Kistenyésztők Lapja, 1977 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1977-01-01 / 1. szám

Illyés Gyula: Csendes óra HŐSÖKRŐL BESZÉLEK (Részlet) Mint mesebeli élet­forrás kiaszott vidék közepén, kietlen sorsa sivatagján az a szegénynek a tehén. Abból jó, ami jó: a tej, vaj — aranytej, örök valuta! Azon át jut sóhoz az asszony, egy kis füsthöz a ház ura, és irkához az unoka ... Dicsőség néked, drága állat, Egyiptom szentje, India védője, nem is forrás vagy te, eginél édesebb anya! Mint a római anyafarkas szobra alatt a két iker, úgy ült egy-egy család alattad jótorkú kisdedeivel, szemét rád úgy vetette fel. Dicsőség néked, tégy, jövendőnk áldást himbáló fellege, fehérvillámú, aki töltöd csuprunkat csordultig tele! Tehén, Egyetlen, Egy, Hatalmas! innen is úgy látlak: az ég a te négy hű lábadon nyugszik, annyi hő álom szállt feléd, annyit folyt rólad a beszéd. Mi lenne, ha elapadnának egyszer ezek a rózsaszín reménység-tömlők, e kis felhők sorsunk sötét mennyboltjain, hogyha hívebben, mint a bálvány kövét a pogány­ jászladat nem rakhatnák meg reggel-este szénával a pusztaiak? Egy, az ő istenük te vagy! Haza a magasban, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1972 HAJTSD KI, RÓZSÁM, AZ ÖKRÖKET... Hajtsd ki, rózsám, az ökröket, legeltesd meg szegényeket. Hajtsd ki, rózsám, az ökröket, legeltesd meg szegényeket. Tilalmasba ne hadd őket, mert elveszik a szűrödet. Tilalmasba ne hadd őket, mert elveszik a szűredet. Ha elveszik a szűredet, mivel takarsz be jengemet? Ha elveszik a szűrödet, mivel takarsz bé jengemet? Van nekem egy cifra bundám, avval takarlak bé rózsám. Van nekem egy cifra bundám, avval takarlak bé rózsám. ROMÁNIAI MAGYAR NÉPDALOK Kriterion kiadó, 1974 Petőfi Sándor: A PUSZTA TÉLEN Hej, mostan puszta ám igazán a puszta! Mert az az ősz olyan gondatlan rossz gazda, Amit a kikelet És a nyár gyűjtöget, Ez nagy könnyelműen mind elfecséreli. A sok kincsnek a tél csak hűlt helyét leli. Nincs ott kinn a juhnyáj méla kolompjával. Sem a pásztorlegény kesergő sípjával, S a dalos madarak Mind elnémultanak, Nem szól a harsogó haris a fű közül, Még csak egy kicsiny kis prücsök sem hegedűs. Mint befagyott tenger, olyan a sík határ, Alant röpül a nap, mint a fáradt madár, Vagy hogy rövidlátó Már öregkorától, S le kell hajolnia, hogy valamit lásson ... Így sem igen sokat lát a pusztaságon. Üres most a halászkunyhó és a csőszház. Csendesek a tanyák, a jószág­benn szénát; Mikor vályú elé Hajtják estefelé, Egy-egy bozontos bús tinó el-elbődül. Jobb szeretne inni kinn a tó vizébül. Leveles dohányát a béres leveszi A gerendáról, és a küszöbre teszi, Megvágja nagyjából. A csizma szárából Pipát húz ki, rátölt, és lomhán szipákol. S oda-odanéz: nem üres-e a jászol? De még a csárdák is ugyancsak hallgatnak. Csaplár és csaplárné nagyokat alkotnak, Mert a pince kulcsát Akár elhajítják, Senki sem fordítja feléjök a rudat. Hóval söpörték be a szelek az utat. Most uralkodnak a szelek, a viharok, Egyik fönn a jégben magasan kavarog. Másik alant nyargal Szikrázó haraggal, Szikrázik alatta a hó, mint a tűzkő, A harmadik velők birkózni szemközt jő. Alkonyat felé ha fáradtan elülnek, A rónára halvány ködök települnek, S csak félig mutatják A betyár alakját, Kit éjszi szállásra prüsszögve visz a ló ... Háta mögött farkas, feje fölött holló. Mint kiűzött király országa széléről, Visszapillant a nap a föld pereméről, Visszanéz még egyszer Mérges tekintettel, S mire elér szeme a túlsó határra, Leesik fejéről véres koronája. Pest, 1848 január PETŐFI SÁNDOR ÖSSZES KÖLTEMÉNYEI Szépirodalmi Könyvkiadó, 1972 31

Next