Kisdednevelés, 1900 (29. évfolyam, 1-24. szám)

1900-01-01 / 1. szám

meg ügyünk javára, mint a milyen volt a múltban a P. Szathmáry Károlyé s mint a milyen ma egy dr. Hagara Viktoré, egy Böser Jánosnéé, egy György Aladáré. Minden­kor hatást gyakorolt a kisdednevelésügy irányára, belső éle­tére s mindig hatott a kisdednevelők szellemi és erkölcsi, anyagi ügyeinek javítására, emelésére. Mindezért elismerés és hála illeti azokat, a­kik Egyesü­letünket a lefolyt 30 esztendőn át vezették és ma is vezetik. Az elismerés és hála azonban egymaga nem elég. Nem is szavakban, tettekben kell azoknak megnyilatkozniok. Nagyérdemű vezetőink azért a nagy és áldozatra kész munkásságért, melyet Egyesületünk érdekében napról-napra kifejtettek és kifejtenek, méltán elvárhatják, hogy immár mindnyájan megértettük és teljessé teszszük a bölcs intést. Segíts magadon, Isten is megsegít! És én örömmel látom, hogy lassan-lassan mindnyájan egygyek leszünk. 1899-ben 135 kartársunk lépett be Egye­sületünk kötelékébe. 135, a­mennyi még eddig sohasem. Vagyunk tehát most vagy 560-an. Tekintélyes szám, de még mindig 700 óvónő marad távol tőlünk. Az óvónőknek nagyobb fele m­ég mindig csak nézi a kisebb félnek buzgó munkáját, súlyos küzdelmeit és élvezi minden viszont szolgálás nélkül azokat az erkölcsi, anyagi javakat, melyeket a kisebb félnek deréksége a nagy egésznek számára kivívott, kiérdemelt. Honnan a 700 óvónőnek ez a nembánomsága és csökö­nyössége? „Nem kell a lap — mondja némelyik — mert az óvoda fentartója járatja.“ És ezzel a megokolással nem lép tagjaink sorába s teljesen megnyugtatta saját lelkiisme­retét. Nem jut eszébe, hogy a lap fontos tényezője és eszköze ugyan egyesületi életünknek, de mégsem minden. Az, hogy mindnyájan tömörüljünk,­együttlegyünk, az ami célunk , abban lesz fő erőnk, s az lesz hatásunknak titka és megsokszoro­zója. Segélyalapunk gyarapodása pedig, mely egymás támo­gatására képesít s mely együttérzésünk mélységének és ere­jének legigazabb fokmérője, legalább is oly fontos feladatunk.

Next