Kistermelők Lapja, 2007 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2007-01-01 / 1. szám
5 November végén a Lurdy Házban megrendezett kisállat show-n nem panaszkodhattak az érdekességre, újdonságra vágyó állatbarátok. A sztyeppei törpelemmingtől a fehér mozaik hobbicsincsillákon át a törpekenguruig szinte minden, hazánkban fellelhető hobbiállatból állítottak ki, s aki akart, legtöbb esetben a szaporulatból vásárolhatott is. A show egyik sztárja a hazánkban kistenyésztőnél először szaporodott ausztrál dáma- vagy más néven törpekenguru volt. Hasonlóan sok érdeklődőt vonzott az a kiállító, aki saját, kézzel nevelt fehérbóbitás kakaduja mellett szfinx macskacsaládját is bemutatta. Ezeknek a macskáknak érdekességük, hogy bár szőrük alig van, mégis jól bírják a viszonylag alacsony hőmérsékletet. Nem úgy, mint a különféle pithonok, boák, melyek terráriumát a kiállítás alatt is fűtötték. Ízeltlábúakból sem volt hiány. Aki jókora afrikai ezerlábúra vágyott, annak lábanként (elméletileg) két forintot kellett fizetnie: 2000 forintba került ugyanis új lakótársa. A hobbigörénytartók szintén felsorakoztatták legújabb ritkaságaikat, így például a félangóra, angóra görények mellett láthattuk az első, már Magyarországon született koromfekete hobbigörényeket is. Igazi sokszínű családi program volt a kulturált kiállítás, ahol élőállatok mellett figyelemreméltó volt a szakkönyv-, felszerelés- és tápkínálat is. Dr. Tóth Zsigmond Angóragörény, törpekenguru, szkunk a Lurdy Házban Barátok, róka koma és a nyest Fehérbóbitás kakadu érdeklődése a nyakláncok iránt Prémtermelőből hobbiállattá lépett elő a szkunk cОcc О Mosómaci A törpekenguru hobbitartók körében újdonság hazánkban