Dolgozók Lapja, 1967. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-30 / 101. szám
FÓRUM A DOLGOZÓK LAPJA KULTURÁLIS MELLÉKLETE !**¥¥¥¥¥*¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥*¥¥¥-¥¥¥-¥•¥* WMil4MUiíHiiliUlMUIMIUSUUil»*IUJUl»«llitiHl»l**«H»IM*«1Hlll»»IH»tilUM»é*l4IIIU«MlHIHWMUMU»l««IMIIIIimM1IIMIIMIIHHUlMUiHHIIIIÉi|lhiH«íM»Íi*»rÉIHMim Asirodalmárok program ja Hogyan juthatna előbbre Komárom megye irodalmi élete? Komárom megye irodalmi élete? Őszintén szólva, kicsit furcsán hangzik így az írás címe. Mert joggal vissza az olvasó: hát kérdezi van a megyének irodalmi élete? Hol vannak itt a hagyományok, s főképpen hol van a jelen? Hol tart a mai megyei irodalom? Apropó, hagyományok Aki a könyvtárban búvárkodni kezd, s a irodalmi hagyományai megye után kutatgat, bizony csaknem üres kézzel egyenesedhet fel a polcok mellől. Csak nagyon ki ne húzza a derekát! Mert az igaz, sorolhatnánk irodalmi érdekességeinket: Balassa Bálint Esztergomban, Lillája Dunaalmáson, Csokonai lódon született Pálóczi KomHorváth Ádám, Ácsteszéren Táncsics Mihály, Komáromban Jókai Mór. Aztán az Esztergomhoz kapcsolódó irodalmi emlékek és nevek: Révész Béla, Babits Mihály. S Esztergomban már több mint 200 esztendeje, hogy megalapították az első nyomdát... Mindez azonban csak kuriózum, mintsem inkább és" eleven ható hagyomány,élő. Újat kellett kezdeni A megye irodalmi életét természtesen csak a helyi alkotók formálhatják eredményesen. S mert igazán nagy kulturális hagyományok nem állnak mögöttük, szinte mindent elölről, az alapokról kell, kellett kezdeni. Ez a felismerés vezette tíz esztendővel ezelőtt az „alapítókat”, a megyei tanács művelődésügyi osztályát és Dolgozók Lapja szerkesztőségét, amikor életre hívták a megyei irodalmi kört. Pályázatokat hirdettek és rendeztek, szervezték a megyei erőket, a lap pedig nyilvánosságot, megjelenési lehetőséget biztosított a költők, prózaírók számára. Az alapokról kezdte a kör, s lassan jutott csak előre, s most sem tart ott, ahol lehetne, s amilyen szerepet betölthetne A tíz esztendő alatt sok név felbukkant, szerepelt a lap hasábjain, a versek, elbeszélések szerzőjeként. Két sikeres is sok új tehetséges pályázaton és szép szándékú irodalmár jelentkezett, s közülük többen el is jutottak az első lépcsőkig, országos magasabb irodalmi fórumokig. Vannak elgondolások Az előrehaladás, a kör irodalmat szervező tevékenysége azonban meglehetősen lassú volt, kitérők és hullámvölgyek jelezték a gondokat, nehézségeket. Ezért is hívták össze most a napokban a „gazdák és mecénások”, a megyei tanács, a TIT és a Dolgozók Lapja szerkesztősége a megye irodalmárait, hogy programot adva, az erőket és a lehetőségeket számba véve — megújulhasson a kör munkája, és frissebbé váljon a megyei irodalmi élet vérkeringése. Hasznos vitákat! A hosszúra nyúló, heves vitákkal tarkított tanácskozás alapgondolata az volt: mit lehet és mit kell tenni, hogy most már valóban gyorsabban jusson előre a megye irodalmi élete. Sok ötlet, sok javaslat hangzott el és a vitában kikristályosodtak az alapelvek, a legfőbb célok is. Szervezetileg is megújul a jövőben az irodalmi kör munkája. Kis centrumok alakulnak Dorog és Esztergom környékén, Komárom-Kisbér, Oroszlány-Tata, és Tatabánya központtal. Az itt élő és dolgozó irodalmárok fő feladata lesz felkutatni a helyi erőket, a tehetségeket, s kapcsolatot és együttműködést teremteni a TIT irodalmi szakosztályának tagjaival, az irodalmi színpadokkal. Több támogatás kell De a három gazdának, a mecénásoknak is többet kell tenniük az irodalmi élet kibontakoztatásáért. Pályázatokkal, a megjelenési lehetőség bővítésével, és új módjainak megtalálásával lehet és kell több támogatást adni a kör munkájához. Mert bár az irodalmi élet gazdagításának gondja nem a legfőbb népművelői és kulturális tennivalónk, mégis olyan terület ez, amelyen az eddiginél jóval több eredmény kell, hogy szülessen, és az eddiginél jóval színvonalasabb teljesítményre is képes a megye irodalmi élete. Gombkötő Gábor ■hmm* Kész a ház, de... Kész a ház, de szerszámait máris összefogja, s megy a cserepes S hátra sem néz, úgy siet új házra S buzgalommal ott is cserepez, Aztán indul a következőre És kopácsol megint esteiig, így a sorból a sok gerendára, Másra már nem is emlékezik. Bárcsak ilyen verset tudnék írni, Hol mívesét sodorja a mű Tetőről még magasabb tetőkre, Pedig a mű olyan egyszerű, S minden ember megérzi szépségét, Mikor árad estelente fény Láthatárig és megy azon túl is Új homlokzatok végtelenén ... DARÁZS ENDRE Szerelem Az emlék újjáépül a csöndből. Valahonnét sugarak hullnak alá, s a folyó hídja felett ott lebeg egy pillanat kék szemvillanása. A szüntelen beszédű víz magával viszi a titkot, ami tulajdonképpen nem is titok már: inkább álomszerű, tiszta valóság ... Olyan, mint egy észrevétlen fehér, bársonyrokolyás, tavaszi ág, csodálatos, virágos törvény. Nem is érintem meg, félek, hogy összetörném. IHÁSZ-KOVÁCS ÉVA Sohasem lehet elfeledni, milyen szívszorongva vártuk mi, gyerekek, a maradhatatlan édességű májust. Közülünk némelyik már a március 15-i ünnepen mezítláb jelent meg a főtéren, de ebben nem is annyira a jó idő játszott közre — ami azért, emlékezetem szerint, mindig sugárzott ezen a napon —, hanem sokkal inkább a szűkében lévő lábbeli kímélésének szándéka... No de május elsején már szinte kivétel nélkül mindnyájan meztelen talpakat csattogtattunk a járdák foghíjas, langyos kövezetén. Ennek a napnak legkedvesebb szórakozása volt az útnali indulás korán, csapatostul, — májusfát vizitálni. A Tisza fölött ekkor szakadoztak szét a hajnali párák. Négyesével-ötösével — akárcsak nem sokkal előbb a húsvéti locsolkodáskor — róttuk az utcákat, s a lányos házak előtt áhítattal álltunk meg. A kapufélfák tövében, a mohos léckerítések fölött virítottak a legényvágyról valló ősi jelképek, a szivárvány minden színében pompázó májusfák. Minél szebb volt a lány, s minél szomjúbb a szerelem, annál több szín fényesedett a gallyakon, s annál nagyobb lombosabb is volt a fa. Néhol csak egyetlen csenevész fácska adta meg a tisztességet, másutt a teniedés magasságával vetekedtek a gőgösködő nyárfasudarak. Ballai Esztiék szegényes háza elején díszlett a legkáprázatosabb, legszívdobbantóbb, eget ostromló májusfa. Bárányfelhőkkel kacérkodó ághegyű, s imitt-amott a pántlikák közt egy-két álomtarka selyemkendőt is a reggeli szélbe lobogtató... Ballai Eszti volt a falu legszebb lánya. Madonnákat idéző zsellértündér, a csontot roppantó paraszti nyomor csodának nyílt virága. Tiszai Jóskával járt jegyben, aki özvegy édesanyjával és három testvérével élt az alvégen, s jóformán hordta széles vállán egymaga a sok tagú család nem kevés gondját. Jóska volt a „május varázslója”, aki a legénycimborákkal együtt vitte a szép napra virradó halk, holdas éjszakába a Tisza partján vágott, becéző büszkeséggel cicamázott fákat a lányos házakhoz. S valami íratlan törvény, különös szokásjog alapján — a legsudárabbat mindig Esztinek. így ment ez évről évre, s mi, gyerkőcök, úgy hittük, a május meg a pántlikás fa úgy összetartozik, mint Jóska meg Eszti. Aztán jött egy tavasz, amely mindent felborított, eddigit meghazudtolt, minden Baljós volt már a március, szeles, borús. Tizenötödikén kigyulladt a Kanusiék háza, déltől estig a fél falu az oltással volt elfoglalva, s játék, hancur nélkül feküdtünk le aznap este. József napja volt éppen, egyenruhás, se szőke katonák szállásoltak be a Polgári Körbe. Este már részeg indulókkal kurjongatták tele a kocsmát. Ezt a neve napját Tiszai Jóska már nem ünnepelte itthon. Ő is, meg a vele egyívásunk legtöbbje hónapokkal ezelőtt megkapta a behívót. Ahogy a nagyok mondogatták: frontkatonák lettek... Május első napján elmaradt a nyárfalombok szemérmes vallomása, és szemlesütve mentek vízért a kútra a párjukért kesergő lányok. Anyámtól egyre gyakrabban hallottam, amit soha addig: nem Hagyd a pajtásokat, fiam, csavarogjatok. Maradj nyugton, semmi helye a csellengésnek! Gyerekvilágunk körül egyre szűkebb lett a korlát. Nyáron nem fürödhettünk a Tiszában, mert — úgy rebesgették — aknák úsznak a vízben. A parton bombától óriásharcsák teteme kettészelt hevert. Ősszel nem mentünk iskolába Laktanya lett abból is; a munkaszolgálatosokkal készíttettek „védelmi vonalat” falu körül. Mondták, hogy közeledik a front. Nemsokára hét nap, hét éjjel vinnyogtak az aknák, zengett az ég, dübörgött a föld. Mikor minden elcsitult — hullott levelek aranypénzeit sodorta a szél az utcán, s köztük elszórt rohamsisakok acélgombái lapultak —, szokatlan színű köpenyben erős mosolyú katonák termettek köztünk. Sapkájukon, mint mikor a tanítónk, aki Pesten járt, valamiféle rokonlátogatáson hozta a hírt: — Megszálltak bennünket a németek! Egész álló nap masíroztak befelé a fővárosba. Nem akartuk elhinni. De még azon a héten páncélszörnyek hasították fel a nagyutca sarát, és apró, piros virág, csukaszürke rubintos csillag fénylett. Ma sem tudom, hogyan, nekem a májusfák, meg a lányok, meg Jóska, a falunktól messzire került, rég látott, déli legény jutottak az eszembe. — Édesanyám, az idén miért nem tűztek májusfát? — kérdeztem. Anyám mosolygós szeme előbb tágra nyílt, majd, mint aki most döbben rá valamire, komolyan, halkanszólt: — Ne félj, kisfiam, jövőre lesz olyan május, meg olyan fa, mint még sohasem! ...Olyan is lett. Mihelyt felvirradt, óvatosan osontam ki, az ágyból, attól tartva, hogy anyám rám szól, ne csavarogjak. De nem tette. Szelíden mosolygott, míg a csupor tejet a kezembe nyomta. Az utcán hamar megtaláltuk egymást a pajtásokkal. Végignéztünk a házsorokon, zászlók integettek felénk, pirosak és háromszínűek Egyszerre csak Tiszai Jóska, a katonaviselt, s pár napja hazatérő első legény jött szembe velünk. Vakító fehér ingben, s ünnepi fekete öltönyben. — Hát ti, mi járatban vagytok? — faggatott kedvesen. — Májusfát akarunk vizitálni... — feleltem valamennyiünk helyett nekibátorodva. — Az akad! No, csak menjetek — mondta. Ahogy a szép, barna arcába néztem, valami felötlött bennem. Nekiiramodtam, a Ballai Esztiék háza felé. Végig a járda mellett májusfák bókoltak. De én csak futottam. Odaérve, egy pillanatra behunytam a szemem, s aztán, még lihegve a rohanástól, fölemeltem az arcom. Ott volt a Kápráztató, Jóska fája, sudár, lombos, tele szalagokkal, kendőkkel Agile»gye a háztetőn túl** magaslott, s fölötte bárányfelhők szálltak. A levelei remegőn csókolták egymást, zizzenve beszélgettek, sejtelmesen susogtak. hogy mit, azt én még akkor hogyan is tudhattam volna. Azt csak Jóska értette és Eszter. Meg a május... Jóba 'fiber ! MÁJUSFÁK I miiittiiiiiiiiiiiifiittmmiiimfirtiiiimiiiimimiiiiiimiiuiiftififjiiiimiiiiiiiiiiiiiiHiiitiiiittiiiiimiiiti?