Félegyházi Közlöny, 1998 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1998-05-08 / 9. szám
1998. május 8. Egy győzelem, egy vereség a KTK mérlege Április 25-én megyei rangadónak számító mérkőzésen, hazai pályán fogadta a KTK csapata Kalocsa labdarúgóit és sportszerű mérkőzésen, reális 2:0 arányú győzelmet arattak. KTK - Kalocsa 2:0 (0:0) Az első gólt harmadik kísérletre gyötörte a kapuba a második félidő 75. percében Csincsák, majd egyre gólratörőbb játékkal a 84. percben Truczka szerzett újabb gólt a KTK-nak. A vendégeknek a 42. percben volt egy nagy helyzetük, de a csatár lövése szerencsére a kapufáról kipattant. Az edzőváltás utáni első mérkőzés tehát győzelemmel végződött, de ahogy több szurkoló megjegyezte, ezután jön még a neheze, ami igaz lett, hiszen május 3-án Demecserbe, a bajnokjelölt otthonába látogatott a KTK. Demecser- KTK 4:1 (3:0) A vendéglátók kihasználták a KTK támadásra épülő taktikáját és már az első félidőben 3:0-ra elhúztak. A második félidőben 4:0 után Csincsák a 85. percben büntetőből szépített, így valamit enyhített a vereségen. Ezzel a vereséggel ismét helyet cserélt a KTK és a Kalocsa, akik 5:1-re verték Tiszafüred csapatát. Új edző a KTK élén Mint arról előző lapszámunkban beszámoltunk, a KTK NB II-es csapatának eredménytelen szereplése miatt az egyesület vezetősége - közös megegyezéssel - felbontotta Ioan Patrascu edző szerződését. A csapat irányításával az Ifik edzőjét Veréb Istvánt bízták meg. Ioan Patrascunak az utánpótlás csapatoknál ajánlottak munkalehetőséget. Veréb István, az új edző elmondta, elsősorban taktikai változtatásokat tervez. Szeretné, ha a csapatjátéka támadó jellegűvé válna. Köszönhetően elődjének Ioan Patrascunak, a játékosok fizikai felkészültsége adott a váltáshoz. Tizenhét érmet szereztek a birkózók Tizenhárom szakosztály százhatvan versenyzője lépett szőnyegre április 26-án a megyei birkózó diákolimpián Kecskeméten. Az ország legerősebb birkózó utánpótlás-nevelő megyéjében kiemelkedtek a tehetséges félegyházi birkózók. A 60 dobogós helyezésből ugyanis 17 érmet sikerült megszerezniük. A jó eredménynek köszönhetően a következők indulhatnak a Kalocsán megrendezésre kerülő területi diákolimpián: Diák II. korosztály (8-10 évesek): 24 kg Patai Péter III. Darvas iskola, 28 kg Fekete László I. Darvas iskola, 30 kg Szabó Róber I. Darvas iskola, 32 kg Boros Attila II. Dózsa iskola, 38 kg Szabó Zsolt II. Darvas iskola, 41 kg Nagy József I. Darvas iskola, +45 kg Patai Norbert II. Darvas iskola, Diák I. korosztály (11-12 évesek): 38 kg Palásti Sándor I. József Attila iskola, Kelemen András II. József A. iskola, 41 kg Vörös Kornél I. Darvas iskola, 45 kg Pólyák Norbert I. Kunszállási iskola, 60 kg Deák Ferenc I. Darvas iskola, Serdülő II. korosztály (13-14 évesek): 32 kg Forgó Tibor I. Darvas iskola, 42 kg Konkoly Gyula I. Móra iskola, Herédi István II. József Attila iskola, 53 kg Karádi Ferenc I. Bankfalui iskola, Forgó Csaba III. Darvas iskola. Sporttörténelem Besze László versenyző és edző vezette félegyházi fiúk 1953-54-ben minden jelentős országos versenyen ott vannak és sikert sikerre halmoznak. Ez az időszak 1954-58, a Vasas birkózók II. fényes korszaka. Olyan neves egyesületek csapatai kerülnek mögéjük, mint pl. a Csepeli Vasas, a Diósgyőri Vasas, csupán a Budapesti Vasas előzi meg őket. Rendeződnek anyagi gondjaik, nem bővelkednek, de már egységes, ízléses szerelésben állnak ki. Új, modern szőnyeget is kapnak. Úgy érzik a város vezetőinek segítő keze már elér hozzájuk. Külön említést érdemel egy önzetlen igazi sportember Kanyó László, aki ugyan soha nem birkózott, de szerette e sportágat és annak művelőit is. Tudott, értett a nyelvükön, de tudott a gyár vezetőinek nyelvén is beszélni. Figyelt arra, hogy a több műszakban dolgozó birkózók csak a délelőtti időszakban dolgozzanak, így már a fogyasztásokra is jutott idő. Nem a kemencében kellett leadni a súlyfelesleget az utolsó pillanatban. A keresetükre is „odafigyelt”. Mindezek ellenére mégis akadtak problémák. László Jenő befejezve tanulmányait visszamegy Budapestre. 1954-ben Jaksa Istvánt behívják katonának, úgyszintén Zsibrita Jánost is. Érzékeny veszteség. Szerencsére nem sokáig! Kilépnek a tartaléksorból az egyre erősödő fiatalok. Elsőként Pál Zsigmond, akinek a nyakát megfogni „életveszély” volt, mert aki ezt megtette, már repült is egy úgynevezett hancurka-dobás következtében. Követi őt az elnyűhetetlen Szabics Gábor és a sziklakemény Cserép István is. A csapat szinte meg sem torpan, eredményeik változatlanul kimagaslóak. Mind többször hangzik el, hogy: piros bokaszalaggal győzt a kiskunfélegyházi VASAS versenyzője. Kik voltak ekkor a csapat legjobbjai? Szekeres Lajos, Keserű Antal, Móczár Sándor, Pál Zsigmond, Dósa István, Dóczi László, Cserép István, Szemerédi Imre, Szabics Gábor, Besze László, Bodor Sándor és Czakó József. A „fészek” most is tele, a jövő nagy versenyzőivel, Rádi István, ifj. Besze László, Paulicska Béla, Seres János, Seres József, Seres László, Dóczi József, Keserű Ferenc. Néhány kordokumentum e mozgalmas korszakból: László Jenő Budapesten bekerül a válogatott keretbe. 1954. évi bevonulása után kétszer nyer Hadsereg Bajnokságot, 1958-ban pedig visszaigazol Félegyházára. Jaksa István 1956-ban nyer Hadsereg Bajnokságot. Leszerelése után visszatér Kiskunfélegyházára, pedig csábító fényes ajánlatokat kap a Budapesti Honvéd és más fővárosi csapattól is. Zsibrita Jánost átigazolják a Budapesti Honvédba és válogatott kerettag lesz, váltja ott László Jenőt. Felnőtt Magyar Bajnokságot nyer és ezzel igazi befutott versenyzővé válik. A Honvéd után a Budapesti Szpartacus versenyzője majd edzője lesz. Néhány mondatot még szólni kell a csapat egyik legszeretettebb tagjáról, mindenki barátjáról, Czakó Józsefről. Hatalmas erejéről, teherbírásáról legendák jártak. Pék lévén így egész nap könnyedén hajigálja a teli lisztes zsákokat. Hóna alá kapva egyegy 85 kg-os zsákot, úgy sétál a raktár és a dagasztógép között, mint más ember lázmérővel a hóna alatt. Télen barátainak szívesen vállal disznóvágást és csak úgy, virtusból egymaga leemel egy 150 kg-os disznót a parasztszekérről, egyedül leméri, leszúrja, még a vérfelvevő tálat sem engedi másnak odatartani a disznó torkához. Sokak unszolására 1956-ban politizálni kezd, a város polgármesterévé választják, 1957-ben meghurcolják. Amikor visszatér szülővárosába, már nincs lelkiereje újrakezdeni a birkózást. Úgy sportolót, mint politikust örökre szívébe zárta a város lakossága. Kiss Jenő Félegyházi birkózás III. rész A képen látható (balról-jobbra): Paulicska Béla, Pál Zsigmond, Sándor István, Besze László, Rádi István, Dóczi László, Keserű Ferenc, László Jenő. SPORT Veteránok a szőnyegen Orosháza adott otthont a III. Országos veterán szabadfogású birkózó bajnokságnak. A verseny legjobbjainak a félegyházi öregek bizonyultak. A-csoport (35- 41 évig) 84 kg: Szabó József, 84 kg B-korcsoport (42-48 évig): 3. Rév Zoltán, C-korcsoport (49-55 évig) 92 kg: Seres János SZABÓ HUNGARY TRANS KISKUNFeGYHÁZA Shotokan karatésok megyei sikere Második alkalommal rendeztek Kecelen megyei gyermek és ifjúsági versenyt a Shotokan Karate, Kata (formagyakorlat) és Kamite (küzdelem) verseny ágában. A kiskunfélegyházi Nippon SE versenyzőit Tapodi István I. János mester készítette fel. A versenyen 8 csapat vett részt, akik közül több csapat nagyobb létszámú és tapasztaltabb versenyzőket vonultatott fel, így versenyben elért 5. helyezés a szerényebb létszám mellett, igen értékesnek mondható. Eredmények Egyéniben: Farkas Brigitta (15 induló) Katában és Kümitében egyaránt, 3. Rátkai Orsolya Katában 2. Kümitében 3., Huszik Zita Kümitében 3., Szeri János Kümitében 2., Iványi Levente Kümitében 3., Gibárszki Sándor Kümitében 3., Tapodi Richárd Katában és Kümitében egyaránt 3. lett. A csapat május 17-én Dunakeszin rendezendő országos bajnokságon vesz részt, majd május 20-án itthon az év vizsgát próbálják megszerezni, a gyermek (12 évig) és felnőtt korosztályban (12 éves kortól), a citromsárgától a kék övig. Bajnokságot nyert a Sportiskola csapata Az Asztalitenisz NB III. Szabados csoportjában, bajnoki címet nyert a Kiskunfélegyházi Sportiskola csapata, miután az utolsó fordulóban Kecskemét ellen 17:1 arányban, fölényesen nyertek. Mindössze Pengő Gábor engedett meg magának egy vereséget. A hír önmagában nem lenne szenzáció, de ha figyelembe vesszük, hogy a csapat átlagéletkora mindössze 13 év, akkor ez már akár szenzációt is jelenthet, mivel ez hazai viszonylatban még nem fordult elő az asztalitenisz történetében. A nagycsapat távozása utáni űrt, ezek a gyerekek, eddig sikerrel próbálták betölteni, s szeptembertől már az NB II-ben bizonyíthatják tudásukat. Az egyedülálló eredmény természetesen nem csak az ő érdemük, hanem Csaba Attila, Erdélyi Endre edzők és mindazok eredménye, akik a csapat mellett dolgoznak és akik támogatták munkájukat. A csapat sokat köszönhet az önkormányzat, a lelkes szülői gárda és egyéb támogatók önzetlen segítségének. A legtöbb érdem azonban mégis azoké, akik kivívták a győzelmet. A legeredményesebb játékos Csaba Bence volt, aki 84%-os teljesítményt ért el. Pengő Gábor 79%-os teljesítményével nem sokkal maradt le Bencétől. Kohajda Gábor 68%-os teljesítményével értékes győzelmeket aratott. Andrási Lóránd 37%-os eredménye mellett különösen az utolsó néhány találkozón szerzett győzelmeivel vált hasznossá. Némedi László Ezüstérmes focisták Izsákon rendezték meg a Bács-Kiskun Megyei Szabadidő Sportszövetség téli teremlabdarúgó tornájának megyei döntőjét.A tornát a bajaiak nyerték, második Kiskunfélegyháza, harmadik Kiskunmajsa, negyedik Kiskőrös, ötödik Kunbaja. A gólkirályi címet a bajai Pankovics András nyerte el. A legjobb kapus: a kiskunfélegyházi Virág Attila, a legjobb mezőnyjátékos: a szintén kiskunfélegyházi Rekedi Zoltán lett. A legsportszerűbb csapatcímet a Kiskőrös válogatottja vihette haza. 7. oldal NB II -es kosárlabda mérkőzések Női: 1998. május 2.: Debreceni Prima SE - KKC 64:36 (31:23) A komoly játékerőt képviselő hajdúsági csapat otthonában a félegyházi lányok mérsékelt játékát hűen tükrözi az eredmény. 1998. május 3.: Debreceni ASE - KKC 32:62 (19:28) Közepes színvonalú és iramú mérkőzésen már jobban szerepeltek a vendég félegyháziak, így a táblázatban elfoglalt helyük alapján a kötelező győzelmüket idegenben is megszerezték. Férfi: 1998. május 2.: Kiskunhalas - KKC 48:70 (20:40) A halasi Olajbányász reprezentatív sportcsarnokában javuló csapatjátékot produkálva magabiztos győzelmet arattak a félegyházi fiúk. 1998. május 3.: Debreceni Biogál Vadkakasok - KKC 84:68 (27:20) A debreceni Vadkakasok hazai pályán kitettek magukért, gyakorlatilag ifjúsági játékosokat felvonultató félegyházi fiúk ellen. A szezonzáró bajnoki mérkőzésekre május 9-én kerül sor: a nők 16 órakor a Kecskemét Bolyait, a férfiak ugyancsak 9-én 18 órakor a Kecskemét Univer csapatát fogadják a Kossuth Lajos Szakmunkásképző Intézetben. ____________________________________Tokai György Sakk sarok 1998. április 25-én került megrendezésre, immáron 6. alkalommal a Bajcsy-Zsilinszky Endre Általános Iskolában a tavaszi egyéni sakkverseny. László Jenő tanár úr által vezetett, svájci rendszerben lebonyolított bajnokságon 44-en ültek asztalhoz. A felnőtt férfiak mezőnyében Karsai István nyert 6,5 ponttal. A további sorrend: 2. Szekeres Sebestyén 6 pont, 3. Lantos Csaba 5 pont. A nők között az 1. helyet Primász Edit szerezte meg 6 pontos kiváló teljesítménnyel. Az ifjúságiak között Réczicza Ferenc végzett az élen 4,5 ponttal. A serdülő lányok versenyét Hegedűs Nikolett nyerte 4 ponttal, a 2,5 pontos Szikszai Krisztina és a 2 pontos Csendes Judit előtt. A serdülő fiúk 10 éves korcsoportjában az alábbi az élcsoport: 1. Karsai Dávid 4,5 pont, 2. Tóth Ákos 3,5 pont, 3. Magony Ervin 3 pont. Serdülő fiúk 10-14 éves korcsoport: 1. Primász Gábor 5,5 pont, 2. Csendes Krisztián 5 pont, 3. Szépe Tamás 4,5 pont. A bajnokság legfiatalabb résztvevője, a még óvodás Csőke Ákos volt. A május elseji majálison a Parkerdőben villámversenyt rendeztek, melyen a következő eredmények születtek: Nők: 1. Kemény Györgyné, 2. Ipacs Józsefné. Férfiak: 1. Szekeres Sebestyén, 2. Karsai István, 3. Primusz Gábor. Ifi fiúk: 1. Lantos Csaba, 2. ifj. Primusz Gábor, 3. Gajdácsi Róbert. Ifi leányok: 1. Primusz Edit, 2. Ipacs Márta, 3. Kemény Csilla. N. Gy.