Állami Bessenyei gimnázium, Kisvárda, 1930
Dehát mit is tett ő tulajdonképen? Talán valami nagy, örökbecsű alkotásokat hagyott maga után ? Hiszen ha végig nézzük legkiválóbb munkáit : Iréné, Kérők, Csalódások, Eprészleány, Mohács és a többiek, azt találjuk, hogy ha egy-kettő ma is él még ugyan belőlük s szívesen el-elgyönyörködünk bennük, mégis az azóta lefolyt és hétmértföldes csizmákkal rohanó évszázad bizony maga mögött hagyta őket és talán egyetlen alkotás sincs, mely fölött az elmúlás szelleme meg ne suhintotta volna pusztító kaszáját. Egyiknek nyelvét érzi döcögősnek fülünk, s itt is ott is talál egy-egy ósdi, túlélt kifejezést, másiknak külső formája ódivatú, a harmadiknak meséje érdektelen s meseszövése kezdetleges. Bizony a mai kor, a huszadik század számára nem egyebek ezek már, mint értékes ereklyék az első modern magyar író műveiből. Örökbecsű értéke nem is ezekben van, hanem új utakat törő munkásságának egyetemességében és hatásában. Előtte csupa fejetlenség, széthúzás, szegénység s az elszigetelten álló tehetségek nem érvényesülhető szózata, utána rend, megszervezettség s a tehetségek biztos révbefutása. Hogy csak egy példát hozzak fel, milyen szegényen bolyong s hal meg előtte a balszerencsével s a társadalom nemtörődömségével küzdve az őseredeti tehetségű Csokonai V. Mihály s micsoda fejedelmi disz és méltóság övezi utána az ő iskolájából legnagyobbá lett Vörösmarty Mihályt, a költők fejedelmét. Mindez az ő szervező agitátori munkájának az eredménye. Örökbecsű értéke épen ebben és nem írói munkásságában keresendő. Talán 3 pontban lehetne röviden összefoglalni munkásságának eredményét és lényegét. 1. Ö kezdeményezte azt a mozgalmat, amely megszilárdította és tudatossá tette először az irodalomban, aztán a magyarság egész egyetemében a nemzeti eszme gondolatát. 2. Ö teremtett először magyar irodalmi életet és középpontot s nevelt olvasó közönséget. 3. Ö tette a színpadot magyarrá, népszerűvé s a nemzeti élet számára értékes tényezővé. Tulajdonképen az a mozgalom, amelyet Kisfaludy Károly kezdeményezett, nem is volt teljesen új. Hiszen megértették azt előtte már a franciás írók is, hogy csak nyelvében élhet a nemzet s hogy a nemzeti műveltség megalapozása csak az irodalom által lehetséges. A nyelvet, mely az irodalomnak legfőbb eszköze, akarták kiművelni Kazinczy és társai is, de szellemben idegen minták után haladva akarták megvetni az újkori magyar műveltség alapjait. Bennük ilyenformán a nemzeti szellem nem volt eléggé erős arra, hogy alakítólag hasson, viszont azokból, akik