Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok, 2003 (53. évfolyam, 1-9. szám)
2003-01-01 / 1. szám
Az oktatói munka sikere kettőn múlik Beszélgetés a Rátz tanár úr életműdíjas Reiman Istvánnal A fiatalabb korosztály Önt tanárként és szerzőként ismeri, de az élete történetéről talán kevesebbet tud. Elmondom röviden, hogyan történt az életem. Füleken születtem 1927-ben. Fülek a trianoni békekötés óta Csehszlovákiához tartozott, 1938-ban Magyarországhoz csatolták. 1937-ben kezdtem el gimnáziumi tanulmányaimat a losonci gimnáziumban. Ez egy nyolcosztályos gimnázium volt, tehát négy elemi után kerültem a gimnáziumba. Nyolcadikos gimnazista voltam, amikor 1944 novemberében behívtak bennünket katonának a gimnáziumból. Éppen a komplex számok n-edik gyökét tanították. A tanáromnak az volt az utolsó szava, amit abban a gimnáziumban hallottam, hogy „ha n egyenlő fc-val” (ez az az eset, amikor a gyökök újból elkezdenek ismétlődni, az volt az a pillanat, amikor bejöttek és közölték, hogy el kell menni. A háború eseményeit nem akarom részletezni, azok nagyon kellemetlenek voltak. Tény az, hogy szovjet hadifogsággal fejeztem be, és onnan 1948 májusában tértem haza. Kicsit hosszú volt ez a szünet - fél év háború, három év hadifogság. A nyolcadik gimnáziumi osztályt a szentgotthárdi iskolaszanatóriumban fejeztem be, 1949-ben érettségiztem. 1949-től 1953-ig az ELTE-n tanultam, illetve 1949-ben még Pázmány Péter Tudományegyetem volt a neve, csak később változtatták meg - mialatt én ott voltam - Eötvös Loránd Tudományegyetemre. Éppen most lesz 50 éve, hogy matematika-fizika szakos diplomát kaptam. - Tehát nem kutató, hanem tanár szakos diplomát? Igen, matematika-fizika tanár szakot végeztem. Egyébként az volt az első évfolyam, amikor úgynevezett alkalmazott matematika szak is indult, akkor vált ki a tanárszakból. Már azért sem választottam az alkalmazott matematika szakot, mert amikor beiratkoztam, akkor halvány sejtelmem sem volt arról, hogy mi a matematika. Szerettem az iskolai matematikát, és hát egyetlen megélhetési lehetőségem tulajdonképpen az volt, hogy beiratkozom egyetemre, mert teljesen egyedül voltam akkor itt Magyarországon. Azért kezdtem el egyetemre járni, hogy megéljek. Ez akkor jellemző volt. Az egyetemeket felfele fejlesztették, és kellettek hallgatók. Nem voltunk bőségesen ellátva, de megvolt a szállásunk és az étkezésünk, ami egy embernek tökéletesen elég. Amikor 1953-ban befejeztem az egyetemet, akkor mindjárt bekerültem az ELTE Matematikai Intézetébe. Tanársegédként, majd adjunktusként dolgoztam egészen 1970-ig, amikor átmentem a Műszaki Egyetem Gépészkarának a geometria tanszékére. Ott később docens, majd 1986-tól 1992-ig tanszékvezető voltam. 1997-ben mentem nyugdíjba. 2 Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok, 2003/1