Kisdednevelés, 1918 (47. évfolyam, 1-13. szám)
1918-01-01 / 1. szám
2 Háború. Beszélnek fényes diadalról, Ajkukon hősi szép regék. Nagy győzelmekről, miket Isten Kegyelméből már elnyerünk. Szemükben örömmámor láza, Arcukon büszkeség ragyog ! — És én a sok kiomlott vérre, A sok árvára gondolok. (Hajdúszoboszló.] Győry Ida. Uj év. 1918. Új év. Idők, eszmék, célok és lelkek újjászületése, megújulása. Életenergiák feléledése a reménység szuggesztív hatása alatt. Ez a természet és a világ örök rendjének határoszlopa, melyet az emberiség közérzése megjelöl, hogy emlékeit rendben tarthassa és a végtelen időben mértéket szabhasson. Mindig kegyeletes érzések fognak el bennünket ennél a fordulónál; azok az érzések, melyek a múltakról való számadás súlyos kötelességében és a jövendőre szóló tervek megszerkesztése közben természetszerűleg elfognak. Istenem! A múltakra tekintsünk vissza? Erre a most elmúlt keserves esztendőre, aminél nyomorúságosabbat szerencsétlen világrészünk még sohasem élt! Erre a véres esztendőre, mely millió meg millió sebet ütött a szegény emberiségen, megrabolva őt legdrágább kincseitől! Erre az esztendőre, melynek egész történelme csak gyilkolásból, emberirtásból, rombolásból, fertőzetből, iszonyatból és kárhozatból állott! Eredj, szerencsétlen, végzetes esztendő! Nem siratunk, hogy bevégződtél, de siratjuk, míg élünk, hogy voltál! És a jövő ? Keserű gúny vonaglik sírásra szokott ajkunkon, mikor ez elébe a jövő elébe nézünk. Hol vegyük mi ezek után a reménységet? Miben bízzunk mi még, akiket minden hitünkből és bizalmunkból kiraboltak. Bízhatunk-e a kormányozókban, akik így kormányozzák a világot ? Így, hogy a világ leggyönyörűbb földdarabjából mészárszéket csinálnak és az emberiség virágát pozdorjává törik?