Félegyházi Közlöny, 1921 (20. évfolyam, 1-53. szám)
1921-05-15 / 21. szám
XX. évfolyam. Kiskunfélegyháza, 1921. május hó 15 21-ik szára. • • TÁRSADALMI HETILAP Pünkösd napján. Aranyos sugárkévékben tűz alá a nap. Virágillattól, madárdaltól terhes a levegő. Zöld erdő, virágos mező, árnyékos berek, csacsogó patak mind-mind a természet nagyszerűségéről beszél. Az itthonmaradt kis harangok vidáman csengő szavára ünneplő köntösben,, ünnepi lelkületű emberek sietnek az Isten házába, hogy leróják hálájukat a nagy Alkotó előtt, aki oly sok széppel, temérdek jóval ajándékozta meg az ő lelkes híveit. Piros pünkösd napja van ma. A természet adományainak szentelt virág- és gyümölcsnapból származott ünneplés. A vallás összekötötte misztikus jelenségekkel, amelyeket csak látnoki szemek láttak, melyekben a hívek bizakodnak. Tüzes nyelvekről beszél a legenda, mely a magas egekből csapott alá, hogy világosságot hintsen szét azok között, akik nem tudták egymást megérteni. Világos tűzcsóvák száguldtak le a földre, hogy ily módon is-bizonyítsák Isten létezését, aki az emberek javulását és így javát akarja, aki megjutalmazza a jót, megbünteti a vétkezőt s mennyországot juttat azoknak, akiknek a földi élet csak szomorúsággal szolgálhatott. Fényes sugárkévékben tűz le ma is a nap. Ezzel szimbolizálja a tüzes nyelveket, melyek a társadalmi sötétségeket hivatottak eloszlatni. Mily nagy, mily hatalmas isteni ajándék lenne, ha a mai kor még mindig tartó lelki sötétségét valamelyik jóakaratú isteni gondviselés misztikus eszközökkel eloszlathatná! Mert bizony nemcsak a középkor ismerte azokat a megkülönböztetéseket, melyek szerint az Isten képére teremtett embereket különböztették meg. Nemcsak akkor voltak ismeretesek azok az ellentétek, amelyek a más társadalmi állást betöltők, a más hitvallásúak között fennforogtak. Ma, a huszadik században épen ott tartunk, hogy az emberek gyűlölik egymást, mert más vallásban születtek, mert az egyik urnak, a másik szegénynek született, mert az egyik nagyobb szellemi erőt nyert a természettől, mint a másik. Oh mily nagy szükség lenne most is egy újabb tüzes nyelvek eljövetelére, mily nagy szolgálatot tenne, ha eloszlatná azt a bábeli zűrzavart, mely a társadalmat megmételyezi. Soha jobban nem jönne, mint most, amikor kasztok, vallási különbségek szerint osztályozzák egymást az emberek, ahelyett, hogy testvéri együttérzésben forrnának össze és vállvetett erővel azon fáradoznának, hogy a mindenétől megfosztott országunkat mielőbb naggyá, hatalmassá tegyék. Ünnepi harangszó hívogatja a hívőket Isten házába, hogy ott könnyítsenek lelkük súlyos terhén. S bizonyos, hogy abban a szent percben, amikor az Úr színe elé járulnak, érzik magukban a javulási szándékot s akkor meg is fogadják, hogy emberi kishitűségükről a jövőben letesznek, de sajnos, az ünnep elmúltával eloszlik az ünnepi hangulat és senmibe foszlik mindama szép fogadkozás is, mit az ünnepi harangszó, az áhitatos templomi zsolozsma és a tömjén andalító illata váltott ki. Vajha ez a szép ünnep nemcsak szép gondolatokat, hanem azok követését is váltaná ki az emberekből. (-/-) Boldog és kellemes pünkösdi ünnepeket kívánunk lapunk t. olvasóinak. HÍREK. Rendkívüli közgyűlést tartott péntek délelőtt a Képviselőtestület. A város által rendelt 29 mázsa kékkőből a gazdák csak 5 mázsát jegyeztek, mely kilónkint 49 K. A tanács javaslatára a többit napi áron tetszés szerinti mennyiségben árusítják Schweiger Mór és Bakos Antal kereskedésében. Egyben a tanács felír az alispánhoz, járjon közbe, hogy a város kára visszatérhessék. A tisztviselőknek az állam által adott ruhakedvezményre személyenként 1000 K-t előlegezett, melyet 5 hónap alatt 200 K-ás részletekben fizetnek vissza. A Polgármester bejelentette, hogy e hó 17 éve rendkívüli közgyűlést hív össze és tudomására adta a képviselőtestületnek, hogy a vármegye sem hagyta jóvá, hogy a közgyűlések vasárnap tartassanak. Magyagyűlés. Pestvármegye törvényhatósági bizottsága e hó 19-én rendkívüli közgyűlést tart, mely után gróf Ráday Gedeon belügyminiszter tiszteletére díszebéd lesz az Országos Kaszinóban. Kecskeméten lesz a pénzügy igazgatósági kirendeltség. Kecskemét és városunk között szinte elkeseredett harc folyt a pénzügyigazgatósági kirendeltségért és a harcban Kecskemét győzött, mert Cjellért Ferenc mint tanácsos a héten tárgyalt Kecskemét vezetőségével és megegyezésre jutottak. A kirendeltséget az Óbester-házban helyezik el, amelynek belső részéhez új épületrészt toldanak. A berendezés felét az állam fedezi. A kirendeltség valószínűleg július 1-én kezdi meg működését. Ciszternita Repély: Kürésző hangzott el a múlt vasárnap a főutcán, a főgimnázium ifjúsága vonült ki a lövöldei sporttelepre, hol az érdeklődök hatalmas tömege várta őket. A nagyszerűen összeállított és még nagyszerűbben bemutatott műsor részletezésére helyszűke miatt nem térhetünk ki. Hisszük, hogy sem Zubek Mihály tornatanár, sem az ifjúság ambíciója nem törik le és a tanév befejezése előtt mégegyszer alkalmunk lesz látni az egészséges sportért lelkesedő ifjú gárdát. Nászd semmi, fogd meg jól. A pénzügyminiszter előtt járt küldöttség panaszára a pénzügyminiszter elrendelte, hogy az 1917. 18 és 19 évi hadinyereségadót egy hattagú bizottság 3 nap alatt vizsgálja felül és annyiban intézkedhet, hogy a kivetett összeg megmaradjon, legfeljebb az adótételeket megváltoztathatja. Jenovay Dezső, a bizottság elnöke azt a kijelentést tette, hogy a felülvizsgálásra nem 3 nap, de 3 hét sem elegendő, így lett a felülvizsgálásból semmi. A felszólamlási bizottság, mely 12 tagból áll, e hó végén tárgyalja a fellebbezéseket. Alpolgármesteri állás betöltése. Pestvármegye leírt a városhoz és elrendelte, hogy az alpolgármester állás mielőbbi betöltéséről gondoskodjon. Ideje is már. Túllőttek a célon. A költségvetés tárgyalása alkalmával a közgyűlés elhatározta, hogy a postán és vasúton érkező áruk után adót kell fizetni. Helyes, ha a képviselőtestület új jövedelmi forrásokkal csökkenti a város terheit, de csak a saját hatáskörében, mert a postán és vasútnál így nem lehet keresni. A határozatot megfellebbezték. Az ezresek kicserélése hétfőn kezdődött, de városunkban nincs rendszeres kicserélés, mivel az osztrák-magyar bankból még nem érkezett kellő mennyiségű pénz és így csak arra szorítkoznak, hogy a kifizetéseket új pénzzel eszközük. Hadikölcsön-kötvények nosztrifikálásának munkálatai már befejezést nyertek és e hét folyamán megkezdődik az elismervény alapján a kötvények visszaszolgáltatása. Különvonat Szentkutra. Pünkösd vasárnapján a szentkuti búcsú alkalmával külön személyvonat közlekedik. Indul Félegyházáról reggel 18 órakor, Szentkútról visszaindul délután 5 órakor. Misealapítványok elhelyezése. A közgyűlés elhatározta, hogy a misealapítványokat továbbra is a kegyuraság kezelje. A plébánosok megfellebbezték a közgyűlés határozatát, de a megye elutasította a fellebbezőket. Kérjünk új csendőrőrsöket. Alig egy pár hete, hogy Kecskemét határában négy új csendőrőrs felállítását határozták el és máris valóra vált. Nálunk csak a szentkuti csendőrőrs felállításához járult a közgyűlés, de ezzel is várni kell, mert fellebbezés alatt áll. Miért nem indítanak akciót a gazdák aziránt, hogy Csólyos, Fülöpjakab és Páka is csendőrőrsöt kapjon, amiáltal a közbiztonsági viszonyok javulnának, mert még sok gazember bujkál a kevésbbé ellenőrizhető nagy határban. Táncmulatság: Kiskunfélegyházi Gazdaifjak Pünkösd vasárnapján Fuchs János vendéglőjében (a Népbank régi helyén) a helybeli hadiárvák felsegélyezésére jótékonycélú táncmulatságot rendeznek. Olcsóbb a kenyérsütés. Legutóbbi számunkban téves információ alapján közöltük, hogy a kecskeméti pékek 60 fillérre szállították le a sütés díját. Valóság az, hogy 1 K 20 a sütésdíj. Annyit azonban elértünk, hogy azóta a mi pékjeink is 1 K 20 fillérért sütnek. • Rekvirálás költsége. A GOK kecskeméti kirendeltsége 60.000 koronát fizetett ki a városnak a legutóbbi gabonarekvirálás költségei címén. A nagy költség azt eredményezte, hogy a kiküldöttek 15 mázsa gabonát rekviráltak. Amikor a házigazda a tolvaj. Igen érdekes eset történt nálunk az elmúlt héten. A rendőrségen feljelentést tett egy helybeli lakos, hogy lakásáról élelmiszerek és egyéb kisebb dolgok rendszeresen tűnnek el. A detektívek figyelni kezdtek és a házigazdát tetten érték, amikor a lakó élelmiszereivel jól felpakkolva a lakásból kifelé indult. Az ügy a járásbíróságon folytatódik. Aki kényszerűségből lopott. E hó 10-én délben Molnár Dezső Holló Lajos utcai lakására egy idősebb ember tért be és vizet kért Később visszament és a konyhában nem látott senkit, mire 1130 kor. értékű ruhaneműt magához vett és odébb állt. A rendőrség még aznap elfogta Törteli János 50 éves magyarkanizsai napszámost, ki azzal mentegetődzött, hogy hetek óta nem kapott munkát, pénze elfogyott, kénytelen volt lopásra vetemedni. Kecskeméti kir. ügyészséghez kisérték. Anyaghalmaz miatt több hirünk és hirdetésünk kimaradt, amiért elnézést kérünk. * * _________„URÁNIA“ MOZGÓKÉPSZÍNHÁZ._________ Figyelem! Valamenyi vidéki várost megelőzve! Szenzációi Május hó 14-én szombaton, május hó 15 én, Pünkösdvasárnap és május hó 16-án, Pünkösdhétfőn Porzsolt Kálmán Budapesten csak 6 nap előtt bemutatott kiváló irredenta moziszkeccse: Ha megfunák a trombitát!