Kisebbségkutatás, 2002 (11. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 4. szám - KÉTSZÁZ ÉVE SZÜLETETT KOSSUTH LAJOS - Pomogáts Béla: Kossuth Lajos alakja irodalmunkban
szelő irodalomban. El lehet mondani, hogy Kossuth egyénisége már életében, mi több, a szabadságharc idején is megihlette elbeszélőinket. Az első említés, amely írótól származik, alighanem Kazinczy Ferenc tolla nyomán olvasható, aki Bártfay Lászlónak írott 1831. január 25-i levelében számolt be a fiatal zempléni ügyvéd egyik első politikai szerepléséről, midőn a sátoraljaújhelyi megyegyűlésen feltűnést keltő beszédben tiltakozott a bécsi kormány újoncállítási követelései ellen: „felkelő Kossuth Lajos - írja az idős mester -, s oly tűzzel, mintha kezében volna a zendítés szövetneke, két kezét két csípőjére rakván, képzelhetetlen vakmerőséggel tartó beszédét.” A Kossuth Lajos alakjának irodalmi ábrázolásaiból 1952-ben (az államférfi születésének százötvenedik évfordulója alkalmából) szöveggyűjteményt (Kossuth, írások Kossuth Lajosról) szerkesztő kiváló történész, Lukácsy Sándor szerint ebben a rövid mondatban volt olvasható első alkalommal Kossuth Lajosnak, a megyei közszereplőnek a neve. A reformkori magyar írótársadalomban akkor vált ismertebbé Kossuth tevékenysége, midőn 1837 májusában letartóztatták a Törvényhatósági Tudósításokban közölt írásai miatt. Bártfay László Kölcsey Ferenchez írott 1837. május 7-i levelében írta le a letartóztatás kegyetlen történetét, Wesselényi Miklós ugyancsak Kölcseyhez írott május 8-i levelében sürgetett támogatást Kossuth családjának, maga Kölcsey pedig Szatmár megye közgyűlésén tiltakozott a fiatal ügyvéd és lapszerkesztő katonai erővel történt elfogatása ellen. Ettől kezdve Kossuth tevékenysége, megye-, illetve országgyűlési küzdelmei, illetve lapszerkesztői és újságírói munkája minduntalan hangot kapott az irodalmi életben, az irodalmi folyóiratokban, sőt idővel a szépirodalomban. Kossuth alakjának első szépirodalmi ábrázolása alighanem Jósika Miklós Egy magyar család a forradalom alatt című, 1861-ben közreadott regényéhez fűződik. Ez a (mára szinte teljesen elfeledett) regény a Honvédelmi Bizottmány egy viharos ülésének leírása során örökíti meg a Bizottmány elnökének férfias határozottságát: a haza megmentésére létrehozott testület mind növekvő elkeseredéssel hallgatja a Felvidékről és Erdélyből érkezett baljós híreket az osztrák csapatok előnyomulásáról, s a már-már válságosra fordult helyzetet Kossuth elszántsága és forradalmi hite fordítja meg. „Kossuth Lajos semmit sem felejtett el, mindenre gondolt” - zárja a drámai jelenetet Jósika. Ezt követve Kossuth alakja megjelenik Jókai Mórnál, aki az 1868-ban közre adott Kossuth-albumba írta meg a Kossuth-nóta keletkezésének történetét, Pálffy Albertnél, aki 1894-ben kiadott A régi Magyarország utolsó évei című regényében idézte fel Kossuth alakját, Degré Alajosnál, aki 1883-1884-ben megjelent Visszaemlékezések című munkájában elevenítette meg az ifjú Kossuth Lajost, Eötvös Károlynál, aki Gróf Károlyi Gábor följegyzései című regényes korrajzában, illetve Emlékezések című memoárjában (mindkettő 1901-ben látott napvilágot) több alkalommal is bemutatja a kormányzó-elnök küzdelmeit. Több munkájában, így Egy honvéd naplójából című emlékiratában Vajda János is igen elismerő képet festett Kossuth alakjáról, külön felhíva a figyelmet azokra a mindenkit meghódító szónoki képességekre, amelyeket a szabadságharc vezére mutatott. A nemzet élő eszményülése című írásában, amely a Kossuth-album nem látott napvilágot, ugyancsak Vajda János így számol be a Honvédelmi Bizottmány elnökének egy gyújtó hatású beszédéről, amelyet egy alföldi önkéntes alakulat előtt mondott: „a csapat elé állt Kossuth, s igen rövid beszédet, néhány lelkesítő szót intéze hozzájuk. Egyszerű szavak voltak ezek, igen különbözők ama fényes beszédektől, melyeket a nemzet értelmiségéhez szokott tartani, és melyek közül a legnagyszerűbbnek tanúja lehetni szerencsés valók. És mégis leírhatatlan volt e szavak hatása. Az egész csapat, mely előbb oly mozdulatlan, lelketlen, holt tömegnek látszék, egyszerre mint valami életadó isteni szikra által fölgyújtva, mintegy harcolni látszék lelkében az elragadtatással, nem tudván, mi971