Félegyházi Hiradó, 1902 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1902-10-19 / 42. szám
Vill. évfolyam. 42-ik szám. Kiskunfélegyháza, 1902. október 19. Közművelődési, közgazdasági,társadalmi és szépirodalmi hetilap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egy évre .... 8 kor. I Negyed évre . . 2 kor. Fél évre.............4 „ Egy szám ára . 16 fill. MS A kéziratok a szerkesztőségbe Vesszösi József könyvkereskedésébe küldendők. Kéziratokat nem adunk vissza. A SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS VESSZÖSI JÓZSEF LAPTULAJDONOS. Megjelenik minden vasárnap reggel. Hirdetéseket és reklámokat lapunk részére felvesznek az összes budapesti hirdetési irodák. A hirdetéseket, előfizetéseket, reclamatiókat a kiadóhivatalba (Vesszösi József könyvkereskedésébe) kérjük küldeni. Mátyás ünnepe után. Kiskunfélegyháza, 1902. okt. 18. Erdély régi fejedelmeinek székhelye, kincses Kolozsvár városában ünnep volt a múlt vasárnap. Szobrot lepleztek le ott, érczemléket, a melyet szülővárosa Magyarország nagy királyának, Hollós Mátyásnak emlékéül emelt. Négy évszázada immár, hogy a nagy király meghalt és alakja máig friss elevenséggel él népünk emlékében. Históriánknak a legromantikusabb jelensége, kinek nagyságát nemcsak a valóságok bizonyítják, amelyeket a kor feljegyzett, hanem a legenda is, amely fejedelmi alakját egy mesebeli tündérherczeget megillető dicsőség minden ragyogó ékességével felruházta. Ennek a gigászi alaknak, akinek nagyságát egyaránt őrzik a történelem lapjai és a nép képzelete, eddig nem volt méltó emléke Magyarországon. Kolozsvár, melynek ódon falai között született, az első magyar város, amely megtiszteli magát azzal, hogy az országnak ezt a mulasztását pótolja. Vasárnap leplezték a pompás szobrot. Nagy mester mintázta remekbe és mikor lehullott a lepel, ott voltak hódolatokat tenni lábai elé a kormány, főrendek, népképviselők és ott volt mindenek felett az igazságos Mátyás felkent utódjának, dicsőségesen uralkodó királyunknak képviselője is. Szép és lélekemelő volt az ünnep. A szobor áll egyszerű fenségében, hatalmas méreteivel hirdetve Hollós Mátyás dicsőségét. Benne Kolozsvár városa és az egész ország egy oly emlékművet nyert, amely tanúságot tesz róla, hogy itt, ezen a földön egy erős kultúrnép él, amelynek van érzéke múltjának dicsősége iránt, amely emlékezik nagyjaira és megbecsüli azok emlékét. És ez kell, hogy igaz jelentősége legyen a kolozsvári ünnepnek. Nem szabad, hogy elhangzásával az ünnepi harangszónak, lezajlásával a beszédeknek, elmúltával a fényes áldomásoknak, megfeledkezzünk arról, hogy kit és miért ünnepeltünk. Ez azt jelentené, hogy jutottunk egy művészi becsű szoborműhöz, amely azonban nem egyébb, mint noha ékes, de holt érettömege, egy tényezője valamelyik város szépülésének, emelkedésének — egyébb semmi. Nem, az a szobor nem fog némán állani ott Kolozsvár főterén. Erczajka kell, hogy beszéljen hozzánk. Megrázó erővel, ellenállhatlan ékesen szólással kell, hogy elmondja nekünk, mi az az emlék, amelynek megtestesítője. Beszéljen nekünk egy korról, amelyben a magyar nagy, hatalmas, rettegett volt fegyvere által, arról a korról, melyben ünnepelt és körülrajongott volt szellemi fensőbbsége révén. Emlékezetessen bennünket és évszázadok leteltével unokáinkat is arra, hogy volt egy nagy királyunk, a ki karjának erejével hatalmas, ellenségeitől félt, barátaitól tisztelt birodalommá tette ezt az országot, aki tudományával, a művészetek iránti szeretetével udvarát az európai művelődés egyik központjává tette. Erről beszéljen nekünk ez az érerszobor, hatalmasabb hangon a harsona zengésénél. Hallgassuk és értsük meg szavát, tanuljunk és okuljunk belőle és mindenek felett merítsünk belőle bizalmat a jövőre. Igyekezzünk követni azt az utat, melyet a nagy Mátyás kijelölt. Fajunk erejének a legtipikusabb képviselője, az ő élete, az ő nagysága jövendőnk legnagyobb bizonyítéka, melyből bizalmat és kitartást merítünk a jövő ezredév küzdelmeire. Álljon érezbeöntött emléke időtlen időkig! . . TáRczá. Heti krónika. Kálmán s Teréz névünnepek Valának a múlt héten Hogy a sok üdvözlésekből Én is kivegyem részem Kiket illet itt azoknak Minden jókat kivánok Boldogság és örömek közt Teljék földi pályájuk! Nincs határa, nincsen vége Az idén a szüretnek, Amott régen bevégezték , Itt hozzá most kezdenek. Fel-felhangzik itt, amott a Szedőlányok danája De a ki a mustból iszik Félre áll ám a szája. Nem olyan az, mint tavaly volt, Nem járt idő reája, Sem minőség, sem mennyiség Biz.' n eleg nagy kár a’! No de azért iszogatunk’ Kóstolgatjuk a karezost, S hogyha dupla a porczió, Czélhoz jutunk hamarost. Mert hát nem boldog a magyar Rég megvagyon az írva, Elveszendő boldogságát Naponként nézi sírva . . . Egy kis levél feledtető A hazáért meg nem árt, Ezekért hát iszogatjuk Ezt a savanyú nektárt! Rózsaszínű lesz a világ, Még harczos kedv is támad, Sőt emlegettek is holmi Betörött koponyákat, No de hát hisz ez mellékes Ebcsont úgy is összeforr . . . Mi is lenne a világból Ha nem lenne egy kis bor ! Emlékezzünk régiekről Nézzünk szét a világban Mit mivettek múlt vasárnap Kolozsvár városában, Hollós Mátyás emlékének Érczalakot emeltek, Ott lévők és ott nem lévők Mind szívből ünnepeltek. Felhangzott a „Gotterhalte“ S nyomban a Kossuth-nóta:“ Mondják is, hogy ez utóbbi Amaztat letromfolta. Úgy kell néki! — Pedig a nép Mást elzungni nem akart. — Azoktól is mit méltán várt — „Isten áldd meg a magyart!“ Hajdan „Bécsnek büszke vára Nyögte Mátyás bús hadát,“ Megfordítva most az rakja A nyakunkba az igát. Hol Mátyás az igazságos? Hol Mátyás a hadverő ? Kihalt vele az igazság S a magyarból az erő ! Dicső múltnak nagy emléke Aczélozz meg bennünket, S hogyha kell, hát nagy tettekre Hevítsd fel a szivünket ! Tud még e nép nagy eszmékért Fellángolni, ha akar, Legyen úgy mint egykor régen .. . Legyen oly nagy a magyar! Hegedős.