Félegyházi Hirlap - Félegyházi Hiradó, 1933 (51. évfolyam, 1-53. szám)

1933-04-02 / 14. szám

Kiskunfélegyháza, 1933 április 2 óra 8 fillér LI.- XXXIX. évfolyam 14. szám Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bercsényi ucca 2 szám. Vesszősi-féle könyvkereskedés FÉLEGYHÁZI HÍRADÓ POLITIKAI HETILAP Megjelenik minden héten vasárnap reggel Lapunk előfizetési ára: Egész évre 4 P, félévre 2 P negyedévre 1 P Hol született hát Petőfi Sándor? Írta: dr. Cserép József egyetemi tanár A február 26-i számban megjelent közlésemre támadt érdeklődés késztet, hogy újból szóbahozzam a nagy költőnk születés­­helyéről keringő véleményeket. Ha kétes esetet kell megoldani, minden nyomatékos adatot föl kell sorakoztatnunk, hogy a tel­jes bizonyosság, avagy legalábbis a lehető legnagyobb valószínűség sokáig emeljük megállapításunkat, illetőleg véleményünket. Erőtlen érvekkel lehetetlen megoldáshoz jutni. Vélemény, theória, elv a felfogás dolga, de csupán egyéni nézetre épített s kétes, fölületes érvekkel támogatott eszmének lehetetlen theoremává, meggyőző igazsággá emelkedni. Petőfi Sándor Félegyháza városát vallotta születéshelyének. Ezzel szembe került az a vélemény, hogy Kiskőrösön született, csakhogy Beöthy Zsolt szerint szégyelte ezt a jelentéktelen várost vallani születéshelyének, hát inkább Félegyházát vallotta annak; ellenben Ferenczy Zoltán szerint azért tette ezt, mivel nem tudta, hol született. Kiskőrösön ugyancsak kis­­gyermekkorát töltötte, ellenben Félegyházáról már voltak emlékezései, tehát ezt tartotta születéshelyének. Petőfi Sándor tehát az egyik nézet szerint eltagadta, a másik nézet szerint pedig nem tudta, hol született. Hihető­ és képzelhető-e Petőfiről, hogy hiúságból, avagy nagyzolásból, akkora ha­zugságra tudott volna vetemedni s az igaz­ság ilyetén elcsavarását nemcsak kapós, olvasott írásaiban, hanem házassága meg­kötésekor is, életének ama jelentős, meg­ható pillanatában, szeretett Júliája s mások hallatára sem szégyellette volna hangoztatni, hirdetni inkább, mintsem születéshelyének vallani Kiskőröst, ha csakugyan ott szüle­tett volna ? Hiszen e városunk nem lehetett már akkor sem oly jelentéktelen, mint Beöthy vélte. De a Beöthy véleményét — persze okvetlen tudtán kívül — maga Ferenczy Zoltán cáfolja le, midőn nem a szégyenlésnek tulajdonítja Petőfi szülőföld­jére vonatkozó vallomását, hanem téves hiedelemnek: annak, hogy nem tudta, hol született s csupán azért tartotta szülőhelyé­nek Félegyházát, mivel oda már fűződtek emlékei. Még azt megértjük, hogy Attila nomád hunjai, (akiket Ammianus leírása szerint, soha semmi épület nem födött, hanem lóháton ülve-alva őgyelegtek két­kerekű szekereikkel együtt, rajtuk nejeikkel és gyermekeikkel) nem tudták illetőségük helyét; de, hogy Petőfi ne hallotta volna a szüleitől születése helyét és körülményeit, hanem magától kellett volna azt kitalálnia, sőt hiúságból akár el is tagadhatta: ez olyan hihetetlen, hogy evvel megnyugtató állásponthoz jutni nem lehet. Házassága kötésekor (1847 szeptember 8.) az illető egyházi személy sem jegyezte volna be az anyakönyvbe a „Származási és lakhelye“ rovatába a neve után Félegyházá­t, ha kétsége volt volna felőle. . Nem kevésbé jelentős következtetés vonható le Petőfi állításának igazolására ama két költeményéből, amelyekben szülő­földjéről szól. A „Szülőföldemen“ c. verse, melyet Félegyházán irt 25 éves korában, oly megható meleg érzést, oly igaz lelket tételez föl, aminő sem elcsavart, sem pedig bizonytalan forrásból nem fakadhatott; kis­gyermekkorának beletömörített emlékei oly megindítóan záródna a dajkája „Csere­bogár, sárga cserebogár“ dalának hallga­tása s álombaringató hatása említésével. Még azt sem hagyja említetlen, hogy nem bent a városban esett a születése, hanem annak a táján, t. i. a bugacmonostori pusztán, amint 1822 december 31-én éjjel Félegyházáról hazafelé tartottak Kiskőrösre. „Itt születtem én ezen a tájon, Az alföldi szép nagy rónaságon. Ez a város születésem helye. Mintha dajkám dalával van­ tele. Most is hallom e dalt, elhangzott bár: Cserebogár, sárga cserebogár..." Mint 5 éves gyermek ment el Félegy­házáról és 20 év múltával láthatta újra szülőföldjét, tehát 25 éves korában. Pedig, hogy mennyire óhajtott már eljutni oda, tanúsítja a „Kunság“ c. költeménye, melyet e vágya teljesedése után irt Pesten, ezzel kezdve : Hová szivem, lelkem mindig, mindenünnen ,vissza-visszavágyott. Újra láttam végre születésem földjét, a szép Kiskunságot. Én a „Szülőföldemen“ és a „Két ván­dor.. c. költeménye olvasásával nem bírok eltelni. Szinte a könnyezésig megindító, hatásukat el sem tudom képzelni másként, mint azon meggyőződésben, hogy a valóság tudata és átérzése fakasztotta életre őket. Magam is mintegy 50 év óta szolgálom a tudomány terjesztését és kutatását és e téren is mindig az igazság volt az irány­tűm. Ennek akarok most is szolgálatot tel­jesíteni eme Petőfi-kérdés fölvetésével azon adatok alapján, amelyek Petrovics fuvarosa fiának elbeszélése révén a „Kecskeméti Lapok“ egy kb. 35 év előtti számában voltak leközölve, majdnem úgy, mint az 1896 február 23.-i számban, csakhogy abban meg volt nevezve Petrovics fuvarosa is, egy izsáki ember, ha jól emlékszem, Nagy Zsigmond, aki később Kecskemétre költözött s az ő gyakori elbeszéléséből talált közlésre a K. L. I. számában, hogyan történt Petőfi Sándor születése Szilveszter éji 10—11 óra közt a félegyházi határban, miközben Petrovicsék a félegyházi mészár­szék-bérlet sikertelensége után késő este hazaindultak Kiskőrösre. E lapközlemény adatait én annak idején pontosan leírva közöltem­­. Ferenczy Zoltánnal, de még van némi reményem, hogy elő tudom ke­ríteni s akkor nem mulasztom el, a F. H. I. szerkesztősége számára megküldeni, oooooooooooooooooo­oa Összedugták a fejüket Prágában a kisantant vezető politikusai és közös tanácskozásuk után közleményt adtak ki. Ez a közlemény szoros összefüggésben áll azok­kal az eseményekkel, amelyeket Mac­Donald és Mussolini római találkozása indított meg. Ez a találkozás mindenképpen világesemény volt s ha a problémák bonyolultságánál fogva, amelyeket a megbeszélések érintettek, nem is hozta meg egészen a kívánt eredményeket, mégis valószí­nűleg jelentős fordulatot képez a világpolitikában. A revízió kérdése egész nyíltan napirendre ke­rült s az európai sajtó pro és kontra tárgyalja azóta is a revízió lehetőségeit, illetőleg igyekszik bebizonyítani annak a jelen pillanatban való te­­htetlenségét. Mondanunk sem kell, hogy a kisantant a revízió ellen foglalt állást s a prágai tanácsko­zásról kiadott közlemény is ezt hangsúlyozza. A közlemény egyik passzusa azt mondja, hogy má­sok birtokával sem közvetve, sem közvetlenül nem lehet rendelkezni. Tehát a leghatározottabb fenntartását jelentik ki olyan egyezmények eset­leges megkötése ellen, amelyek jogaikat és po­litikájukat érintik. Annak a nézetnek is kifeje­zést ad ez a közlemény, hogy a revíziós politika nem alkalmas a­­nemzetek megnyugtatására és a bizalom érzésének az erősítésére, pedig a köl­csönös együttműködésre csak ez ad módot. Egy pillanatig sem csodálkozunk a kisantant magatartásán, de volna egy-két megjegyzésünk ehhez a közleményhez. Szép dolog az, amikor valaki visszautasítja a mások birtokával való rendelkezést. Kérdjük azonban, hogy a kisantant által „megszerzett“ birtokok mióta tartoznak hozzá? Az olasz lapok közül a Tribunna, amely minden más jelentős olasz lappal egyetemben élesen visszautasítja a kisantant magatartását, helyesen állapítja meg, hogy a kisantant kapta, nem pedig szerezte határait és azokat a nép­szövetség alapokmányának 19. cikkelye alapján módosítás alá lehet venni. Ha a kisantant tilta­kozik állítólagos birtokainak megbolygatása ellen, mennyivel több joggal követeli Magyarország a

Next