Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok, 1997 (47. évfolyam, 1-9. szám)

1997-01-01 / 1. szám

A valószínűségszámítás meg az újságárusítás művészete Tanulságos történet készletezési problémákról A. Kaufmann és R. Faure nyomán 1. Az újságárusítás nehézségei Három fiatal fiú egy szép napon elhatározta, hogy a saját kezébe veszi életének, de legalábbis anyagi ügyeinek irányítását. Napokig járták a várost, keresve ötletük megvaló­sításának minél jobb, biztosabb és vonzóbb módját. Miután a milliomossá válás receptjét nem sikerült fellelniük, a lehetőségek mérlegelése után úgy döntöttek, újságárusítással próbálkoznak. Az egyik népszerű napilapot akarták árulni, a város három forgalmas pontján. El­képzeléseik szerint mindhárom helyen nagyjából percenként lehet eladni egy-egy újságot, ha tehát napi négy órát árul mindegyikük, ez 720 példányt jelent. A kiadótól 30 Ft-ért lehet beszerezni a lapot, s 40 Ft-ért adhatják a vásárlóknak. Az esetleges el nem adott példányokat ugyan csak 10 Ft-ért veszik vissza, de ez nemigen aggasztotta hőseinket: ők úgy gondolták, mindent el tudnak adni, és így napi 7200 Ft haszonra tehetnek szert. Azon nyomban siettek is a nyomdába, beszerezni a szükséges mennyiséget. Az első napon azonban keserű csalódás érte őket: hiába álltak késő estig standjaikon, 450-nél több újságot nem sikerült eladniuk, s így a 7200 Ft-os bevétel helyett - a más­nap visszaváltott maradékot is beleszámolva - 900 Ft-os hiánnyal zárták a napot. Nem mondhatnánk, hogy töretlen lelkesedéssel, de azért másnap újra próbálkoztak, okulva az első napból, már csak 450 példánnyal. Második napjuk így lényegesen jobban sikerült, nemcsak mindent eladtak s így 4500 Ft hasznuk keletkezett, de több tucat potenciális vásárló volt kénytelen lap nélkül távozni standjaikról. Ezen nekibuzdulva harmadnap több lapot vásároltak, ez is mind elfogyott, majd még többet, ebből viszont megint megmaradt nem kis része. Hasonló hullámhegyek és hullámvölgyek jellemezték az elkövetkező napokat is, míg az egyik este el nem határozták, hogy elkészítik és komolyan tanulmányozzák eddigi munkájuk mérlegét. Ennek első eredménye látható az 1. táblázatban: a lehetséges nye­reségek összesítése, 100 példányonként tüntetve föl mind a vásárlás, mind a kereslet szintjeit. Mivel 400-nál kevesebb és 700-nál több újságot sohasem adtak el, így csak a 400 és 700 közti értékek szerepelnek. ~~7~гтт—^kereslet vásárlás TM—­400 500 600 700 400 4000 4000 4000 4000 500 2000 5000 5000 5000 6000 3000 6000 6000 700­­2000 1000 4000 7000 I. táblázat. A bevételek a kereslet és a vásárlás szintjei szerint 1

Next