Kistermelők Lapja, 2019 (63. évfolyam, 1-12. szám)
2019-04-01 / 4. szám
állattenyésztés bályos ENAR füljelző legyen! Praktikus dolog (bár a jogszabályi kötelezettségeket nem helyettesíti), ha az egyik krotália hiányzik, akkor kézzel írt füljelzőt helyezzünk be. Javaslom, hogy a gulyák közt járva mindig jegyezzük fel a hiányzó füljelzőket, s azonnal rendeljük meg a pótlást. A legelőn és a technikai berendezéseken elvégzett feladatok_ ____ Amennyiben valamilyen jogszabály nem tiltja, akkor tavasz elején (mihelyt rá lehet menni a legelőkre) végezzük el legelőinken a rétboronálást. Ezzel nem csupán a vakondtúrásokat, rosszabb esetben a vaddisznótúrásokat és a kiszáradt tehénlepényeket terítjük el, hanem levegőztetjük a talajt, és kissé megtépkedjük a növényzet gyökérzetét is. Ezért nem elegendő csak simítózni a legelőket. A meglevegőztetett talaj gyorsabban melegszik, könnyebben befogadja a csapadékot, és gyorsabban éled a talajélet a téli álomból. Ha szükséges (szélsőségesen csapadékos időjárás, előző évek fertőzési tapasztalata), a legelőterületünk vizsgálatát is el kell végeztetni, a paraziták okozta nagyobb mértékű termeléskiesés megelőzése érdekében. Még időben nézzük át a legeltetéshez szükséges technika állapotát. Jók-e az akkumulátorok (felveszi-e a töltést), működőképesek-e az adapterek, ha vizet szivattyúzunk, akkor működnek-e a szivattyúk és az aggregátorok. Amennyiben fix villanypásztor-rendszert (legelőkertet) használunk, akkor járjuk körbe nincs-e valahol rongálódás. Ellenőrizzük az itatóvályúk állapotát, ha szükséges, akkor javítsuk ki a hibákat, állítsuk össze a szerelvényeket (tömlő, bilincs, tömítés stb.), mert nincs annál bosszantóbb, amikor ilyen aprónak tűnő dolgok miatt akadozik a „gépezet”. Gulyák összeállítása Nem hiszem, hogy bárki ad hoc állítja össze a gulyáit, és nyilván mindenkinek megvan a maga jól bevált receptje, de talán tudok valami hasznosat javasolni. Azt, hogy hány gulyát tudunk/akarunk összeállítani, alapvetően meghatározza rendelkezésre álló legelőterületünk nagysága, elhelyezkedése. Amennyiben lehetőségünk van rá, 100 egyednél nagyobb gulyát ne alakítsunk ki, mert az - véleményem szerint - már nem átlátható (első tehén, friss borjas tehén és borja, üzekedő egyedek). Természetes fedeztetés esetén egy tenyészbikához a beosztható egyedek száma ne haladja meg a 50-et. Fiatal bika esetén jobban járunk, ha ezt a számot 30 egyedben maximalizáljuk. Ezek a számok természetesen a potenciálisan vemhesítendő egyedekre vonatkoznak. Szabad pároztatás helyett (több bika van egyidejűleg a gulyán) inkább javaslom a háremszerű pároztatást (1 tenyészbika/gulya), így genetikai vizsgálat nélkül is tudjuk, hogy ki az apa. Ha sok a vemhesítendő üszőnk, akkor célszerű kicsit ütemezni őket, hogy kissé elhúzzuk a termékenyítést, s ezáltal az üszőelléseket is. Ennek az az értelme, hogy az ellési szezonban elosztva legyenek üszőellések, s nem 1-2 alkalommal halmozottan jelentkezik az esetleges probléma. Arra azonban törekedjünk, hogy az üszőket még a teleltetés ideje alatt ellessük le, így nagyobb figyelmet tudunk, mind az elléskor, mind a borjúnevelés kezdeti szakaszán fordítani rájuk. Üres tehenek és vemhesítendő üszők: velük célszerű kezdeni a legeltetést és a termékenyítési időszakot is. Ezek a potenciálisan legkönnyebben vemhesítendő egyedek, náluk nincs az ivarzásban/megtermékenyülésben hátráltató tényező. Ha van előző évről bundában hagyott legelő, akkor ott már kicsit korábban kezdhetünk is velük. Ott, ahol nem egy gulyát legeltetnek, a kihajtásig leellett teheneket és a kihajtáskor még vemheseket válasszuk ketté. Nem kell megosztanunk a figyelmünket, hisz egyik gulyánál az elléseket, míg a másiknál az üzekedést figyeljük. Ha a kihajtásig keellett tehenek több gulyába kerülnek, akkor célszerű az idősebb és a fiatalabb borjakat külön-külön gulyába tenni, így választáskor nem kell minden gulyába választani, s a borjak külön abrakolása is könnyebben megoldható. Bármekkora is legyen az állományunk, az előző évi üszőket mindenképp külön legeltessük a tehéngulyától. Nem pusztán azért, mert a tehenek zavarhatják a növendékeket, hanem azért, hogy nehogy újra elkezdjenek szopni az üszők. Kihajtáskor____ A legelőre történő kihajtás általában együtt jár egy drasztikus takarmányváltással is. Annak érdekében, hogy minél kisebb legyen az állománynál fellépő törés, érdemes néhány praktikus dolgot elvégeznünk. Először késő délelőtti órán hajtsunk ki, mert ekkor a reggeli etetés miatt, nem fog mohón legelni a jószág, s a reggeli harmat sem fokozza tovább a takarmány magas nedvességtartalmát. Kihajtás előtt lehetőleg szénával jól „tömjük ki” őket, így a zsengefű kevésbé „hajtja” meg a jószágot. Ha a technológiánk lehetőséget ad rá (éjszakai szállásról hajtunk ki minden reggel), akkor néhány napos átmenettel szoktassuk hozzá állatainkat (bendőjüket) az új takarmányhoz, ha erre nincs mód (a jószág éjjel-nappal a legelőn tartózkodik), akkor kezdetben praktikus szénát (vagy szalmát) etetni, s úgy célszerű megoldani a legelő szakaszolását, hogy a kiadagolt szénát mindenképp elfogyassza a jószág. Praktikus dolog ősszel úgy beosztani a legelőket, hogy bundában hagyjuk a füvet ott, ahol tavasszal kezdjük a legeltetést (néhány napra való területet), így kihajtáskor a friss fű legelése közben a magas szárazanyag-tartalmú (bár gyenge minőségű) avas füvet is elfogyasztja az állat, ezzel csökkenthetjük a friss fű hashajtó hatását. Kovács-Mesterházy Zoltán KISTERMELŐK LAPJAI ~1 2019. APRIUSl /