Félegyházi Hírek, 1989 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1989-03-14 / 6. szám
1989. március 14. A február végi tavaszban tanítványaimmal nyakunkba vettük a várost és tudakoltuk útonútfélen, ki hogyan ünnepelt régen március 15-én. A századelő ünnepi eseményeiről a helyi újságok megsárgult lapjai tanúskodnak. A Félegyházi Híradó, a Félegyházi Hírlap és a Félegyházi Közlöny ünnepi számai érzelmekre ható, a 48-as eseményeket felidéző és értékelő, jövőbe tekintő vezércikkekben méltatták e nap jelentőségét. Figyelemreméltó az a sokszínűség, ahogyan a megemlékezések zajlottak. Március idusának előestéjén társas vacsorákat, egyleti rendezvényeket, színi előadásokat tartottak. Március 15-én a nap fénypontja a városi ünnepség volt a főtéren, ahol nem kisebb személyiségek, mint dr. Holló Lajos, Móra Ferenc mondták az ünnepi beszédet. A korabeli hangulatot Móra Ferenc tanárjelölt ünnepi beszédéből: „Nyugodt és méltóságos volt ez a nap, méltó ahhoz a néphez, melyet háromszáz éves szenvedése nem tudott érzéketlenné tenni a szabadság iránt és melyet a váratlanul visszanyert szabadság mámora nem ragadott féktelenségre.” (Félegyházi Híradó 1902. március 16.) „A márczius 15-i ünnepek fokmérői e nép hazaszeretetének, szabadságérzetének és lelkesedésének. Amíg ünneppel ülik városokban és falvakban egyaránt e napot, addig a Kárpátok alján, s a Duna, Tisza mentén erkölcsös, hivatott nép lakik, mely hisz a jövőben és tiszteli múltját.” (Félegyházi Híradó 1903. március 15.) „Ez az a nap, mely legelőször önti el a lelkesedés édes melegével a gyermek kebelét, s megtanítja a hazaszeretet fogalmára.” (Félegyházi Közlöny 1909. március 14.) A központi ünnepség mellett egymást érték a szűkebb körű megemlékezések, ezek részletes műsortervét ugyancsak a lapok közölték. A Főgimnázium, a Tanítóképző, a Constantinum tanulói és tanárai, a Közművelődési Egyesület, a Főiskolai Ifjak Asztaltársasága (Fiat) tagjainak erőpróba és „megmérettetés” volt az ünnepek megszervezése és lebonyolítása. Az önképzőkörök alkalmi versekkel, Petőfiről szóló színdarabokkal jelentkeztek; az iskolai énekkarok, a Daloskor rendszeres szerepléssel színesítették az ünnepi műsort. Máig irigylésre méltó érdekesség, hogy az eseményekről egyszerre 3 helyi lap is beszámolhatott, példás gyorsasággal. Az ünnepet követő nap már mindenki olvashatta például az ünnepi beszédet, az alkalomhoz illő verseket, prózai szövegeket, és a nap teljes krónikáját. A 20-as, 30-as évekről az újságok mellett már szemtanúk beszéltek, érdeklődő kérdéseinkre válaszolva. Március 15-ike nagy nemzeti ünnep volt mindig, faluhelyen, s a városban is a Rég fiatalság vett részt a tanítók vezetésével. Az iskolákban a megelőző napon elmaradt a tanítás, a tanító Petőfiről és a szabadságharcról mesélt. Az ünnepi szónok általában köztiszteletben álló helyi személy volt, de megtörtént, hogy Pestről hívtak fiatalokból álló küldöttséget, bennük tisztelve a márciusi ifjak utódait. Nem volt olyan ünnep, hogy a Nemzeti dal, a 12 pont, a Kossuth nóta el ne hangzott volna. Meghatottan figyeltük, hogy az idős emberek 40— 50 év távlatából is hibátlanul el tudják mondani az akkor megtanult verseket, össze is gyűjtöttünk egy csokorra valót. Az ünneplésből nem maradt ki az egyház sem. A papok ünnepi szentmisén emlékeztek a meghalt honvédekre, prédikációikban már akkor említették az erdélyi magyarok hányatott sorsát. A nemzetiszínű szalagot kokárdaként, vagy — a lányok — hajukba kötve viselték. Hosszú ideig ezen a napon nem volt szabad dolgozni, akit munkában értek, még meg is büntették. Az ünnep jellege a felszabadulás után sem változott meg. Koszorúzás, lampionos és fáklyás felvonulás vitt új színt bele. A sok hasonló történetből úgy éreztük, kicsit uniformizálódott. Sokan sajnálattal jegyezték meg, hogy nemzeti ünnepünk napja hoszszú ideig munkanap volt. Személyes élményeink az iskolai ünnepekhez kötődnek: korabeli ruhákban és díszletek között megelevenítettük a dicső napot, „Petőfi napját”. 1989. március 15-én mindannyian ott leszünk a Petőfi-szobornál. (Az emlékeket összegyűjtötték: a Platán II. Ált. Iskola 5. a osztályos tanulói tanárnőjük segítségével.) Kovács Mária ragadott példa: márciusok idézve álljon itt néhány kis félegyházi Kossuth centenáriumi ünnepségen résztvevő öreg honvédek fi UGMbl 3. oldal Példát mutatni Felnövekvő századom, mondd csak, emlékszel-e az intő szóra, mely megszületésedtől őseid figyelmeztetéseként egyengette életed a felnőtt kor felé! S mondd, felnőtt korodban gondolsz-e arra, hogyan állítasz példát, hogyan leszel őse egy jövő nemzedékének? Eszedbe jut-e a változások változtatása mellett okos szeretettel ringatnod magad mellett el-elfutó gyermeked? Tudsz-e szeretni nagyon, van-e erőd adni, lesz-e bátorságod vállalni mindazt, amire egy új század visszagondol pír nélkül, s vallja majd, adja tovább ősének intő figyelmeztetésül! Bízom, hiszem, hogy ... jut, ... van, ... lesz, ... mert tudsz! Hogy hol, s mikor? Legtöbbször ott, ahol az Életét éli az ember — ahol dolgozik. Ahol viszont dolgozom, ott nincs jelen az én gyermekem, tehát a másét nevelem, s viszont. A másét? — hiszen ő is az enyém! Nevelem hát! Vállalták, s vállalják mindig — vállaltam, s vállaltam én is! Hiszen oly sok mindenre taníthatom! Okosan gondolkodni, szépen és szépet szólni, igazat és igazal beszélni, s Élni — gazdag szellemmel élni. Hogy tegyem? Tanítom — példát, sok példát mutatok, véleményt kérek. De mindezt igazolnom kell! Könnyű dolgom van! Reformkor — 7. osztályos magyar irodalom. (Kölcsey: Parainesis) „Szeretni az emberiséget,” „Szeresd a hazát,” „Törekedjél ismeretekre,” „Teljes birtokában lenni a nyelvnek, melyet a nép beszél, ez az első, s elengedhetetlen feltétel” „Meleg szeretettel függj a hon nyelvén; mert haza, s nemzet és nyelv, három egymástól vallhatatlan dolog, s ki ez utolsóért nem buzog, a két elsőért áldozatokra kész lenni nem fog.” (Vörösmarty Mihály) „Légy híve rendületlenül Hazádnak, oh magyar” „Hass, alkoss, gyarapíts!” (Arany János) „Legnagyobb cél pedig e földi létben: ember lenni mindig, minden körülményben.” (Petőfi Sándor) „A szőlőszem kicsiny gyümölcs, Egy nyár kell hozzá mégis, hogy megérjen. A földet is sugárok érlelik, de Ezek nem nap sugárai, hanem Az emberek lelkei.” Könnyű dolgom van! Amely nagyon szép, jó is, következő órára ilyen fel- megad mindent, de elseadatot adok tanítványaim- lejti: Minden ember egy, nak: Nézz szét, hozz példát különálló, sajátos érző szív életünkből! Könnyű dolga Ezt az egyet óvni, ápolni, van? Igen, talán, nem nevelni — SZERETNI kell, mindnek. S ha egyenként a finom-Beszélgetünk! Ez már mívű gyémántszemeket esznem magyar irodalom óta, szerakom, pazarul csillog- Ez már több annál! — Véhat a nyakék, melyet a halomény! az Életről! Arról, ha büszkén viselhet. Feladatunk van hát bőképességeinket, melyeket rejtegetve tartalékoltunk. El kell mélyülnünk, szembe kell néznünk önmagunkkal , pótolnunk kell, amit elmulasztottunk, s tovább kell tennünk okosabban amit elkezdtünk. Becsületünkről, felelősségünkről, gyermekeinkről van szó. A miénkről, a mieinkről, akik várják az esti mesét (anyutól), a beszélgetést (a családtól), nyíltságot (a tanáraitól) — szép életüket, jó példát a nemzettől, hiszen ezt tanulták! Ezen a tanítási napon az óráimnak vége — hazamegyek. Nem! Megvárom a gyerekeim az iskolakapuban. Jó lesz velük együtt menni, beszélgetni az elmúlt délelőttről. Várok. ... Már jönnek is! Lobog a copf, hosszan, elnyújtott lépésekkel jön a kamasz. Meglátnak ... Mosolyognak, szaladnak felém, hozzám. „Idő a nagy mester! Ez egy generációt természet rendje szerint eltemet, s a következőben eléri célját. Ki tud várni, az sokat tud, s nemcsak tud sokat, de tehet, s tenni fog sokat. A bölcs késő öregségben is elülteti a fát, noha hasznával maga nem élhet, de érti, miképpen az rendes időre megnő, s unokáját gyümölccsel enyhíti! Ő tudja, miért kell várni!” „Ő nem hal meg!” Fiatalok! — „Sólyom” jelentkezik Solymosi Pista bácsi — alias Sólyom — városunk szülötte. A ’30-as évek Félegyházájának ismert zsurnalisztája. Aktív részese volt a város és a környék szellemi és közéletének. Szegény iparos családba született 1913-ban. 1932-től a Félegyházi Hírlap munkatársa, ahol főként könnyed hangú írásai jelentek meg. Jelenleg Pesten él. Régi kéziratai között böngészve különös, a körbejáráshoz hasonló érzés fog el. Már kezdem érteni miért is voltak különböző politikai kifogásai az akkori hatalomnak a baloldali „Sólyommal” szemben. Most egy 1936-ban készült Fiatalok című írását tárjuk az olvasó elé. B. GY. Fiatalok!... — azt mondják rátok az öregek, hogy ti vagytok: a magyar jövő. Hogy ti vagytok a magyar jövendő reménységei. Fiatalok, hisztek ti a nagy szavakban, elhiszitek magatokról, hogy ti a magyar jövőt képviselitek? Fiatalok, én mint fiatal, kiáltom oda nektek, hogy ti nem a magyar jövőt képviselitek. Ti a múlt áldozatai, a jelen balekjai és a jövő koldusai vagytok. Ne csodálkozzatok! Csak nevessetek, hogy egy nemzet jövőjét akarják rátok építeni. Arra a fiatalságra, amelynek vállát és gerincét hajlékonnyá és puhává tette a nyomor. Ki volt a ti tanítómesteretek? Ki edzett meg benneteket arra, hogy egy nemzet jövőjét a vállatokra vegyétek? Mernétek egyénenként az utódok vádjait magatokra venni a magyar jövőért? Egyénenként? Igen, mert közösségről, a fiatalság egyetemességéről beszélni nem lehet ... Mert nincs!... Hiszen a holnapi célok, az elemi közös tervek érdekében sem tudtok összefogni. Mindegyikőtök lángész, uralomra termett, kormányozhatatlan és döntő véleménnyel bíró. Tudja-e közületek valaki az önérdeket a nagy közös érdek alá rendelni? Az önzés hétszerhétszentsége vakít meg titeket, fiatalok. Ti vagytok hát a magyar jövendő, a holnap reménysége? Ébredjetek már egyszer fel! Lássátok meg, hogy egyedül kevesek vagytok. Fogjátok meg egymás kezét dac, gáncs és lekicsinylés nélkül! Legyetek egyek a közös célok felé vezető úton! Ha az öregek nem adnak nektek példát, adjatok ti az öregeknek. A magános fát földre dönti a vihar, de az erdőnek keveset árt. Fiatalok! Dolgozzatok közös erővel magatokért, a fiatalokért!... Kiskunfélegyháza, 1936. SÓLYOM