Félegyházi Hírlap, 1888 (6. évfolyam, 3-53. szám)
1888-01-15 / 3. szám
szabad gondolkodás, a független méltánylás és az önkormányzati tevékenység éltető levegője a terembe hatolhatna. Minthogy a személyeskedést az alispán úr kezdte, csak magának köszönheti azt az erélyesebb választ, melyet felszólaló vele szemben és az ügy kifejtésénél használt. Ha az alispán a dolog egyik oldalát, pláne oly modorban veszi csak elő, mint ő tette, akkor csak nagyon természetes, hogy a dolog másik oldalának teljes megvilágítását az osztó igazság követelte. Ezek előrebocsájtása után az „Egyetértés“ nagy politikai napilap f. évi január 10-én megjelent számából adjuk a közgyűlés lefolyásáról szóló tudósítás minket érdeklő következő részét: „Az alispáni jelentés kapcsában dr. Holló Lajos képviselő és megyebizottsági tag intézett két kérdést az alispánhoz. Az egyik kérdés a községek és városok számadásainak felülvizsgálatára vonatkozott. Tudomására jutott, hogy 13 évi felül nem vizsgált számadások hevernek a megyénél, ami nemcsak magában véve óriási baj, hanem annyiban is bír súlyos következményekkel, mert némely városban a pótadók csaknem egy évtized óta nincsenek elszámolva, s a közvagyon százezrei csupán a kezelők jóhiszeműségére vannak bízva, minden ellenőrzés nélkül, lenn pedig azt állítják, hogy a pótadó végleszámolása amiatt nem lehetséges, mert a megye a közpénztári számadásokat le nem küldi. Az alispán és a főszámvevő felvilágosításul azt adják elő, hogy a számadások sokszoros sürgetésre küldettek csak pár évvel ezelőtt fel s igy a felhalmozott munkát rögtön feldolgozni nem lehetett, nemsokára azonban , mind előkerülnek. A másik kérdés arra vonatkozott, hogy Félegyháza város képviselőtestülete az üresedésbe jött egyik aljegyzői állást szabályrendeletileg megszüntetni akarta, a múlt megyei közgyűlés azonban a képviselőtestület e határozatát megváltoztatta s az állást fentartatni rendelte. E határozat ellen a miniszterhez történt felebbezés s igy daczára annak, hogy jogerős még nem volt, az alispán a határozatot mégis végrehajtatta, és pedig erőszakos után,amennyiben a demonstrálók ellen karhatalom is alkalmaztatott, s ezáltal nevezett város közönség ASpr, a les'nae'vobb izpa*‘tsáflr elkeseredettség idéztetett elő. Végtelen károsnak találja ezt a precedenst, mert így félni lehet, hogy az önkormányzati életben törvénytelenség és erőszakoskodás fog lábra kapni, ami annak tisztaságát veszélyezteti. Az alispán azzal válaszolt, hogy Félegyházán a viszonyok igen elmérgesedtek, amennyiben a képviselőtestület folytonosan zaklatja a tisztviselőket és politizál, a szegénységi bizonyítványt pedig önmaga adta ki magáról, midőn a községi számadásokat 13 évig el nem készítette. Különben, ha törvénytelenséget követett el, kész azért a fegyelmi hatóság előtt megfelelni. — Dr. Ho 1- 16 élesebben válaszolt az alispán szavaira. Szerinte az alispán tökéletesen félreérti a helyzetet s a lehető legegyoldalubb és legczélzatosabb informácziók alapján áll. Abban a városban t. i. a legnagyobb schandriánság uralkodik a közügyek ellátásában. A számadások évtizeden keresztül felülvizsgálatlanul hevertek, a pótadók százezrei minden elszámolás nélkül kezeltettek, a befolyásosabb hivatalnokok, kik egy klikhez tartoztak, pótadót nem fizettek, míg más hivatalnokokra azt kivetették, költségvetés soha rendes időben nem volt s abból az adósságok tízezrei voltak kihagyva, szóval hanyagság és rendetlenség uralkodott minden téren. Ez ellen támadt fel tehát ott az önkormányzati erő és a legnagyobb kímélettel czélozta és czélozta a bajokat orvosolni, de természetesen a hanyagságot és törvénytelenséget nem engedi tovább leplezni és takargatni. Az a klik akarja az alispánt befolyásolni s mindenféle lefogásokkal saját pártjára megnyerni, innen magyarázható meg, hogy az alispán, mindet készpénzül vévén, az elkövetett törvénytelenséget sokszor védelmébe veszi. Hát ha szegénységi bizonyítványról beszél az ispán,— kérdi szóló — az a képviselőteü let adja ki a szegénység bizonyítványt magáról, mely az önkormányzat tisztaságát akarja, vagy nem-eragább az a felelős hatóság, mely, midőn kezében van a felügyelet joga és kötelessége, csuga pajtáskodásból évtizedeken keresztül eltűri a nyomorult viszonyokat s mikor azt az önkormányzati erő megváltoztatni törekszik, mikor felfedezi a bajokat, akkor még maga látszik azokat pártfogásába venni? Ajánlja az alispánnak, hogy iparkodjék elfogulatlanul megvizsgálni a helyzetet s ahhoz mérjejövőre eljárását. Erre a főispán jegyezte meg azt, hogy most már a város költségvetése el van készítve, mert ki is van tűzve a tárgysorozatba, e szerint felszólaló a költségvetésre vonatkozólag tévedésben van. (Ugyanaz nem is lett állítva, hogy a mostani költségvetéssel már nincs rend, hanem hogy eddig nem volt. De a mostanit is be kellett volna már törvény szerint az őszi közgyűlésre mutatni.) E vita felelevenítette egy kissé a megyének máskülönben egyhangú ülését, melynek ma érdekesebb tárgya alig is volt. Azt hisszük, hogy ez elől a nilvános kritika elől szívesen kitért volnaFővármedve, és hogy a minta, vármeg - ilyetén nyilvános elitéltetésén, ha nincs is mit búsulnia, de van oka pironkodni, megtenni a kibontakozásra vezető első lépést. A kísérlet azonban meddő maradt, mert míg egyrészről nem sikerült a kaszinó élére a legközelebb lefolyt küzdelmektől távol álló egyéniség megnyerése, addig a mód, amelylyel megakadályoztatott egy a helyi társadalom osztatlan bizalmát élvező elnök választása, elkedvetlenítette a kedélyeket, lohasztotta az érdeklődést, és azt eredményezte, hogy a közgyűlés — hiába ostoroztatott — nem volt fogékony, nem karolta fel lelkesedéssel a tett indítványokat. Egyébbként az ülés lefolyása a következő volt: Elnök Szabó János megnyitván az ülést, maga és tiszttársai nevében lemond, mire a tisztújítás tartamára korelnökké Szabó Sándor ügyvéd, közjegyzővé pedig ifj. Szabó Sándor kiáltatnak ki. Korelnök mindenekelőtt az elnök választására hívja fel a közgyűlést, mely felhívására Tóth Endre volt alelnök éltetésével válaszol a közgyűlés. Már már kimondja korelnök a határozatott, midőn Szabó János volt elnök neve is felhangzik. Ekként két jelölt lévén korelnök, szavazást akar elrendelni, mire a Szabó János pártja felállás általi, Tóth Endre pártja pedig titkos szavazást kíván. Midőn a korelnök titkos szavazást akar elrendelni. Szabó János pártja zajt csap, terrorizálni akarja az ellenpártot, s mindez Tóth Endrét arra bírja, hogy a jelöltségtől visszalép. Mire korelnök a közgyűlés tagjainak nagyfokú izgatottsága közepett, Szabó Jánost, — akiről nem tudni többsége volt, de akit egyénileg nem akart senki sérteni, miután a Tóth párt új jelölt felállításával a nagyfokú izgatottságot növelni nem óhajtotta — egyhangúlag megválasztott elnöknek jelenti ki. Megválasztottak ezután egyhangúlag az egyleti többi tisztviselői állásokra azok, akik az állásokat eddig is betöltötték. Nevezetesen Tóth Endre alelnökké, Prikker János pénztárnokká, Szabó László ellenőrré, Szabó Dezső és ifj. Ringa Sándor jegyzőkké. Ezután a megválasztott elnök Szabó János átvévén a gyűlés vezetését, maga és tiszttársai nevében köszönetet mond a bizalomért, és jelenti, hogy az egylet anyagilag meglehetősen jó helyzetben van, egyébként kéri, hogy a számadások megvizsgálására bizottság küldessék ki, melynek tagjaiul elnök, jegyező és Huszka Dezső küldettek ki. Dr. Fazekas Kálmán indítványozza, hogy az egyleti alapszabályok átdolgozására és a házszabályok kidolgozására, a,,régi tétlen bizottság helyett it küldessék ki. Mire az uj bizottságba Tóth Endre elnöklete alatt Huszka Dezső, Dr. Fazekas Kálmán és Szabó Dezső küldettek ki. Ugyancsak Dr. Fazekas vázolva azegyleti élet pangását, hangsúlyozva a kaszinó hivatását, és utalva a könyvtár szomorú helyzetére, valamint az egylet 50 éves fenállásának közelgő jubileumára, indítványozza, hogy egyszer s mindenkorra egy vigalmi bizottság választassák, amelynek feladata leszen a kaszinó ezége alatt a könyvtár javára mulatságokat rendezni, s az 60 éves jubileum méltó megünnepléséről is gondoskodni. Az indítvány ellen senkinek kifogása nem lévén, az elfogadtatott, a bizottság megválasztatott s kapcsolatban ezzel, indítványozó a jubileumra a kaszinó történetének megírására is felkéretett. Több tárgy nem lévén, elnök az ülést bezárta. — Nem illik nyáron át a főutczát nem öntözni. — Nem illik a kutyákra kolonczot nem kötni, de azért nem illik a kutyákat úton, útfélen agyonlövöldözni. — Nem illik a sertések egészségét vizsgáltatni, de az emberek egészségével nem törődni. — Nem illik a dohánybeváltó hivatalnak mindenkinek dohányát egyformán és illően be nem venni. — Nem illik a kaszinónak estélyeket nem rendezni. — Nem illik a zsidóknak külön kaszinózni. — Nem illik a kaszinóban és nyilvános helyen sugdosni-dugdosni. — Nem illik férfitársaságban, különösen a kaszinóban mindig minduntalan kártyázni. — Nem illik a kaszinóban a vendégjogot feszegetni. — Nem illik a hivatalokból kaszinót csinálni. — Nem illik a tanácsnak atyafiságoskodni. — Nem illik a hivatalokban basáskodni. — Nem illik az útbiztosnak 10 emberrel dolgoztatni és a közjárdákról a havat el nem hányatni. — Nem illik birónak politizálni. — Nem illik mindenből pártpolitikát csinálni. — Nem ilik a polgárok jogait megrabolni. — Nem illik a polgármesternek éveken keresztül pótadót nem fizetni és ezt nem tudni. — Nem illik a megyének ügyeinket elfogultan vizsgálni. — Nem illik lapot kölcsön kérni. — Nem illik sokat fecsegni s igy nem illik nekünk sem ezt a vég nélkül nyújtható „nem illik“-ezést tovább folytatni. A kaszinóból. Körülbelül egy éve annak, hogy társadalmunk — ha nem is előkelő, de mindenesetre hasznos — két tagját a kaszinó kötelékébe fel nem vették, és hogy az ebből támadt nagyfokú ellenségeskedés, majd később a képviselőválasztásból kifolyó gyűlölködés útjában állanak pangó társadalmi életünk felpezsdülésének. Azok, akire az egyéni sérelmeket nem tekintik kellő oknak a kötelességek teljesítése előli kitérésre, belátták e helyzet tarthatatlan voltát, és egyéni sérelmeiktől eltekintve a f. hó 8-án megtartott kaszinói közgyűlésen akarták Virághullás. — Rajz. — Amint itt látom a gyászos ravatalon, lehunyt szemekkel, némán, hidegen, eszembe jut egész élete, mely rövid volt, mint a tavasz s rideg, mint a zúzos tél. Pedig nem is oly régen úgy szerettük benne a gyermek-leánykát, örökösen vig kedélyes ártatlnul pajzán modoráért. Leánykora játszi álom volt, de oly rövid is, mint az. Még alig hogy kinőtte rövid ruháit, s alig vált meg hajas babáitól — a szív nyílni kezdő tavaszában oda tűzték a gondos szülői kezek egy minden anyagi jóval megáldott férfi kebelére a még ki sem pattant bimbót. Hogy mit rejt az az elzárt burok, melyen belől egy ismeretlen világ ábrándjai szövődnek, nem igen figyelték, őt magát meg sem kérdezék s mi akarata is lehetne egy tizenöt éves gyermeknek, a ki azon felül, hogy jó nevelést kapott s igy természetesen megtanult mindenben engedelmeskedni a szülök óhajának, környezetétől csak azt hallotta folyton s az vésődött mélyen lelkébe, hogy a pénzma minden ; ez előtt leborul az egész világ s a ki avval bir, azon mindenható varázseszköznek van tulajdonában, melylyel minden kigondolható élvezetet meg lehet szerezni s még a boldogság is megvásárolható. Midőn az eljegyzés megtörtént s a szülök örömükben, hogy anyagi gondoktól ment jövőt biztosítottak számára, csókokkal halmozták el a szelíd gyermeket, boldog volt s ez a megelégedés, inkább gyermekes öröm, egyátalán nem volt tettetés, mert neki mindenkor őszinte örömet okozott, ha bálványozásig szeretett szülei óhaját teljesíthette, ekkor még nem vett tudomást arról a kincsről, melyet szivében birt s nem tudta, hogy azzal nagyon fösvényen s egyszersmind túlságosan bőkezüleg kell elbánni. Jöhet számtalan csengve, könyörögve s egyiknek sem szabad egy morzsalékot sem juttatni belőle, de ha megjelen az igazi, oda kell ajándékozni a féltve őrzött kincset egészen. Mert csak így vásárolható meg a valódi boldogság.. Mikor utoljára mosolyogni láttuk, aranyszálakkal átszőtt arafátyol volt szőke fürtéin, miknek hullámos selymét ragyogóvá tették a szentegyház boltíves ablakain belopódzó napsugarak. Fény, pompa és ragyogás vette körül mindenfelől a megelégedés, boldogság látszott sugárzani szemeiből. Pedig nem volt igaz. A hiszékenység ejtette meg lelkét. A gazdagságot azonosította a boldogsággal. Ha ez áll, úgy csakugyan boldognak kell vala lennie, mert csak a nászajándék, azok a ragyogó gyémántok, mik szép alakját díszítik, egész vagyont képviseltek. S mégis amint férje karján az utczára lépett, hideg borzongás futotta át s mintha a nyílt helyen támadni szokott légáramnak tulajdonítaná e didergést, menyasszonyi fátyolét összébb húzta keble felett. De hasztalan, az a hideg a szív körül bolygott, a szív óhajtott volna több meleget. Midőn elhelyezkedtek a hintóban, mely uj otthonába szállitá, dideregve húzódott közelebb férjéhez, de annál inkább fázott s csak most jutott annak tudatára, mintha szemeiről valami jótevő tündér egy eddig átdatlan köteléket távolított volna el, hogy valamit kifelejtett az életből. Amire a gyermek leányka nem gondolt, az ifjú asszony fázott a gondolattól : egy oly férfihez kötve egész életén keresztül, akit — most már érezte — szeretni soha nem tud. De már hasztalan volt, az egyház áldása szentelte meg a frigyet s ő örök hűséget esküdött neki. Az ünnepi zaj, mely az első napokon uj otthonában fogadta, csakhamar elnémult s megkezdődött a mindennapi élet a maga aprólékos gondjaival. Ezek egy ideig szórakozást nyújtottak ugyan neki, de valahányszor a jövőre gondolt, az oly sivárnak, üresnek tűnt fel előtte és szerelemsóvár férjének első csókjától, melynek mezei- Nőnevelés. A zongora kultuszával nem nyert semmit a nőnevelés ügye. Sőt sok esetben káros hatását éreztük. A forszírozott nevelés, a tüntetés a nevelésben, a nő szellemének a magasabb kiképeztetésre való erőszakos terelése sok szerencsétlenségnek kutforrásává lön. Az urhatnámság, a gazdagokat megillető cselekmények nevetséges utánzása egész generácziókat tett már tönkre. A franczia nyelvtan és a zongora megtanulása barázdákat vont a társadalom köreiben. Mert az a kisasszony, aki szülei vagyonának feláldozásával tanult meg francziául beszélni és zongorázni, azt hiszi magáról, hogy ő műveltebb, mint az a jó nevelésben, háziasan, polgáriasan nevelt leányka, ha az felsőbb iskolákat végzett is. Sok szerencsétlen nő, a kezeinek finom, sima bőrével tünteti óriás nevelését. Szegénységüket a szalagokba temetik el, amikkel teli aggatják ruhájuk minden csücskét, minden ránczát. Elszomorodik az ember szíve, ha a farsangi bálok parkettjén találkozik ezekkel a szegény, sajnálatraméltó „művelt“ teremtésekkel. Finom selyem antrejük a vagyonos ember giyedtrekeit sejteti bennünk, s ha a kopott schawlban nem látnánk utánuk czammogni a munkában összetöpörödött sovány mamát, azt hinnék, hogy az utczán reájuk négyes határ várakozik. A kis hivatalnok nem meri tánczra vinni a selyemruhás, finom kezű kisaszszonyt, mert hát az nem ő hozzá való. Neki háziasan nevelt, munkához szokott nőre van vágyódása, nem olyanra, akinek olyan nagyon finom keze van ! Az iparos meg éppen nem mer közeledni az „úri dámához,“ aki elszakadva a báli közönség tömegétől, külön széken árulja a „petrezselmet“. A nevelés átka tehát külön padra ülteti azokat a szerencsétlen szegény sorsú nőket, akik a házias gazdálkodás és munka elől kitérve, odahaza csakis ujjacskáik rózsás körmére fordítják a főgondot. A társadalomban szánakozással néz reájuk a szegény és gazdag egyaránt. A megvénült hajadonok kontingensét ezek szaporítják. Ők azt hiszik, hogy szépségük és műveltségük elég arra, hogy jó partidét csináljanak — ha szegények is. Elfelejtik, hogy a vagyonos ember szép és művelt leányt kap, gazdagot is, s olyant, aki nem restelli a poroló rongyot kezébe venni. Mert csak az úrhatnám középosztály hölgyeinek — tisztelet a kivételnek — van meg az a bűne, hogy irtózik a konyhávar. Szorgalmas, dolgos s jó gazdasszonyt keres ma már minden házasulandó férfi! A zongora és a franczia nyelvtan még nem elég a házi boldogságra. A főzés mestersége többet ér a zongora összes akkordjainál, mert az ízletes étel után vágyó gyomrot a zene ki nem elégíti! Oh nagyon szép és fölötte dicséretes az, ha valaki jól zongorázik és idegen nyelvet is beszél. Csakhogy, ha a kedves szülők erre megtaníttatták édes leányukat, a kedvest tanítsák a konyha művészetére is; ama nélkül könnyen lehet boldogulni, de eme nélkül nehezen. A nő kvalifikáczióját nem az szabja meg, várjon mi mindent tud, hanem, hogy azok között, amiket megtanult, megtanulte főzni, sütni, varrni? Ha a mágnás leánya soha sem is megy