazott Stockholmba a Swim Open úszóversenyre, a szállodájában volt a terrortámadás idején. Bécsi képviselők a CEU-ról BÉCS: A Közép-európai Egyetem (CEU) ügye melletti kiállásra szólították fel az osztrák kormányt tegnap a Bécs városát vezető szociáldemokraták és zöldek, valamint a Neos liberális párt, az erről benyújtott indítványukban ugyanakkor felszólítják az osztrák főváros vezetését, hogy szükség esetén ajánlja fel a budapesti székhelyű egyetem befogadását. Enyedi Zsolt, a CEU rektorhelyettese az APA osztrák hírügynökségnek adott csütörtöki nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy Bécs új egyetemi székhelyként mindenképpen szóba jöhet. Kijelentette ugyanakkor: jelenleg próbálnak küzdeni a magyarországi törvény ellen. (mti) Kenó A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az április 7-i nyerőszámok: 2,10,19,24,30,33,35,36,38,40,45,46,48,50,66,67,72,73,77,78. KISALFÖLD 2017.04.08., szombat Amerika lecsapott WASHINGTON. Az Egyesült Államok masszív rakétatámadást intézett manőverező robotrepülőgépekkel tegnap hajnalban a szíriai Homsz egyik légibázisa ellen, megtorlásul a keddi feltételezett vegyifegyver-támadásért, amelynek elkövetésével a damaszkuszi rezsimet vádolják. Donald Trump amerikai elnök a floridai rezidenciáján rövid beszédben jelentette be döntését a szíriai célpontok elleni támadásokról. Az elnök diktátornak nevezte Aszadot, és hangsúlyozta álláspontját, miszerint a szíriai elnök rendelte el az idlíbi gáztámadást, melynek során halálos ideggázzal öltek meg ártatlan embereket, köztük gyermekeket, kisbabákat. A megtorló légi csapásokat Rex Tillerson külügyminiszter „arányosnak” minősítette. Majd ismét felvetette Oroszország felelősségét, azt állítva, hogy Moszkva nem ellenőrizte a 2013-ban Szíriával a vegyifegyver-készletének megsemmisítéséről kötött megállapodás végrehajtását. Hozzátette: Moszkvát előzetesen tájékoztatták a mostani légi csapásokról, de nem kérték a beleegyezését. Az amerikai diplomácia irányítója hangsúlyozta: a légi csapások elrendelése is bizonyítja, hogy Trump felkészült a döntő cselekvésre, ha választ kell adni gyűlöletes akciókra. A Pentagon szóvivője bejelentette: az amerikai haderő 59 Tomahawk robotrepülőgépet indított, elsősorban repülőgép-hangárokra, üzemanyag- és logisztikai raktárakra, légvédelmi rendszerekre, radarokra. A Sky News Arabia televízió szerint az amerikai légi csapásnak legalább 10 halottja van, köztük polgári személyek és gyerekek. A támadás miatt Moszkva felfüggesztette a szíriai katonai légi bevetések biztonságának szavatolását célzó orosz-amerikai memorandum hatályát, és orosz kérésre rendkívüli ülést kezdett New Yorkban az ENSZ Biztonsági Tanácsa. Ezen Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet leszögezte: szükség esetén Washington „kész a további cselekvésre” Szíriában. A szíriai elnöki hivatal felelőtlen és ostoba lépésnek minősítette az amerikai légitámadást. Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő Facebook-bejegyzésében azt írta: Donald Trump megmutatta, hogy kész akár az Oroszországgal való harci öszszeütközés határán is küzdeni a damaszkuszi kormánnyal. Angela Merkel német kancellár szerint elfogadható lépés volt amerikai részről a légitámadás, de továbbra is a közel-keleti arab országban dúló polgárháború békés rendezésére kell törekedni. (mti) A Földközi-tenger keleti térségében állomásozó, amerikai rakétaromboló fedélzetéről induló Tomahawk, fotó: mti/epa/amerikai haditengerészet A RAKTÁRI MUNKATÁRSAKAT • Elvárásaink: ■ VAN tapasztalatod átcsomagolás területén? ■ TUDSZ pontos, precíz és megbízható lenni? ■ VÁLLALNÁL több műszakos munkarendet? ■ TUDOD, mit jelent az áruátvétel? ■ TUDSZ pontosan számolni és precízen összehasonlítani adatokat? ■ LÁTTÁL már göngyölegszortírozást típusonként? ■ HASZNÁLTÁL már szkennert? IMPERIAL Logistics Kft. Győr legnagyobb logisztikai központjába keres azonnali ffflvmAl.fffLfflTmr A TARGONCAVEZETŐKET • Elvárásaink: ■ VAN jogosítványod elektromos targoncára (3324,3312,3313 tip. vagy 3332 tip.)? ■ TUDSZ pontos, precíz és megbízható lenni? ■ VÁLLALNÁL több műszakos munkarendet? ■ TUDOD, mi a be- és kitárolás? ■ TUDSZ biztonságosan közlekedni? ■ TUDSZ kamionról le-és felpakolni? ■ HASZNÁLTÁL már szkennert? ITT a helyed, légy a mi csapatunk tagjai JUTTATUNK Neked útiköltség-térítést 93%-ban. JUTTATUNK Neked prémiumot már a próbaidő alatt is. JUTTATUNK Neked készpénz-cafeteriát a próbaidő alatt. JUTTATUNK Neked egyéni választással cafeteriát a próbaidő után. JUTTATUNK Neked munkaruhát vállalati tisztítással. JUTTATUNK Neked tiszta, rendezett munkakörnyezetet. Jelentkezz már holnap Munkavégzés helye: Győr, Tibormajori út 01136/42 • Érd.: 96/900-169 • Az önéletrajzokat az következő e-mail-címre várjuk. palyazat@imperial-international.com