Kisdobos, 1959 (8. évfolyam, 2-11. szám)
1959-02-01 / 2. szám
5 PONT. A KISDOBOS ELVÉGZI FELADATAIT Jóska és Kati testvérek. Az iskolában derekasan tanulnak, ügyesek, szorgalmasak. Ha az ember másodikba jár, mint Kati és negyedikbe, mint Jóska, nagyon elfoglalja a komoly munka. Tanulás után is akad elfoglaltság. Édesanya is dolgozik s nemegyszer megkéri őket: — Hozzátok fel, gyerekek, a kenyeret és a tejet. Jóska és Kati minden héten öt-öt forint zsebpénzt kap. Mégis, egy napon különös dologgal hozakodtak elő. — Igazán mondom, anyu, a mi osztályunkban minden gyereknek nagyon sok pénze van — kezdte Kati a fondorlatot. — Mindenre jut nekik. — Ugyan honnan van pénzük, és mire kell az nekik? — kíváncsiskodott édesanya. — Tudod, anyu, az úgy van, hogy aki ötöst szerez, az otthon jutalmul pénzt kap. Van, aki kerek öt forintot. Azon pedig azt vesz, amit akar. Rágógumit, pörgettyűt, moziba megy, vagy amit kíván. — Az én osztályomban is sokat keresnek a fiúk! — jelentette ki Jóska. — Nono, hogyan keresnek? — Dolgoznak otthon. Egy boltba szaladás mondjuk két forint, tüzelőcipelés, cipőpucolás szintén. Mindenért pénz jár. Nagyon érdekes. — Jól van, próbáljuk meg mi is — mondta édesanya komolyan. A gyerekek megörültek. Izgatottan tárgyalták, mennyi pénzt kereshetnek és mire költik majd azt. Minden munkájukról jegyzéket vezettek és igen büszkék voltak arra, hogy lám, ők milyen hasznosak. Egy este lemásolták feljegyzéseiket és benyújtották szüleiknek a számlát. S ekkor meglepő dolog történt. Édesanya is elővett egy szépen megírt számlát. Az sokkal rövidebb volt ugyan, mint az övéké, de ilyen tételek szerepeltek rajta: „Apu különmunkája gyerekek nyaralásáért”, „Anyu munkája Kati új ruháján (kétszer éjfélig)”, „Jóskának új síbakancs Anyu kalapja helyett”, „Opera helyett, Kati vendégeinek kedvéért, társasjáték”. A két gyerek tágra nyílt szemmel nézte az írást. — Csodálkoztok, hogy nem írtunk számokat ? — kérdezte apu. — Gondoltuk, majd ti megállapítjátok az egyes tételek értékét. — Ezeknek a dolgoknak, azt hiszem, nincs kialakult áruk — jegyezte meg édesanya. — Mi ugyanis nem azt írtuk fel, amit kötelességből teszünk értetek, például az egész napi munkát, takarítást, mosást, főzést, hanem csak azt, amit azon felül próbálunk teljesíteni, hogy örömet szerezzünk nektek. Kati elpirult, lehajtotta fejét, de Jóska felkiáltott. — Hidd el, anyu, mi is így gondoltuk! — Hát persze! — toldotta meg Kati. — Hiszen a tanító néni is azt mondja, hogy a tanulás kötelesség! — Azért nem jár jutalom — állapította meg Jóska, és erélyesen kihúzta számlájukról ezt a tételt. — S mi igazán szívesen lemegyünk a boltba, neked úgyis nehéz a lépcsőn szaladgálnod. •— Az igaz — vélte Anyu. — De ti mégiscsak sokat dolgoztok. Mennyit ér például a cipőtisztítás ? — Csak nem gondolod, hogy piszkos cipőben járnék? — tiltakozott Jóska sértett önérzettel. — No igen, de pénzre mégiscsak szükségetek lenne! — Olyan szamárságokra mi nem költünk, mint a többiek. Különben is, van zsebpénzünk. — Sőt, moziba is elvisztek — nyilatkoztatta ki Kati. Jóska suttyomban már össze is gyűrte a gondosan megírt számlát, de édesanya kikapta a kezéből. — Nem úgy van az! Még meg sem néztem, mennyi jutalom jár nektek. Kati erre odasimította bodros fejét Anyuhoz, úgy duruzsolta: : — Mi szeretjük egymást, ez a jutalom. MAJOROSNÉ GYŐRI ERZSÉBET Rajz: SZŐNYI GYULA