A Kisfaludy-Társaság Évlapjai, Új Folyam 7. (1871-1872)
Irodalmi munkálatok - Jókai Mór: Az én kortársaim
248 JÓKAI MÓR : AZ ÉN KORTÁRSAIM. nyei a szépirodalmi lapokban. Akkor tizennyolcz éves volt ő is, én is. A nap minden üres idejét együtt töltöttük s építettük fellegvárainkat. Én egy verses drámát írtam az akadémiai nagy jutalomra, ő azt barátságból lemásolta. A zsidó fiú, első művem, keze írásával jött be az Akadémiához. Talán most is megvan valahol. Mint egész modorában, úgy külviseletében is szerette Petőfi a geniális különösséget. Frak- és czilinderviselő kor volt az. A nemzeti szellem néha-néha egyet vonaglott az uralkodó divat ellen. A feltörő lángelmék még új divatokat is adtak a kortársaknak. Kecskeméti diák koromban Kossuth öltönyét utánozták, azt a bő lobogós ujjú attilát, kihajtott fehér inggallérral, zöld posztóból, piros selyem béléssel. Úgy jártunk mind. Petőfi is kezdett magának új divatokat. Egyszer Csokonai prémes mentését véve fel, s viselte világ bámulatára , másszor eszébe jutott virágos atlaszból varratni attilát, hozzá mondva csinált hallatlan formájú, pörge, de mégsem pörge kalapot tenni fel, úgy hogy Pálffy egyszer azt mondá róla: „Mikor ez a Sándor elénk jön, mindig van rajta valami, hogy az ember vele álmodik.“ Csakhogy ez a különcség ő neki mind illett, mert nem kérkedett vele, nem tolakodott, az az ő ízlése volt, nem erőtette senkire. Ő volt az az egyetlen ember, akinek soha czilinder a fején, Irak a testén nem volt és aki soha operába nem ment. Gyűlölt minden éneket s a dalműveket üldözte. Még engem is úgy elriasztott az operától, hogy évekig laktam Pesten s még nem láttam egyet sem, s mi