Állami Bessenyei gimnázium, Kisvárda, 1921

á­ rat a tanulmányi anyag elsajátítására. A tanári kar mindent elkövetett arra nézve, hogy fáradhatatlan buzgalommal és in­tenzív tanítással minél kielégítőbb eredményt érjen el, de ebbeli fáradozásában, a szülői ház részéről vajmi kevés támo­gatásra talált. Legtöbb szülő lanyhán vagy egyáltalán nem őrzi ellen a tanulók iskolán kívül töltött idejét. A sok elkésés, utcán tartózkodás, a gyakori mozgószínház látogatás, a sokszor indo­kolatlan óramulasztás mind a szülői ház felelősségére történik. Reméljük azonban, hogy jun. Il­iki szülői értekezleten megtárgyalt s a jelenvoltak osztatlan helyeslésével elfogadott módozatok mellett, biztosíthatjuk az iskola és a szülői ház állandó és harmonikus együttműködését, a­minek üdvös hatása az ifjúság nevelésében s tanulmányi előmenetelében nem fog elmaradni. A testi nevelés ez idén is még szűk keretek közé szorult, mert nem volt rendes, berendezett tornatermünk. A téli hóna­pokban a tornaórák egy ideiglenes helyiségben tartottak, a melegebb idő beálltával kint az intézet játszóterén; ugyanitt folytak le a játékdélutánok is. Most, a tanév végére megkaptuk a szükséges tornafelszerelést, de nem tudjuk használni, mert a tornaterem még befejezetlen. A sok gátló körülmény ellenére is a testi nevelés terén kielégítő eredményt értünk el, aminek tanuló ifjúságunk ékesen szóló bizonyságát adta a jún. 15-iki tornaünnepélyünkön. Egészségi állapot. A tanári kar és a tanuló ifjúság egész­ségi állapota a tanév folyamán nem volt kedvező s ennek egyedüli oka az intézeti épület befejezetlen volta, mely ezidő­­szerint a hygienikus követelményeknek semmiképen sem felel meg. Súlyosabb kimenetelű vagy ragályos betegségek nem for­dultak ugyan elő, de kisebb-nagyobb fokú hűlésből származó megbetegedések, a hosszú tél folyamán, napirenden voltak. Ez, a rosszul záró ablakok és a vakolatlan falak miatt semmi­kép ki nem sűthető tantermekben való tanításnak, az erősen léghuzatos folyosókon való járás­kelésnek csak természetes kö­vetkezménye. Azért a tanári kar és a tanuló ifjúság testi épsé­gének és egészségének megóvása érdekében ki kell e helyt jelentenem, hogy hasonló körülmények között, itt a jövőben normális iskolai munkára nem vállalkozhatunk. Az isteni Gond­viselés különös kegyének köszönhetjük, hogy idáig nagyobb bajok nem fordultak elő.

Next