Kisgrafika, 2007 (46. évfolyam, 1-4. szám)

2007-05-14 / 1. szám

2 KISGRAFIKA 2007/1 TIHANYBÓL INDULÓ IDŐÚT EGY MEGIDÉZETT KÖLTŐ EMLÉKÉRE... (NAGY GÁSPÁR KÖLTŐ 2007. JANUÁRI ELHUNYTA ALKALMÁBÓL) Időtlen az a látvány, ami a Magyar Képzőművészeti Egyetem tihanyi művésztelepének egyik ablakából elénk tárul. Sehol egy ház, csak dombok, s középütt maga a belső tó, néhány ladikkal, sok-sok nád és nyugodt vízfelület, amelyből visszatükröződik a mindig változó ég a felhőivel, no meg egy­­egy elröppenő madár. Jól tudhatták a hajdani bencések, miért is választották ezt a békés, emberléptékű vidéket, amikor itt teremtették meg az Apátság helyi majorságát: birkákat tartottak, juhhodályt építettek, legeltettek és gondozták ezt a hosszú sávot, gyakran lesétálgatva a tópartra, el-elnézelődve ott. A juh rendben tartotta a füvet, tejet és húst adott táplálékul, valamint gyönyörűséges szemlélődést a szerzeteseknek és az őket segítő személyzetnek is. Füred mellett még lovakat is tenyésztettek egykor, lovászaik voltak, s a földműveléshez így még a lóerő is mindig rendel­kezésükre állt, a több helyen lévő mezőgazdasági területek rendben tartásához. Kiváló helyszín tehát ez a félszigeti terület is, ahol most is megtapasztalhatjuk a föld- és vízszagot, messzire elkalandozhat a gondolat és ahol mindvégig érezhetjük kicsinységünkben is a lehetőséget, a vonuló felhők mozgását követve, a fölfelé­­tekintés folyton megújuló csodáját. ...Ahogy ezt a gondolatsort leírom, csak most tudatosodik bennem az, ami korábban nem is tűnt ennyire egyértelműnek... Pedig nap, mint nap itt láttuk ugyanezt, évek óta, s hányszor elolvastuk a művésztelep bejáratánál a márvány emléktábla mondatait, ami röviden és tényszerűen a múltat fogalmazta meg... Tapasztaltuk persze a hely szépségét, a csendességet, s egy idő után bizony nem véletlenül jutott eszünkbe, hogy erre a meditatív helyszínre vendégeket hívunk, méghozzá olya­nokat, akiket úgy mutathatunk be a nyári gyakorlaton lévő növendékeknek, hogy közben valamennyien gazdagodjanak. A társmúzsák képviselői jutottak el így Tihanyba. Költőt, írót kértünk fel egy-egy beszélgetésre, bemutatkozásra. Valamiféle halvány reménynek szántuk, közös, későbbi alapnak, az irodalom és a képzőművészet művelői számára. A meghívottakat a grafikus növendékekkel kívántuk megismertetni, de a kerti kőasztalokhoz mindig odatelepedtek a szobrász és festőszakosok is. Nem volt az véletlen, hogy elsőként éppen Nagy Gáspárt hívtuk, hiszen a bencés szel­lemiség megtestesítője volt ő, barátságos, szelíd modorával, jellegzetesen fátyolos hangjával, jószándékú pillantásaival, karakteres, széles szemüvege mögül. A beszélgetés közben mindvégig éreztük, hogy a fiatalság kíváncsi a költőre, igazán

Next