Kisdednevelés, 1925 (50. évfolyam, 1-6. szám)

1925-01-01 / 1. szám

z egyes iskolafajok törvényeiben együtt legyen mindaz, amit a tör­vényhozás fiúk és leányok nevelésére vonatkozóan szabályozni kíván. Nem szükséges még külön is hangoztatnom, hogy ez a köve­telmény még egyáltalában nem jelent semmi megkötést , a szabá­lyozás lehet a két nemre nézve azonos is, eltérő is. Csak ne áll­jon elő az az eset, hogy legyen egységes törvényünk a nők isko­lázására, a fiúké pedig eddigi szakgatott, sőt ellenmondó ren­delkezésekkel tarkított állapotában maradjon. A második kérdés az : mire terjedjen ki a nőnevelés terén szükségesnek érzett módosítás . Erre a kérdésre mindenki asze­rint felel, amilyen okból származott benne a változtatás szükség­letének megőrz­ése. Mivel jelenleg sokféle okot, sokféle törekvést látunk, nem volna helyén valami korlátot állítani a tennivalók elé. Ma a nőnevelésnek nem egyszerűen részletekben való megújításra, egyes intézmények módosítására van szüksége, hanem rendezésre, átfogó szervezésre. E közben természetesen meglevő intézmények javítása is szükséges és lehetséges, hihetően nem kell mindenütt egészen újat alkotni, de az egész kérdést a maga teljességében kell megvizsgálni. Nem elegendő sem a­ a szokásos tantervmódosítás, sem egyik-másik iskolafaj kisebb-nagyobb átalakítása, hanem az­ egész köznevelés egyöntetű rendezése keretében az egész nemzet, valamennyi társadalmi osztály leányaira kell gondolni, apróra számba véve mindenik réteg sorsát, életlehetőségeit és ezekhez alkalmazva kell megkeresni a nevelés legjobb módját az azonos cél és a sajátos körülmények szemmel tartásával. A dologhoz ér­tők tudják, hogy ebben a követelményben az eddigi reformok bírálata van s ezt nem is óhajtom elhallgatni. Szükséges azonban pár szóval megvilágítani e sorok tartalmát. Valahányszor igen megerősödtek a nevelésügyi mozgalmak, követelővé vált egy-egy újító kívánság, rendesen tantervmódosí­tás következett. A tantervnek olyan nevezetes a szerepe az isko­lában s olyan mély lehet a hatása a nevelésben, hogy a tanterv­módosítás magában véve is nagy haladást jelenthet, ha gyökeres és a szükségletnek valóban eleget tesz. De bizonyos, hogy a szer­vezet bajait, az iskolafaj születési hibáit, a társadalmi változá­sokból eredő panaszokat nem szüntetheti meg. Nem is szüntette meg eddig soha sem nálunk, sem másutt. A tantervmódosítás leg­többször a tantárgyak szakértőinek versengéséből, kelletlen meg­alkuvásából áll elő és csupán akkor segít, ha nincs egyéb baj, mint amit óraszámok kiegyenlítése, a „tananyag" újabb elosztása is meggyógyíthat. Mivel azonban éppen a nevelésnek sok minden­nel való kapcsolata miatt ez ritka eset, ezért a tantervmódosítás jobbára csak bódító szernek jó és alaposabb javításnak az aka­dálya. Semmi esetre sem orvosság a köznevelés sebeire a tanterv­módosítás akkor — és bizony, ez a rendes szokás ! —, ha min­denik iskolafaj tantervét külön, egymástól függetlenül módosít­ják. És nem is lehet komolyan venni a tantervmódosítással való

Next