Kisalföld, 2017. május (72. évfolyam, 100-125. szám)
2017-05-25 / 120. szám
KISALFÖLD 2017.05.25, csütörtök Az első és az utolsó házi kedvenc Az első háziasított állat a kutya volt (i. e. 15 ezer évvel), legutoljára pedig a fehérhasú sün lett házi kedvenc (az 1980-as években). BAGETT NYUSZIT ÉS ZOKNI GÓLYÁT IS MEGSIRATTAK Társ lesz a háziállatból Aranyhal, kutya, törpenyúl - szinte bármilyen háziállatból lehet társ. Ezt mutatja annak a dömösi gólyának az esete is, amelyet gyermekeként gyászol most megmentője. A szakemberek szerint a gazdik ugyanúgy megsiratják kedvencüket, mint egy elvesztett hozzátartozót. KÖTŐDÉS PAVLÓ PÉTER „Nyugodj békében, Zokni gyermekem” - így búcsúzott megmentője egy dömösi gólyától, amely egy magasfeszültségű távvezeték miatt pusztult el - halálos áramütés érte. Gyakori eset, gondolhatnánk, a történetre azonban mindenki felfigyelt. Márton András madármentő ugyanis egynapos kora óta vigyázott a madárra, Zoknira, és éppúgy nevelte, akárcsak a saját gyermekét. A Facebookon pedig indulatos bejegyzése mellett egy megható képet is közzétett arról, mennyire mély érzelmek fűzték hozzá. Története nem egyedi, nagyon sok gazdinál alakul ki ilyesfajta mély érzelmi kötődés. Arra kértük olvasóinkat, mondják el saját történetüket szeretett kedvencükről. NÉMÓ, A HAL - Bő nyolc éven keresztül volt a családnak egy lógófülű törpenyuszija, Bagett - meséli történetét a 42 éves Kántor András. - Nemcsak nagyon kezes volt, de soha semmit nem rágott meg, és ugyanúgy tudta, mikor érünk haza, mikor indulunk el otthonról, vagy mikor jött el a „séta ideje”, mintha egy kutyáról lett volna szó. Végül egyik hónapról a másikra megbetegedett, és hiába hordtuk orvoshoz, már nem tudott rajta segíteni - el kellett altatni. Úgy bőgtem, mint egy kisgyerek - idézte fel olvasónk. Mint mondja, minden pénzt megadott volna a család, hogy sikerüljön meggyógyítani Bagettet. - Igazi családtag volt ő, és úgy is tekintett rá mindenki. Azóta is nagyon hiányzik nekünk - tette hozzá. A kutyáknak, macskáknak ma már nem elsősorban feladatot adunk, hanem társként vesszük őket magunk mellé. Szerencsés Tilla, Tappancs alapítvány - A gyermekeim külföldre mentek dolgozni, muszáj volt valamivel lekötni magam. Befogadtam egy tacskó kutyát, hogy ne legyek egyedül. Egyik nap kiszökött, és az utcán elütötte egy autó. A szívem szakadt meg érte - osztotta meg velünk történetét a 62 éves Szabó Anikó. Másik olvasónknak, Tímeának egy aranyhörcsög került közel a szívéhez, amit még gyermekkorában, betegen kapott, Sárát pedig az aranyhala, Némó vette le a lábáról. ERŐS A KÖTŐDÉS - Ha visszatekintünk az emberiség történetére, akkor azt láthatjuk, hogy az elmúlt évezredek során számtalan állatot sikerült háziasítanunk. Ezek alapján nem csoda, hogy ennyire közel tudunk kerülni hozzájuk érzelmileg - magyarázta Szerencsés Tilla, a Tappancs Állatvédő Alapítvány kuratóriumi tagja. A szakember szerint jól mutatja az emberek házi kedvencekhez fűződő viszonyát, hogy a kutya latin nevébe például bekerült a familiáris szó (Canis lupus familiaris), ami egyértelműen a családra utal. Vagyis az ebekre már a kezdetektől fogva is családtagként tekintünk. - A kutyáknak, macskáknak ma már nem elsősorban feladatot adunk, hanem társként vesszük őket magunk mellé. Együtt élünk, együtt alszunk velük - folytatta Szerencsés Tilla. A pszichológusok szerint mivel a házi kedvenceknek is saját személyiségjegyük van, így egy idő után elkezdjük keresni a sajátunkkal közös vagy nagyon hasonló pontokat, ami még szorosabbra fűzi a viszonyt az állat és az ember között. GYÁSZOLUNK ÉS GYÁSZOLNAK A szakemberek szerint az erős érzelmi kötődés miatt igazi traumaként éljük meg, ha egy éveken át hűséges házi kedvencet egyszer csak elveszítünk. Ilyenkor ugyanolyan gyászfolyamatot élünk át, mintha egy hozzátartozónk halt volna meg. - A nagypapám hatvanadik születésnapjára kapott tőlünk egy német juhász kölyökkutyát. Nagyon megszerette, majdnem húsz éven át volt vele. Cézárné-ÖSSZEFOG AZ ENERGIASZOLGÁLTATÓ A MADÁRMENTŐVEL A dömösi gólya, Zokni esete után az energiaszolgáltató megígérte, madártani szakértőkkel fognak közösen egyeztetni Márton Andrással azért, hogy hosszú távú megoldást találjanak a magasfeszültségű vezetékek problémájára. A Shibuya vonatállomáson, Tokióban áll egy bronzszobor, amely egy megható történetre emlékeztet - nemcsak Japán, az egész világ hallott már róla. Hachikót, a 2 hónapos kutyát 1923-ban vette Ueno profeszszor, aki az egyetemen tartott előadásokat. A kutya reggelente elkísérte őt a vonathoz, délután pedig ugyanott fogadta. 1927- ben a professzor az előadásán szívrohamban meghalt. Hachiko ezután még 9 évig járt reggel és délután az állomásra várni gazdáját. 1935 márciusában a kutyát holtan találták azon a helyen, ahol évekig oly türelmesen várakozott. gül végelgyengülésben pusztult el, amit a nagyapám már soha nem tudott feldolgozni. Négy hónappal később ő is elment - mesélte olvasónk, Kántor Magdolna. Ugyanakkor nemcsak az emberek képesek gyászolni a házi kedvencet, ez visszafelé is igaz. - Nem egy olyan esetünk volt, amikor meghalt az idős gazdi, a hozzátartozók pedig beadták hozzánk a kutyáját - az ebek pedig a gazda elvesztése miatt előbb-utóbb depressziósak lettek - mondta Szerencsés Tilla. A szakember szerint sokak véleményével ellentétben a macskák is képesek arra, hogy az emberhez és ne egy helyhez kötődjenek. Volt olyan család, amely a városban egy másik házba költözött, a cicájukat pedig a következő tulajdonosnak „hagyták ott”. Néhány nap múlva megjelent náluk az új helyen - mesélte a Tappancs alapítvány kuratóriumi tagja. Több mint háziállat - családtaggá válik a kedvenc. Mindegy, hogy kutya, macska, nyúl vagy gólya. Bármit megtennénk a házi kedvencünk egészségéért. fotó: dreamstime Egynapos kora óta nevelte Zoknit Marton András. FOTÓ: FACEBOOK S 4 VIt Z 3 N Hétfő Kultúra Kedd Gyógyír Szerda _______Légyott Péntek Kisvadföld Szombat Szieszta Fényvédelem ötven felett A legtöbben úgy gondolják, hogy az arc fényvédelme csak a nyári hónapokra vonatkozik. Fényvédelemre azonban minden hónapban szükség van. Az arcbőr védelme és fiatalságának megtartása érdekében nagyon fontos, hogy megfelelő fényvédő krémet alkalmazzunk. Sokan úgy gondolják, hogy ez csak a nyári időszakra érvényes, azok a testrészek azonban, amelyek „kilógnak” a ruhából, az év minden hónapján igénylik a fényvédelmet. Az arc és a kezek könnyebben öregednek napfény hatására, sőt ráncosabbak, problémásabbak lehetnek. Éppen ezért nagyon fontos, hogy már időben elkezdjük a megfelelő arcápolást. Ha eddig erre nem figyeltünk, érdemes a tavaszi napsugarak megjelenéséhez kötni a fényvédő beszerzését. MINDENNAP KELL Mivel idősebb korban a bőr rugalmasságáért és hidratálásáért felelős kollagén és elasztin képződése csökken, a bőr öregedésének visszaszorításáért ajánlott megelőző lépéseket tennünk. Mivel a nap nagy szerepet játszik a bőr öregedésében, érdemes már középkorú hölgyként elkezdeni a rendszeres és megfelelő fényvédelmet. Válasszunk bőrtápláló, hidratáló fényvédő krémet, és ne felejtsük el mindennap alkalmazni! Az UV-index májusban, júniusban már 6-7-es is lehet, ami az átlagos állapotban lévő, ám a tél miatt kifakult bőrnek is megterhelést jelent. TAVASSZAL KÉTÓRÁNKÉNT A télen kifakult bőrünket fokozatostul kell felkészítenünk a nyárra. A tavaszi védelem érdekében a szabadban tartózkodók kétóránként, a zárt térben tartózkodók pedig az iroda vagy lakás elhagyása előtt kenjék be a szabadon lévő bőrfelületet fényvédővel. Érdemes tisztában lennünk az arcbőrünk típusával. Más termék optimális a normál, a zsíros, valamint a száraz bőrre is. FOTÓ: dreamstime 5 A gyümölcs a bőr barátja A bőr barátja a gyümölcs, ezért érdemes mindennap gyümölcsöt fogyasztani. A gyümölcsöt nemcsak nyersen ehetjük, hanem sokféleképpen elkészíthetjük. Nagyon kedveltek a különböző gyümölcsös-tejes turmixok, amit készíthetünk eperből, banánból, őszibarackból is. A banánturmixhoz egy banánt hámozzunk meg, tegyük bele a turmixkancsóba, tegyünk hozzá négy teáskanál barna cukrot, egy teáskanál vaníliás cukrot, öntsünk hozzá fél liter tejet, és turmixoljuk össze.