Kisdobos, 1979 (28. évfolyam, 10. szám)

1979-12 / 10. szám

A baleset, a zsákbamacska és más halaszthatatlan családi ügyek Magyar Gyuri apukája meghívta az őrsöt Gyuri szü­letésnapjára. Boldogan mentünk el, mert szeretjük Gyu­rit, és sikerült kitalálnunk, hogy felhúzható halacskát ajándékozunk neki. A hal pontosan úgy cikázott a kék szőnyegen, ahogy Gyuri szokott a fogócskában. A háziasszony Gyuri nyolcadikos nővére volt. Azt mondta, ha kikergetőztük magunkat, menjünk át a má­sik szobába. Átmentünk. Gyertyák, torta, teríték. Asz­talhoz ültünk. Ekkor derült ki, hogy a nagylány elfelej­tette a poharakat. Gyuri, mint a villám, felugrott, hogy segítsen, és magával rántotta az abroszt, amelynek szélét az imént még meghatottan szorongatta. Az abrosszal pedig feldőlt az ünnepi hangulat. Az égő gyertyákat a vázából kifolyt víz oltotta el. Maradék jókedvünkből Gyurit vigasztaltuk, aztán rendbe szedtük a szobát, így lett nálunk a család napja a családi baleset napjává. Engem azon a napon egy másik baleset is ért. Rájöt­tem, hogy közeledik a karácsony, és képtelen vagyok ki­eszelni, mivel leptem meg kilenc kis barátomat. Máskor, ha valamit nem tudok, megkérdezem az őrsöt. Ki hitte volna, hogy ilyen nehéz egyedül! Meg nem született döntésemre aludtam egyet, és más­nap újra kezdtem a fejtörést. Lássuk csak! Anyukám­nak írok egy mesét, mert ő azt szereti, ha még most, nagylány koromban is olyan romlatlan a fantáziám, mint mikor óvodás voltam. Persze, szépen kell írnom, de leginkább hibátlanul. Apukámnak téli tájképet fes­tek, fekete kartonra fehér temperával. Egyszer nagyon tetszett neki, amit az iskolában készítettem. A képet be is keretezem. Lécet már találtam, csak smirglit kell vennem, hogy a keretet lecsiszoljam. Még rejtély, ho­gyan illesztem össze a keret darabjait, de a barkácsolók­tól majd megtudakolom. Terka húgomnak monogram­mot és margarétát hímezek az új melegítőjére. Tán nem növi ki a táborozásig. Terka biztosan boldog lesz, mert ő rém rondán tud csak öltögetni. A név-kezdőbetűk bejelölése pedig kötelező. Felnőtt barátaimnak, roko­naimnak tréfás apróságokat vásárolok. A neveket már felírtam, remélem, nem hagytam ki senkit. Némi pén­zecském is összegyűlt. Akikkel lehet, zsákbamacskát fogok játszani. Már látom is magam előtt Győző bácsit, amint kiválaszt magának, mondjuk, egy csokoládé­aranyérmet, azonnal feltűzi a zakójára és kakas-büsz­keséggel járkál. Mindenkit megnevettet anélkül, hogy neki egy arcizma is megrezdülne. Az őrsömnek meg... Na tessék, megint elakadtam. Az a baj, hogy ahány gyerek, annyi féle. Meg aztán nem is lenne jó kilenc különböző ajándék. Hiszen az őrs nem kilenc gyerek, hanem ők kilencen egy őrs. És ez, ugye, egészen más. Talán, ha... Hát persze! Ez remek lesz. Megkértem a napközis tanárnőt, hogy halaszthatat­lan ügyben engedjen el. Az úttörőházba mentem. Egy óra múlva vissza a napközibe, dolgom végezetlenül. Este végre találkoztam a gyerekszínpad rendezőjével. Elmondtam neki, hogy tíz jegyre lenne szükségem a de­cember 25-i előadásukra. Pénzem nincs, de a jegyek árát szívesen ledolgozom. Beleegyezett. Most esténként rohangálok, meghívókat címezek, szervezek, ahogy ké­rik. Báli Csabi tegnap közölte velem, hogy nem marad el a jövő heti őrsi összejövetel, csak engem most nem hívnak meg. Furdal a kíváncsiság, mit csinál az őrs nélkülem. Terka már másodszor került elő maszatosan a lom­tárból. Csak nem a szánkónk talpát rozsdátlanítja? Az arcára csak ez van írva: titok. Bár a rozsdátlanítás időszerű, mert még a múlt hónapban megbeszéltük, hogy a szünidőben, mihelyt havazik, kivonulunk egy óriási bobversenyre. Testvéreket, szülőket is viszünk, de csak akkor, ha beleegyeznek, addig maradunk, míg haza nem kerget bennünket az éhség. Máris Mária őrsvezető Koltai Éva rajza Ii .-a.

Next