Kisdednevelés, 1913 (42. évfolyam, 1-24. szám)

1913-07-15 / 14. szám

350 szanaszét repültek. Kölcsönös üdvözlések után mentegetni kezdé magát, ruhájának fodrait okozván a könyvön történt sérelmekért. Mi azonban vigasztalására igyekeztünk, biztosítván őt, hogy szakácskönyvek sorsa ez; befőttesüvegek tetején szokott pih­enni a kamrában, polcok fölött s a cicák is gyakran elkövetik e merényletet ellenük. A fődolog, hogy az apró kis cédulák, melyek véleményünk szerint sütemények leírását tartalmazhatták, a könyvbe ismét visszakerültek. Nemsokára ez esemény után felmondott az orvosnő cselédje, mert a jegyző neje nagyobb fizetést ígért neki. A jegyzőék kisasszonyának azután elárulta a titkot, hogy a harminckét kis cédula, ami annak idején kihullott a szakácskönyvből, korántsem apró sütemények leírását tartalmazta, hanem a francia kártyák jelentőségét a kártyavetés, vagyis a jövendőmondás művészetében. Tehát: ha egy művelt asszonynak a szakácskönyve nem gyűrött, tépett és zsíros ... s ha egy művelt asszony nem foglalkozik kártya­vetéssel, akkor az orvos neje kétségkívül a műveletlenek között számít,... a pajkos szeleverdi asszonyka azonban oly magas fokán állott a művelt­ségnek, hogy méltán elvárhatta volna tőle a világ, hogy szakácskönyve csinos, rendes és tiszta legyen. Ehhez a szakácskönyvhöz még egy gondolatom is fűződik, de előbb elmondom a szegény Róza néni történetét. — Ugyanis minden tekintetben kifogástalan nő volt Róza néni és semmiféle különleges sajátságai nem voltak. De volt neki egy féltve őrzött imakönyve, amit a világ minden kincséért a más kezébe jutni nem engedett volna. Még annak a szekrénynek a kulcsát is zsebében hordozta, amelyben jól elrejtve tartogatta imakönyvét. Pajkos unokahugai azt állították, hogy a csipkés szélű szentképeket félti előlük. De hiszen azok a színes szentképek nem képezték ragasz­kodása tárgyát, mert az első kérésre adott belőlük bárkinek, anélkül, hogy az imakönyvet egy pillanatra is kiengedte volna kezéből. Egyszer végtelen nagy bánat érte Róza nénit: forrón szeretett Pali fivére hirtelen elhalt. Sokáig bánkódott utána. Egyszer ott ült a templomban búlra merült arccal. Szemeiből a nagy könnycseppek kesztyűs kezére hullottak. Nem vette észre, hogy mellette ülök. Felszakadtak kebléből a mély és fájdalomtól nehéz sóhajok. Végre felkelt helyéről és elhagyta Isten házát. Már körülbelül haza is­ ér­hetett szegény Róza néni, amikor észre­vettem, hogy nagy bánatában ott feledte imakönyvét. Felvettem tehát, hogy elvigyem neki. A templom lépcsőjén véletlenül nekem ütő­­dött egy sietve jött asszonyság s amint engemet megtaszított, kihullott

Next