Félegyházi Hírlap, 1888 (6. évfolyam, 3-53. szám)
1888-04-08 / 15. szám
alakítani. Pest megyében egy újabb adóhivatal bizonyára fel fog állíttatni, az a kérdés azonban, hogy Körösön-e, vagy Félegyházán ? Sőt lehetséges, hogy mind a két hely kap adóhivatalt. Wekerle Sándor pénzügyminiszeri államtitkár a hozzá e tárgyban intézett kérdésre oda nyilatkozott, miszerint reméli, hogy egy oly népes és gazdag város, mint Félegyháza, minden nagyobb nehézség nélkül fog kapni elsőfokú pénzügyi hatóságot és ezzel adóhivatalt. Ezek szerint nem lenne czélszerű az adóhivatal kérdését most szóba hozni, hanem meg kellene várni a szervezés bekövetkeztét s akkor lehetne kérvényeznie a város képviselőtestületének egy ily hivatal felállítását. Vízügyünk. Vízügyünk a lehető legszerencsétlenebb időben került tárgyalásra. Ilyenkor ugyanis a közlekedésügyi ministériumban a leglázasabb munka folyik az árvizek által okozott veszélyek mikénti elhárítása végett, de más részről Csongrád, Csany s az egész Tiszamenti vidék igen nagy veszélylyel küzd s a határaikon eddig okozott károk már is óriások. Ily körülmények között tehát nagy méltánytalanságnak tetszhetik mindenki előtt, hogy mi a csongrádiak veszedelmét még fokozni kívánjuk azáltal, hogy belvizeinket nyakukra zúdítjuk. Nem is menthető részünkről az a hanyagság és kényelműség, hogy mi két év alatt nem tettünk semmit, hanem most kapkodunk, mikor már körmünkre égett a dolog. Nemcsak megrovás, de határozott eltérés illeti azt a bizottságot, melyet a képviselőtestület a múlt évben kiküldött s melynek elnöke még csak arra sem tartotta méltónak az ügyet, hogy hónapokon keresztül csak egyszer is összehívta volna a bizottságot tanácskozásra. Szomorú bizonyság és indok arra, hogy ezentúl ne bízzuk legfontosabb érdekeinket azokra, akik egyedül csak arrogálják maguknak az elsőséget és akik sokkal hiúbbak, semhogy egy meg nem érdemelt czímről, amelynek megfelelni se nem képesek, se nem akarnak, egyszerűen lemondanának. Különben a vízügyben újabban a következőket közölhetjük. A közlekedésügyi ministérium hozzá benyújtott kérvényünket leküldötte Csongrád megye alispánjához első fokú intézkedés végett, egyúttal felhívta őt, hogy Pest megye alispánjával együttesen járjanak el ez ügyben. Ugyanily tartalmú felhívást intézett a minister megyénk alispánjához is. A Stammer csongrád megyei alispán alig pár nap múlva már felterjesztette válaszát, melyben tudomására hozza a minisztériumnak, miszerint a csongrádi szolgabíró időközben az elzárást eszközölte, ami ellen az érdekeltek felebbezést jelentettek be s igy ezen felebbezés kapcsában fogja az ügyet érdemlegesen elbírálni. Időközben az alispán meg is hozta e másodfokú határozatot, mely szerint az elzárás törvényes, annak keresztülviteli módja helyes, s igy a szolgabirói határozatot részéről jóváhagyja. — Nem tárgyalt tehát az alispán ez ügyben — mint azt a miniszeri leirat neki meghagyta — Pest megye alispánjával, daczára annak, hogy mind a két megye testülete van ez ügyben érdekelve, hanem intézkedett a tőle kitelhető bölcsesség szerint. Most a dolog, amennyiben az érdekeltek felebbezik az alispáni határozatot, a ministérium elé kerül, mely hivatva van a vitának és kínos bizonytalanságinak egyszer s mindenkorra véget vetni. A mi álláspontunk, mint azt már többször kifejtettük, az, miszerint a Gátér nem ármentesített területen megy keresztül s igy az elzárás egyátalán törvénytelen és megsemmisítendő. De még abban az esetben is, ha ármentesités volna eszközölhető, mégakkor is megállapítandó volna előzetesen az egész elzárás műszaki terve, a veszély ideje s a költségeknek kik által leendő viselése. Megyénk alispánja volt szives azon ígéretet tenni, hogy hozzá intézendő felterjesztés esetén, érdekeinket kész a ministerium előtt védelmébe venni s oda hatni, hogy a kérdés törvényes alapon véglegesen megoldassák. Sírból ti világ, fénylik szemüvén. Ott szive fölött a hazátlan Országczimer. Épp e helyen át van Lőve. Mutatja a felbuzogó, vér. És szól: — nem az ajk . — hanem a vérző seb: Én édenem üdve, világom ! Mint várlak régen epedve lakomba ? Neked és kicsinyemnek vetve az ágyam. Hármunknak elég. Nem költ ki se zajjal . Jó hosszú az éj ott, messzi a hajnal .... Éjfél az idő, — jer alunni — hivem. Jer vélem alunni lakomba. Mi szép az ! Zöld bársony a dombom kúpteteje, Átnőve virággal: arany, hyaczint .... Tarka kavics, mozaik belseje. És bútora .... hald, én boldogságom. Legdrágább csont a világon . Hősfiak csontkoponyája meró’n .... „Csontkoponya ! Te nem ,6“ vagy! Eresszel! Férjem sohasem voltál. Idegen! Arczod nem övé; nem láttalak én; Hagyj nyugtot,, m eredj sirodba! „nekem“ A rém koponyája nevet: hahahá! „Tréfás a világ szörnyen od’ alá; Szép asszony imé igazad van.“ Sok társam e házban: együtt mi'lakunk, Nem leltemaz arczom : téved a kéz ; Ám visszamegyek s majd meglelem azt. A válogatás ott bármi nehéz. S majd visszajövök, ha valódi fejem A sok koponyák sora közt kitelem . . . .“ Szól s eltűnik a sir álom. És visszajön újra. Megtartja az éjfélt. Elmondja, mit álmodik ember a sírban? Elmondja, hogy élnek a holtak alant ? Rég elfeledettet : a múltba mi hír van ? Hajdankori kéjt: — porlepte reményit. — És zengi szerelmi dalát, ama régit. O az ! csak feje nem. Az a másé. Mind másnak az arcza, mit elhoz alantról. Álarczai száma tömérdek. Van vén, fiatal, komorabb, szelidebb, Kik mind a közös nagy üregbe befértek. Es hija a nőt, s a kicsinyke fiát. Nő, gyermek, álmából ijedve kiált: „Oh nem! ne vigy engem el innen!“ Es hija a nőt és gyermekit is Húsz évig a rém szakadatlan. Sírján a tövis megtépi, ha kél, Es öltönye mind szakadottabb. Majd árnya csupán a régi alaknak, Fénytünemény odavetve falakra, S még egyre susog : ők jertek oda ! Ősz asszony lesz a nő, vén ifjú a gyermek : Élő vár, ki az életet unja. Kin látni anyának : — a szive beteg, A szive nehéz, ez a földre levonja. „Oh lesd igaz arczodat meg valahára ! Nem rettegi éjjeli jöttedet : várja. Várja sóhajtva az iuszony, a gyermek.“ S felkölti szerelme hívása az alvót. . És megjelen éjféli óra előtt. úgy tündököl arcra, merész szeme villan, Es ajka mosolyog, a miként azelőtt. Karol s lant kéziben. Eldobja magától. Más gondja: Szeretve karolja ma által ,a gyermeket és az anyát. És elviszi őket messze magával, Hol háza fölött szép zöld a fedél. A rózsabokor rajt összeborul, S hullatja virágit hamva fölé. Elvitte magához mind, mi övé volt. S most kezd csak alulni nyugodtan a rég holt. Mig fenn magas égen csillaga ég ... . A zeng a csalogány a tavasz ligetén. Költőnk dala sir pásztorfurulyából. .... Villámaival csókolja meg egymást Két felleg az alkonyi égen — távol. —■ Nem dörg . — méh dong a virágon. — Lenn súg a halott: „szám üdve, világom, Csókoljuk örökre mi egymást .... Jókai Mór. Végén csattan. — Irta Cs. J. — X. városkában történt, hol az emberek a czivilizáczió meglehetős magas fokán állanak, sőt egy-két „gentry“ is találkozik köztük, kiket aztán a minden újat pártoló, illetve majmoló fiatalság, a maga módja szerint utánoz is, többnyire a nevetségességig. Többi közt, alakított az ott élő „arany fiatalság“ egy „szőkébb körű“ társaságot, melynek tagjai feladatuknak tűzték ki mindazt, ami elvükkel ellenkezik, körükből száműzni; elveik igen szépek és igen számosak voltak, teszem azt, hogy kinek koczkás nadrágja s lova nincs, nem ember, ergo vele társalogni megalázó, kolegájának lenni szégyen, stb. A ki ezt nem méltóztatik hinni s más hasonló szellemi tulajdonokkal nem bir: — Való! Ezen „úri társaság“ tagja volt Sukisévifél ur is. Ő is hasonló volt, illetve azok közé tartozott, akik sokat beszélnek ugyan, de annál kevesebbet tesznek, egyszóval egy szellemdús, korunk színvonalán álló fiatal ember. Szellemdúsnak részemről azért tartottam, mert egyébről soha nem beszélt, mint amiről hallgatni most nem „cic“, vagyis örökösen az ő megszámlálhatatlan párbajairól, melyekben mindig ő volt a győztes. Belátták ezt utóbb „gentry“ pajtásai is, és lassan elfogyott előttük Sohsemfél úr tekintélye. Ugyannyira, hogy már azt is kezdték rebesgetni, hogy kiteszik a szűrét abból a bizonyos „szűkebb körű“ társaságból, melyben oly nagy tekintélyre vergődött. Épp jókor jött tehát az a kis história, mely X. városának egyik nyilvános helyén játszódott le és a mely által Sohsemfél urnak alkalma nyílt tekintélyét a „szűkebb körű“ társaság tagjai közt némileg helyreállítani. Ugyanis a kérdéses nap éjjelén — csúnya esős idő lévén — ama bizonyos mulató helyen, többen gyűltek össze a város fiataljai közül egy kis szórakozást keresni. A csúf idő s a mostoha körülmények, (mivel egy „gentry“ pajtás sem hívta meg vacsorára) a mi Sohsemfél barátunkat is oda vetették. Bosszúsan löki be az ajtót Sohsemfél barátunk és mint afféle „gentry“, ki megvan győződve arról, hogy neki a szép szemek és márvány keblek tulajdonosai is - - épp úgy, mint az ő párbajképes, de többnyire párbajképtelen ellenfelei — feltétlenül hódolnak, módos mazurkalépésekkel (a czigány épp azt húzott) egyet. A caszinó jubileuma. — 1888. április 2. — A kitűzött progranmi szerint délelőtt 11 órakor díszközgyűlése volt a casinónak a „Korona“ nagytermében. Este fél 8 órakor a hangverseny vette kezdetét, mely alkalommal díszes közönség jelent meg. Lehet mondani, hogy ez a közönség számban nagyobb és impozánsabb is lehetett volna, ha a rendezőség figyelméből sokan meghívatlanok nem maradnak az intelligens és középosztályból olyan egyének s olyan családok, kiknek jelenléte ilyen alkalmak ünnepélyességét nemhogy leszállítani, de határozottan emelni szokta. Nem volt szép a meghívókat a szoros zártkörűsködés elve alapján kibocsájtani s ezáltal egy kongó teremben azt bizonyitni akarni, hogy a casinó nem vezérközege e város társadalmi fejlődésének. Úgy látszik a rendezőség szeret hű maradni a tradicziókhoz, nem akarta a caszinói jubileumot megünepeltetni mással, csupán caszinói tagokkal, — no meg egy nehány olyanokkal, kik privát figyelem utján kapott meghívással ott megjelentek s kiknél sokkal magasabb intelligencziájú egyének többen meghivatlanok maradtak. S mindezen figyelmetlenség, jobban mondva szándékos mellőzés, csak azért történt-e,hogy bomladozó társadalmunk hézagai még nagyobbak legyenek, vagy hogy talán a politikai elvkülönbség parancsolt a meghívandók lisztájának összeállításakor? Nem tudjuk,de e kettő közül egyik bizonyosan indok volt. Az ünnep lefolyásáról egyébiránt adjuk a tudósítást a következőkben. A hangverseny 1-fő pontja volt Liszt Ferencz hangszerelése szerint a „Szózat és Hymus“, szépen előadva zongorán Szabó Lászlóné úrnő által. 2-ik pont Mikszáth Kálmán „A jó ember“ czímű, meglehetős, hosszadalmassággal, de azért élvezetes humorral megirt elbeszélése, melyet Réthey Lajos ez alkalomra meghitt jeles szinész olvasott fel, kit szépen előadott felolvasása közben s annak végén a köztetszés sokféle nyilványitásával tüntetett ki a közönség. 3-ik pont : Beriot 2. sz. hangversenye, melyet Senyei S. úr zongorakisérete mellett Máthé István jeles hegedűművész adott elő igazi művészi hatással. Utána 4-ik pontként Tompa virágregéiből „Az ibolya álmait.“ Ihász Bella k. a. szavalta el átgondolt s tanulmányozott szellemben. 5-ik előadóként a „Seckingeni trombitás“ czimű dalaműből énekelt, Senyei úr zongorakisérete mellett, egy szép dalt Szabó Imre úr, kit jó és iskolázott hangjáról már régebben ismerve, tapssal fogadott a közönség s énekét élvezettel hallgatva, taps és éljenzés közt megismételni kérte azt. G or Tell Vilmosból a nyitányt előadták 4 kézre Heirich Róza k. a. és Gáli Endre úr, s preczíz játékukat taps és éljennel jutalmazta a közönség. 7-er Jókai Mór „A holt költő szerelme“ (melodráma, Liszt Ferencztől) következett, melyet Senyei úr zongorakisérete mellett Mihálovits Alajos úr szavalt el hatásosan, érvényes kifejezésre juttatva a szavalásra nehéz költemény megragadó szép részleteit. 8-ik előadónak ismét Máthé István úr lépett az emelvényre, művészi preczizitással játszva hegedűjén voló népdalokat s elragadva a hallgatóságot, mely ritkán élvezhet magyar népdalokat hegedűn úgy, a mint azokat Máthé úr nyiretyűje interpretálja. 9-ik pont volt Emilie Guirard „A légy“ czímű monológja, mely Réthey úr művészi előadásában nagy derültséget keltőleg hatott. 10 ezer mint az estély fináléja — Gáli Endre zongorajátéka volt, ki gyakorlott technikával adott elő magyar népdalokat, igazi magyaros zamattal. Mire a hosszú repertoir véget ért, az óramutató fél 12 felé mutatott s Ion ekkor általános népfelkelés, ülőhelyek eltávolítása, hogy a programm még hátralévő része, a tánczmulatság, kezdetét vehesse. A tánczmulatság el is kezdődött, róla azonban nem a legdicsérőbben lehet nyilat- Lucás, mert----tekintve a jelen voltak kevés számát — nagyon kevesen voltak a tánczosnak s még kevesebben a tánczosok, mely sajnosan érzett körülmény nem vont valami nagy dicséretet — akkorát legalább, mekkora ily momentuosos estélynél úgyszólván elmaradhatlan — a rendezőség eljárására. Fénye ellen az estélynek nem lehet kifogást tenni, de annál inkább az árny ellen, melyet fentebb jelzettünk. Egyébiránt az idő jóvátesz majd mindent, 50 év múlva máskép lesz minden. Addig is éljünk a nagy költő recipéje szerint: szakassak le minden órának virágát ... s éljünk az idővel. 20.0UU tiiós iskolai alapítvány. A most elhalt Dr. Kovách Pál pápai prelátus és váczi apát-kanonok még életében egy követésreméltó szép alapítványt tett a váczi püspöki megye kath. tanügyének előmozdítására. Ezen alapitó-levélből a főbb részleteket helyénvalónak tartjuk közölni, nevezetesen közöljük az alapitó-levél egyes szakaszaiból a következőket: 4.§. Az alapitvány vagyonát képezik 20,000 frt névleges értékű 5°/0 m. papírjáradéki kötvények, melyek teljesen adómentesek, és maga ezen államadósság törvénybe van igtatva. Intigy lesz egyszerűsítve az alapítványnak kezelése is. A tőkekamat öszszesen 1000 frt o. ért., ebből levonva a gondozási kiadást, vagyis : 10 frt évenként, marad tisztán évi 990 frt. 5. §. Az összes tőkekamatból 850 frtot szántam évenként a tanitóknak, ezek özvegyei és árváinak, továbbá a szegény s árva tanonczok illetve ezek szüleinek elsegélésére, valamint iskolai jutalom és ösztöndíjra. — A hátramaradt tőkekamat pedig hagyom az iskolák, és iskolai épületek javára. 6. §. Még részletesebben, s csoportok szerint szólva: A 850 főt ekként vélem feloszthatni. Évenként 6 tanító, kiknek fedhetlen életét, képességét, szorgalmát, és tanítási éveit, vagy továbbá korosságát, szegénységét, nagy családját, huzamos betegségét, érzékeny kárvallását stb. a kerületi tanfelügyelők bejelentendik, kapjanak fejenként 60 frt., összesen 360 frt. 7. §. Tanítók kath. özvegyei s árváinak, ha különben erkölcsös életmódot folytatnak, rendelek évenként 200 frtot, akként, hogy ebből négy özvegyt sorozzék, egyaránt. 8. §. Szegény tanonczoknak melegebb ruhával s iskolakönyvekkel leendő ellátására fordittassék évenként 225 frt. 9. §. Az első főösszeggel 65 frt jusson iskolai ösztöndíjakra és ha, mit feltennem kell, az iskolai tanácskozmányok most is rendes divatban vannak, pályakérdések kitűzésére. 10. §. A fenmaradt 140 frt tőkekamat, a tanodák s azok ,épületei javára szolgáljon. Természetesen oly tanodákat értek, melyeknek nincs pártfogójuk, és a község szegénysége miatt, az iskolák fenntartása és kijavítása külsegélyt igényel. 11. §. Midőn a püspöki szék betöltve van („Sede prena“), v a pártfogói jog „egyenlő arányban “ megoszlik a ft. „Ordinariatus“ és káptalan közt; midőn a püspöki szék betöltetlen (,, Sede vacante“), a pártfogói jogot a ft. káptalan egyetemleg gyakorolja a szentszék által. 12. §. Midőn a püspöki szék be van töltve, a ft. „Ordináriatus“ három tanítót jelöl ki a 60 frtos kegydíjra, ugyanannyit a ft. káptalan, de csak egy évre. 13. §. Minthogy t. i. állandó terhek ellen az alapítólevél 8. pontja szabadkozik, más-más érdemes tanítók, felváltva, nyerjék el évenként az ösztöndíjat, de úgy, hogy a jelesebbek, három év lefolyta után, újból, és ké-