Félegyháza, 1883 (1. évfolyam, 1-51. szám)
1883-10-14 / 40. szám
I. évfolyam. 40. szám. Félegyháza, 1883. október 14 . Előfizetési árak: Egy évre .... 4 frt. I Fél évre.........2 frt. Negyedévre . . 1 frt.«HSK»Szerkesztüveg és ki- adó-hivatal a társaság nyomdájában : [vasúti font Hsm- fried ház], ide íntáj] rendek minden a lap szellemi s anyagi részét illető közlemények. 1 Előfizetések eszközölhetők helyben Kleknsr Ede könyvkereskedésében svn-’ odákén minden postahivatalnál. Hirdetésekre nézve a lap egy oldala 30 helyre van beosztva, egy hely bélyeg díjon kívül 30 kr. Kincstári bélyeg illetmény minden hirdetés után 30 kr. Nyilttérben egy sor 30 kr. Kéziratok viszsza nem adatnak. detések fölvétetnek a kiadóhivatalban. Budapesten: Haasenstein és Vogler, Barna Tivadar, Bécsben: Haasenstein és Vogler, Daube, A. Oppelik H. Hrdlicka, Frankfurtban: S. L. Daube hirdetési irodákban. 7_ Hit TÁRSADALMI HETILAP. Megjelelt miiulen vasárnap. A vasárnapról / / „És meg nyugo vék az Ur a hetedik nap.“ így szól a teremtés szent könyve, midőn leírja a teremtést. A vallás-erkölcsös nevelés-tanítás alapját képező bibliai történetben a kisdedgyermek sereg ajkairól minden szülő hallhatja eme szavakat: „Isten a világot hat nap alatt teremté, a hetediken pedig megszűnt teremteni, megáldó és megszentelő azt, hogy mi is hat nap dolgozzunk, a hetediken pedig nyugodjunk s azt Isten dicsőségére szenteljük.“ Az emberek azonban nem veszik kellő figyelembe az intő szót s nem nyugosznak meg: a munkától soha, nem szentelnek egyetlen napot az Urnak, a pihenésnek, a nyugalomnak. Sőt mintegy gúnyt látszanak űzni sokan a teremtés szent könyvében foglalt isteni szavakkal, egész heti munkájokra vasárnap tévén fel a koronát; mert annyi és oly sok volt a munkájuk, hogy lehetetlen volt azt elvégezniük. Az iparos vasárnap fejezi be váltómunkáját; a gazda vasárnap hozatja haza cselédjeivel a jövő hétre való szükségeseket a házhoz, vagy viteti ki a tanyára; a kereskedő vasárnap többet árul, mint egész héten át; a korcsmáros vasárnap mér el legtöbb italt; a hivatalnok vasárnap is végzi hivatalos teendőit; sőt még magának az Istennek papjai is elnézik, hogy vasárnap az ő számukra is dolgozzanak zajosabb és nem halaszthatlan munkát. Pedig „hat napon munkálkodjál és tegyéd dolgaidat“ — mondja az örök bölcseség parancsolatja. És e parancsolatnak megtartása nemcsak vallási hanem észszerűségi szempontból is kivánatos. Megszűnni egy napon a világi munkától, felgyülekezni az Isten házába, ott a vallás szavaiból vigasztalást meríteni a szenvedőnek, erősbülést nyerni a hitben, mely nélkül boldogság nem lehet, hallgatni a jó erkölcs tanácsait, nevelni az ájtatosságot, valóban szükséges a lélekre. A fárasztó heti munka után megpihenni, a pihenés által felüdíteni az elfáradt testet, új erőt szerezni annak: valóban szükséges a testre. Aztán meg azoknál, kik egész héten kézi munkával vannak elfoglalva , vasárnaponként nagyon is felfér egy kis szellemi foglalkozás, lapok, jó könyvek olvasása. De ki tudná mind előszámlálni azokat az okokat, melyek mind meg annyi javallják a vasárnap megünneplését. Csakhogy az a baj, hogy erre világi törvény nincs, nálunk pedig még a világi törvények sem tartatnak kellő tiszteletben, nemhogy az egyházi vagy erkölcsi törvények. Mennyivel másképpen van ez más országokban ! Angolország népe csak elég szorgalmas és mégis szigorúan megszenteli a vasárnapot. De a szomszéd stájer nép is példánykép lehet a vasárnap megszentelésében. A hetvenes években alkalma volt ezen sorok írójának többször több időt tölteni Stájerországban, különösen Grácban, hol vasárnapon minden bolt, minden korcsma zárva van, s dolgozni nemhogy látni lehetne valakit, hanem még hallani sem lehet legkisebb zaját is a munkának. Délelőtt a templom, délután pedig az otthoni nyugalom foglalja el a stájer népet. No de nálunk is gondoskodni akar a kormány a vasárnap megünnepléséről, engedve az ez irányban több oldalról történt felszólításoknak, s intézkedéseket is tett már egy ily irányú törvény előkészítésére. A „félegyhája“ tárcsája. A hegedű. — Elbeszélés. — (Németből.) (Folytatás.) Őrizkedni fogok a szép művésznőt önöknek leírni, csak azt mondom meg, amit mindjárt az első tudakozódásnál megtudtam, hogy olasz nő volt. És most képzeljék maguknak olyan olaszosnak, ahogy akarják, de előbb a kellő felvilágosítást megadom : a művésznő a legfinomabb bőrrel, gyönyörű szőke hajjal bírt, ehhez gondolják még önök a sötét szemöldök s szempillák által beárnyékolt barna szemeket. Halvány arcát nem mondhattuk érdekesnek, de oly különös vonással bírt, melynek kifejezését nem lehetett kitalálni. Nemcsak az akkor divatos táncdarabokat játszotta, hanem egyes dalokat, operai darabokat is, azután pedig egy csodálatos keveréket mindenből, ami különösen tetszett. Ha a hallgatók kifejezést adtak tetszésüknek, az öreg tányérjával körüljárt, s szíves adományt gyűjtött, míg a fiatal leány hegedűjét hangolta. Midőn én egy nagyobb ezüstdarabot dobtam tányérjába, kérdőleg nézett reám, s ez este nem jött többé hozzám. Minden este ott ültem rendes helyemen, s mivel az öreg akármeddig maradtam is ott, minden este csak egyszer jött felém, megnagyobbítottam ajándékomat. Észrevettem, hogy a szép művésznő erre szintén figyelmes lett, bizonyosan mind a ketten elcsodálkoztak azon, hogy annyit adok nekik, amennyivel válthattam volna jegyet az operába is. Nem tudtunk meg róla mást, mint hogy olasz nő, s a neve Angela. A gazda sem tudott közelebbi felvilágosítást adni róla, mint azt, hogy egy este belépett a mulatóhelyre, elkezdett játszani, s miután játéka megtetszett, eljött azután is. Ehhez hasonló történetek gyakran adják elő magukat, s a nép nem találja különösnek. „De jól is játszik“ tolda meg beszédét a gazda, „s nagyon szép telt hangú hegedűje van, egy kicsit én is értek hozzá“. Én is meg tudom ítélni kevéssé a hegedűt. Nevelésemben gondot fordítottak arra, hogy a zongora-s hegedűjátszást is elsajátítsam, s míg ujjaim kelletlenül kalapáltak a billentyűkön, addig annál több figyelembe részesítettem kedves hegedűmet. Egy nevezetes hegedűt lírni, volt akkor legfőbb vágyam, s még most is kedvencz foglalkozásaim közé számítom a hegedülést, melyben ha nem is mester, de mégis eléggé gyakorlott vagyok. így történt, hogy megtudtam ítélni Angella játékát. A szép olasz nő még szebb lett játéka által. Rajongtam zenéjéért, s azon igyekeztem, hogy a szép hegedülő figyelmét magamra vonjam. Ez természetesen nem volt könnyű dolog. Önök bizonyosan különösnek tartják, hogy egy fiatal ember, kinek úgyszólván az egész világ nyitva áll, egy közönséges, homályos helyre megy mulatni, s hallgatja a gitárkísérlettel hegedült táncos operadarabokat. De nekem nem volt rendkívüli, s bár a szép Angella nagyon tetszett, nem tudtam magam megszólítására elhatározni. Azzal, hogy minden darab után hatalmasan tapsoltam, nem mondok sokat, mert hisz azt szomszédaim is tették, mégpedig hatalmasabb tenyerekkel. Megszólítani pedig a szünetek alatt szinte lehetetlennek tartottam. A víg társaság iránta a legnagyobb tiszteletet tanúsította, s ő nem is mutatkozott hajlandónak barátságos beszélgetésre. Történt, hogy egyik vendég felszólította a gazdát, miszerint vigyen neki ételt s italt, de a gazda vállat vonva válaszólá: „nem fogad el semmit.“ Mit időzzek tovább itt! Elég az hozzá, hogy egy hét alatt megszerettem a szép olasz nőt, kinek az a különös tehetsége volt, hogy szavak nélküli hanggal szóljon a szívhez. Igyekeztem, hogy hozzá minél közelebb kapjak helyet. Közelről még szebb volt, s arca valami vonzó, méla vonással volt mintegy befátyolozva. Emellett bizonyos önállóság, szilárdság s komolyság tükröződött róla le, úgy hogy mintegy bizonyosnak tartottam, hogy már férjes nő. Fel akartam tűnni neki, s észre is vett. Fel is kellett figyelmét ébresztenem azzal, hogy szakadatlanul ránéztem, mire ő is hegedűjén át felém pillantott. Erre gondoltam, hogy egy lépéssel tovább mehetek. Rövid idővel játéka bevégzése előtt, a