A Kisfaludy-Társaság Évlapjai 6. (1844)
Toldalék - Sárváry Pál: Csokonai' életrajzának töredék vonalai
386 CSOKONAI’ ÉLETRAJZÁNAK Harmadik életleirását találtam Csokonainak, még pedig mind tudományának, mind erkölcsének, mind magyar költészeti érdemének, ’s hiányainak helyes megítélésével ama’megbecsülhetetlen könyvben : Handbuch der ungrischen Poesie. Pesth und Wien. Ster Band. LI—LVI. és 368—2701. Itt hibásan létetett születése’ napja, dec. 17. 1774, a’ mit alább megigazítandok. Nékem ezen érdemes életirók után, csak kevés elmaradt apró kalászok, vagy töredék vonalok jutottak. De azokat sem vetettem meg, kivánván mind a’ költő’ nyugvó tetemeire egynéhány szál nefelejtseket hinteni, mind tisztelt biztatóm, szíves bizodalmának legalább szíves készségemmel megfelelni; annyival inkább, mivel Csokonait szinte hat esztendős gyermek korától fogva ismertem, és kevés közbe esett megszakadással egész életét közelről kisérhettem figyelmemmel; szorosabb barátságától pedig szint’ annyira estem, a’mennyire az iránta való haragtól avagy gyülölségtől. Ennek bizonyságára megjegyzésre valónak találtam azt, hogy a’ Csokonai’ veszélyes napjai, legelőször 1794 dec. 6. kezdődtek az iskolában, és 1795. június 20-án végeződtek , én pedig 1792. September végétől 1795. nov. végéig, nem csak Debreczentől, az öszveütközhetés’helyéről, hanem az egész Magyarhontól is több százakra telő mértföldekkel távol jártam. Annakokáért ama’ kedvetlen idők’ történeteit, mind a’ főiskola’ jegyzőkönyvéből merítettem. De több bevezetést nem tartván szükségesnek : feladataim’ megfejtéséhez, azaz töredékeim’ előmutatásához kezdek, a’ már ismeretes adatokat vagy egészen elhagyván, vagy csak mellesleg említvén, és valamelly bokréta»