Középiskolai Matematikai Lapok 38. (1969, 1-5. szám)
1969-01-01 / 1. szám
75 éve indult útjára a „Középiskolai Mathematikai Lapok” Minden számunk borítólapjának belső oldalán olvassuk: ALAPÍTOTTA: ARANY DÁNIEL 1881-BEN Olvassuk és keveset gondolunk arra, mennyi remény és remegés kísérte ezt a biztosnak egyáltalán nem mondható siker elé néző vállalkozást. A nagy alakú, vékony füzet címlapján a mai szemnek már kissé szokatlan betűvel valóban ez áll: „Első évfolyam” és alul: „Győr, 1894.” Továbblapozva az első fejlécen viszont ez olvasható: „1. évfolyam. — Mutatványszám. Győr, 1893. December 1-én.” És csak ezt követi az 1. évfolyam 1—6. száma. A második évfolyam — már olyan alakban, mint a mostani lapé is — 1894. szeptemberében indul el és július, augusztus kivételével minden hónapban megjelenik. „Anyagi siker nem koronázta ugyan vállalatunkat, de az erkölcsi siker teljesnek mondható, ...” vallja az első szám címoldalán az előfizetési felhívás, majd: „Ily nagy sikertől felbátorodva elhatároztuk, hogy a »Középiskolai Mathematikai Lapok« második évfolyamát megindítjuk.” 1 1