Kisdobos, 1961 (10. évfolyam, 11-12. szám)

1961-11-01 / 11. szám

Csillagvizsgáló Már megint baj van, nagy baj, összevesztünk megint Dal­­los Évával, a legjobb barát­nőmmel. Megfogadtam minden ta­nácsot, amit eddig írtatok. Leg­utóbb, mikor nem akartam befogadni Pirit harmadik ba­rátnőnek, megint sok levelet kaptam. Mindenki azt taná­csolta, fogadjuk be Pirit ma­gunk közé, majd akkor meg­javul. Igazatok volt. Megmondhatom, hogy Piri tulajdonképpen nem is rossz. Csak olyan furcsa. Például: tagja az iskolai zenekarnak, de úgyse találjátok ki, milyen hangszeren játszik! Trombi­tán! Azt mondja, a nagy test­vérei mind játszanak valami­lyen hangszeren, neki a trom­bita jutott, és kész. És tudjátok, mi akar lenni, ha majd megnő? Asztalos. Már most is van mindenféle szerszáma. Igaz, nemcsak egye­dül az övé, hanem a bátyjáé, aki ipari tanuló. De engedi Évát is dolgozni, még tanítja is gyalulni, fűrészelni. Erről jutott aztán eszünkbe valami, amiért most csodál is meg tisztel is bennünket hármunkat az egész osztály. A csillagszerzéshez az is szükséges, hogy a kisdobosok készítsenek az elsősöknek va­lamilyen játékot. Szépnek, ren­desnek kell lennie, ez termé­szetes, de az is számít, hogy milyen érdekes. Hát a miénk vezet ebben, az biztos, min­denki mondja. Mert mi egy falut készí­tünk, egy teljes, igazi falut. Piri véste ki a házakat fából. Szépen legyalulta, be is fé­nyezte valamennyit. Én fes­tettem rájuk az ajtót, ablakot, a tető cserepét pirosra. Éva a fákat gyúrta agyagból, meg pici bokrot, virágokat. Azzal díszítjük két szélén a fő utcát. Akár csak a mi falunkat lát­nám. Minden szombat meg va­sárnap ezen dolgozunk. Olyan jókat játszunk, sose bírjuk abbahagyni. Elkészült az iskola is, van emeletes tanácsháza, meg kultúrház is, két mozival. Amikor a sportpályát is be­fejeztük, megakadtunk. Mit építsünk még ebbe a mesebeli kis falunkba? Éva találta ki. Uszodát, és még szabadtéri színpadot! Ne­kem eszembe nem jutott vol­na! Éva apukájától hallotta, hogy lesz majd ilyen nálunk is. Én ennek nagyon megörül­tem és mindjárt kérdeztem, hogy mikor. De ezt Éva se tudta pontosan, csak arra emlé­kezett, hogy apukája azt mond­ta: majd a kommunizmusban minden falu ilyen lesz. Ahogy ott dolgozunk, be­szélgetünk, egyszerre csak mit veszek észre! Hát nem elfe­lejtettünk templomot építeni! Mondom ezeknek, hű de rö­vid az eszünk! Azt mondják erre, hogy nem felejtették el ők, nem is volt a tervükben. Én nagyon dühös lettem, mert biztos, csak velem akarnak ellenkezni, azért nem építe­nek, amikor a mi igazi falunk­ban is van templom. Az Éva csak azt hajtogatta, ő nem bánja, ha építünk, ha nem, de ez úgyse a mostani falu, hanem amilyen majd sok év múlva lesz, a kommunizmusban, és ő úgy gondolja, akkor nem épül már új templom. Én meg azt mondtam, jobb lesz, ha nem dicsekszik olyannal, amiről azt se tudja pontosan micsoda, csak úgy ellesi a felnőttek be­szédéből. És ott is hagytam őket. Most nagyon hiányzik nekem a falunk, már egy hete nem építettem. Nem hagyom ma­gam, hogy mindig csak az Évának legyen szava! Igazam van? TAKÁCS MÁRIA. IV. oszt. tan. Rajz: GÖRÖG JÚLIA

Next