Kistenyésztők Lapja, 1978 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1978-04-01 / 4. szám

TÓTH ÁRPÁD: Április Április, április, bolondok hónapja! Szeretlek én téged, — a föld akkor kapja A langyos, csillogó, locsogó esőket, Melyeket hallgatni oly jó, s a szív éled. Április, április, — bolondok hónapja? Zöld füvét a csikó ropogva harapja, Zsenge reménységnek harmatozó füvét Harapja friss szájjal egész Emberiség. Nem vagyunk mi azért, nem és nem, bolondok, Hajoljatok reánk, derék új falombok, Az legyen a divat, áprilisi fényből, Szűrjetek ránk szép szűrt legényes reményből. TÓTH ÁRPÁD: VÁLOGATOTT VERSEK, SZÉPIRO­DALMI KÖNYVKIADÓ, 1977. ILLYÉS GYULA: Csendes óra CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY: A TAVASZ Az egész világ feléledt, S az elérkezett tavasznak örömére minden örvend: Csak az egy Vitéz nem örvend. Enyelegnek a juhnyájak, Tehenek, lovak futkosnak, Dancl a pacsirta s a pinty: Az egész berek homályja Zeneg édes énekekkel: Egyedül csak én kesergek, Ihol, a kinyílt mezőkben, Ligetekben, rétben, kerten Hiac­ntok illatoznak, Tulipánok ékesednek, Somolyognak a virágok, De mi kedvem a tavaszban, Ha az ő viráginál szebb Lili nem virít ölemben? CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY: VÁLOGATOTT VERSEK SZABÓ LŐRINC: BÁRÁNYFŰ Meg a bárányfű! — nem tudom mi a latin neve —: ruganyos, friss, puha sörény gyanánt ahol a ház előtt vagy a réten az ő sűrűje nőtt, az ő szép, tömött, aprólevelű fekete-zöld gubanca, gyönyörű icipici kis gyöngyökkel teli, ott majdnem biztos volt, hogy nem töki­­vérzi a lábat üveg, tüske, kő vagy épp rozsdás szeg. Gyors nyári eső után, mikor harsogva öblögött minden csatorna, de már kisütött szivárványt vetve az égre a nap, hogy ugráltam a sok újszülött patak tocspocsában kertben és udvaron, ma is érzem bokámon, talpamon a homokot, a langyos-nedveset, s ahogy csiklandoz, a bárányfüvet! SZABÓ LŐRINC: ÖSSZEGYŰJTÖTT VERSEK. SZÉP­IRODALMI KIADÓ, 1977. JUHÁSZ GYULA: ÁPRILIS BOLONDJA Benned születtem, édesbús, szeszélyes Tavaszi hónap, felleges derűs, Mikor a rétek lelke már fölérez S brekeg a vízben száz bús hegedűs. A Tisza partján ringatott a bölcsőm, Holdtölte volt — tavaszi anda hold — S ha szőke fényben az élét betöltőn A vizek népe mind nászdalt dalolt. Én hallgattam e furcsán bánatos dalt, Mely egyhangún szép és gyönyörbe olvad És sírva vígad, mint a honi ének. Mások világgá zengő zongoráját Én nem irigylem. A magad cigányát Lásd bennem, ó magyar, ki neked élek! JUHÁSZ GYULA: VÁLOGATOTT VERSEK. KOZMOSZ KÖNYVEK, 1976. VILÁGOMLAS Nem is magamat könnyezem, hogy meghalok. Inkább a házat Egresen, hogy velem porba rogy. Porba végképp és épp azért, hogy rég nem áll. Szétszedték jó húsz éve már békebeli tégláiért. Összeomlik a padlás, Azon belül bátyám birtoka, a galambház. Minden végleg megsemmisül, összedűl, szétrepül. ILLYÉS GYULA: KÜLÖNÖS TESTAMENTUM. SZÉP­IRODALMI KÖNYVKIADÓ, 1977. BABITS MIHÁLY: CSAK EGY KIS М [UNK]НЕ ... De jó ébredni fehér falak között madárszóra, ahogyan engem máma költött a hajnalóra. Nap néni oly szelíden mosolygott az ablakra éji viharnak könnyes emlékét szárogatva. De mint egy morcán kedélyes bátya vastag hangja mozdult be kintről az öreg templom morc harangja. Egy kicsi méh meg beszorult valahogy a szobába s az egész szoba most zeng, mint egy zsongó zeneláda. Szeretnék sírni: olyan szép minden! Korholj, bátya, miért veszett bangó figyelmem annyi csúnyaságra?! Mosolyogj, néne: Csak egy kis méhe szállt lelkembe , újra zeng lelkem — zsong, mintha örök hangszer lenne. BABITS MIHÁLY: ÖSSZEGYŰJTÖTT VERSEK. SZÉP­IRODALMI KIADÓ, 1977.

Next