Klió - Történelmi szemléző folyóirat, 2010 (19. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 4. szám - KÖZÉPKOR ÉS KORA-ÚJKOR - Barabás Gábor: Jochen Johrendt-Harald Müller (szerk.): Központok és perifériák a középkori egyházban. Tanulmányok egy régi kérdés új megvilágításához
Jochen Johrendt (Kivételes eset az ajtók előtt: Kalábria és a pápaság) Kalábria és a pápaság kapcsolatát vizsgálta a pápai oklevelek, pápai utazások, legátusi megbízások, delegációk és a különböző felszentelések kezelése által. A dél-itáliai helyzet különlegessége, hogy egy Itáliában lévő terület a földrajzi távolság ellenére mégis „messze” volt Rómától, a terület heterogenitása pedig erősítette a széttagoltságot. A görög, bizánci, az arab és a normann hagyományok miatt egészen másképp kellett a pápáknak a területhez viszonyulniuk, mint például a komoly hagyományokkal rendelkező Milánó esetében, vagyis tulajdonképpen egy új rendszert kellett létrehozniuk, ahogyan azt a különböző példákkal, köztük a püspöki hivatalok kezelésével Jahrendt szemléltette. A következő tanulmányban Rainer Muraurer (Egyházi bíráskodás és az új jog recepciója a Salzburgi Érsekségben a XII. században a Salzburgi Érsekség területén vizsgálta meg az egyházi bíráskodás működését, különös tekintettel az ítélkezési gyakorlatra, a tartományi és kisebb zsinatokra, illetve az érsek bírói működésére. Természetesen nem hagyva figyelmen kívül a pápai kiküldött bírók és más megbízottak működését, illetve az új jogi fogalmak és terminológiák elterjedését sem. Stefan Weiß kutatásában (Pápa és kancellár. A pápaság és a kölni érsek a XII. században) a pápai bíborosi kollégium megfelelőjét kereste a Német- Római Birodalomban, és a birodalmi egyház szerkezetében találta meg a keresett párt, a Kölni érsekség példáját kiemelve. A kölni érsekek, akik mellette az itáliai kancellári címet is viselték hamar elkezdték követni a pápai szokások mintáit, amit különböző intézkedéseik is bizonyítottak. A római befolyás leginkább 1122 és 1159 között volt domináns. Rolf Grosse cikkében (A francia egyház és a Kúria a XII. században) Franciaország egyházát mutatja be, vagyis azt a területet, amely a XII. században valószínűleg leginkább pápai befolyás alatt állt a kötetben érintett területek közül. Különösen jelentős, hogy a francia klérus a XII. század eleje óta (1107-től) az egyik legfontosabb támogatója volt a pápai elképzeléseknek. Sőt, francia pápa, II. Callixtus ült Szent Péter trónján ebben az időben, számtalan klerikust képeztek Franciaországban, és a pápák Itálián kívüli utazásai legtöbbször szintén ide vezettek. A kapcsolatok jelentőségét mennyiségileg bizonyítja az oklevelek száma, vagyis az, hogy az időszak pápai okleveleinek majd’ egyharmadát franciaországi címzett számára állították ki. Természetesen ebben a tanulmányban is foglalkozott a szerző a kapcsolatok egyik legfontosabb gyakorlati aspektusával, vagyis a legátusok, a küldött bírók és az egyházi jog kérdésével. 92