Kisalföld, 2017. július (72. évfolyam, 151-176. szám)

2017-07-15 / 163. szám

KISALFÖLD 2017.07.15., szombat Jelentkezzen névjegyzékünkbe! A Kisalföld Piactérben összeállítottuk a térség kistermelői névjegyzékét. Továbbra is várjuk új termelők jelentkezését. Ha Ön is szeretne találkozni a fogyasztókkal, küldje el bemutatkozó levelét a piacter@kisalfold.hu e-mail-címre.Szieszta 13 FELDOLGOZÁSRA EGYELŐRE NEM GONDOLNAK, MINDENT ELADNAK A KERTBŐL Friss piacra termel a rábaszentmiklósi gazdaság Friss piacra termel és mindent elad a rábaszentmiklósi önkor­mányzati kertészet Vevőik ház­hoz mennek, ami annak igazolá­sa számukra, hogy jól dolgoznak. RÁBASZENTMIKLÓS CS. KOVÁCS ATTILA A rábaszentmiklósi önkor­mányzat igazi konyhakertet alakított ki a Start közmunka­programban. Termékeik kapó­sak, még a piacra sem nagyon kell kimenniük. Vevőik ugyan­is házhoz mennek. „Vásárol­tam már néhány helyen, keres­tem a legjobb ízeket. Azt hi­szem, a szentmiklósiak kertjé­ben megtaláltam” - mondta egyik vásárlójuk. A helyiek azt tartják, hogy az őseik által kipróbált és be­vált technológián nem szabad változtatni, így gyakorlatilag mindent ugyanúgy csinálnak a kertészetben, mint azelőtt szü­leik, nagyszüleik a hatvanas, hetvenes évek háztáji gazdasá­gában. Két fóliasátrat is felhúz­tak, melyekben érdemes meg­nézni a paprikákat. „A külön­leges rábaszentmiklósi talaj, a víz, az itteni éghajlat és persze a törődés az, ami miatt szépen fejlődnek növényeink és hoz­zák az elvárt mennyiséget és minőséget” - állapította meg Pap Gáspárné, a gazdaság munkatársa. - Az aktuális kerti munká­kat végezzük mostanában. Szedjük a paprikát, a paradi­csomot, hagymát, krumplit. A friss piacon egyelőre minden elfogy. Feldolgozásra még nem gondolunk, a fogyasztók rög­tön a kertből viszik el a porté­kát. Ez nagy elismerés nekünk és igazolás, hogy jól dolgo­zunk. A fogyasztói árakat min­dig az aktuális piaci viszo­nyokhoz alakítjuk - fogalma­zott Németh Szabolcs, Rába­­szentmiklós polgármestere, aki a kertészet vezetője is egy­ben. Hozzátette: a termés való­ban elfogadható. Úgy a minősége, mint a mennyisége is megfelel az elvárásoknak.­­ Küzdünk a szárazsággal, sok energia megy el az öntözésre, de muszáj, ha eredményt aka­runk elérni. A rábaszentmiklósi gazda­ság tavalyi sikernövényéből, a batárából is négyszer nagyobb darabot ültettek be, mint ko­rábban. A betakarítása ősszel lesz, bíznak a jó termésben, amihez ugyancsak öntözéssel járulnak hozzá. A zöldségek mellett a Mar­­cal-parti községben az egynyá­ri virágok „bejöttek”. A fóliá­ban termesztett növények is mind elfogytak. „Úgy néz ki, a virágtermesztés lesz az egyedi, ránk jellemző tevékenység. Egyetértünk ugyanis azzal a véleménnyel, hogy minden ön­­kormányzatnak meg kell talál­nia azt a különleges tevékeny­séget, amivel versenyképes le­het a piacon” - tette hozzá Né­meth Szabolcs. Németh Szabolcs polgármester Pap Gáspárné büszkén mutatta meg az önkormányzati gazdaságot. Azt mondja, a törődésnek és lel­kesedésnek is nagy szerepe van a sikeres termesztésben. Aszalt gyümölcsök, aszalt Lajer Hajnalka Győrszentiván, i­rg parad.csom.W.v.ruk.aofpuk, faSZ. villam.nn­t.g +56-20/329-3189 gyümölcslevek, gyümölcsecetek Lekvár, zöldség Mészáros József Dunakiliti +36-20/236-6837 Lekvár, szörp Horváth Dóri Károlyné Fertőd +36-20/265-5058 Lekvár, szörp Dombi Mihály Tényő, Árpád u. 81. +36-96/468-103 Lekvár, szörp Dávid Kálmán . +36-96/349-538­­ Lehár Ferenc u. 33. Lekvár, szörp Bugyenszki Ferenc Győrság, Petőfi u. 1/B +36-20/345-3008 Lekvár, savanyúság, befőtt Halupka Márta Komárom-Szőny, Vásártéri út 10. +36-30/974-4577 Lekvár, szörp Gruber Marianna Pápa, Fecske u. 15. +36-20/421-6344 ^'^t^dségk^mek^**9. Galgóczy Ágnes Dunasziget, Szt. István u. 13. +36-20/984-2762 Lekvár, szörp, savanyúság Körtvélyesiné Polreisz Andrea Dunakiliti, Rév u. 30. +36-30/439-8501 Aszalt alma, lekvár Dittrich Anka Pannonhalma +36-20/264-2437 szárított fűszernövények Lekvárok, zselék, különlegességek Bagó-Kocsis Ildikó Vámosszabadi +36-20/964-4188 Erdei gyümölcsök, gombák, gyógy- Barátok Családi Gazdaság Rede, Szabadság u. 45. +36-70/317-6520 növények, homoktövis feldolgozva Szörpök, lekvárok, fűszerek Baki Mária Magdolna Écs, Hegyalja u. 1. +36-30/990-2399 Füstölt áru Virág Anita +3*30/214-3278 Füstölt áru Kiss Mária Öttevény szabi199@hotmail.com Füstölt áru Debreceni Tibor Bábolna info@babolnahus.hu Füstölt áru Varga Ádám Mihályi, Hunyadi u. 89. +36-70/409-5972 Füstölt áru­ húskészítmények Tusják Tamás Györzámoly +36-70/337-5466 Sajtok tehéntejből Kriskó Sajtműhely Rábcakapi, Fő u. 28. +36-30/854-6963 Kecske-és juhsajtok Pödör Viktória +36-30/275-5866 Kecskesajtok Sallai-Tóth Adél Tét, Széchenyi u. 37/A +36- 70/333-9640 Tejtermék Sztankó László Kisbér +36-70/424-0686 Tejtermék Pallagi Zsuzsanna Neszmély, Vízimolnár u. 3. +36-70/949-0074 Kecsketejből készült termékek Pálinkás István Pannonhalma, Attila u. 28. +36-70/245-5148 Juhipitermékek Sinosné Horváth Erzsébet Mórichida +36-30/300-3637 Szezonálisan Lancsár Gábor Sarród +36-30/997-6672 Akác, napraforgó, viziakác, tavaszi Németh Zoltán Nemesgörzsöny +36-30/376-2185 Kremmer Dózsa György u. 1 /A Akác, napraforgó, hárs, erdő­mez, Horváth Miklós Fertőhomok +36-30/852-3425 repce, aranyvesszo Repce, akác, mezontófa, Babarcai Norbert Bábolna +36-20/911-1939 vegyes virágmez, facélia Vegyes, hárs, szelidgesztenye, Sopron, +36-30/226-6237 aranyvesszo, gyógynövénnyel Horváth Antal Ferenczy János u. 49. www.honigsopron.hu ízesített méz, krémmez Akác, vegyes virág, hárs, erdei Györüibarát, méz, repce, gesztenye, lépes, Rum Ferenc Gárdonyi u. 19 06-96/355-215 propoliszos méz Akác, hárs, erdei méz, szezonálisan mézontófű napraforgó, gesztenye. Szémann Tamás Abda, Bécsi út 85. +36-70/374-9109 lépés, propoliszos méz, propolisz - tinktúra, virágpor Akác-, facéll.-, repceméz. Fehérvári Andrea Győr +36 20/362-9226 vegyes virágmez, napraforgómez Akác-és virágmézek Szitás Attila Halászi, Ságvári u. 30. +36-20/599-7752 Bozzay Balázs . .. +36-30/557-1949 Akác-, repce-, viragmez­­ Csibo, KJs191 Ogor +36 20/279-7740 Méz, többféle Pánácz Tibor Fertőendréd, Szabadság u. 33. +36-20/977-5882 SZÍNES PROGRAMOK AZ EGÉSZ CSALÁDNAK Július 16-án, vasárnap ismét benépesedik a Dunakapu tér Szigetköz válogatott termelői portékáival, a „Védd a helyit, vedd a kisalföldit!” rendezvény keretein belül, amely mára már szinte fogalommá vált. A termelői piac nem csupán egy bevásárlóhely, hanem egy igazi győri találkozási pont, ahol gyerekek és felnőttek egyaránt megtalálják a kedvükre való szórakozást. Így lesz ez vasárnap is, amikor 9 órától Molnár Laci jógaoktató in­dítja a napot egy igazi testébresztő tornával, akihez sűrű teendői közepette az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesz­tivál kabalája, Hugoo is csatlakozik. A Fülemüle zenekar 10 órától ad koncertet a kicsiknek, majd 11.30-tól a győri születésű Dallos Bogi várja ismert slágereivel az érdeklődőket. Zöldség Som János Hegykő +36-30/300-8724 ZoU*.­. . Ranyák István Dunakiliti, Rév u. +36-30/284-1999 egynyári virágok Zöldség Dávid Kálmánné , Győrszentiván, +36-96/349-538 * Lehár Ferenc u. 33. Zöldség­­ Horvath Csaba és Zsira, Locsmándi u. 8. +36-30/381-3271 Horvathné Korom Zita Zöldség és gyümölcs Horváth Péter Zsira, Salamonfai u. 32. +36-20/954-6835 . ... . _ +36-70/207-8797 Zöldség Sm­uk József Dunaremet. smukp­eregmail.com Szőlő, zöldség, gyümölcs Kissné Németh Zsuzsanna Mosonmagyaróvár, Töltés u. 8. +36-96/216-623 Zöldség, gyümölcs Polreisz Béláné Halászi, Petőfi u. +36-30/439-8496 Csírák Grósz Józsefné Mosonmagyaróvár, Liszt F. u. 58. Zöldség,gyümölcs Mn*., Baráti, Noémi Réd. nomi35e9m.il.com szörp. gomba Vegyszermentes Fekete Mária és _ „ +36-30/694-4744 zöldségek Kéri Valéria y°r +36-96/436-757 Zöldség Litresits Imre Feketeerdő, Templom u. 15. +36-20/292-7579 Alma Makai János Dunakiliti, Kossuth u. 8. +36-30/324-5400 , ...... ........ . +36-30/969-9689 Buzafu, fagyasztott buzafüle Cs. Kovács Attila Csorna buzafulwabakoz@gmail.com +36-70/548-2399, Áfonyatermesztés Kovács László Csorna, Táncsics Mihály u. 73. +36-96/826-172, 17 óra után Horváth László Mihályi, Kisfalud­ u. 92. +36-30/351-8704 -lekvárok,­­levek Zöldségek, gyümölcsök feldolgozva Kiss Zsuzsanna Klára Kapuvár, Szent Katalin u. 5. 96/778-500 Gyümölcsök Nagy Zoltán Kisfalud, Kossuth u. 35. +36-30/346-2334 Csípős paprika és fokhagyma, Kálmán Tibor Fertőhomok, Akácfa u. 11. +36-30/913-7477 savanyúság Zölddió-termékek Márk Attiláné Fertőhomok, Rózsa u. 25. +36-30/227-4583 Gyümölcslevek Polgár Károly Csikvánd, Arany János u. 17. +36-30/665-0835 Alma Széles László Csorna +36-70/459-1421 Málna Pintér Gyuláné Fertőhomok, Rózsa utca 26. +36-30/969-4843 Fürj, fürjtojás Fürj, fürjtojás Pecsenyefürj, fürjtojás Kapirgálóstyúk-tojás Fürj, fürjtojás, fürjtojással leves- és körettészta Fürjtojás, pecsenyefürj Bor, gyümölcs Bor, pálinka Bor, alma, gyümölcslevek Kézműves édesség Kézműves-csokoládé Godó András Szémann Tamás Nagy Sándor Rácz Sándorné Bálint Zoltán Baranyai István Fertőszéplak, Arany János u. 15. Abda, Bécsi út 85. Dunaszeg, Zrínyi u. 32. Győrság, Petőfi u. 35. Győr, Szép Ernő u. 23. Kunsziget, Zöldmező utca 6. +36-30/564-0475 +36-70/374-9109 +36-30/682-0450 +36-30/957-6280 +36-30/294-1800 +36-20/482-9539 Szelényi Ernő Tatai Ferenc Tatár István Hernyák Gábor Foki Izabella Győr Et., Kossuth u. 26. Fertőszentmiklós, József Attila u. 10. Győr Albert Kázmérpuszta, Futrinka u. 1. +36-20/454-5536 +36-30/621-1843 +36-30/624-6400 +36-20/776-2514 +36-30/432-1251 Gyógynövény Kabainé Horváth Éva Ravazd, Országút út 22. kabaineva@gmail.com Homoktövis Rajtmár Tibor Dunasziget, Doborgaz u. 22. +36-20/315-8313 Gyógynövény, levendula Szecsődi Pálné Pannonhalma, Csendervölgy 6. +36-20/472-7777

Next