Komárom Megyei Dolgozók Lapja, 1955. június (10. évfolyam, 44-52. szám)

1955-06-08 / 46. szám

6 KÖSZÖNTJÜK NEVELŐINKET A negyedik pedagógusnap alkalmából szeretettel köszönt­jük tanítóinkat, akik egész évben azért harcoltak, hogy tudásunkat bővítsék, hogy a jövő nemzedék okos és művelt legyen és hogy folytathassa a nagy munkát, a szocializmus építését. Nevelőink fáradságát csak tanulással tudjuk meghá­lálni és ezért a pedagógus­­napon megfogadjuk, hogy szép virágcsokrok mellé igaz és a őszinte ígéreteinket helyezzük el, hogy jól fogunk tanulni és tanácsaikat megtartjuk. A IV. pedagógusnapon az or­szág minden úttörője hálával és szeretettel gondol nevelő­jére. GÁBOS JOLÁN, VII­I. Petőfi S. Isk. Én, a Petőfi Sándor iskola VI. osztályába járok és szere­tettel köszöntöm nevelőimet a pedagógusnapon. Mi tudjuk, hogy tanítóink mutatják meg az egyenes utat, az igazság út­ját. Ha kikerülünk az iskolá­ból és pályát választunk, me­lyen becsülettel dolgozunk, rágondolunk jó nevelőinkre, akik egykor tanítottak ben­nünket. Ezen a napon mindig eszünkbe fog jutni, hogy ne­velőink mennyit fáradoztak értünk és milyen sok jót tet­tek velünk. Szeretettel köszöntöm a ne­velőket és kívánom, hogy sok­sok lelkes pajtást neveljenek a hazának! KUNGL ZSUZSA, Vi­a. Petőfi S. isk. Nehéz szavakba önteni azt a sok szépet, amit el szeretnék mondani ezen a napon. A sok szép gondolat, amely bennem él, mind mind szeretetről beszél és élő virággal nyújtom át azt a hálacsokr­ot tanárainknak, akik­nek áldozatos munkája árán ser­dülünk, mi, a­ki­ írni-olvasni nem tudó diákból érett felnőtté. Az ő jó munkájuk szabja meg a mi bol­dog életünk alapjait és sem most, sem a jövőben nem fogok elfe­ledkezni arról, hogy ezen a na­pon köszöntsem őket, akik el­halmoztak szeretetükkel és akik tudással vérteztek fel, hogy le tudtam írni e sorokat, hogy ol­vashatok szép történeteket, hogy sok tudományban jártas leszek és akik tanításából szerzett is­meretekkel felvértezve állom meg majd helyemet az élet to­vábbi során és leszek a nemze­tünk hasznos építője. Kérem fogadják a pedagógus­napon tanáraim tőlem a kis csok­rot, mely szivemből nőtt ki és mely igaz szeretettel köszönti őket. HEGYI ILDIKÓ Búcsúznak a nyolcadikosok Szombaton délután megyénk általános iskoláiban búcsúztak a Vili. osztályosok azoktól a falaktól, amelyek nyolc éven keresztül otthont adtak nekik, azoktól a nevelőktől, akik nyolc éven át szere­tettel tanították és nevelték őket és azoktól a társaktól, akik to­vábbra is az iskola tanulói maradnak. A könnyesszemű, de vidám kispajtások ezernyi emlékkel szívükben távoztak. Előttük biztosan áll a jövő, ezernyi lehetőség arra, hogy képességeiknek megfelelő munkaterületet találjanak. Új társak, új munkahelyek, új iskolák segítik őket és várják az Új élet építőit. Szebbé, ragyogóbbá kell építeni ezt az országot és ennek építéséhez van szükség minden fiatal kézre.­­ És ezek a lelkes, országépítő kezek szombaton elindultak ezen az úton, hogy az általános iskolában tanultakat­ felhasználva, tovább fejlesszék tudásukat és méltóképpen kivegyék részüket a haza építéséből. A legtakarékosabb úttörők Győr megye 12 fillérrel előzi meg Komárom megyét az orszá­gos iskolai takarékossági ver­senyben mely jelenleg a negye­dik helyen áll országos viszony­latban. A vasdinnyepusztai ta­nulóknál az átlagbetét 105 forin­tot tesz ki, az almásfüzitői gyár­telepi iskola átlagbetétje pedig 62 forint. Esztergomban a Petőfi S. isk. eddig már 40 000 forintot gyűjtött, átlagbetétjük 49 forint. Az annavölgyi bányászgyerekek 65 forintos átlagukra igazán büszkék lehetnek. A tatabányai újvárosi iskola 666 növendéke 38 forintos átlaggal dicsekedhet. A tatai járásban a kis Szent­­györgypuszta ért el kiváló ered­ményt, hiszen 35 tanulója 4100 forintot gyűjtött, ami 127 forin­tos átlagnak felel meg. Az Arany János iskola színjátszói bemutatták a Budavár rózsái c. mesejátékot Az Arany János iskola színjátszói, akik a János vitéz hu­­szonnyolcszoros előadásával bebizonyították, hogy igen tehet­ségesek, most a sok sikert aratott János vitézt is felülmúló eredménnyel játszották el a Budavár rózsái c. mesejátékot. A vászonra festett díszletek, a több mint 30 ruha, jelmez, melyek jórésze brokátból, selyemből, tüllből, szaténből készült, több mint 10 000 forintba került az úttörőcsapatnak, de ennél lényegesen többet ér, hiszen csaknem 20 szülő dolgozott két hónapon keresztül esténkint a ruhák elkészítésén, melyeket Bognár Józsefné iparművésznő tervezett. A szereplők között a János vitéz tehetséges színjátszói mellett újak is szerepelnek. Kiváló alakítást nyújtott Kovács Ilonka Gábor diák szerepében. Kovács Gabriella (Mujkó), Szentirmai Enikő (Gül baba), Forrai Irén (Leila), Hegyi Ildikó (Fatime), Benedek Anikó (Ali basa) már régi ismerősök és eddigi szerepléseikhez híven vették ki részüket most is a da­rabból. A bemutató azt bizonyítja, hogy a Budavár rózsái című mesejáték még igen sok sikert ér el és a megye sok köz­ségében tapsolnak majd, sírnak és nevetnek a pajtások já­tékán. Látogatás az esztergomi Úttörőházban Nem jelentettük be magunkat elő­re. S bár már ké­ső délután volt, Nagy Antal igaz­gatót és Geren­dás Géza nevelőt még ott találtuk. Szívesen vállal­koztak arra, hogy megmutassák tatabányai Arany­a János iskola 25 növendékének az Úttörőház minden szakkörét. Nagy Antal vezetett vé­gig bennünket és magyarázott a pajtásoknak. tatabányai pajtá­­­sok pedig igen boldogok voltak, bár fájt kissé szívük és sokszor a mondogatták, mi­lyen jó is lehet itt úttörőnek lenni! A modellező szakkör számtalan modellje a tatabá­nyai modellezőket is csábította. hajók és a csóna­­­kok házát alig akarták otthagyni is képzeletben va­lamennyien egy dunai csónakki­­ránduláson vettek részt. A báb-szak­kör helyiségében Nagy Árpád paj­tás maga is kipró­bálta a bábművé­szet mesterségét és kezében úgy moz­gott a kitömött boszorkány, mint­ha valóban élne. A tánc-szakkör ruhái közül Né­meth Erzsébet próbált egyet fel és ugyancsak ked­ve lett volna tán­colni is benne. A Lázár sportpályát Jancsi Mihele Pista néz­és­re fájó szívvel, az úszómedencénél meg Szentirmai Enikő és Szvitlik János szíve fájt. A színpad külö­­nösen érdekelte az Arany­iskoláso­kat, mert az elmúlt évben maguk is építették színpadot. A varrószakkör 5 új varrógépe a lá­nyokat csábította és a kiállított szebbnél szebb té­rítők bizonyítot­ták, hogy itt mi­lyen k­omoly mun­ka folyik. A kép­zőművészeti szak­kör gyönyörű ablakaiból kilátás nyílt korra és ezt gya­kasználták fel a fiatal képző­művészek. A laka­tosműhely a fiúk­nak tetszett és fotoszakkör helyi­­­ségében meg Be­nedek Bandi érez­te jól magát, aki a kiránduláson ugyancsak sok ké­pet készített. Nehéz volt bú­csút venni az Út­­törőháztól. A paj­tások még sokáig nézegették volna és búcsúzáskor hálásan köszönték meg Nagy Antal igazgató kedvessé­gét, amivel ilyen részletesen végig­vezette őket és es­te a turista szálló­ban még beszélgettek sokáig az Úttörőházról, de Tatabányán is úgy emlegették ezt a látogatást, mint a háromnapos ki­rándulásuk egyik legszebb élmé­nyét. Tin» Komárom megyeI DOLGOZÓK LAPJA ÚTTÖRŐ HÍREK Május végén a járás iskoláiból Kisbérre gyülekeztek a legjobban számoló pajtások. A járási szám­tanverseny döntőjére került­­ sor, mely a kisbéri iskola torna­termében folyt le. A VII. osztá­lyosok versenyében Fiala Rozália a timföldi iskola növendéke győ­zött, míg a második helyet Ta­más Miklós bakonyszombathelyi a harmadik helyet Fehér Miklós Császári Általános Iskola növen­déke szerezte meg. A VIII. osz­tályosok versenyében Molnár Ka­talin (Timföld) lett az első. Lúd­­ván Miklós a bakonyszombat­­helyi pajtás a második helyet szerezte meg, míg Békási Éva kisbéri tanuló érte el a harma­dik helyezést.★ Az Arany János Iskola—Kos­suth Iskola közötti labdarúgó mérkőzésen az Arany János iskola 6:0 arányban győzött és ezzel a Petőfi Iskola előtt megnyerte ve­retlenül a csoportelsőséget. Gól­aránya 11:0, ami azt bizonyítja hogy a következő mérkőzésen mely Tatabánya város bajnoki cí­méért megy, minden csapatnak nagyon meg kell küzdeni. * A Mocsai Általános Iskola úttö­rői május végén mutatták be 600 néző előtt a „Jávorfácska’’ c mesejátékot. Az előadáson igen: szépen szerepeltek a pajtások Az iskola­­ énekkara a járási dön­tőn való szép szereplés után most a megyei bemutatóra készül. HÍREK BAJRÓL Baj úttörői segítik a falu, tanács munkáját is. A begyűjtési a vándorzászló átadási ünnepségein az úttörők is részt vettek és büsz­kék voltak apáik tesvéreik sike­rére. Vasgyüjtésben •ABaj 450 száza­lékra teljesítette a tervét, ből a pajtások 120 mázsa mély­vas gyűjtésével vették ki részüket. Most az úttörők abban remény­kednek, hogy lelkes munkájukat az illetékesek is észreveszik és fémgyüjtő jelvénnyel fogják ju­talmazni őket. Nagyszabású­­ ünnepségek vol­tak,­ vajon a gyermeknap alkal­mából. Zách Istvánná a szülői munkaközösség elnöke nyitotta meg az ünnepséget, melyen a párt, az MNDSZ és a tanács is képviseltette magát. Ingyen mo­zi, jó ebéd várta a kis pajtáso­kat, akik délután 2—8-ig vidám zene mellett a kultúrotthon he­lyiségében táncolhattak, ahol a szülői munkaközösség uzsonná­vá­ lepte meg őket. Rejtvényverseny e heti nyertesei 1. Perjési Csilla, Kéreg. 2. Czirják Károly, Tokodaitáró. Mindketten értékes könyvjuta­lomban részesültek, de A többiek pontszáma kevesebb, a most szerzett pontokat senki nem veszti el. A múlt szám helyes megfejté­sei: 1. Nem. 2. Nem. 3. Igen. A SZERKESZTŐ PAJTÁS ÜZENI Pethő Ince igazgató. Baj. Be­számolóit nagyon köszönöm. Ké­rem, eddigiekhez híven a jövőben is keressen fel leveleivel, mert csak így közösen tudunk olyan eredményeket elérni, mely az is­kolának is, meg a hazának is hasznára válik. Vojtek Lajos csapatvezető Mo­­csa. Kérem, a jövőben is számol­jon be az úttörőcsapat életéről. Mi mindig szívesen foglalkozunk a vidéki úttörők életével. Kungl Zsuzsa, Gábos Jolán, Tatabánya Leveleiteknek nagyon örültem két okból. Egyik az, amiért ilyen szépen írtatok ne­velőitekről, a másik pedig az, hogy új levelezőim vagytok. Remélem, hogy a jövőben is fel­­keresitem a szerkesztőséget egy­­egy levéllel, melyben beszámol­tok a Petőfi isk. úttörőinek éle­téről. Szeretettel köszöntelek ben­neteket és kívánom, hogy ered­ményeitekkel valóban sok örö­met szerezzetek nevelőiteknek. A dorogi szénmedencében, Sárisáp mellett, szénfúrás köz­ben gazdag vízlelő­helyre buk­kantak. A hatalmas kavernák vizét megvizsgálták, s megál­lapították, hogy a víz ivásra alkalmas. Azonnal hozzákezd­tek a víz feltárásához, s terv­be vették a sárisápi vízmű megépítését, mellyel megol­dottnak vélik nemcsak sárisáp. A DÍSZ II. kongresszusa tiszteletére Tatabányán június 18—19-én megrendezendő if­júsági találkozó programja: 18-án: A vendégek ünnepélyes fogadtatása, az emlékművek megkoszorúzása. Ünnepélyes megnyitó a sportpályán a rész­vevő kultúrcsoportok és spor­tolók felvonulásával. Este ki­lenc helyen szabadtéri mű­sor, tábortűz, filmvetítés, s a seregszemle legjobb csoport­jainak bemutatói, lampionos csónakfelvonu­lás a bánhidai tavon, utána tánc. tő. Június 19-én: Zenés ébresz­bányalátogatás, rés, munkásmozgalmi városné­esemé­nyek színhelyének meglátoga­tása. Kiállítások ünnepélyes megnyitása. A békebizottság és a népfrontbizottság a Ma­gyar—Szovjet Társaság, a Ta­tabányai Képzőművészeti Kör Kiállításai, a Rákosi Mátyás gimnázium biológiai kiállí­tása, s a megyei könyvtárban Tatabánya történetének kiál­lítása. Délután labdarúgó­mérkőzés, sportversenyek honvédség részvételével, divat­ a bemutató. A Komárom me­gyei ifjúsági kulturális sereg­szemle és a honvédség legjobb csoportjainak DISZ bemuta­tója. Este: a vendégek ünne­pélyes búcsúztatása, filmvetí­tés, utcabál. Állami csecsemő- és gyer­­mekápolónőképző tanfolyam indul Tatabányán 1955 szep­tember 1-én. Jelentkezni lehet 1955 július 1-ig. Korhatár 18— 30 éves korig. A jelentkezési laphoz csatolni kell: születési anyakönyvi kivonatot, vagyo­ hanem a környező bányász­települések ivóvíz ellátását is. Az új vízmű megépítésére — melynek vizét a alól 100 méterrel tengerszint kapják — csaknem félmillió forintot for­dítanak. A tervek szerint 1500 méter hosszú csőhálózattal ve­zetik­­ el a vizet a községekbe, s rövidesen már Sárisáp, An­­navölgy és Ebszőny lakói is kapnak már jó ivóvizet. ni, körzeti orvosi, valamint az utolsó iskolai bizonyítványt, 1 db önéletrajzot. (Iskola vég­zettség, legalább 8 általános iskola.) Jelentkezni lehet: Komárom megyei Tanács VB egészségügyi osztálya, Tata­bánya, Újváros. Tájékoztató jelent meg családi lakóházépítés céljára a rendelkezésre álló típustervek­ről. A részletes tervet adó tá­jékoztatók megtalálhatók vala­mennyi megyei, járási, városi, kerületi tanács VB VKG-szer­­vénél a községi mérnökkel rendelkező községi tanácsok­nál. Új játszóteret adtak át a közelmúltban Kisbéren a gye­rekeknek. Elsőrendű Tatabánya és műutat építenek Tarján között. Az útépítés munkálatai még a nyár folyamán befejeződnek. Új vegyesbolt nyílt meg Je­gespusztán a Földművesszö­vetkezet kezelésében. Szabadtéri színpadot építe­nek a csszisták kezdeménye­zésére Tatabányán, a kis­erdőben. Új hizlalda épült az Ászári Keményítőgyár mellett. A Magyar Vöröskereszt Ta­tabánya városi szervezete jú­nius 5-én a Dózsa kultúr­­otthonban véradó- és vérkapó találkozót rendezett. Az 1919-es párkányi csata hőseinek emlékére a honvéd­ség Esztergomi Helyőrségének tisztiklubja május 25-án ba­­báti találkozót rendezett, ame­lyen részt vettek az 1919-es párkányi csata hősei és azok hozzátartozói, az esztergomi helyőrség honvédtisztjei. A ta­lálkozó során az esztergomi honvédtisztek elhatározták: azzal a kéréssel fordulnak Esztergom város tanácsához, hogy emléktáblával, vagy utcanévvel örökítsék meg a tanácsköztársaság párkányi hőseinek emlékezetét. HÍREK Csaknem félmillió forintos beruházással épül a sári sápi vízmű HIRDETÉSEK Pályamunkásokat felveszünk. Munkásszállás, üzemi ebéd bizto­sítva. Lósport Vállalat, Budapest, VIII., Kerepesi út 9. Az Északdunántúli Áramszol­gáltató Vállalat esztergomi üzem­vezetősége június hó 3-án Esz­tergom Mártírok útja 10. szám alól az esztergomi villanytelepre. Budai Nagy Antal u. 28. szám alá költözött. Új telefonszám: tergom, 122. Hivatalos ideje: Esz­órától 15.30-ig. Szombaton 7 órá­­­tól 12 óráig. Felkérjük fogyasz­tóinkat, hogy az áramszolgálta­tással összefüggő kérelmükkel vagy panaszukkal­­ forduljanak az új Irodahelyiségbe költözött üzemvezetőséghez. Eladó komplett ebédlő, hár­mas előszobaszekrény, 2 szek­rény, íróasztal, takaréktűzhely, olajfestmények hegedű, 2 fotel, tükör. Bánhida, Kossuth utca 109, óvoda, Szitáné. 1955. június 8. KOMÁROM MEGYEI DOLGOZÓK LAPJA Megfelelőig hetenként kétszer. Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: NAGY KÁLMÁN. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Tatabánya I. ker. Tóth Bocsoki út 382. sz. Telefon: Szerk 389 Kiadóhír S2F Terjesztik: a Megyei Postahivatal Hírlaposztálya és a hírlap-kézbe­sítő postahivatalok. Előfizetés, postahivataloknál és kézbesítőknél. Havi előfizetési díj: 3.50 Ft. SZIKRA LAPNYOMDA. Bu­dapest VTTI. RSkk Szilárd n 8. Felelős vezető: Kulcsár Mihály. RÁDIÓMŰSOR JÚNIUS 9 —12-16 Csütörtök, június 9. Kossuth-rádió: 8.20: Zenekari hangverseny. — 10.10: Csángó dalok. — 10.50: Indulók és tán­cok. — 11.30: Költőink és íróink ezeréves harca a német hódítók ellen. — 12.10: Operarészletek. — 13.00: Ismeretterjesztő előadás. — 13.20: Szovjet szerzők ope­rettjeiben. — 14.25: A Rádió Gyer­­mekújság műsora. — 15.15: A Gyermekrádió zenés műsora. — 15.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 16.00: Két Induló — fúvószenekarral. — 16.10: Otthon. Zalka Máté elbe­szélése. — 16.40: Szív küldi szív­nek szívesen. — 17.10: Válaszo­lunk hallgatóinknak — 17.25: Egy falu — egy nóta. — 17.55: Pillantás a nagyvilágba. — 18.00: Érettségizők között. — 18.20: Of­fenbach műveiből. — 19.00: Ifjú Figyelő. — 19.30: Tánczene. — 20.30: A könyvnap könyvei. — 20.35: Báthory Zsigmond: Megvár történelmi opera 3 felvonásban. — 23.15: Zene a világ minden tájáról. — 0.10: Népdalok. Petőfi-rádió: 6.50: Gyermek­karok énekelnek — 14.00: Zene­kari muzsika. — 14.40: „Mátra­­vidéki népdalok". — 15.10: Ahol fű sem nő többé. Regényrészlet. — 15.30: Vámos Ágnes Grier­­dalokat énekel. — 15.44: Szend­­rey Karper László gitározik. — 16.00: Szórakoztató zene. — 16.30: A zenehallgatás művészete. — 17.25: Osztrák néni muzsika. — 17.45: Beszélő atlasz: Ausztria. — 18.00: Kamarazene. — 13.35: Új könyvek. — 1900: Filmzene. — 19.30: Nagy mesterek — nagy művek. — 20.00: „Népdalh.me­­verseny”. — 20.40: A könynap könyvei. — 21.00: Tánczene. — 21.30: Sporthíradó. — 21..70: Vi­dám kórusok. — 22.15: A Ma­gyar Állami Hangversenyzenekar játszik. Péntek, június 10. Kossuth-rádió. 8.30: Magyar népdalok. — 9.00: „Zeng az énekszó” — 10.10: Fúvós kama­razene. — 10.30: Alma napja. — 10.50: A kisiskolások műsora. — 11.00: Nők negyedórája. — 11.20: Filmkeringők. — 11.30: Opera­kórusok. — 12.10: Vidám nép­dalok és táncok. — 13.00: Tánc­zene. — 14.23: Úttörő-híradó. — 14.50: Szabó Zsuzsa zongorázik. — 15.10: Műsor Kaffka Margit születésének 75. évfordulóján. — 15.30: Csehszlovák szerzők ope­rettjei. — 16.00: Orosz nyelv­lecke az általános iskola VIII. osztályának. — 16.20: sporthíradója. — 16.40: Fiatalok Gyula! Az új maithus­anizmus — 17.30: Szív küldi szívnek szívesen. — 18­00: A dicsőségkönyv lapjairól. — 18.25: Nóták, csárdások. — 19.00: Külpolitikai kérdésekre válaszolunk. — 19.15: Jó mun­káért — szép muzsikát! — 20.20: Hétvégi tanácsadó. — 20­25: Ma­gyar Rádió szimfonikus zene­­­karának hangversenye. — 21.35: Sporthíradó — 22.15: Tíz perc külpolitika. — 22.25: ..Táncoló billentyűk”. Hidasi Hajós Éva együttese játszik. — 23.50:­­Ma­gyar epigrammák Kazinczytól — máig”. — 23.00: A Moszkvai Rá­dió zenekara játszik — 23.38: Tündérkirályn­ő. Táncszvit. — — 0.10: Népzene Petőfi-rádió: 6.50: Glazunov: Keringő. — 14.00: Népszerű víg­­operákból. — 14.50: Népi zene, népi tánc. — 15.30: Dalok. — 16.00: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. — 16.45: Zene­kari muzsika. — 17.35: Beszél­getés a költővel. — 18.30: Az épülő kommunizmus nagy orszá­gában. — 19.00: Alekszandrov kóru­sműveiből. — 19.25: A DISZ — a magyar ifjúmunkás mozgalom harcos hagyományai­nak folytatója. — 19.40: Egy ember becsülete. Szimonov színműve. Konsztantyin — 20.44: Két keringő. — 21.00: 900 mil­lió... — 21.30: Részletek Sid­ney operettjeiből. — 22.10: Operarészletek. Szombat, Június 11. Kossuth-rádió: 8.30: A Győri Rendőregyesület Fúvószenekara játszik. — 8.50: Operettrészle­tek. — 10.10: Zenekari hang­verseny. — 11.00: Rupp Richard hegedül. — 11.30: Mit kell tud­ni a tetanuszfertőzésről? — 11.40: Keletszlovák népdalok. — 12.10: Könnyű­zene nagyzenekarra. — 13.00: Barátságos mérkőzés. El­beszélés. — 13.20: Lavotts mű­veiből. — 13.40: Fúvószene. — 14.25: Új Zenei Újság. — 15.20: Miért döntő a munka termelé­kenységének növelése a szocia­lizmus győzelme szempontjából? — 15.40: Szív küldi szívnek szíve­sen. — 16.10: Könyv, muzsika, színház. — 17.10: Kodály: Ma­gyar népzene. — 17.35: Debussy, Sarabande. — 17.40: Válaszolunk hallgatóinknak — 18.00: Tánc­zene. — 18.20: Az épülő kom­munizmus nagy országában. — 19.05: Szombat esti muzsika. — 20.20: „Fiatalság Vidám zenés műsor, bolondság?” — 22.15: Kosárlabda Európa-bajnokság Budapesten. — 22.25: Tánc éjfé­lig. — 0.10: A Magyar Rádió népi zenekara Játszik, Petőfi-rádió. 6.50: Dunajevszkij filmzenéiből. — 14.00: Operett­­részletek. — 14.50: Karnevál. Nagy Vilma elbeszélése. — 15.20: Az opera mindenkié. —­ 16.20: Tánczene. — 16.40: Bar­tók két kórusműve. — 17.30: Szórakoztató zene. — 18.00: A könyvnap könyvei. — 18.30: Hí­res előadóművészek hangverse­nye. — 19.00: Külpolitikai ka­lauz. — 19.10: Szív küldi szív­nek szívesen. — 19.35: Thomas Mann ünnepi beszéde Schiller halálának 150. évfordulóján. — 20.00: Kórushangverseny — 20.20: Sporthíradó. — 21.20: A nyár dalaiból. — 22.00: Chopin: Két mazurka. Vasárnap, Június 12. Kossuth-rádió. 4.30 — 7.59: Reg­geli zene. — 8.10: Egy falu — egy nóta. — 8.55: Fotóamatőrök öt perce. — 9.00: Zenés fejtörő. — 10.00: Vasárnapi levél. — 10.10: Copperfield Dávid: A Gyermekrádió műsora. — 11.00: Soproni muzsika. Ember György írása. — 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.00: Jó munkáért­­ szép muzsikát. — 13.30: Új utakon. Eseményjáték. — 14.13: A Magyar Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. — 15.30: Egy hét a külholitikában. — 15.45: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.15: A Rádió iro­dalmi folyóirata. — 17.15: Tánc­zene. — 17.40: Kincses Kalen­dárium. — 18.40: Könnyű meló­diák. — 19.20: Az éné­lő kom­munizmus nagy országában. — 20.20: Arcképcsarnok. „Kontá­rok”. — 20.57: Népi zene. — 22.10: Kosárlabda Európa-baj­nokság Budapesten. — 22.90: A Rádió operettjeiből. — 22.10: Zenekari hangverseny. — 0.10’’ Magyar nóták. Petőfi-rádió: 8.00: Keringők és polkák fúvószenekarral. — 9.00: A pécsi népi zenekar játszik. — 9.30: Miska bácsi lemeze&ládája. — 10.10: Szív küldi szívnak szívesen. — 11.00: ..Fogadják szívesen”. Verses-zenés össze­állítás. — 11.26: Zenés vasárnap délelőtt. — 12.30: A két vero­nai nemes. Részletek Shakes­peare vígjátékából. — 13.00: Mű­vészlemezek. — 14.00: Mil­löcker és Zeller operettjeiből. — 15.00: Hollandiai útiképek. — 15.20: Régi magyar muzsika. — 16.00: Nagy írók megzenésített művei. — 17.00: A Rádió Gyer­mekszínházának műsora.­­ — 17.40: Könnyű szimfonikus zene. — 18.35: Két szovjet szatíra. — 18.55: Sosztakovics: Zongoraötös. — 19.30: Magyar népi muzsika. — 20.20: A „Tartós békéért népi demokráciáért!” című lap ismer­tetése. — 20.35: Táncter­e. — 21.30: Népek dalai. — 22.00: Zenekari hangverseny. (A Magyar Rádió a műsorvál­toztatás jogát fenntartja.)

Next