Kisdednevelés, 1944 (69. évfolyam, 1-11. szám)

1944-01-01 / 1. szám

a Nálunk élő valóság a hazaszeretet, szent a vallás, parancsol az erkölcs, melegek a családi tűzhelyek; érintetlen minden kincsünk, amit nemzedékek hosszú sora őrizett meg számunkra vérrel, vas­sal, verítékkel! Csak arra kell törekednünk, hogy eleinkhez méltók marad­junk, csak az önfegyelmünket, a lemondani tudásunkat, a tenni, alkotni, menteni, akarásunkat kell felfokoznunk — akkor az új év nem hozhat keserű meglepetést számunkra! Mindenkinek a leg­többet, a legjobbat kell nyújtania ott, ahová a hivatása állította, mert a napszámos keze munkájára éppen úgy szüksége van a nem­zet jövendőjének, mint a tudós szellemi termékeire. Tagadhatatlan azonban, hogy az idők változása a kötelesség­teljesítés fontosságának sorrendjét is egyre átformálja. Ma, mikor a világ fegyverek zajától hangos, a honvédelem után kétségtelenül a család védelme, a gyermekmentés következik. Boldog az, aki a nemzet reménységének, a jobb jövő zálogá­nak, a gyermeknek istápolói sorába állt, de éreznie kell a fele­lősség súlyát is, amelyet vállalnia kell. A magyar gyermekvédelem hivatott szolgáinak sorában pedig első helyen az óvónőknek kell állniuk. Nyugodt lelkiismerettel te­kinthetnek ők is az elmúlt esztendőre: megtettek mindent, ami tő­lük tellett, hogy felfokozott kötelességeiknek maradék nélkül meg­feleljenek. Érezniük kell azonban azt is, hogy feletteseik állandóan könnyí­teni igyekeznek rajtuk, ha fáradozásaik méltó elismerése sokszor rajtuk kívül álló okokból késik is. Az új esztendő most számukra mégis örvendetes eseménnyel indul! A m. kir. belügyminiszter úr meleg gondoskodásával sikerült elérnie azt, hogy megnyílt a Vil­. fizetési osztály az óvónők számára! Csak az tudja kellőképpen érté­kelni ezt, aki ismeri az állami igazgatásban a háborús viszonyok következményeként jelentkező nehézségeket, az államkincstárral szemben fokozódó követelményeket, a kormány erőfeszítéseinek nagyságát, amelyek a pénzügyi egyensúly fenntartásához szüksége­sek. Az óvónők régi vágya megy így teljesedésbe — és tudom, hogy hálájuk a kisdedek javára fog érvényesülni. A fejlődésnek csak ezt a legörvendetesebb, de nem egyedül­álló mozzanatát akartam itt megemlíteni; ha az óvónők tárgyila­gosan visszatekintenek a búcsúzó esztendőre, de még inkább a közelmúltra: el fogják ismerni, hogy kevesen vannak köztük, akik nem érezhették még a kormány gondviselő jóakaratát. És most gondolatban bekopogtatok minden óvodába, a szép új hajlékokba csakúgy, mint az erdélyi vagy kárpátaljai szegé­nyes kis házakba. Eredményekben gazdag, családi, egyéni bajoktól.

Next