Kisdednevelés, 1913 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1913-07-15 / 14. szám
350 szanaszét repültek. Kölcsönös üdvözlések után mentegetni kezdé magát, ruhájának fodrait okozván a könyvön történt sérelmekért. Mi azonban vigasztalására igyekeztünk, biztosítván őt, hogy szakácskönyvek sorsa ez; befőttesüvegek tetején szokott pihenni a kamrában, polcok fölött s a cicák is gyakran elkövetik e merényletet ellenük. A fődolog, hogy az apró kis cédulák, melyek véleményünk szerint sütemények leírását tartalmazhatták, a könyvbe ismét visszakerültek. Nemsokára ez esemény után felmondott az orvosnő cselédje, mert a jegyző neje nagyobb fizetést ígért neki. A jegyzőék kisasszonyának azután elárulta a titkot, hogy a harminckét kis cédula, ami annak idején kihullott a szakácskönyvből, korántsem apró sütemények leírását tartalmazta, hanem a francia kártyák jelentőségét a kártyavetés, vagyis a jövendőmondás művészetében. Tehát: ha egy művelt asszonynak a szakácskönyve nem gyűrött, tépett és zsíros ... s ha egy művelt asszony nem foglalkozik kártyavetéssel, akkor az orvos neje kétségkívül a műveletlenek között számít,... a pajkos szeleverdi asszonyka azonban oly magas fokán állott a műveltségnek, hogy méltán elvárhatta volna tőle a világ, hogy szakácskönyve csinos, rendes és tiszta legyen. Ehhez a szakácskönyvhöz még egy gondolatom is fűződik, de előbb elmondom a szegény Róza néni történetét. — Ugyanis minden tekintetben kifogástalan nő volt Róza néni és semmiféle különleges sajátságai nem voltak. De volt neki egy féltve őrzött imakönyve, amit a világ minden kincséért a más kezébe jutni nem engedett volna. Még annak a szekrénynek a kulcsát is zsebében hordozta, amelyben jól elrejtve tartogatta imakönyvét. Pajkos unokahugai azt állították, hogy a csipkés szélű szentképeket félti előlük. De hiszen azok a színes szentképek nem képezték ragaszkodása tárgyát, mert az első kérésre adott belőlük bárkinek, anélkül, hogy az imakönyvet egy pillanatra is kiengedte volna kezéből. Egyszer végtelen nagy bánat érte Róza nénit: forrón szeretett Pali fivére hirtelen elhalt. Sokáig bánkódott utána. Egyszer ott ült a templomban búlra merült arccal. Szemeiből a nagy könnycseppek kesztyűs kezére hullottak. Nem vette észre, hogy mellette ülök. Felszakadtak kebléből a mély és fájdalomtól nehéz sóhajok. Végre felkelt helyéről és elhagyta Isten házát. Már körülbelül haza is érhetett szegény Róza néni, amikor észrevettem, hogy nagy bánatában ott feledte imakönyvét. Felvettem tehát, hogy elvigyem neki. A templom lépcsőjén véletlenül nekem ütődött egy sietve jött asszonyság s amint engemet megtaszított, kihullott