Komárom Megyei Dolgozók Lapja, 1963. március (18. évfolyam, 18-26. szám)

1963-03-02 / 18. szám

Komgró megyei Világ ^9Má^áí' wvkuwm DOLdZOK LAPJA xvm. ÉVFOLYAM, 18. SZÁM * 'Ara 60 fillér * 1963. MÁRCIUS 2. SZOMBAT A népi egység demonstrációja Csaknem 186 000 ember, a szavazásra jogosult, felnőtt állampolgárok mintegy 96 százaléka mondott igent a múlt vasárnap megyénkben a Hazafias Népfront program­jára, a párt és a kormány politikájára. Állásfoglalásuk­kal hitet tette­k a szocializ­mus teljes felépítése mellett, felhatalmazták — és egyben kötelezték — a pártot, a kor­mányt, a népfrontot, minden közéleti tisztséget betöltő embert, az utóbbi hat év­ben­­ követett politikai irány­vonal további folytatására. Meggyőző seregszemléje volt ez a választás a magyar nép­ mind jobban erősödő egységének. Csupán egy el­enyésző kisebbség utasította el a szocializmus és a béke jelszavával fémjelzett politi­kai vonalat, s fejezte ki, hogy nem ért egyet a ha­zánkban végbement társadal­mi átalakulással. A válasz­tópolgárok óriási többsége a népi-nemzeti egység táborába sorakozott fel, abba a tábor­ba, amelynek harcosai a szo­cializmus teljes megvalósítá­sára törekednek. Ezért mond­hatjuk, hogy 1963. február 24. újabb határkő azon az úton, amely a szocialista nemzeti egység teljes kibonta­kozásához vezet. A nemzet egysége az osz­tályellentétektől részekre szaggatott kizsákmányoló tár­sadalmakban csupán tartal­matlan vágyálom, vagy pe­dig az osztályharcot elaltat­ni szándékozó reakciós frázis lehetett. Most azonban, ami­kor a korábbi, kibékíthetetlen ellentétek gazdasági-társa­dalmi alapjai már megszűn­tek, s ezeknek az emberek gondolkodásába vésett jegyei is elhalványodóban vannak, a szocializmus zászlaja alatt egyesíteni lehet a nemzet ös­­­szes egészséges erőit. S ami­kor vasárnap a választópol­gárok egy akarattal álltak ki a népfront politikája mellett, éppen ennek az egységnek a kibontakozását tanúsították. Ezt igazolta az a sok-sok sza­vazócédula, amelyet a nép­front jelöltjei mellett adtak le, a választások napjának bensőséges, minden ,túlzó ün­nepélyességtől mentes, köz­vetlenséget sugárzó hangula­ta, de ezt igazolta a vá­lasztási előkészületek egész időszaka is, amely ugyan­csak a párt politikájával való egyetértés és a közügyektől való felelősségteljes részválla­lás jegyében telt el. A tőkés rendszer idején ren­dezett választások soha sem tükrözhettek ilyenfajta egy­séget. A politikai élet pár­tokra való tagozódása mélyebb ellentétet fejezett ki: a kü­lönböző osztályok, rétegek és­­ csoportok reális érdekeinek szembenállását, összeütközé­sét. Hiába kísérelte meg az úri osztály az egység látsza­tának megteremtését a dolgo­zók érdekeit képviselő erők következetesen elhallgattatá­sával, üldözésével, a rédei vagy grébicspusztai uradal­mi cselédet akkor sem tud­ta egy nevezőre hozni Esz­­terházyval, sem a tatabá­nyai bányászt Vida Jenővel. Azok az ellentétek, amelyek a választási harcban vissza­tükröződtek, az év minden napján, minden órájában éreztették hatásukat — gyak­ran élesebb formában is, mint a hatoség­­i erőszak által bizonyos • fokig „tompított” választási Hasonló küzdelmekben, mértékkel kell mérni a mi választásainkon megnyilvánuló egyetértést is. Ennek az egységes akaratmeg­nyilvánulásnak az adja meg az igazi értékét, hogy nem korlátozódik erre az egy napra, hanem hat, munkál, érvényesül a négy esztendő többi ezernégyszázhatvan nap­ján is. Testet ölt a termelő­­munka egyre sokasodó ered­ményeiben, a közügyek iránti érdeklődés fokozódásában, a társadalomért önzetlenül vál­lalt feladatok­ban. Az az egység, amely oly impozáns módon nyilvánult meg a múlt vasárnapon, érvényre jut — ha nem is ilyen nyilvánvaló és közvetlenül mérhető mó­don — a hétköznapok ezernyi teendőjének elvégzése során is. Ez a vasárnapi választási eredmények aranyfedezete, s egyben jövendő sünk legfőbb záloga.boldogul.­Különösen örvendetes, hogy a párt, a népfront politikájá­val egyetértők közül mind többen tettekkel is készek hozzájárulni e politika való­­raváltásához. A választások előkészítését és sikeres le­bonyolítását t­öb­b ezer em­ber segítette megyénkben, je­lentős részben olyanok, akik nem is tagjai a pártnak. A közügyek még sohasem voltak ilyen mértékben valóban a köz­ügyek, mint mostanában. Ab­ból a százhatvannyolcezer em­berből, akik vasárnap a nép­front jelöltjeire, a párt politi­kájára voksoltak a megyében, sok ezren vannak, akik az egyetértésen és a helyeslésen túlmenően a közös felelősség­ből is részt kívánnak vállalni, s javaslataikkal, bírálatukkal, gyakorlati tetteikkel közvetle­nül hozzájárulnak társadalmi életünk fejlődéséhez. A leg­főbb kérdésekben véleményazonosságon kialakult alapuló népi egység így­­ emelkedik magasabb fokra a közös erő­vel végrehajtott tettekben, a cselekvés egységében. Az egységnek erre a meg­nyilvánulási formájára a jö­vőben még fokozottabb szük­ség lesz. A szocializmus teljes felépítésének időszakában ki­­szélesednek, bonyolultabbá, szerteágazóbbá válnak a ten­nivalók a gazdasági és társa­dalmi élet csaknem minden te­rületén, s így tovább kell szé­lesíteni az ezek megoldásán fáradozók körét is. Nemcsak a most megválasztott képvise­lőkre és tanácstagokra várnak nagy feladatok — minden ten­ni kész ember megtalálhatja a maga helyét a közjón mun­kálkodók soraiban. A külön­böző társadalmi szervezetekre és mozgalmakra hárul az a megtisztelő kötelesség, hogy a választási időszakban is meg­nyilvánult növekvő közéleti­­ érdeklődést és ügybuzgalmat továbbiakban is kamatoz­tassák, s megjelöljék, hol és mi módon hasznosíthatja min­denki a legjobban képességeit a közélet területén. Ezenkívül abban is közre kell működniük, hogy az országos és helyi prob­lémákról a választások idő­szakában kialakult átfogó esz­mecsere a jövőben is folyta­tódjék. Hiszen a jószándékú emberek észrevételei, javasla­tai, bírálatai nemcsak válasz­tások előtt hasznosak hanem a munka egész folyamatában nélkülözhetetlenek a felmerült akadályok lekifedéséhez, a ve­zetés tökéletesítéséhez. Szép és felemelő demonstrá­ciója volt ez a vasárnap a népi egységnek. Ünnep volt — iga­zi, lélekből fakadó. S fényét mindenekelőtt az adta meg, hogy az az egység, melynek jegyében a választás sereg­szemléje végbement, áthatja dolgos hétköznapjainkat is, erőforrásul szolgálva minden­napi feladataink megoldásá­hoz. Erősítsük hát továbbra is lankadatlanul egységünket, hogy valamennyiünk közös erőfeszítései nyomán köszönt­sön ránk mielőbb a szocialista jövendő. Bányászfiatalok a balesetek megelőzéséért A napokban a dorogi szénme­­d­ence valamennyi bányászfiatal­jához eljutott a Kommunista Ifjú­sági Szövetség és a Nehézipari Mi­nisztérium felhívása, amely a bal­­esetmegelőző tevékenység javí­tására és fokozására szólítja fel őket. A KISZ központi bizottsága 1963 végén, a zárások után érté­keli az eredményeket, és az élen­járó KISZ-szervezeteket és fiata­lokat megjutalmazza. A három legjobb eredményt elérő tröszt, il­letve vállalat részére 70, 50, illetve 30 ezer forintos céljutalmat tűztek ki. A dorogi fiatalok szakmai kép­zettségük növelésével, a technoló­giai fegyelem betartásával indul­nak versenyre az elsőségért. Tudomány és termelés 2. old. Külszíni szemmel a bányában 4. old. Ha az éjjeliőr nem alszik... 5. old. Otthon — család — gyermek 7. old. MAI SZÁMUNKBAN: Átvették megbízólevelüket a megye országgyűlési képviselői­­ A megyei választási elnök­ség elnöke, Droppa Sámuel, február 27-én adta át a meg­választott országgyűlési kép­viselőknek és pótképviselők­nek megbízólevelüket Tata­bányán a Technika Hérában. Az ünnepélyes összejövetelen megjelent Havasi Ferenc, a megyei pártbizottság titkára és Kroszner László, a megyei tanács vb-elnöke is. A megjelenteket Gergely Zoltán, a Hazafias Népfront Komárom megyei Bizottsá­gának titkára üdvözölte. Droppa Sámuel elvtárs a megbízólevelek átadása előtt elmondotta, hogy a választás a törvényes előírásoknak meg­felelően zajlott le- A válasz­tók egységesen foglaltak ál­lást a Hazafias Népfront je­löltjei mellett. Az egész me­gyében csupán egy jelöltet nem fogadtak el Ebben a vá­lasztókerületben pótválasz­tást tartanak. A dolgozók el­mondották a jelölő gyűlése­ken, mit várnak választott vezetőiktől. Több hangsúlyozták hogy a helyen ta­nácstagok és az országgyűlé­si képviselők különös gondot fordítsanak az olyan ügyek­re, és kérésekre, ahol az el­intézés nem anyagi eszközök­től, hanem elsősorban a lelki­ismeretességtől és a mességtől függ. Ezután figyel­me­gyénk tíz képviselője, István, az Elnöki Tanács Dobi el­­­nöke, Beresztóczy Miklós c. prépost, Nemeslaki Tivadar, a megyei pártbizottság első titkára, Hodek József elnök, Mokri Pál városi tsz­­ta­nácselnök, Nagy Antal tech­nikumi igazgató, dr. Kulcsár Gyula főmérnök, Salamon Hu­­góné általános iskolai igazgató, Tóth Jánosné járási pártbi­zottsági munkatárs, Szendrei Sándor tsz-főagronómus és öt pótképviselője — Varga György, Mike István, Mada­rász Lajos, Homor Imréné, Stadtmüller Simon — átvet­te megbízólevelét a megyei választási elnökség elnöké­től. A megyei párt-végrehajtó bizottság és a megyei tanács­­ok nevében Havasi Ferenc elvtárs üdvözölte a megye új országgyűlési képviselőit és pótképviselőit. Beszédében hangsúlyozta, hogy mind pártbizottság, mind a megyei a tanács a legteljesebb segítsé­get kívánja megadni a viselők munkájához. Az kép­el­következendő négy évben ak­kor tudnak majd sikereket felmutatni — mondotta —, ha a párt VIli. kongresszusán hozott határozatok sírására törekszenek.megvaló­'A képviselők nevében Mak­­ri Pál, Sut országgyűlési kép­viselők megyei csoportjának újonnan megválasztott elnö­ke válaszolt Beszédében hangsúlyozta, hogy a képvise­lők kérik a párt támogatását, útmutatását és bírálatát. Mok­­ri elvtárs a továbbiakban el­mondotta, hogy együtt kí­vánnak működni a Hazafias Népfront bizottságaival, tanácsokkal és a tömegszer­­­vezetekkel. Erre a segítségre számítva, akarják fenntartani a legszorosabb kapcsolatot választóikkal. A beszédek elhangzása után, a képviselők és pótképviselők szívélyesen elbeszél­gettek. Droppa Sámuel, a megyei választási elnökség elnöke átadja Dobi elvtársnak, megyénk lis­tavezető képviselőjének a meg­bízó levelet Havasi Ferenc elvtárs, a megyei pártbizottság titkára kö­szönti megyénk megválasztott képviselőit Virággal köszöntöttük Ünnepi díszt öltött vasár­nap az iskolánk. A tatabá­nyai második kerület vá­lasztópolgárai itt járultak az urnák elé, hogy szavazatu­kat adják a Hazafias Nép­front jelöltjeire. Nekünk, kis­diákoknak is nagy ez, hiszen szeretett nap volt igazgató néninket, Salamon Hugónét, országgyűlési képviselőnek vá­lasztották meg. Másnap vi­rágcsokorral köszöntöttük őt az iskolában, erőt, egészséget és sok sikert kívántunk neki ahhoz, hogy eredményesen képviselhesse megyénket, vá­rosunkat az országgyűlésben. N­­erezi­g Ottó, a Dózsa György Ált. Iskola VIII. osztályának tanulója A mezőgazdasági könyvhónap záróankétja A megyei tanács mezőgazda­sági és művelődésügyi osztálya csütörtökön délelőtt a tanács­háza nagytermében rendezte meg a mezőgazdasági könyv­­hónap megyei záróankétj­át. A megnyitót Vadema József, a megyei tanács vb-elnökhelyet­­tese mondotta, majd dr. Hajas József tartott előadást Az ankétra meghívott álla­mi gazdasági vezetők, tsz-elnö­­kök és agronómusok érdeklő­déssel hallgatták a színvonal­­as ismertetőt és néhányan az ezt követő vitában véleményt mondtak arról, milyen fontos szerepet töltenek be a­­ szak­könyvek a mezőgazdasági ter­melés fej­­teszvéjében, A Magyar Mezőgazdaság olvasóinak tanácskozása A Magyar Mezőgazdaság ol­vasóankétját Kisbéren és Esz­tergomban rendezték a napok­ban. A jól előkészített ankéton , több mint száz termelőszövet­kezeti elnök, állattenyésztő, agromómus, könyvelő, brigád­vezető és a mezőgazdaság egyéb területén dolgozó szak­ember találkozott a lap szer­kesztőivel. Fehér Károly, a Magyar Mezőgazdaság állattenyésztési rovatának vezetője bevezető­ként elmondotta a szerkesztő­ség terveit, célkitűzéseit, azo­kat az elgondolásokat, ame­lyekkel a jövőben is segíteni akarja a mezőgazdasági ter­melésben dolgozókat. A felszólalók között Hodek József, a kisbéri Virágzó Tsz elnöke elmondotta, hogy sok új módszert vezettek be, ami­re a lap hívta fel a figyelmét. * Az ankéton részvevők véle­ményét lényegében összefog­lalta Dankó József, a máriaha­­lomi Egyesülés Tsz elnöke, amikor elmondta, hogy jó ha a szövetkezetekben terjesztik a Magyar Mezőgazdaságot, hi­szen minden szakembernek könnyebb, eredményesebb lesz a munkája, ha a szakma isme­rete bővül. 79 IFJÚSÁGI SZOCIALISTA BRIGÁD — KILENCMILLIÓ FORINT MEGTAKARÍTÁS — 3200 FIATAL A SZELLEMI VETÉLKEDŐKÖN Az Ifjúság a szocializmusért mozgalom egy éve A KISZ megyei bizottsága összesítette az Ifjúság a szo­cializmusért mozgalom tavalyi­ eredményeit. Mint az adatok­ból kitűnik, a mozgalom je­lentősen kiszélesedett a múlt esztendőben, s gyarapodott a négy követelményt teljesítők száma. Míg 1961-ben 11 700, a múlt évben már több mint 18 300 fiatal vált jo­gosulttá megyénkben mozgalom jelvényének vi­­­selésére. Javult a jelentkezők és a kö­vetelményeket valóban telje­sítők aránya is: 1961-ben benevezettek 80, most viszont a már 92 százaléka tett eleget vállalásának. A mozgalomba 1961-ben be­kapcsolódók több mint három­negyede a rá következő év­ben is csatasorba állt a négy követelmény teljesítésért, így csaknem 8900 fiatal már a második fokozatú jelvényt tűzheti mellére. Ez ugyanak­kor azt is megmutatja, hogy igen magas — mintegy kilenc és félezer — az újonnan je­lentkezettek száma. Megyénkben a 14—26 év kö­zötti fiataloknak körülbelül egy­harmad­a csatlakozott ta­valy az ifjúság a szocializmu­sért mozgalomhoz. A KISZ egyik-másik termelési, politi­kai, kulturális akciójában még ennél is többen vesznek részt. E fiatalok sokban hozzájárul­nak a fejlődés előbbrevitelé­­hez. Afl különböző termelési ver­­senyekbe, mozgalmakba, több mint nyolcezer fia­tal kapcsolódott be. Jelenleg a megye üzemeiben háromszáz ifjúsági brigád ta­lálható. Ezek kétharmada be­kapcsolódott a szocialista bri­gádok mozgalmába, s közülük 79 már el is nyerte ezt a cí­met. A mezőgazdaságban tért hódítanak az ifjúsági bri­ii­gádok. Jelenleg 15 ilyen kol­lektíva működik, s ebből ket­tő már szocialista brigádnak nevezheti magát. A fiatalok takarékossági mozgalma egy év alatt 6 200 000 fo­rinttal gazdagította or­szágunkat. A csaknem ötven fiatal újító által benyújtott javaslatok pedig további hárommillió megtakarítását teszik lehető­vé. A társadalmi munkában közel 15 ezer fiatal vett részt, s összesen 415 ezer őrit dol­­goztat­ ellenszolgáltatás nél­kül. A mozgalom szélesítette a fiatalok látókörét, fejlesztette tudásukat, képességeiket. Több mint tizenkétezren vol­tak hallgatói a politikai fog­lalkozásoknak. A József Atti­la olvasómozgalomba három és félezren kapcsolódtak be, a szellemi vetélkedőkön pedig háromezerkétszázan szerepel­tek. Lassan tért hódít a Kili­án testnevelési­ mozgalom is, amelynek már több mint 4000 fiatal híve van.

Next