Kisdednevelés, 1933 (58. évfolyam, 1-12. szám)
1933-01-01 / 1. szám
- son át egészen Szovjettoroszország vezető tanügyi férfiaiig igen sok ellensége volt a mesének és van ma is. A mese ellenségei azt mondják, hogy „a gyermek képzelő ereje eléggé erős és nincs szükség arra, hogy a mese-elbeszélésekkel még feszítsük. A gyermeket nem a csalóka országba, hanem a valóságba kell bevezetni, a valóságban is annyi sok van, ami érdeklődését és csodálkozását megragadhatja, hogy nem szükséges, hogy még a mese csodás világából is hozzátegyünk." A mese borzalmat fest, idegessé, félénkké teszi a gyermeket. Némelyiknek az a hibája, hogy gúnyolódásaival csúfolódóvá teszi, másik barbárságával durvává neveli. Van olyan, amelyik kapzsiságra szoktat, más meg irigységre tanít. Mit felelünk erre mi, a mese barátai? Túlfeszítheti-e a mese a gyermek képzeletét? A csodás dolgok nem, mert a mesében annyira folytatólagosan egymás után és egymásra következnek, hogy csodálatosságuk a gyermek előtt természetes lesz. Amilyen könnyen felnyargal a mesehős az üveghegyen, épp oly gyorsan bejut a hét fallal bezárt várba s ugyanolyan magától értetődő módon kiszabadítja a várkisasszonyt. A gyermek azt látja ebből, hogy vannak rendkívül bátor, csodálatosan erős és igen ügyes emberek, akikhez ő is igyekszik hasonlóvá lenni. Látja, hogy a mesehősök céljuk elérése közben nem rettennek meg semmi akadálytól hiszen. — hogy megint Nóigrádyt idézzem — „A mese az akaratteljesülések korlátlan tere." Mert meg nem hátrálnak, el nem csüggednek, csodás segítséget kapnak, ezért sikerül nekik minden. Példájuk hatása alatt a gyermek is megpróbál akarni. Az apró gyermek még nem tudja mi a csodás, mi a valóság, mert a dolgok lényegével nincs tisztában. Ezért a csodás sem izgatja jobban a fantáziáját, mint a valóság, az őt körülvevő dolgok, melyek mindig hoznak neki meglepetéseket, új, előtte ismeretlen jelenségeket , csodákat. Hogy a bimbóból virág, a virágból gyümölcs lesz, nem csoda-e ez is? Nekünk nem, mert mi évről-évre figyeltük, láttuk, de a kisgyermeknek, aki a városból először kerül ki a szabadba, éppen olyan csoda ez, mint a kacsalábon forgó vár. És ha a tanyai gyermek először kerül a nagyvárosba és először ül be a „lift“be, mennyivel kisebb csoda ez neki, mint amikor a mesehős a bűvös ládában kedvére röpköd ide-oda? Én azt hiszem a gyermeknek minden csoda, amit, vagy amihez hasonlót még nem látott, nem hallott. A mesélő kötelessége, hogy a mese csodákat úgy válogassa össze, hogy a gyermek képzeletét túl ne feszítse, értelmét sok hirtelen jövő új képzettel meg ne terhelje. Itt is legjobb a rég bevált nevelési elvet szem előtt tartani: „Haladjunk mindig a közelebbiről a távolabbira. Ha a mesélő vidéki gyermeknek mesél, válassza tárgyul először a háziállatokat, azután a fecskét, gólyát, pillangót. Meséljen a