Kistermelők Lapja, 2019 (63. évfolyam, 1-12. szám)

2019-04-01 / 4. szám

állattenyésztés bályos ENAR füljelző legyen! Praktikus dolog (bár a jogsza­bályi kötelezettségeket nem he­lyettesíti), ha az egyik krotália hiányzik, akkor kézzel írt füljel­zőt helyezzünk be. Javaslom, hogy a gulyák közt járva mindig jegyezzük fel a hiányzó füljelző­ket, s azonnal rendeljük meg a pótlást. A legelőn és a technikai berendezéseken elvégzett feladatok_ ____ Amennyiben valamilyen jogsza­bály nem tiltja, akkor tavasz ele­jén (mihelyt rá lehet menni a le­gelőkre) végezzük el legelőin­ken a rétboronálást. Ezzel nem csupán a vakondtúrásokat, rosszabb esetben a vaddisznó­túrásokat és a kiszáradt tehén­lepényeket terítjük el, hanem le­vegőztetjük a talajt, és kissé megtépkedjük a növényzet gyö­kérzetét is. Ezért nem elegendő csak simítózni a legelőket. A meglevegőztetett talaj gyorsab­ban melegszik, könnyebben be­fogadja a csapadékot, és gyor­sabban éled a talajélet a téli álomból. Ha szükséges (szélsősége­sen csapadékos időjárás, előző évek fertőzési tapasztalata), a legelőterületünk vizsgálatát is el kell végeztetni, a paraziták okozta nagyobb mértékű terme­léskiesés megelőzése érdeké­ben. Még időben nézzük át a le­geltetéshez szükséges techni­ka állapotát. Jók-e az akkumu­látorok (felveszi-e a töltést), működőképesek-e az adapte­rek, ha vizet szivattyúzunk, ak­kor működnek-e a szivattyúk és az aggregátorok. Amennyiben fix villanypásztor-rendszert (le­gelőkertet) használunk, akkor járjuk körbe nincs-e valahol ron­gálódás. Ellenőrizzük az itatóvályúk állapotát, ha szükséges, akkor javítsuk ki a hibákat, állítsuk össze a szerelvényeket (tömlő, bilincs, tömítés stb.), mert nincs annál bosszantóbb, amikor ilyen aprónak tűnő dolgok miatt akadozik a „gépezet”. Gulyák összeállítása Nem hiszem, hogy bárki ad hoc állítja össze a gulyáit, és nyilván mindenkinek megvan a maga jól bevált receptje, de talán tu­dok valami hasznosat javasolni. Azt, hogy hány gulyát tu­­dunk/akarunk összeállítani, alapvetően meghatározza rendelkezésre álló legelőterüle­­­tünk nagysága, elhelyezkedé­se. Amennyiben lehetőségünk van rá, 100 egyednél nagyobb gulyát ne alakítsunk ki, mert az - véleményem szerint - már nem átlátható (első tehén, friss borjas tehén és borja, üzekedő egyedek). Természetes fedeztetés ese­tén egy tenyészbikához a be­osztható egyedek száma ne ha­ladja meg a 50-et. Fiatal bika esetén jobban járunk, ha ezt a számot 30 egyedben maximali­záljuk. Ezek a számok termé­szetesen a potenciálisan vem­­hesítendő egyedekre vonatkoz­nak. Szabad pároztatás helyett (több bika van egyidejűleg a gu­lyán) inkább javaslom a hárem­szerű pároztatást (1 tenyészbi­­ka/gulya), így genetikai vizsgá­lat nélkül is tudjuk, hogy ki az apa. Ha sok a vemhesítendő üszőnk, akkor célszerű kicsit ütemezni őket, hogy kissé el­húzzuk a termékenyítést, s ez­által az üszőelléseket is. Ennek az az értelme, hogy az ellési szezonban elosztva legyenek üszőellések, s nem 1-2 alka­lommal halmozottan jelentkezik az esetleges probléma. Arra azonban törekedjünk, hogy az üszőket még a teleltetés ideje alatt ellessük le, így nagyobb fi­gyelmet tudunk, mind az ellés­­kor, mind a borjúnevelés kezde­ti szakaszán fordítani rájuk. Üres tehenek és vemhesí­tendő üszők: velük célszerű kezdeni a legeltetést és a ter­mékenyítési időszakot is. Ezek a potenciálisan legkönnyebben vemhesítendő egyedek, náluk nincs az ivarzásban/megtermé­­kenyülésben hátráltató ténye­ző. Ha van előző évről bundá­ban hagyott legelő, akkor ott már kicsit korábban kezdhetünk is velük. Ott, ahol nem egy gulyát le­geltetnek, a kihajtásig leellett teheneket és a kihajtáskor még vemheseket válasszuk ketté. Nem kell megosztanunk a fi­gyelmünket, hisz egyik gulyánál az elléseket, míg a másiknál az üzekedést figyeljük. Ha a kihajtásig keellett tehe­nek több gulyába kerülnek, ak­kor célszerű az idősebb és a fi­atalabb borjakat külön-külön gulyába tenni, így választáskor nem kell minden gulyába vá­lasztani, s a borjak külön abra­kolása is könnyebben megold­ható. Bármekkora is legyen az ál­lományunk, az előző évi üsző­ket mindenképp külön legeltes­sük a tehéngulyától. Nem pusz­tán azért, mert a tehenek zavar­hatják a növendékeket, hanem azért, hogy nehogy újra elkezd­jenek szopni az üszők. Kihajtáskor____ A legelőre történő kihajtás álta­lában együtt jár egy drasztikus takarmányváltással is. Annak érdekében, hogy minél kisebb legyen az állománynál fellépő törés, érdemes néhány prakti­kus dolgot elvégeznünk. Először késő délelőtti órán hajtsunk ki, mert ekkor a reggeli etetés miatt, nem fog mohón le­gelni a jószág, s a reggeli har­mat sem fokozza tovább a ta­karmány magas nedvességtar­talmát. Kihajtás előtt lehetőleg szénával jól „tömjük ki” őket, így a zsenge­fű kevésbé „hajtja” meg a jószágot. Ha a technoló­giánk lehetőséget ad rá (éjsza­kai szállásról hajtunk ki minden reggel), akkor néhány napos át­menettel szoktassuk hozzá ál­latainkat (bendőjüket) az új ta­karmányhoz, ha erre nincs mód (a jószág éjjel-nappal a legelőn tartózkodik), akkor kezdetben praktikus szénát (vagy szalmát) etetni, s úgy célszerű megolda­ni a legelő szakaszolását, hogy a kiadagolt szénát mindenképp elfogyassza a jószág. Praktikus dolog ősszel úgy beosztani a legelőket, hogy bundában hagyjuk a füvet ott, ahol tavasszal kezdjük a legel­tetést (néhány napra való terü­letet), így kihajtáskor a friss fű legelése közben a magas szá­razanyag-tartalmú (bár gyenge minőségű) avas füvet is elfo­gyasztja az állat, ezzel csök­kenthetjük a friss fű hashajtó hatását. Kovács-Mesterházy Zoltán KISTERMELŐK LAPJAI ~1 2019. APRIUSl /

Next