Kisgrafika, 2002 (41. évfolyam, 1. szám)
2002-03-28 / 1. szám
2 KISGRAFIKA JOOL/ TISZTA FORRÁSBÓL Tíz éve hunyt el Ravasz Erzsébet Az elmúlás mindig elszomorít. Szomorúságunkat enyhítheti az idő. A tragikus eseményt sugárzóvá teheti az emberi cselekvés. A dunaújvárosi önkormányzat javaslatunkat elfogadva Ravasz Erzsébet albumot jelentetett meg a kerek évfordulóra. Ha az érdeklődő belelapoz a nyolcvan képet és több visszaemlékezést tartalmazó könyvbe, megcsodálhatja népmese és népballada illusztrációit (Égig érő fa, Erős János, Vadászkolinda). Azért használom a ható igét, mert a gáncsoskodó műítészek a népmeséi, népköltői műveket elavultnak minősítették. Némelyek szerint e hagyomány felhasználása, újjáteremtése lehetetlenné teszi az eredetiséget. Tévedés. Az eredeti szó jelentése magában foglalja az ősit, a valódit, az eredendőt. Történelmi példákkal megerősítve: ebből a forrásból nem csak Petőfi és Arany merített! A "tiszta forrás" áthatotta, átitatta Bartók és Kodály zenéjét, Nagy László és Juhász Ferenc költészetét. A felsorolt művészek, mint ismeretes, nem moderneskedtek: túl akartak lépni (az akkori) "mai kocsmán, az értelemig és tovább"! Azzal a szándékkal, hogy kifejezzék a század emberének boldogságát és boldogtalanságát, kiszolgáltatottságát és szabadságküzdelmét, hitének megrendülését, bizalmának elvesztését, harmóniakereső törekvését, dacos ellenállását. Másként fogalmazva: a gyorsan változó, kiszámíthatatlan korban a biztos, évszázadok szorításában kikristályosodott értékekhez fordultak s azokat az eszmeiesztétikai sajátosságokat emelték ki, amelyek kortalanok és időtlenek. Bármennyire paradox az állítás: éppen kortalanságukkal és időtlenségükkel kötődnek minden korhoz és minden időhöz. Ez a bartóki hagyomány kel új életre pl. Juhász Ferenc népballadai ihletésű kompozíciójában, a Szarvas-énekben. Ez a motívum kap képi formát Ravasz Erzsébet Dél című, nyugalmat árasztó tűzzománcában. Ebből a forrásból merít akkor is, amikor a gyermekkorára emlékeztető bugaci puszta jellegzetességeit sűríti egy-egy ezüstösen csillogó tűzzománc képébe. Elemi erővel hatott rá a mohácsi busók felvonulásának sodró lendülete, s az ősi népszokás vidám hangulatát, játékos kedvét több rézkarcán örökítette meg, így vált a maszk mögé rejtett személytelenség személyes élménnyé, a közösségi szokás, a hagyomány egyéni ábrázolássá, a népművészetben testet öltött nemzeti karakter európai értékké. Ugyanez jellemző kisgrafikáira is. Ex librisei nem kötődnek ugyan a konkrét téridőhöz, ábrázolásmódjuk azonban a magyar vizuális kultúrából táplálkozik. Az egyik kisgrafikája (a Miskoviczné részére készített ex librise) bensőséges hangulatot áraszt: a madár három fiókáját eteti. A képen felismerhető a népi hímzés, a keresztszemes forma. Ennél összetettebb lelkiállapotot fejez ki az Újházi Márta részére készített ex libris, amelyen két madár áll szemben egymással, s ellentétes törekvésüket erős kontraszttal teszi hatásossá. Az ellentét drámai küzdelemmé fokozódik azon a képen, amelyen egy a népi hímzésre emlékeztető madár látható: karmaival szorongatja a gonoszságot megtestesítő kígyót. Az allegorikus kép felidézi bennünk Szent György harcát és győzelmét is. Népi és nemzeti, múlt és jelen, európaiság és magyarság elválaszthatatlan fogalompárok Ravasz Erzsébet művészetében. Pap Gábor szavait idézve "fájdalmasan szép hattyúdalában" az Ómagyar Máriasiralom című alkotásában egyszerre kötődik az egyetemes zsidó-keresztény kultúrkörhöz és a magyar nyelvű költészet hagyományaihoz. Új esztétikai élménnyel gazdagít bennünket a Csongor és Tünde, valamint József Attila egyik versének illusztrációja. Új értelmezést kap a világhírű Becket-dráma (Godotra várva) néhány jelenetének képi megjelenítése is. Ravasz Erzsébet művészete tehát táplálkozik a téridőhatárokon átívelő általános emberi, etikai, esztétikai értékekből, és művei egyidejűleg sugározzák szét térben és időben a magyar kultúra szellemiségét. Az "általános emberi" fogalomkörébe tartozik a halál lehetőségének, az elidegenedésnek az ábrázolása is. E téma képpé formálása gyakrabban jelentkezett a művész életének utolsó éveiben. Visszapillantva az eseményekre: valami fölsejlik az ábrázolás módjában... Krisztus keresztre feszítésében nem a drámaiságra, nem a szenvedésre esik a hangsúly, hanem az eltávozásra. Eltávozni önként az élők sorából. Az Átkelés című rézkarcán az élet két lehetőségét villantja fel. Az ösvény szélességű lengőhídon elindul két ember, hogy átkeljen a folyón. Az elöl haladó elveszítette egyensúlyát és belezuhant a hullámsírba: vízből kiálló két lába jelzi a tragédiát. A másik alak képzele-